Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-09 / 180. szám
Friss sporthírek Törekvés—Gamma 4:3 (2:3) Budapest, augusztus 8. A Szent István-kupamérkőzések során csütörtök este az Elektromospályán a Törekvés FC 4:3 (2:3) arányban győzött a Gamma csapata ellen többezer főnyi közönség előtt Rónay játékvezetésével. Az 5. percben Turay II. lőtte a Gamma vezetőgólját A 23. percben Pusztai beadása a Gamma kapuja előtt ugrált, majd a kapufáról visszapattanó labdát Déri befejelte. 1:1. Három perccel utána Toldi 16 méterről rúgott góljával a Gamma 2:l-re vezetett. A 32. percben Szebehelyi kézzel érintette a labdát. A büntetőrugást Déri belőtte. 2:2. Utána Turay II. a Gamma részére megszerezte a vezetést, 3:2. A második félidőben a Törekvés hatalmas lendülettel támadott. A 8. percben Palatínus lesgólját a biró nem Ítélte meg. A 41. percben Palatínus beadásából Déri 16 méterről szép góllal kiegyenlített. 3:3. Nagy küzdelem indult meg a győztes gólért. A 33. percben Palatínus a labdát Pusztai elé adta, aki jó helyzetből megszerezte a Törekvés győztes gólját. 4:3. 'A mérkőzés legjobb embere Déri volt, a Gamma csapatából egyedül Várady vált ki. BSE-MTK 8:1 (4:1) Budapest, augusztus 8. Csütörtök este T. osztályú vizilabdabajnoki mérkőzésen a BSE 8:1 (4:1) arányban győzött az MTK ellen. A gólokat Vértessy (4), Brandy (3) és Hazay, illetve Yadas dobta. A 7x50 méteres stafétában a BSE győzött 3 p 39 mp-es idővel, második az MTK csapata 4 p 7 mp-es idővel, II romániai zsidótörvény Bukarest, aíigusztus 8. A román minisztertanács véglegesen megszövegezte a zsidók jogi helyzetéről szóló törvényrendeletet, amelyet a király aláírása után tesznek közzé. A kiszivárgott hírek szerint, a romániai zsidókat négy kategóriába osztják. Az első kategóriába tartozók jogait a legkevésbbé korlátozták, a negyedikbe tartozókét pedig a legnagyobb mértékben. Azok, akik az 1877,-i háborúban resztvettek, vagy azok utódai az első kategóriába tartoznak. Akik egyénenként', parlamenti úton 10 évi ott-tartózkodás után kapták meg az állampolgárságot a második kategóriába, a zsidó frontharcosok a harmadik csoportba tartoznak. 'Azok, akik a világháború után Romániához Csatolt területen élnek, vagy onnan származnak és frontharcosok, negyedik kategóriába tartoznak. Pályázat németnyelvű tanítói továbbképző tanfolyamra 'Budapest, augusztus 8. A vallás- és közoktatásügyi miniszter abból a célból, hogy a kisebbségi nyelvű iskolákban a jövőben megüresedő tanítói állások betöltésére kellő számban álljanak rendelkezésre megfelelően képzett tanítók és tanítónők, a tanítóképző intézetekben működő német nyelvű előkészítő tanfolyamokon szerezhető kiképzések kiegészítésére az 1937. szeptemberben Budapesten felállított egyéves német nyelvű tanítói továbbkézö tanfolyamra az 1940—41. iskolai évre is 25 férfi és nőhallgatót vesz fel. A felvett férfihallgatók a Ferenc József-tanítók házában (Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 47.), a nőhallgaték Péterfi Sándor-leányotthonban (Hegedűs Sándor-utca 15.) ingyenes ellátásban részesülnek (szállás ellátás, mosás). Pályázhatnak olyan állástalan okleveles tanítók, akik a sikeres továbbképzéshez kellő német nyelvi készséggel rendelkeznek. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címzett és szabályszerűen bélyegzett pályázati kérvényeket a tanfolyam vezetőségéhez "(Budapest. VIII., Szentkirályi utca 46.) augusztus 20-ig kell beküldeni. SZÉKHÁZ és MŰVÉSZET — A vidéki színigazgatóknak be kell mutatni műsorukat a kultuszminisztériumban. Budapestről jelentik: A kultuszminisztérium értesítette a Színművészeti Kamarát, hogy a jövőben felül fogja vizsgálni a vidéki színházak müsortervezetét. A kamara választmánya vita nélkül elfogadta a kultuszminisztérium rendelkezését és felhívta a vidéki színházak igazgatóit arra, hogy haladéktalanul terjesszék fel a minisztériumba müsortervezetüket, tüntessék fel az előadandó darabok cimén kivül a szerzők és fordítók nevét, valamint azt, melyik színház játszotta a kérdéses müvet Budapestén. A rendelkezésre az adott okot, hogy a kultuszminisztérium nemcsak hazafias, hanem külön nemzetnevelési szempontokból is, felügyeletet akar gyakorolni a vidéki színházak műsora felett. := Megkezdődött a makói sziniidény. Makóról jelentik: Szalay Károly színigazgató társulata csütörtökön megkezdte előadássorozatát Makón, a Hagymaházban, amelynek színpadát ebből az alkalomból rendbehozták. A Szalay-társulat a • Zimberi-zömibori szépasszonya dimii operettel debütált Makón nagy sikerrel. Az előadás előtt a színház zenekara eljátszotta a Himnuszt, majd Szalay Károly igazgató köszöntötte a közönséget. Pénteken »Egy bolond százat csinál*, vasárnap délután a »Földindulásc, este ismét a »Zimberizombori szépasszony* szerepel a színház műsorán. KÖZGAZDASÁG Egy év alatt tizedrészével drágult az élet Budapest, augusztus 8. Hogy mennyire megváltozott a helyzet a legutóbbi évben az áralakulásban és a megélhetés drágulásában, igazolja most a Magyar Statisztikai Szemle összefoglaló helyzetjelentése az áralakulásról és a megélhetésről. Az indexszám megértéséhez tudni kell azt, hogy az 1913-as év állapotait vették alapul annakidején és 100-as számmal jelölték. Ez a szám meglehetősen csökkent, vagy emelkedett a viszonyokhoz képest Az 1940. év első feléiben az árindex emelkedése szembetűnő. Az élelmezési cikkek árindexe 90.3-ra ugrott fel az 1939. évi december havi 77.8ról, ugyanezen idő alatt az ipari árindex 6.2-re emelkedett. A megélhetési költségek emelkedése komoly jelentőségű mind az élelmezési cikkeknél, mind a ruházati cikkeknél. Ez a megélhetési index 1940 januárjától májusig a következőképpen alakult: Januárban: megélhetési index összesen, lakbér nélkül 109.5, élelmezés 97.1, ruházat 134.3. Februárban: megélhetési index összesen, lakbér nélkül 111.—, élelmezés 97.3, ruházat 139.9. Márciusban: megélhetési index összesen, lakbér nélkül 111.4, élelmezés 98.4, ruházat 138.9. Áprilisban: megélhetési index összesen, lakbér nélkül 1116, élelmezés 99.4, ruházat 136.9. Májusban: megélhetési index összesen, lakbér nélkül 114.3, élelmezés 102.2, ruházat 142.4. Bár az élelmezési csoportindex május Havában csak 2.8 ponttal emelkedett, a május havi jel zőszám az elmúlt évinél 10.6 ponttal áll magasabban. A ruházati cikkeknél az egyéves emelkedés 8.1. Amint láthatjuk", a statisztika jelentékeny drágulásról számol be, szükség lenne tehát a szegényebb népréteg keresetének emelésére. Páratlan kedvezmény a Délmagyarország olyaséinak A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes éa központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZfiLLODH VI., PODMANlCZKY UTCA 8. S Z. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.), berendezett ragyogó tiszta szobáit — A százalékos kedvezmény gazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal is diimentfseD boosáit olvasói rendelkezésére.. decmsgysrorszsq PÉNTEK, 1940. AUGUSZTUS 9. TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat. Külső megbízások hiánya miatt csendes volt a mai tőzsde forgalma, Később nyereségbiztositások folytán csekély árukínálat jelentkezett és a kezdőárfolyaraok a tegnapi zárlati szin alá estek vissza. A bányapiac vezetőértékeiből kiindulva szórványos vásárlások jelentkeztek, és a kötések jobb árszinten jöttek létre. Az áringadozás szük határok között mozgott és a nyitási árcsökkenések, valamint a zárlati árjavulások sem voltak jelentékenyek. A tőzsde jól tartott irányzattal zárult. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank 177.—, Kőszén 384.75, Ganz 16.3, Egyesüt Izzó —. Szegcdi kenderfonógyár 63.—, Budapesti hivatalos valutaárfolyamok Angol font 10.00-10.20, belga frank . , dán korona . , dinár 7.60—7.90, dollár 311.10— -, hollandi frt 350 10, francia frank I P .... —.—, cseh-sztovák korona 11.45—11.80. (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 1145 —11.80 (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), kanadai dollár 301—306, lej 3.20—3.40, leva 3.30— 3.60, lira 17.40—17.90 (csak 10 Itrás bankjegyek és érmék vásárolhatók), német márka —, norvég korona ——. svéd korona 81.70—82.70. svájci fr, 77.95—78.95, klinadai dollár 250.00—300.00. Zürichi dovizazárlat Páris 9.40, London 17.65, Newyork 440.-, Berlin 175.75, Milánó 22.20, Szófia 5.50, Belgrád 10.—, Athén 3,—, Bukarest 2.30, Budapesti terménytőzsdezárlat. A készáru piacon uj termésű gabonában csak csekély üzlet fejlődött ki. Búzából 10.5, sörárpából 3 vagon cseréit gazdát a hatóságilag megállapított maximális árfolyamon. A budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése. Buza 77 kg-os tisztvidéki 20.25, 78 kg-os 20.75. 79 kg-os 21.05, 80 kg-os 2125. Pestvidéki rozs -.— sörárpa kiváló 22.60—22.85, takamányápa I 18.50 —18.75, zab 2U.80-21.05, tengeri tiszántúli 27.5027.75. Csikágói terménytőzsdezárlat Buza tartott Szeptemberre 74—73 hétnyolcad, decemberre 74 hétnyolcad—75, májusra 75.5—háromnyolcad. Tengeri lanyha. Szeptemberre 61, decemberre 56 egynyolcad, májusra 58. Rozs lanyha. Szeptemberre 41 egynyolcad, decemberre 43.75, májusra 46 hétnyolcad. dk MAVAUT MENETREND BUDAPEST-KKFÉLEGYHÁZA-SZEGED IÁ30 17.45 i Bpest Mussolini t. é 9.36 1Ü4Ö 6.80 18 18 19.38 é Kecskemét 7.47 9.52 18.28 19.48 1 Kecskemét 7.87 9.41 8.20 18.68 20.12 i Kkfélegyháza 7.08 9.1t 9.40 19.88 I Kistelek 8.87 10 40 20.10 é Szeged Széchenyi t t • 8.C0| Dl) P SZEGED—KISKUNHALAS-KALOCSA | (6.05 15 51 u Szeged Széchenyi tér é. 19.5: Í4.10I- 17.06 Kfskunmajaa 18.86 5.40 74817.66 Kiskunhalas |7.4< [8.40|9.20 19.30 é. Kalocsa PÉCS—SZEGED 18.25 16.42 fnd. 16.05 15.15 é. 131.4(1 li9.ul L 16.2C| 1 5.50 I i Páca Széchenyi tér 8.15 | é. Baja Nemzeti szállá IL05 | é. Szeged Széchenyi tér DI|P SZEGED — BAJA. I. Sz. Széchenyi L é, Alsókőzpont Mélykút p. u. FelfSazentivin iu.jv jft-oj é. Baja N. Szétlő I. Báláról 342-kor induló 2130 íz. vonat Bácsalmáson csatlakozik az autóbuszhoz. (540 16 09 •2 , 2 sfj s i < 16.20 Í6.56 17.56 18.26 19.00 11.05 10.29 943 840 8.40 8.02 a - -í 19.45 19.09 18.06 17 37 17.00 dljp. SZEGED—CSONGRÁD s xx _ 14.00 19.50 .78 14 18 20.08 2.— 14.38 20.31 8.50 15.18 21.08 4.40 15.40 21.30 érk. j, z. esxk hétköznap közlekedik ind. Szeged Széchenyi t. M Algyő községháza + Hódmezővásárhely Szentes piactér érk. Ciongrád M. tor. aa. Ind. közi xz csak vasárnap éa ünnepnap Menettérti jegy Csongrádra A—P x 8.55 8.37 8.17 7.37 7.06 f& Dclmagyarország telefonszáma éjjel-nappa1 13—OS