Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)
1940-09-13 / 208. szám
Mielőbb lelő alá kell hozni a csengelei lanyahöxponlol Fel kell használni a teljes összegű köllségvelési előirányzatot , (A Délmagyarofszág munkatársától) Beszámolt a Délmagyarország arról, Hogy a nyár folyamán az Illetékes minisztérium 10.000 pengő költségvetési tétel fölhasználást engedélyezte a városnak a cscngclci tanyaközpont épületének fölépilési céljára. A terveket rövid idő alatt elkészítette a mérnöki hivatal, az nnyagbeszerzés tekintetében is minden szükséges lépést megtett a város, a számvevőségen előirányozták a jóváhagyott összeget, sőt a bizottság több alkalommal ki is szállt, kijelölte az épület helyét: csak éppen az építkezés megindulása késett. A késésben nagy része volt a tavaszi árviz által Ckozott bajoknak is: sommiféle szállitóeszküzzel nem lehetett megközelíteni az építkezés helyét, másrészt pedig magát az építkezési anyagot sem lehetett kitenni a szokatlanul abnormális időjárás pusztító hatásának. Időközben azoubau sikerült kiküszöbölni az árviz által ezen a részen oközoll akadályokat, az anyag szállítása megindulhatott úgy, Kogy ma mát, az anyag gondosan tárolva a helyszínen várja az építkezési munkálatok megkezdését. A munkálatokat a legújabb időben az akadályozta, hogy a költségvetésbe fölvett 10000 pengős tételt nem teljes összegében kívánták fölhasználni a tanyaközpont felállítási Céljára. Ezt az összeget azonban a miniszter jóváhagyta ós erre a eélra való felhasználását engedélyezte": ebből az összegből sem ezer. sem kétezer, sem háromezer, pengőt más 'célta felhasználni nem lehet, már Csak azért sem, mert a tervek, amelyek mát hónapok óta készen állnak, pontosan felhasználják és elérik a 10.000 pengős költségvetési keretet. Most már ezt az akadályt is sikerült az épitkiezcsek útjából elhárítani ugy, bogy a munkálatok napokdn belül megkezdődhetnek s a ősengelei tanyaközpont, ahová yezetőnek egy II. Osztálya aljegyző kerül — még a tél előtt megkezdheti működését. HIREK A irl/i A Moteorologiai Intézet jelenti 12 IUU órakor. Időjóslat: Igen erős éjszakai lehűlés, gyenge északi, északnyugati szél, kevesebb felhő. Eső már csak Kárpátalján és Erdélyben valószinü. A nappali hőmérséklet alig vál tűzik. hhhqhhmhi1 Az ujszegedi ligeiUápolna első búcsúja Fehér krizantémok, halvány őszirózsák pompájába öltözött csütörtökön hajnalban az ujszegedi ligetkápolna. Az idén történt először, hogy a ligetkápolna búcsújára jöhettek össze a hirek s az őszi hervadás, lombhullás igézete valami csodálatos tavaszhnngulatba fordult, amikor a liivek ajkán fölhangzott Erdély viszatéréséért a hálaadó imádság . . , Heggel 6 órakor volt az első szentmise, amciyre a szcrzctcsnők jöttek el, hogy köszöntsék ne. renapján nz ujszegedi ligctkápolna Fehér Asszonyát. A hajnali szentmisét P. Molnár Béla mondotta s ő intézett szentbeszédet is & Mária-leányokhoz. Sajnos, a rossz időjárás miatt a 9 órai -szentmisét is a templomban kellett megtartani, ahol Becker .Vendel c. apát, mondott szentmisét nagy papi segédlettel. A templom zsúfolásig megtelt hívekkel s odakünt, az ujszegedi Fehér lAsszony neracsszéipségü lourdesi szobra előtt • löbbszáz hivő térdelt, akik kintrekedtek a templomból. A 9 órai szentmisén P. A1 akcr György jézustársasági alva mondott meghatóan szép szentbeszédet, amelyben kifejtette, hogy Erdély északi részének visszatérését Isten anyjának, Máriának köszönhetjük. Magyarország Nagyasszonya ime, egy ujabb, dicsőséges lépéssel segítette élőre Szent István országának boldogulását. Este 6 órakor litánia volt, amelyet Ugi Géza ujszegedi plébános mondott, majd többezer főnyi, hatalmas tömeg indult cl fáklyás körmenetben a barlangoltártői a Vigadó melletti rózsakertig s onnan visszatérve, Te Dcuinon vettek részt, amelyen az erdélyi területek visszatérését köszönték meg boldogságtól túláradó szivvcl Magyarország pátrónájának. —oO®— — Hódmezővásárhely és Makó versengése a szivattyútelepért. A Kőrös-Tisza Marosi Armentcsitő Társulat hódmezővásárhelyi és makói szakaszának választmánya ülést tartott, amelyen arról tárgyaltak, hogy a nagyfai szivatlyulcicp nem képes átmenteni a hódmezővásárhelyi, földráki, makói és püspöklelei határban felgyülemlő vizeket, ennek folytán uj szivattyútelepet kell építeni. Ahhoz, hogy uj szivattyútelepet kell épiteni, mind Hódmezővásárhely, mind Makó hozzájárult, .azonban nem tudnak megegyezni abban, hogy a Marosnál, vagy a Tisza mellett, az algyői szakasznál építsék fel az uj szivattyútelepet A makóiak' a Maros, a hódmezővásárhelyiek a Tisza meltett szavaztak', mindegyik" a maga érdekeinek' megfelelően. A társulat vezetősége a költségter'vezethen 10 százalékos emelést javasol, azonban az érdekeltek tiltakoztak ez ellen. A szivattyútelep építésének kérdésében végeredményben nem ."Wkrtént. dönlca. — Kitüntetett diplomaták. Budapestről jelentik: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére a haza szolgálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül Bárdossy László bukaresti és Sztójay Döme berlini rendkívüli követ és meghatalmazott minisztereknek a titkos tanácsosi méltóságot adományozta és kárnak a Magyar Érdemrend nagy keresztiét adományozta, — Európa uj rendje és a műszaki "államtudomány. Érdekes előadás színhelye lesz szombaton a Kereskedelmi és Iparkamara díszterme. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet szegedi osztálya rendezésében délután 6 órai kezdettel Orbán Ignác ny. műszaki tanácsos »Európa uj rendje a műszaki államtudomány tükrébent cinuncl tart előadást. <—i Egyházzenei hangverseny. Egyházzenei hangverseny lesz a szegedi felsővárosi templomban a lourdesi barlang rcsturálása javára szeptember 18-án este 6 órai kezdettel. Közreműködnek: a szegcdi felsővárosi egyházi énekkar, Schadt Ede ének, Auer György hegedű, Gcbcr .Tcnö orgona. A szentbeszédet P. Ilirschberg Kornél tartja. Belépőjegy nincs, önkéntes adományokat köszönettel vesz a plébániahivatal. Műsor a hangverseny napján kapható a templomnál. — A MANSz háztartási tanfolyama. 'A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége szegedi csoportjának leánykörc megalakul és a MANSz leányai, esetleg fiatalasszonyai részére háztartási tanfolyamot rendez. A tanfolyam a földművelésügyi minisztérium fennhatósága alatt áll és az innen kirendelt tanerők fogják megtartani. Felvilágosítás szerezheö a MANSz-irodában. Fárisi-körut 41. szám, T. emelet, 3. ajtó, délelőtt 9—12-ig. — Baleset. Csütörtökön a Bécsi-köruT 8 szám alá hivták a mentőket, özvegy Kiss Lajosn'é lakásán megszédült, eleseit és johblábát cllörie. A kihívott mentők a közkórházba szállították'. — Különvonatok" n. vasárnapi kolozsvári ünnepségre. Horthy Miklós kormányzó szeptember 15-1 kolozsvári ünnepélyes bevonulására 3 különvonat indul, amelyek közül mind az oda-, mind a visszautazásnál csak a" honvédelmi minisztérium által kiadott »Igazolv'finy«-on feltüntetett vonatot lehet használni. A felszabadult területen visszamaradni tilos. 'Az igazolványa alapián érvényes különvonatok Budapesten kivül CSnk Cegléden. Szolnokon, Püspökladányon és Nagv váradon állnak" meg. Budapesten a menetjegyet szeptember 12. 13. cs 11-én k'cll megváltani a Nyugati-pályaudvar pénztáránál az •Igazolvány* fclriujJtaiása melleit reggel 8 "órától 20 Óráig. --&1 MEGNYÍLT II MAJOR GYORSÍRÓ SZAKISKOLA 1940—41. iskolai éve. Beiralás egész nap Cim: Ipartestület székháza, Horváth Mihály u. 3, Tantárgyak: Egységes magyar gyorsírás, 19 ujjas gépírás, kereskedelmi levelezés. — Telefon: 19-10. — Államvizsga. t_ Dr. Rósa Pálné halála. A szegcdi társasiig ismert és kedvelt egyéinsége távozott el az élők sorából: dr. Bósa Pálné született Gerő Rózsi. Ró* sa Pál ügyvéd felesége hosszas szenvedés után meghalt A korán elhunyt úriasszony halálát fúr* jén, gyermekcin, szülein és rokonain kivül mélyen fájlalják mindazok az ismerősök, akik Rósa Pálné kedves egyéniségének tisztelői voltak. A meg* boldogult földi maradványait ma, pénteken dél* után 5 órakor helyezik örök nyugalomra a belvárosi temető kupolaterméből. _. Javult Callio finn államelnök állapota. Hel* sinkiből jelentik: Callio finn államelnök állapota a mult hét végén beállott súlyos válság után, « hivatalos jelentés szerint javult és most kielégi tő. _ Nagyvárad első magyar hetéről ir színes, izgalmas tudósítást a Film Színház Irodalom uj számában Tabéry Géza, az erdélyi irodalom reprezentáns irója. Az erdélyi részek visszatérésé*, röl pompás fényképek sorozatát láthatjuk az uj számban. Ilcttycy Aranka, akinek karrierje a kolozsvári Nemzeti Színházból indult el, most köny* nyes megemlékezésében idézi fel a régi szép Da* pokat és üdvözli az újra magyarrá lett kolozs* vári színházat. Az uj szám további érdekesség® az a nagy riport, amely Írásban és képben szá* mol be Bulla Elnia és Hunyady Sándor hazaér* kezeséről. Egyed Zoltán Színházi leveléhez csat* lakozik az ebben a számban meginduló Zenei le*' vél is, amely a hét kimagasló zeuci eseményeiről ad hü keresztmetszetet. A filmrovat valamennyi magyar és külföldi fihuujdonságról számol be, a közkedvelt Tarka-Barka rovat pedig a szinbázi és társasági élet kulisszatitkait sorolja fel. Kü* lön szenzáció a páratlanul gazdag nörovat, amely a legnagyobb pesti divatcégek most tartott he* mutatóiról gyönyörű képek sorozatát közli. Bó. kay János novellája,' Egyed Zoltán hollywoodi regényfolytatása, rejtvények, viccek, rádió és a* országos érdeklődést kiváltott pályázatok teszitf teljessé ennek a valóban ünnepi számnak váltó* zatos tartalmát. A lap ára csak 30 fillér. MÁVAUT MENETREND Érvénves . 1940. augusztus 25-től a további tnlézkedéstf P, Szeged — Kiskunhalas — Kalocia 15 50 ind. Szeged, Széchenyi tér érk. 9.5<f 4.10 17.06 Kfskunmajse 8-3* 5.40 17.56 Kiskunhalas 8.40 19.30 Kalocsa é.OS, J ipy 1.40 8,1? '0.50 10.30 SZEGED — BAJA 15.30 Ind. Szeged, Széchenyi t érk. A45 16.C9 Alsókőzpont 8108 IMélykut I — 18.26 Felsőszentiváft 5.40 19.00 ér. Baja, Nemzeti szélló tnd. 5.05 Értesítés. ? 'Értesítjük a i. Utazóközönséget, bogy elöfí rem'látott technikai nehézségek miatt autóbuszvonalainkon f. hó 23-cvel kezdődöleg forgalomkorlátozások** va<»yunk kénytelenek életbeléptetni. _ A közlekedő járatok túlzsúfoltságának el*, kerülése céljából felkérjük a t. Utazóközönséget, hogr csak a legszükségesebb esetben utazzék. Szegedet érintő 'orgalomkorlátozások a kővetkezők t 1005. Budapcst-Csongréd-Szeged. A forgalom szüneteli 1190. Kalocsa-Kiskunhalas-Szeged^ A 2. 3, az. jaratoH nem közlekednek. 1198. Baja-Szeged. A 4. sz. járat nem közlekedik AT, az járat csak Tataháza-Baja között közlekedik A ?. sz. járat Bajától közlekedik. iBajáról indul 5.05 kor.) Budapest. 1940. aoguiztus bó 25-én. Az Üzletvezetőiig. fillérért mindennap cserélhet könyvet a Délmagyarország Köl csönköny vtárában