Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-26 / 219. szám

SPORT H Vasutas nem változtat sikeresen szereplő csapatán, a KEHC-ban Tóth III. dr. és Kolozsi sérüli A Vasulafok pénteken, az egyetemisták csütörtökön tartanok edzési (A Délmagyarország munkatársától) Te­kintettel arra, hogy a szerdai .válogató rostán két játékos kivételével, a Vasutas valuuieoy­uyi elsövoiialbcli játékosa rcszlvett, a vezető­sée eltekintett a esütürtiiki kétkapusedzcslöl s ugy határozott, hogy a futballisták csak pén­teken treníroznak ruajd, ekkor is kizárólag erőnléti gyakorlatokat végeznek- A .Vasutas­játékosok erőnléte kitüuő. fölöslegesnek tartja a vezetőség a megerőltető munkát, jóllehet a héten amugyis három edzést tartanak. Már szerdán szó cselt a Vasutasban az Egyetértés-elleni összeállításról és amint az előrelátható volt, a vezetőség ncin változtat si­kercsen szereplő együttesén, változásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az edzéseken történetcsen valamelyik futballista megsérül. A piros-kékeknél csak Baloghy szerepel a sé­rültek listáján; a hüvelykujja tört el a balke­zén, — amint jelentettük —, a sérülés azonban Vasárnapig annyira rcudbejöu, hogy játéka nllgha lehet kétséges. A Soproni VSE ellen játszó KEAC Psü­iörtökön tartja meg szokásos kétkapus edzé­sét az ogyetemi stadionban. A sorozatos vere­ségek nem hangolták lo az egyetemistákat. Bíznak abban, mihelyt megfelelő edzésük lesz. a hátrányt behozzák. Aggasztja a vezetőséget, hogy Tóth III. dr. cs Kolozsi sérült, vasár­napig azonban valószínűleg reudbejön mind a két játékos. Sok szó eselt a Vasutasban a játékyozető­"küldésről. Nehezményezik a viros-kékeknél. hogy nuir a negyedik szegedi mérkőzésükre vi­'iéki játékvezetőt kapnak, ami jelentős anyagi megterhelést von maga után. Ezúttal sem Grulich személye ellen van kifogásuk, a kecs­keméti játékvezető egyik legjobb bírója a tes­tületnek, dc megterhelést jelent az egyesület­nek. -0(JO~­Nagy kimaradt a B. válogatottból, Tólh csütörtökön Budapestre utazik (A Dclmagyarország munkatársától) A ped AK vezetősége meglepetéssel értesült ked­deu reggel a Délmagyarországból, hogy Na­gyot. akit eredetileg beállítottak az utánpót­lás csapatába, kihagyták nz együttesből és he­lyette az újpesti Tóth fog szerepelni. Igaz, hogy Nugy gyengén játszott vasárnap, Tóth pedig jó volt, do ucin vitás, hogv Nagy egyik legjobb balszelsőjo nz NB-nek. Kihagyásával sérelem érte a Szeged Alv-ot, amely azt is sé­relmezi, bogy a kitűnő Baróti és az állandóan egyformán jól szereplő Ila f fai, még szóba sem került a válogatósnál. Anélkül, hogy valakit is bántani akarnánk, sajnálattal állapítjuk meg. bogy vidéki játékos csali a legritkábban jut ahhoz a kegyhez, hogy a válogatott csa­patba beállítsák. Többször előfordult már az, hogy az alig-alig észrevett vidéki futballista, mihelyt Budapestre került, rövidesen tagja lett. a válogatnit csapatnak, pedig ott sem futbal­lozott jobban, mint vidéki együttesében. Példa­képen emiitjük meg Harangozol cs Tihanyit. Tóth, aki a B. csapat lartalékkapusa, csü­törtökön Budapestre utazik és részt vesz a ros­tamérkőzésen. —ooo— UlC-nóiuvaros, szAK-Postás Cs ÍI Itf AC-SzNAV az I. osztály vasárnapi szeaedi műsorán (4 IMlmagyarország munkatársától) A szege­di I. osztályú ainattírcsapatok, beleértve persze a többi szegedi bujnoksagban szereplő együtte­seket is, neliéz helyzetben vannak az erős kou­kurrcncia miatt. Nincsen olyan vasárnap, vagy más bajnoki nap. amikor egyedül adnának prog­ramot a szegedi sportközönségncU. Vagy a Sze­ged AK. vap\ a KEAC cs a Vasutas konkuirál velük <-s ezzel a konkurrcnciával nem tudják •fölvenni a versenyt. Ez a helyzet föltétlenül hát­rányos anyagi helyzetbe hozza őket, pedig múl­hatatlanul szükség van arra. bogy ezek nz együt­tesek megéljenek. Az a hatalmas játékosanyag, •mellyel ezek az egyesületek rendelkeznek képe­zik a felsőbb osztályban szereplők utánpótlását. Eppcn ezért megérdemli a szegcdi I. és II. esz­tályu gárda, hogy mérkőzéseiket a közönség lá­togassa. A szegedi L és II. osztályúak négy szegedi mérkőzését három pályán játszák le vasárnap. A temesvárköruti sporttelepen játsszák le az UTC—Móraváros és a Szeged AK III.—Postás I. osztályú találkozót Vezér 1., illclvc Pataky I. ve­zetésével. A KEAC—SzMAV inckőzcs bevezető­je lesz az egyetemi stadion NB II. osztályú mű­sorának. A meccsen Schmődl bíráskodik. Gaál bíráskodik a llunyadi-tércn nxgrcudczcndő Fel­sőváros—SzTK meccsen. Vidéken a következő I. osztályú játékok ke­rülnek eldöntésre: Kecskemét: KTE—M TK, veze­ti: Horváth Z, Makó: MAK—KTK, vezeti: Laka­tos. II. osztály: Szeged: Szegedi AK IV.—Toldi, vezeti Almás I., EVIsőváros II.—MAK II., veze­ti: Solti TTL, llonvéd—Dorozsma, vezeti: Pálfy, Vasutas II—Mindszent, vezeti: Gyarmati, Hód­mezővásárhely: Kokron—Alsóváros, vezeti: Pá­linkás, Kistelek: KiTB—Móraváros II., vezeti: Rcményffyt Hódmezővásárhely:' Munkások—Pos­tás K."vezeti: Berta. HTVE IT.—Újszeged II, ve­zeti: Kovács. — Ifjúsági bajnokság: Szeged: Vas­utas—KAC, vezeti: Vezér II., Újszeged—Felső­város, vezeti: Magyar dr.. Móraváros—SzTK, ve­zeti: Schannen dr.. Alsóváros—Kunság, vezeti: Csóti dr. , Hódmezővásárhelyen vasárnap egy barátsá­gos mérkőzés is eldöntésre kerül; a IITVE— Szolnok találkozó, amclvnek vezetésére Szijjár­tót delegálták'. 'A birókiküldőbizottság kijelölte a KEAC— SVSE és a Vasutas—Egyetértés mérkőzés part­jelzőit. Eszerint az egyetemisták mérkőzésén Li­liom Il.-nek .Tódal és Fekete, a vasutasok mecs­csén Grulichnuk Dobóczky és Zscmbcri II. fog segédkezni. —oO®— Csütörtökön; Szeged-UTC (A Dclmagyarország munkatársától) A Sze­ged AK óppen olynn szorgalmasan és a megszo­kott program szerint dolgozik, mintha vasárnap nem is lenne szabadnapja. Erre a szorgalmas munkára szükség is van, mert csak igy lehet for­mában tartani a játékosokat. A Szeged legköze­lebbi bajnoki mérkőzésén cl akar kerülni mosta­ni helyéről; meg akarja kezdeni fölzárkózását az élcsoporthoz. A piros-fehérek' a keddi crőnlétiedzés után, csütörtökön edzőmérkőzést játszanak az UTC­vcl. Hogy a SzAK-pályún, vagy a liga utcai já­téktéren bonyolitják-c lc az edzőmeccset, ezt az utolsó pillanatban döntik el, tekintve, hogy egy­mással szemben van a kél sporttelep —oO®-< X A bétgólns Teli. Péti, a 'Vasutas tehetsé­ges csatára előkelő helyet foglal el az NB II. osztály góllövöi sorában; löbbcdmngával a har­madik helyen áll a listán, miután bét gólt szer­zett eddig. X Gálffy András kitüntetése Gálffy Andrást, a Játékvezető Testület volt főtitkárát — amint is­meretes — az erdélyi futballsport élére állították. A budapesti játékvezetők érdemei elismerésekép­pen és hálájuk jclciil aranyéremmel és aranveiga­rettatárcával tüntették ki Gálffyl. X Válogatott rosta Észak" ellen. Az Észak' ellen készülődő déli szeniorok és ifjúságiak első rostá­ját szerdán délután tartotta meg Ábrahám László szövetségi kapitány a Vasutas-stadionban. 'A ki­rendelt, mintegy 40 játékos közül 25 futballista je­lent meg. a távolmaradottak másiránvu elfoglalt­ságuk miatt felmentést kérlek". A rosta uvgJelelt a kívánt célnak; egészen jó játék alakult ki és az eredmény 5:5 (4:3) volt. Félidőben az ifiuságiak vezettek. 4—5 szobás összkomfortos LAKÁST a főtéren vagii a lőtér Kőzetében november l-re heresllnh. Cim a kiadóban. 1 különbejáratu tiszta bútorozott szoba l-re kiadó. Zákány u. 9b. bjeö0bs wswmw HÁROMSZOBÁS földszintes lakás (pat ­kett, fürdőszoba) no­vember elsejére, vagy korábban kiadó. Tisza Lajos körút (50. Üzlethelyiség kiadó. Petőfi Sándor sugárút 10 sz. Eigyszoba— előszoba­fürdőszobás garzonté­kás noverr/ber 1-töl ki­adó. Érdeklődni Szé­chenyi tér 3, házmes­ternél. Szakszerű művészi SZŐNYEG JA VITÁS SZÖNYEGSZÖVÉS Fiscbcr Aladárod sző­nyegszővődéjében Dugó nics utca 14. KÖZÉPISKOLÁSOKAT eredményesen korrepe­tál, különbözeti és ma­gánvizsgákra clökészil tanárjelölt. Cin/eket — «Előmenetel» jeligére a kiadóba. Fodrásznőt elsőrendű vizondolálót felvesz. Bálint, Brüsszeli kör­út 2 sz. Cipészniunkások felvé­tetnek. Hódv cipőgyár Lengyel u. 26. Elsőrendű hölgyfodrász segédnő azonnal felvé­tetik. úgyszintén tanu­lólány. Elitc Széchenyi tér 2. aJfral Tnlelligens munkaszere­lő Jólfőző zsidó házvo­t\ zetőnő magánoshoz í ajánlkozik vidékre. — Pauker Armlnné Hód­mezővásárhely Itóna u. •"> sz. Pipndcs bejárónőt azon nnlra felveszek. Mar­git utca 10. földszint 10 szám. QDflföVéTft ELADÓ Egy jókarban lévő kályha és egy szép bőrönd. Megtekinthe­tő a déli órákban. —• Kálvária iitöa 5- it. udvar cm. 2 ajtó. Uj diófa kombinált­szekrény eladó. Fran­cia József mfiaaztalte nál. Püspök n. 12. MENTÖCSÓNAK hat és félméteres 3 evezővel kerestetik- —• Cim a kiadóban. Házban kocsma, pék­ség, szállodai szobá^ teljes felszereléssel fü­szérüzlet eladó, vagy, kiadó, betegség miatt Dorozsma, Balthyáni­ut 32. Egy födclcs hintó egy új gyümölcsszállitó íé­deres laposkocsi velő­gép és ekék minden el­fogadható árért eladók Csongrádi sugárul 1. Férfi templomülés 4-ik sorban bérbeadó Tliá­lia könyvkereskedés.— Kárász u. 11. Magántisztviselők egy­letének tagja vagyok. Jutánvos áron elad­nám. Rudolf tér 9. Ke­nyér üzlet. FAJTISZTA KÖLYÖK PULIT veszek. Somogyi u. 16, Tóth-malom iroda. OLCSÓBB LETT a comb, mell, kilójft 2.20, I. r. zsírnak való kilója 270, csirke-ka­csa, tiszlilolt aprólék legolcsóbban ünnepek­re. Előjegyzések Mik­száth K< ju. 5, Rózsa. tthówrfiftr Nyugdíjas férfinek csa Indias otthont adnék. Levelet egyedül álló nő jeligére. Férjhez menne intelli­gens, vagvonos és sa­ját 200 p havt nyug­díjas úrinő, 60 éven fe­lüli kimondott úrhoz. Egyedüllétet unom, jel­iírére a kiadóba. SzerKes/lésért és kiadásért frtel: Berey Géza főszerkesztő. a Délma-grarország Hírlap- és Nyomdavállalat rt ügyvezető-igazgatója. —oo®-— Szerkesztőség: Szeged. Aradi-ulca 8. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. — Kiadóhivatal; Szeged, Aradl-ulea 8. _ Telefon (szerkesztőség, kiadóhivatal és nvomda): 13-06. Kiadótulajdonos: Délmagvarorszás Hirlap- és Nvomdavállalat Rt. Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged, Kálvária-utca 14., telefon: 10-81 Felelős üzemvezető: Ablaka István.

Next

/
Thumbnails
Contents