Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-15 / 210. szám

naym meg nem haladó elzárás büntetésre Ítélt Kegyelemben részesítem azokat az egyénekei is, akik ellen kihágás miatt büntető eljárást kell indítani, vagy folytatni és a büntetőbíróság 8 na­pot meg nem haladó tartamú elzárás büntctésrtf itéli. Gyorsíró és GépiróisKolában (Honvéd-tér 4) beiratkozás fogalmazást, irodai és beszédir&sl gyorsírást, — tízujjas ritmikus vak­Írásos gépirási és helyesírási tanfolyamokra. Mérsékelt tandíj, szakszerű kiképzés, országosan legiobb vizsgaeredmény Állásközvetítés 60 fl szegedi székelyen ünnepe (A Délmagyarország munkatársától) Szomuaton este örömünnepre gyűltek össze a Hargitaváralja jelképes székely község tagjai abból az alkalom­ból, hogy Székelyország legnagyobb része vissza­tért az anyaországhoz. A díszes székely ruhákban megjelent közönséghez Cs. Jósa János intézett üdvözlő beszédet, majd Ábrahám Ambrus dr., a tanárképző főiskola igazgatója mondott mcieg­haugu beszédet. — Gyakran összejöttünk mi itt — mondotta —, hogy egymást lássuk, hogy a faji összetartozás érzésének melegénél egymásra leljünk. Most az öröm és az ima hozott össze bennünket, ima a Mindenhatóhoz azért, hogy Erdély határáról el, tűnt a sorompó. Szálljon ima az Úrhoz azért, hogy megmutatta az utat, amely visszavisz az erdélyi bércek és havasok közé. Ezután a hódolat hangján emlékezett meg Ma­gyarország kormányzójának és Magyarország nagy barátainak a felszabadult részek hazatérése körüli érdemeiről. A szűnni nemi akaró tapssal fogadott beszéd után 11 y é s Tivadar dr. saját szerzeményű szé­kely dalait adta elő nagy siker jegyében. Némedy Gyula dr. versekkel, Király Sándor irredenta énekszámokkal szerepelt. Gergely Gergely tanár ízes székely beszéde kitűnően érvényesült Nyirő: • Perelünk* cimü novellájának felolvasásában. Ku­rucsa József hatásos szavalata zárta be a műsort, amely után az egybegyűltek zeneszó mellett ünne­pelték Erdély hazatérését a legjobb hangulatban. De kofán sötétedik!.. * Bizony, ideje beszerezni az uj Tungsram Krypton lámpákat! Széleskörű amnesztiát rendelt e! a kormányzó a kolozsvári bevonulás alkalmából Budapest, szeptember 14. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Budapesti Közlöny vasárnapi szá­ma közli a kormányzó ur őfőméltóságának szep­tember 11-én kelt alábbi legfelsőbb elhatározását a Magyar Szent Koronához visszatért keleti és er­délyi területeknek az országgal való egyesitése alkalmából engedélyezett kegyelem) tárgyában. I. Kegyelemben részesítem azokat, akiket a pol­gári hüntetöbiróság jogerős ítélettel bármely vét­ség, kihágás miatt egy hónapot meg nem haladó tartamú szabadságvesztési büntetésre a legalább három ówcl megelőzőleg elkövetett bármilyen vót­ség, kihágás miatt három hónapot meg nein haladó lartamu szabadságvesztés büntetésre itélt, a leg­alább öt évvel megelőzően elkövetett bármilyen bűncselekmény miatt egy évet meg nem haladó A szépséa titka a bőr lermészpfé«rk megfelelő arckrémben rejlik. Az ölfélo összetételben készülő (úgy­mint száraz, zsíros, félzsíros, tisztító, vagy fényvédő jclzésfiirotf); KRÉMBEN mindenki megtalálja azt n fontos kozmetikumot, am-lvre minden nő arcbőrének nélkülözhetetlen szük­sége van. Egy técrelv -.60. 1.10, 1.50. VÉNUSZ DROGÉRIA, Mikszáth Kálmán-utca 5. tartamú szabadságvesztésbüntetésre itélt, azzal a feltétellel azonban, hogy abban az esetben, ba a biróság elitéltet öt éven belül bűntett, vagy szán­dékos vétség miatt szabadságbüntetésre fogja jog­erősen újból elitélni, rajta a jelen elhatározásom­mal feltételesen elengedett büntetést is végre kell hajtani. Kegyelemből elengedem szabadságvesztési bün­tetésük fele részét, de ha ebből már többet kiáll­tak volna, szabadságvesztési büntetésük hátralevő részét azoknak, akiket a polgári büntetőbíróság jogerős Ítélettel a legalább három évvel megelő­zően elkövetett bármilyen bűncselekmény miatt öt évet meg nem haladó tartamu szabadságvesztés büntetésre itélt, azzal a feltétellel azonban, hogy abban az esetben, ha a bíróság az elítéltet öt éven belül bűntett, vagy szándékos vétség miatt sza­badságvesztés büntetésre, vagy kihágás miatt 15 napot meghaladó tartamú elzárásbönfetésre Jog­erősen újból elítélné, rajta a jelen elhatározásom­mal feltételcsen elengedett büntetést is végre kell hajtant fT. Kegyelemben részesítem azokat ís. akik" ellen legalább három évvel megelőzően elkövetett bár­milyen vétség miatt kell eljárást indítani, kivéve, ha a biróság még nem iogerfls ítélettől bárom hó­napot meghaladó tartamú szabadságvesztés bünte­tést állnnitott meg, nmelv esetben az eljárást to­vább kell folvtntni abban a kérdésben, hogv a ter­helt az I. pont alapján részesül-e kegyelemben. III. Serr1 az T„ sem a TI. pont alapján nem részesül­nek kegyelemben azok akik 1 a hiineselekménvt VöKöMön követték el, 2. akik ellen nvomezólevelet. vagv személvlo­irást. körözést bocsátottak ki és ezt még vissza nem vonták'. 3. akit bűntett, vagy vétség miatt jogerősén szabadságvesztés bűnteföce ítélték. IV. Kegyelemben részesítem azokat az egyéneket is. akiket kihágás Watt tide nerr értve » 'öve+kí kihágnsnl-ari a bántet«birr.sáf» íorrprős Ítélettel 8 Ingatlanforgalom Szeged város területén 1940. szeptember 7-től 14-ig a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Bajza Pál és neje eladták k. k. Kálmán Gyulá­nénak a Székelysor 14. számú házukat 270 m öles telekkel 12.300 "pengőért özv. Pálinkás Józsefné eladta Biró Jánosáé­nak a Tó-utca 4. számú házának felerészét 3000 pengőért. Engelsniann Mártonné eladta özv. Horváth .Tá­nosnénak a Lugas-utca 9a. számú házát 118 n. öles telekkel 4035 pengőért. özv Kiss Istvánné és társai eladták Dobó Ist­ván és nejének a Fecske-utca 12. számú házukat 168 u. öles telekkel 2000 pengőért Dunai Péter és neje eladták Móra György és n«­jének a Röszke 698. sz. házukat 500 n. öles telek* kel 3000 pengőért. Sebők Jakab eladta Onozö Istvánnak a Lctf-i gyel-dülőben levő 200 n. öl földjét 3.— K kat. t.' jövedelemmel 700 pengőért. 17a oHsú és szia ruha* Faltf fo' akar hordani Pomnadur szalonban vásároljon. CSEKONlCS-utca 1., I. (Kurucscv 15> lőtt). Nemzeti Takarékossági tag! Lenmagasabb hűtöképessé­gíikröl ismert felteiénél, Kossuth Lajos-sugárut 18 sz. lésszeMieü Jöjjön sorozni a BQffé Sörözőmbe Kelemen-utca és Széchenyi-tér sa­rok. hol a táodus és iiditő SZENT ISTVÁN söröket, világost és malá? tát állandóan frissen csapóljuk. Szciujvich különlegességek. Tulaidonos 73 Sándor Béla Hálaadó Iste i tisxlalet a zsinagógában Nagyibányai vitéz Horthy Mikós úrnak, Ma­gyarország főméltóságú kormányzójának Er­dély felszabadulása alkalmából Kolozsvárra való bevonulása őrömére szeptember 15-én, va­sárnap d. e. fl órakor az űj zslnagóflában fln­nepl istentisztelet lesz­ERNYŐ áthúzások, javítások, legolcsóbban és legjobban STtINERNE •rnyőkészitönél, Kölcsey u. 12. (Tisza L. körút sarok.) Alapítva 1111.1-han. ILUCZA JÓZSEF Gyorsnnm,oicsiarai 1 MII I UMZ .

Next

/
Thumbnails
Contents