Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-28 / 194. szám

30 ianui hallgattuk M Juhász János dr• voii tanársegéd 99baieseii műtétei" ügyében A nagyszabású biztosítási csalási büniigy u| részielei (A Délmagyarország munkatársától) Ame­rikai ízű biztosítási csalási bűnügyben kezdik meg szerdán a makói járásbíróságön az ügy 30 tanújának kihallgatását Az ügy középpont­jában Juhász János dr orvos, Nahóczky Endre dr volt makói ügyvéd és Dimitrijin András csanádalberti bitzosítási ügynök áll. Juhász, Nahóczky és Dimitrijin néhány év alatt közel 50.000 pengővel károsították meg a különböző biztosítási intézeteket Juhász János dr tanársegéd az ügyészségen Március 30-án pattant ki a hír a törvény­szék épületében, hogy az ügyészség elfogató­parancsot adott kl Juhász János dr ofvos, ta­nársegéd ellen. Néhány órával később két ösa­nádalberti polgári ruhás csendőrőrmester és a szegedi detektívtestület két tagja az ügyész­ségre kísérte az orvost Az ügyben a Csanád­alberti Csendőrség folytatta le a nyömozást és március utolsó napjaiban az ügy két gyanúsí­tottjának Nahóczky Endre volt makói ügy­védnek és Dimtrijin András biztosítási ügy­nöknek a szegedi ügyészségre való bekísérésé­vel együtt közel 100 oldalas nyomozati jelen­tést terjesztettek Szarvas János dr ügyészségi alelnök elé. Az ügy szálai nyolc esztendőre nyölnak yTssza. Ebben az időben történt högy Dimit­rijin Andrást katonának hívták be. A bizto­sítási ügynök édesapja súlyos betegségére való tekintetlel, felmentést kapott a katonai szolgálat alól. Dimitrijinnek ekkCr édesapja Fészéfe az Anglö-Danűbian biztosító-társaság­nál volt egy biztosítása, amelyet később meg­semmisíttetett és a Magyar-Hollandi Biztosító Intézet megbízottjával új kötvényt Csinálta­tott. Apja hirtelen meghalt, a biztosítási díjak azonban nem voltak kifizetve. Az ügyből a Biztosítótársaság és Dimitrijin között per ke­letkezett, végül is a tábla jogerősen 3600 pen­gőt itélt meg a biztosítási ügynöknek. Rz első műiét Dimitrijin a könnyű pénzszerzés láttán biztosítási csalásokra rendezkedett be. Nagy­Összegű biztosításokat kötött, majd összekötte­tésbe lépett Nahóczky Endre dr volt ügyvéd­del, aki azt tanácsolta, hogy lőjjön a tenye­rébe. Végül is abban állapodtak meg, hogy az „üzletbe" bevonják Juhász Jánös akkor még makói orvosszigorlót. Juhász hajlandónak mu­tatkozott egy „baleseti műtét" végrehajtására. Fölvágta Dimitrijin baltenyerét és a sebbe no­voéain-1 fecskendezett. A kitűnően sikerült mű­tét után .,mübalesetet" rendeztek, majd a biz­tosítótársaságnál felvették a biztosítási össze­get A jólsikerült Csalás után újabb csalásokat követtek el, Juhász időközben Orvosi diplomát szerzett és Makóról Szegedre került A gya­kori balesetek feltűntek a biztosítótársaságok­nak, feljelentést tettek Dimltrijinék ellen, majd március utolsó napjaiban kipattant a bűnügy minden részlete. EHUni egy 500 pengős váltó Amikor Juhász János dr-t letartóztatták, lakásán házkutatást is tartottak. A csendőrök és a detektívek ugyanis egy Juhászra nézve súlyosan terhelő váltót kerestek, amelyet az egyik „műtét" végrehajtása után kapott Di­mitrijinéktől. Ez a váltó azonban eltűnt. A nyomozás szálai több felvidéki városba vezet­tek. ahol Juhász egyik legjobb barátja lakott és feltehető volt, hogy a váltót Btt megtalál­ják, a váltó azonban végleg eltűnt. A nyomo­zás során többízben kihallgatták J oh ász dr. menyasszonyát is, aki azonban semmiféle fel­világosítást nem tudott adni. A bűnügy kipattanása ütán a szegedi egye­tem tanácsa Juhász Jánös dr-t, aki az egye­tem gyógyszertani intézeténél mint tanárse­géd volt alkalmazva, nyomban felfüggesztette állásától- Hosszú hónapokon keresztül volt már a Csillag-börtön lakója Juhász dr, mint vizsgálati fogoly, amikor a szegedi ügyész­DÉCMAGYARORSZÁG SZERDA, 1940. AUGUSZTUS 28. ségre szállították összes könyveit és ingósá­gait Juhász vagyonára ugyanis bűnügyi zár­latot is elrendeltek. Ezzel egyidejűleg Juhász csaknem minden héten új könyveket kapott a fogházba, ahol olvasással és tanulással várja a főtárgyalás napját Az ügyben letartóztatottak vizsgálati fog­sága nemrégiben lejárt amit az elmúlt napok­ban hosszabbítottak meg. Ezzel egyidejűleg úgy rendelkeztek, hogy az ügy tanúit, mint­egy 30 makói és csanádalberti lakost szerdi'n hallgassák ki a makói járásbíróságon. A ta­nuk kihallgatása előreláthatólag több nap >6 vesz igénybe. HIREK A 'Jíi A Meteorologiai Intézet jelenti 22 / ÍUü órakor. Idő jóslat: Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, változó felhőzet. A fel­vidéken néhány helyen kisebb eső tehetséges. A hőmérséklet tovább emelkedik. — A légoltalmi rendelkezések. Budapestről jelentik: Rendőrök járták végig a budapesti házakat és figyelmeztették a házmestereket a légoltalmi rendelet pontos megtartására. A honvédelmi miniszter rendelete kötelezőleg előirja. hogy a magánháztartásokban a légol­talmi elsötétftéshez szükséges elsötétítő anya­gokat megfelelő mennyiségben állandóan ké­szenlétben kell tartani. A rendelet junius 15 én lépett életbe. Azóta minden háztartásban kéz­nél kell lennie az elsötétítő papíroknak és egyéb felszereléseknek. A rendőrök most fi­gyelmeztették a házmestereket, hogy ezt a ren­deletet tartassák meg a lakókkal. Á hatóság később országosan szigorúan ellenőrzi a ren­delet pontos megtartását. — Személyi változások a csanádi egyházrae­gyében. Glattfelder Gyula dr. csanádi püs­pök a következő áthelyezéseket rendelte el: M a j­t é n y i Béla eddig móravárosi hitoktatót az ipa­rostanoncisolába hitoktatónak nevezte ki, helyet­te Szikora Károly lett a móravárosi hitoktató. B á n h i d i László móravárosí. káplán} Sza­kács József ujmlsés Makóujvárosra, Havass Géza Felsőközponton, Miki ó-s István ujmisés Makón, Solymos László ujmisés Battooyán lett káplán. Papp Antal dr. katonai szolgálatot tel­jesít, a kereskedelmi fiúiskolában és mint szent­széki jegyzőt Horváth Lajos dr. helyettesíti. Megengedte a főpásztor, hogy S z i j j a s János egyházzenei tanulmányainak folytatására egy esztendőt Budapesten tölthessen. — A főispán és az árvízvédelmi miniszteri biztos ellenőrző utja Felsőközponton. Tukats Sándor dr. főispán és Bauer Sándor dr. ár­vízvédelmi miniszteri biztos kedden autón Fel­sőközpontra mentek, hogy megtekintsék az ár­víz által rombadőntött házak újraépítését és a felsőközponti vízlevezető csatorna folyamat­ban levő munkálatait. A főispán és a minisz­teri biztos késő este tértek haza ellenőrző ut­jukról. — Sík Sándor előadása Baján. Bajáról jelen­tik: Sík Sándor, a szegedi egyetem professzora, a kiváló költő, a Katolikus Legényegyletek Orszá­gos Szövetsége bajai tanulmányi hete keretében előadásokat tartott Első alkalommal a zárdá­ban tartott magas szinvonalu előadást, második előadása alkalmával költeményeiből olvasott fel. feledhetetlen élményhez juttatva elragadtatott és lelkes hallgatóságát — Meghalt egy francia trónkövetelő. Casablan­cából jelentik: A francia politika, mióta a fegy­verszünetet megkötötték, egyre inkább foglalko­zott azzal a gondolattal, hogy a Pétain-kormánv képviselte irányzatot a királyság helyreállítása követi több, mint félszázados szünet után Francia­országban. A legkülönbözőbb találgatások vállak ismeretessé azóta A gondolatnak, éppenugy. mint a gyakorlati végrehajtásnak azonban váratlanul véget vet az a hétfői esemény, amely lehetetlen­né teszi az elgondolás egyik megoldását. Larach­ban, a spanyol-marokkói városban váratlanul meghalt 65 éves korában az egyik francia trón­követelő. G'uise hercec. — Szigorúan ellenőrzik a kerékpárosokat. Az állami rendőrség vidéki főkapitánya ren­deletet küldött a szegedi kapitánysághoz a szabálytalanul kerékpározók ellenőrzésére. A rendelet felhívja a kapitányság figyelmét a szabáytalanul kerékpározók legszigorúbb meg­büntetésére. Fontos a rendeletnek az a szaka* sza, amely előírja, hogy a kerékpárosoknak még akkor is lámpával kell cllátniok kerék­párjaikat az esti órákban, ha kerékpárjaikra nem ülnek fel, hanem Csak azt maguk mellett vezetik. Sokan kijátsszák ugyanis a Fendőror­szemek jóhiszeműségét azzal — mondja a ren­delkezés —» hogy egy-egy útkereszteződésnél, vagy az őrszem előtt tolják kerékpárjaikat a mihelyt sötétebb útvonalra érnek, azonnal fel­ülnek rá. A jövőben tehát a szegedi rendőrök szigorúan ellenőrzik a kerékpárosokat az esti órákban, yajjon el vannak-e látva lámpával. A rendelet ellen vétőket kihágási bíróság elá állítják és szigorúan megbüntetik. — Bárdoss Béla halála. A régi Szeged egyik ismert és jellegzetes egyénisége távozott el az élők sorából: Bárdoss Béla. Szeged nyugalma­zott tb. főjegyzője, szkv. százados, volt lajta­bánsági körmányzótanáüsos, országzászló-ka1­pitány meghalt. Temetése ma, szerdán délutáni fél 5 órakor lesz a közrendészeti kórház rava­talozójából, innen viszik a rókusi temetőbei örök nyugalomra. Bárdoss Béla temetésén tes­tületileg vesznek részt volt bajtársai, a nyu­gatmagyarországi harcok résztvevői. Bárdos* Béla egyik tevékeny résztvevője volt a hústf év előtti nyügatmagyarországi ellenállásnak, az ellenforradalom idején toborzott különít­ménye, amelynek élén vitézül harcolt a nyü­gatmagyarországi harcokban, mint vitéz kato­nának őrzi emlékét Bárdoss Béla tagja volt annak a kormányzótanácsnak, amely a nyü­gatmagyarországi fölkelés idején a Lajta-bán­ság ügyeit intézte. A kormányzótanács tagjai közül betíen:Apdthy László és Hir György már eltávoztak az élők sorából, most követi őket bajtársuk, Bárdoss Béla. Az akköri lajta­bánsági kormányzótanács tagjai közül máj} csak ketten vannak életben; Prónay Pál és Lé­vay Ferenc dr. Gyászolják a volt bajtársak valamennyien, akik a 20 éve visszavont bán­sági haderő feloszlása után részbon kjtusztafa Kemál török hadseregébe, később részben De Bono tábörnok líbiai hadseregébe álltak be iőú harcoltak, külföldön is dicsőséget szerezve A magyar katona hirnevének. A volt bajtársak most összegyülekeznek Bárdoss Béla koporsó­jánál, hogy utolsó istenhozzádot mondjanak neki. A bajtársak ma délután 4 órakor gyüle­keznek a móravárosi templom előtt és zárt so­rokban indulnak a temetésre. A búcsúbeszédet' a volt bajtársak nevében Lévny Ferenö dt mondja.

Next

/
Thumbnails
Contents