Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-06 / 177. szám

DÉLMAGYARORSZÁG KCŰfl, 1940. ¥111. 6. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP X¥l. €Yf09i|ail! III SIÓIII Erdély nem alándék Irta: Tonelli Sándor A faliképek között, amelyek a román impérium óta az erdélyi középiskolák tantermeit és folyosóit diszitik, van egy, amely különösen jellegzetes az újkori román történelemre. A román hadsereg 1877-ben átkel a Dunán és megkezdi háborúját Törökországgal. Ez volt az a háború, amely a san-stefanoi békével, Románja, Szerbia és Montenegró független állammá nyilvánításával végződött. Azok a szegény magyar gyerekek, akik román átdolgozásban tanulják a történelmet, ezzel a képpel kapcsolatosan azt kénytelenek tudomásulvenni, hogy ebben a háborúban Oroszország tulajdonképpen Romániának köszönhette, hogy le tudta győzni Törökországot. H a ugyanis Románia nem csatlakozott volna Oroszországhoz, h a nem engedte volna meg, hogy az orogz hadsereg átvonuljon a román területen és h a a vitéz román hadsereg nem alkotta volna az orosz hadsereg hátvédét, Oroszország aligha tudott volna megmérkőzni Törökországgal. A rideg történelmi valóság érdekében -ezt a Beállítást a következőképpen kell megkorrigálni. Szerbia és Montenegro, amelyek ebben az időben még vazallus államai voltak Törökországnak, 1876-ban fekeltek a szultán ellen. Mialatt ők hősiesen és erejük minden megfeszítésével harcoltak az akkor még batalmas török birodalom túlerejével, Románia óvatosan meglapult. Enyhén szólva kibicelt, hogy hová fog fejlődni a háború. Mikor aztán Oroszország megüzente a hadat Törökországnak és mikor veszedelemtől nem kellett tartani, Románia is csatlakozott ahhoz a félhez, amelynél a győzelmet lehetett remélni. A sanstefanoi békénél és a berlini kongresszusnál magától értetődően Románia is ott volt és tartotta a markát, hogy megkapja megérdemelt jutalmát. Nem árt ezt kissé felemlíteni, mert ez a magatartás azóta többszörösen ismétlődött Románia történelmében. Az 1913. évi Balkán-háboruban Szerbia, Montenegro és Görögország az ovcsepoljei véres csatában legyőzték Bulgáriát. Mikor Románia megbizonyosodott róla, hogy Bulgária elvesztette a nagy mérkőzést és mikor már semmit sem kockáztatott a vitéz román hadsereg ismét átkelt a Dunán és megjelent az osztozkodásnál. Ekkor kapta meg Románia e 1 s ő i z ben Dél-Dobrudzsát. A világháború idején Románia éppen olyan hinta-palinta politikát játszott, min mostanában, Jó pénzért árulta gabonáját, marháját és olaját a németeknek, megengedte, hogy a német lőszere* vonatok dupla tarifa mellett a román vasutakon robogjanak Törökországba, de ugyanakkor vígan paktált Oroszországgal és az antant országaival. Alikor a központi hatahnak helyzete kezdett kritikusra fordulni és mikor a bukaresti államférfiak ugy ítélték meg a helyzetet, hogy mar csak nyerni lehet, Románia az antant oldalán beavatkozott a háborúba. Ezúttal a román politika kissé csalódott a számvetésében. A kegyelemdöfés helyett, amelyet a vitéz román hadsereg szándékozott megadni Budapestnek, Bécsnek és Berlinnek, olyan szaladást produkált, aminőt az egész világháború keveset tudott felmutatni. Csak ott nem szaladt, ahol bekerítették és megadta magát. De fordult a sors kereke és a központi hatalmak elvesztették a háborút. Mi sem volt természetesebb, minthogy a románok megint ott voltak az osztozkodásnál. Közben azonban, mikor csakugyan biztosak voltak, hogy baj nem érheti őket, az 1918 november 13-iki fegyverszüneti megállapodás ellenére átkeltek a Maroson és megszállták a védtelenül maradt erdélyi területeket. Az osztozkodásnál birtokon bel ül voltak. Meg is kaptak mindent, amit legmerészebb álmaikban is alig mertek remélni. Ez volt az az idő, mikor Benes Edus és Bralianu Joncl képzelték magukat Európa leanagyobb államférfiainak Csak egy csöpp üröm, egy egészen csöppnyi kis üröm vegyült a. román diadalok kelyhébe. Clemenceau mindent megadott nekik, mert a bosszú és gyűlölködés politikájába beletartozott Magyarország minden ellenségének gyarapítása. De attól a Romániától, amely veresége után kiugrott a szövetségből, megkötötte a bukaresfi különbékét és csak a győzelem után jelentkezett ismét, az öreg jakobinus egy kis malíciát nem tagadhatott meg magának. A békeszerződések szövegébe beleszúrt egv csipős mondatot, mely szerint Románia a szövetséges és társult hatalmak jóvoltából jelentős területgyarapodásban részesült.Ez a mondat Brafianu cigánykodása és Benes fogadatlan prókátoroskodása dacára benne maradt a békeszerződések szövegében. Ez az enyhén finom megkülönböztetés a szerbekkel szemben, akik vitézül harcoltak és mint katonák, kiérdemelték az ellenfél megbecsülését, kissé legvöngiti Románia megnagyobbodásának és Erdély megszerzésének históriai értékét. Ezt a mondatot a román nemzeti büszkeség Clemenceaunak ma sem tudja megbocsájtani.... Közben telt az idő és peregtek az esztendők Klió istennő homokóráján. Megint történelmi változás van készülőben, hihetőleg nem Románia javára. Objektív megállapításában ugyanis már az egyik bukaresti újság is elment odáig, bogy a területátengedések nem Magyarország és Bulgária oldalán lesznek esedékesek Egvelőre ezt is tudomásul vehetjük. Ami pedig a változást illeti, reméljük, hogv nvomán a Róbert Károly legvőzrtését. Vitéz Mihály vajda .hőstetteit. Hóra és Kioska fölkelését és a dunai átkelést ábrázoló törtéreimi faliképek le fognak kerülni az erdélyi iskolák folyosóinak faláról. Megint másként fogják írni és tanítani a történelmet. De ha ez így van, akkor nem árt előre tisztázni és lerögzíteni azt a jogcimet, amelvnek alsóján mi, — függetlenül a történelmi jogtól, a magyar múltnak és a magyar kultúrának számtalan, ei nem törölhető emlékétől és élő valóságától —, Erdélyt magunknak igényeljük. Tisztáznunk kol', hogy ajándékot kaptunk-e a tengelyhatalmak jóvoltából, mikor ezek Münchenben elismerték a mi területi ígenyeink jogosságát s ezt Salzburgban és Rómában tudlukra adták Románia igen tisztelt képviselőinek? Az ajándékozás feltevésevei szemben, amelyet jóakaróink bizonnyal nem fognak elmulasztani, hogy vele nekünk kedveskedjenek, állapítsuk meg hideg történelmi szemlélettel a következőket. Husz esztenüőn keresztül nehezedett rá Európa, de különösen a volt monarchia területeinek békéjére a kisantant nevü politikai alakulás, amely fogantatott Párisbán. megszületett a trianoni békében és kimúlt abban a pillanatban, amikor a Csehszlovákiának nevezett vakbelet kioperálták Európa testéből. Ennek a kisan. tarltnak elsődleges célja az volt, hogy erre mifelénk megkövesitse a párisi külvárosi békék által teremtett állapotokat, másodlagos rendeltetésébea pedig neki kellett volna kelet fe(ől lekötni a katonailag regenerálódó Németország erejének jelentős részét. Óh, mi még élénken emlékszünk azokra a nagyon szép fejtegetésekre, ho-gy a kisantant körülbelül száz hadosztályt jelent, ami mindenesetre elég tekintélyes erő ahhoz, hogy Németország kelet fel.li akcióképességét megbénítsa. És sok igazság volt azokban az okoskodásokban is, hogy élelmiszerekben és szá-> mos hadianyagban deficites Németország a siker reményében nem kezdhet háborút nyugaton, ba keleten talán nem is harcban álló, de vele szemben nem baráti viszonyban álló országok fala zárja el a beszerzések lehetőségét. Mindez igaz lett volna, ha nem lett volna itt Magyarország. Huszonkét keserves esztendő alatt a Bratianu Jonelnél és Maniu Gyulánál okosabb politikusok részéről Magyarországnak nagyon sokszor volt csábító ígéretekben része, ha letesz revíziós igényeiről, ha enged politikájának szilárd következetességéből, ha hajlandó belemenni akár valamilyen páneurópás alakulásba, akár pedig dunai konföderációba, csak azért, hogy ne legyen kellemetlen szálka a 1Ö1S-MM KOTOTT HATON At EOVEZMíNySZtRlNTI DEMARKÁCIÓS VONAL REOf 0RSIABKU1ÁR 9 ÍJ 30 H «t» Km A Pester Llovd szerint Magyarország a Romániával 1918 november 28-án kötött fegyverszüneti szerződés alapján kívánja a tárgyal ás megkezdését. Térképünk feltünteti a fegyverszüneti szerződés demarkációs vonalát i