Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)
1940-09-06 / 202. szám
SPORT Bízva, de nem elbizakodva áll ki a Szeged az Újpest ellen Felállítási gondok a KEAC-ban és a Vasutasban (A Délmagyarország munkatársától) Amint a Délmagyarország jelentette a vasárnapi Újpest—Szeged mérkőzésének egyik érdekessége lesz, hogy Serfőző, aki már hetek óta nem játszott a Szeged AK-ban, sérüléseiből felgyógyult és vasárnap elfoglalja helyét csapatában. A Szeged egyébként erősen készülődik az Újpest ellen. Kedden, szerdán mind a SzAK, mint pedig az UTC pályán kondiciótréninget tartott, csütörtökön pedig ugyancsak az UTC. pályán kétkapus edzést tartott a Szeged az UTC második csapatával. Az UTC-vel vivott edzőmérkőzés eredménye 3:0 volt a Szeged javára. A gólokat Mester (2) és Gyuris lőtték. A piros-fehérek nagy reménykedéssel és bizakodással állanak ki a jóformában lévő és első helyen álló Újpest ellen, amelyben előreláthatólag vasárnap már helyet kap Vidor is a feloszlott Hungária kiváló csatára. Az Újpest feállítása egyébként előreláthatólag a következő lesz: Sziklai—Futó, Balogjh II.—Nagymarosi, Temes, Balogh I.,—Adám, Vidor Zscngellér, Berzi, Tóth. A Szeged felállítása véglegesen a következő: Tóth — Polyák II., Raffay — Baróti, Seper, Bertók, —Bognár, Gyarmati, Serfőző, Mester, Nagy. Hajdú — amint irtuk —, a jelek szerint nem játsük, mert az erőnléti edzéseken nem vett részt Amig a Szeged AK reménykedéssel tekint a vasárnapi találkozó elé, addig az NB. IL csapatok: a KEAC és a Vasutas csapatösszeállitási gondokkal küzdenek. A KEAC, amint ismeretes, vasárnap Sopronban a SFAC ellen, a Vasutas Dunakeszin a »Magyarság. ellen küzd. A KEAC II. csapata vasárnap Makón játszik. A csapat számos tartalékkal áll ki, az egyesületnek nem áll módjában vidékről játékosait elhozatni. A Vasutas—Dunakeszi Magyarság elleni mérkőzésen játszik Sajtos is. Páratlan kedvezmény a Délmagyarország olyaséinak A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI., POD M ANICZKY UTCA 8. S Z. 'igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fíltés, teleíon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény gazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal is dijmentesen bocsájt otvaaói rendelkezésére. mm Tervek és kombinációk a KERC körül Mi történik a „Kitartás" Egyetemi atlétikai Clubbal a Ferenc Józseftudományegyetem elköltözése után? — Szeged ragaszkodik reprezentatív sportegyesületéhez — Társadalmi egyesületté alakul át a KEAC, vagy továbbra Is egyetemi sportklub marad (A Délmagyarország munkatársától) A Ferenc József-tudományegj itlemnek Kolozsvárra való hazatérésével kapcsolatban felmerült problémák kihatással lehetnek és lesznek is az egyetem reprezentatív sportegyesületére, a .Kitartás. Egyetemi Atlétikai Clubra. Felmerült az a kérdés, hogy vájjon mi történik a jövőben a KEACcal, lesz-e a jövőben Szegeden továbbra is reprezentatív egyetemi sportegyesület, vagy Szegeden teljesen megszűnik az egyetemi sportélet? A kolozsvári egyetemnek Szegedre való menekülése alkalmával Szegedre jött az egyetemmel együtt a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club is, amely azután az első évek nehézségei után csakhamar összeforrt Szegeddel és a szegedi sporttal. Most azután, bogy az egyetem visszaköltözik Kolozsvárra, magától érthetödően az egyetemmel együtt megy az egyetem sportegyesülete is. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a MEFSOK vezetősége a kővetkező nyilatkozatot adta: —. Már foglalkoztunk a KEAC problémájával —, de végleges döntés egyelőre még nem tortént. Azt azonban már majdnem biztosra lehet venni, bogy a szegedi KEAC nem marad meg tovább a mai formájában. A Kitartás Egyetemi Atlétikai Klub ismét — csakúgy, mint 21 évvel ezelőtt — a kolozsvári egyetem reprezentatív sportegyesülete lesz és mint Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Klub újra átveszi az erdélyi főiskolai sportoló diákság irányítását. A szegedi egyetemi sportegyesület valószínűleg a Kolozsvári EAC fennhatósága alá kerül. A két klubnak az egymáshoz való viszonya pontosan olyan lesz, mint a budapesti MAFC viszonya a eoproai MAFC-boz. Az illetékes köröknek a véleménye azonban larmészetesen meg nem jelenti az egyetem sportegyesületé visszaköltözéséoek végleges megoldását. A »Eitartás« Egyetemi Atlétikai Club Szeged talajából nőtt ki a magyar sportéjet egyik reprezentatív kénviselöjévc. Néhány kiváló sportférfiun kivül, akik valóban az egyetemmel együtt menekültek Kolozsvárról. Szeged és környéke adta a KEAC-nak a jobbnál jobb versenyzőket. Ugyancsak szegedi sportemberek érdeme az, högy a KEAC labdarugó szakosztálya ma már az NH II. osztályban játszik. A Kitartás Egyetemi Atlétikai Clubot a hagyomány szálain kivül — biztos meggyőződéssel állithatjuk —, Kolozsvárhoz már nem fűzi semmi. A visszaköltözködés eshetőségével kapcsolatban a KEAC egy vezetőiétől a következő nyilatkozatot kaptuk: — Kétségtelen, ha az egyetem visszaköllözködik Kolozsvárra — mondotta informátorunk —, vele megy az egyetem sportegyesülete is. Ez az elköltözkődés azonban véleményünk szerint csak papíron fog majd megtörténni. Az egyesületnek csak jellege megy el, maga a sportegyesület Szegeden marad. Nagyon kevésszámú olyan tagja van ma már a KEAC-nak, aki Kolozsvárról került Szegedre. Ismételjük, a jogi személy KEAC viszszaköltözik, do i ttm«radó tagjai automatikusan tagjaivá válnak annak az egyetemi sportegyest!-' letnek, amely egyetem a Ferenc JózseLtudornányegvetem elköltözködésc után Szegeden létesül Mert, hogv Szeged egyetemi város marad, az nem lehet senki elölt se kétséges — fciezle bc nyilatkozatát informátorunk. A kérdésről egyébként' még torai részleteiben beszélni. Mindenesetre ki kell jelentenünk: éppenugv. mint a szegedi egyetemhez, ugv ragaszkodunk az egyetem suortegvesöletéhez is. bármi Jegyen is annak a jövőben a uev^ —oOo— X Hazai nyerte » balatoni VeWen'yt Most tar. tották meg a Balatont átúszó »Tormai Béla.-emlékversenyt. Első lett Hazai Káinián BSE 3 óra 58:08. Hölgyek: Molnár Magda MIJE 4 óra 01:16. DECMÁGYÁRORSZÁG PÉNTEK, 1940. SZEPTEMBER 6 etkeí* Reeeptkönyveket kívánságára ingyen küld? Dr. OETKER gyár Budapest VIII., Pönti-u. 25, ússzedimoifótt o üéiszmvott ellen Szegeden szereplő vízilabda csapatot (A Délmagyarország munkatársától) Megír* tuk, hogy a vasárnap délutánra tervezett délszláv —magyar uszómérközés, amelyen a teljes olimpia számokat bonyolítják le az 1500 méteres távúszás kivételével, az Újpest—Szeged mérkőzés miatt délelőtt 11 órakor kezdődik. A Délmagyarország csütörtöki számában részletesen közöltük, mind a délszláv, mind a magyar úszók neveit, valamint a vizipólócsapatok tagjait. A szerdai ujabb válogató edzés után, a következőképpen alakult a magyar csapat végleges felállítása: Mezei dr. Tolnay, Molnár, — Halasi — Somöczi, Tarics, Bözsi. Tartalékként Kánásit és Szivóst emlegetik. A livza: 1?° C. A rendőrség szegedi révkapitánysága közli: A Tisza vízállása szeptember 5-én reggel 7 órakor. 249, hőmérséklete 17 fok Celsius, a levegő hőmérséklete 14 fok Celsius. Az OsztáJysorsjátek húzása. Az Osztálysorsjáték csütörtöki húzásának főbib nyereményei a következők: 20.000 pengőt nyert; 433*J7, 10.000 pengőt Dyert: 48037, 5000 pengőt nyert: 267S0 39377, 4000 pengőt nyert: 1867, 3000 pengőt uyere: 39506, 2000 pengőt nyert: 35617 40011 51376 58148, 1000 pengőt nyert: 382 4898 19797 22119 42789 51182 52432 62940 82526, 800 pengőt nyert: 2403 26082 29881 45177 54084, 600 pengőt nyert: 4018 37006 67415, 500 pengőt nyert: 1839 10817 12306 20843 28325 43377 45814 48042 59018 64415 60024 73326 75411 80372, 300 pengőt nyert: 1164 1639 3117 5541 5565 6205 9354 10512 10707 12588 14398 16552 17706 18996 27814 28395 33172 34101! 34893 35048 39358 40160 40369 42116 45351 48765 51017 51797 54703 55330 59202 62098 62790 63010 63648 66337 67393 67550 72007 72759 73818 75229 79601 84116 84012 8-1671 81769 85910 87222. Fárisi Nagy itruház Rt Szeged ICseRonics és Kiss-utca saroki ISKOLAI CIKKEK Aktatáska zöld novidából P 2.18 Gumibőr aktatáska 39 cm-es P 5.88 fi Sima bőr aktatáska 38 cm-es P 7.58 iskola táska préselt bőrből, bútaa P 6.68 Iskola táska sima bőrbő,, hátas 1' 7.58 Óvodás táska, zöld novidából •—.3S Palavessző 10 drb —.16 Füzet cimke 25 drb l-es —J0 Kék könyvcsomagoló papir '4 i? —211 Füzet csomagoló zsirpapir 3 iv —-34 szines tufett papir 6 iv —.24 J-eány, vagy diák naptár —.38 Antracén tinta, kerek 1/32-es üveg "--18 röltőtoll tinta 1 üveg —.21 T'uhrós tolltartó — Tésrzáras tolltartó —.78 ttársonv diák ssplöa Jelvénnyé! -P Isi/lan 7 drb 1/4 íves —-2' q<.Í7táK!sfartó 1/4 íves barna tákolni körző tusskihüzóval. ceruzaKcrsrvel P 198