Délmagyarország, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-28 / 170. szám

Vasárai 1940. VII. 20. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Befejeződtek a salzburgi és római tárgyalások Hitler a Berghoffban kétórás megbeszélésen fogadta a bolgár minisztereket, a románok másfélórai kihallga­táson jelentek meg Hussolininél, — Este mindkét kül­döttség hazautazott. .Kóma Cs Rcrlin a íórguatások eredmCnqCnch eguhcvclósc után nozza meg elható roiösaif, — Romániának az Összes konzekvenciákat le kell vonnia" A román küldöttség rövid, kilenc órás salz­burgi tartózkodás után meg pénteken este elhagy­ta Németországot cs szombaton délután már Kómában folytatódtak a müncheni elvi hatá­rozatok szellemében a tárgyalások. Szombaton már két frontja, vagy ha ugy tetszik, pólusa és székhelye volt azoknak a meghallgatásoknak, ameljeket nyomon követ IKlkelcteUrópa uj hatá­rainak megállapítása Mig a román küldött­ség Rómában a palazzo Chigiben és a Pa­lazzo Veneziában jelent meg, addig Salzburg­ban a bolgár kormányférfiak adhatták elö" a történelmi bolgár igényeket Hitler és Rib benlrop elölt. Gigurtu és Manoilescu fogadása Rómában is rövid időt vett igénybe és a román miniszterek azóta már nu'gfetclő tapasztalatok­kal' utón vannak visszafele Itukarestbe. Az olasz lapok megállapítása szerint a rövid római kihallgatás mintegy záróakkordot i e 1 é n t azokhoz a diplomáciai tanácskozások­hoz, amelyek a dclkclctcurópai határok rendezése léljáhól indultak meg a közelmúltban. Kétségte­len tény, hogy ezeknek a háromirányú meghivá­Salzburg, julius 27. Filov egyetemi tanár, bolgár miniszterelnök és Popov külügymi­niszter szombaton délelőtt a birodalmi kor­mány meghívására Salzburgba érkezett. A pá­lyaudvaron megjelentek Ribbentrop kül­ügyminiszteren kívül az állam, a párt cs a Bcrchtcsgadcn, julius 'St. Hitler Obcrsalz­bergben szombaton délután 4 órakor Ribberi­véderő képviselői. A bolgár államrérfiak a né­met külügyminiszter kíséretében elvonultak a díszszázad előtt. Ezután a német birodalmi külügyminiszter fogadta őket. tiop német birodalmi külügyminiszter jclen­léfébcn fogadia Filov bolgár miniszterelnö­kül és Popov külügyminisztert. A nyári szál­lás feljárójánál a bolgár államférfiakat Rib­bentrop külügyminiszter és a Führer szárny­segédje fogadták. A Fiilirer a bolgár állam­férfiakat nyári szállásának nagycsarnokában üdvözölte. Egy newyorki hírközlő iroda, az Internatio­nal News Service szombaton olyan értesítést tett közzé, hogy a román delegáció Salzburg­ban népszavazást, indítványozóit volna „Erdély egyes még vitatott részeiben." Ez a közlés élcnk föltűnést keltett, annak ellenére, hogy Budapesten szorosan farijuk magukat a Mün­chenben létrejött, elvi megállapodásokhoz és 'továbbra sem bocsátkoznak kombinációkba. Bu­Hapesten mértékadó helyen ismételten megálla­tpilják. hogy Münchenben az elvi kérdéseket soknak és jelentkezéseknek az * célja, hogy a békét biztosítsák cs az ujjárende­zcst előkészítsek a dunai és a balkáni te­rületeken. Ma már seholsem lehet kétséges, hogy ezeknek a céloknak az eléréséhez területi korrekturára van szükség. Zürich szerint diplomáciai körökben még csak arról nem nyilat­koztak, hogy ezek mikor miiyen sorrend­be n és milyen mertékben történnek. Nem tartják kétségesnek azonban, hogy a salzburgi tárgyalá­sok záróakkordja után ezek a határozott nyilat­kozatok is megtörténnek. Befejezett tényekről van szó, egyre kevesebb konbináció kél szárnyra, mégis az egyik newyorki hírszolgálati iroda azt az értesülését adta tovább, bogv a román küldött­ség memorand um o t nyújtott át Salzburg­ban, valószínűleg Rómában is és a memorandum állítólag azt az indítványt tartalmazza, hogy Ro­mánia népszavazást javasol »Erdély még egyes vitatott részeiben*. Nincs hír azon­ban arról, hogy ezt a javaslatot bárhol megerősí­tették volna. Hói óra a Derghofban Bcrchtcsgadcn, júliüs 27. Hitlernek Filoy bolgár miniszterelnökkel és Popov külügymi­niszterrel folytatott megbeszélése több, mint két órahosszat tartott és 6 óra után ért véget. A megbeszélés bír szerint abban a. hagyomá­nyos baráti szellemben folyt le, amely már a világháború fegyverbarátsága óta fennáll a két nép között A megbeszélés után Hitler teán látta ven­dégül a bolgár államférfiakat, majd elbúcsú­zott bolgár vendégeitől. A vendégeket Ribben­trop külügyminiszter elkísérte gépkíftísijukhoz. A bolgár miniszterelnök és külügyminiszter kíséretükkel a Bcrghofból visszatértek' Salz­burgba. rendezték• Ebből nyilvánvaló, Kogy a részle­tek tekintetében a tengelyhatalmak Magyaror­szággal egyetértésben fogják az időpontot kivá­lasztani. Éppen ezért korai lenne terminusok­ról beszélni, Róma és Berlin minden bizony­nyal egybeveti a tárgyalások eredményét és ebhez képest hozza meg elhatározásait. Az a tény, hogy a román államférfiakat Salzburg­ban fogadták, megerősíteni látszik Románia hajlandóságát a függőben lévő területi kérdé­l sek elintézésérc. XVI. évfoluam 170. szám Most, hogy Románia feladta területi sért­hetetlenségének elvét azzal, hogy a Szovjetet jogosan megillető területeket, átadta és a fratl­öiá összeomlást konzekvenciát levöuta, tengely­hatalmak politikájához igyekszik idomítani magatartását. Az bizonyos, hogy Romániának" az összes konzekvenciát le kell vonnia. Buda­pesti politikai köröknek a nézete az, hogy Rá­mába az út csak Budapesten keresztül vezet­het. A román delegáció Rómában Róma, július 27. Gigurtu román miniszterei* nök és Manoliscu külügyminiszter az olasz külügyminiszterrel a Cliígi-palotában folyta­tott megbeszélés után villásreggelin vettek részt, A Venezia-palötában ezután a Dufie Ciano gróf jelenlétében fogadta őket. Mussolini és a román miniszterek megbeszé­léséről a következő hivatalos jelentést adták ki? — A' Duee déltiíán Ciajio gróf külügymi­niszter jelenlétében fogadta Gigurtu román mi­niszterelnököt és Manoilescu külügyminisztert, akikkel másfélóraliósszat tarló szívélyes meg­beszélést folytatott. Betiltottak nógu aradi lapot Bukarest, július 27. Az 'Áradon megjelenő Friss XJjság, Esti Újság. Aradi Újság és Bánáti Újság című lapok megjelenését betiltották. Betiltották Planin ós Vafda kolozsvári gqttlósOt Kolozsvár, július 27. Maniu és Vajda mint­egy 60 erdélyi román politikai vezetőszemélyi­séget Kolozsvárott gyűlésre hívott egybe, amelynek egyetlen tárgya Érdéig önkormány­zatának követelése volt. A gyűlést a, hadsereg főparancsnokság az utolsó pillanatban betil­tottai, A „Curentul" a határokról Bukarest, julius 27. A Curentul most már vál­tozott hangnemben foglalkozik a salzburgi tár­gyalásokkal és a területi kérdésekkel. Azt irja, fontos és szükséges, hogy kiküszöböljek az ellen­tétek okait és megoldják azokat a kérdéseket, amelyek eddig elmérgesitették a helyzetet. A tár­gyalásoknak az a célja — irja a Curentul —, hogy olyan békét teremtsenek, amely kizárja art, hogy ezt a területet alá lehessen aknázni. A Cu­rentul véleménye szerint az érdekelt feleknek" időt engednek, hogy megvitassák minden problé­májukat. A lap annak a reményének ad kifeje­zést. hogy a. kétoldali tanácskozások végéig ér­vényben marad a sfatusquo. Páris ós a Bétáin kormánu Pűrís, julius 27. 'A' párisi sajtó továbbra is bizalmatlan a vichy-i kormánnyal szemben. A párisi lapokban gyakran jut kifejezésre az a kívánság, hogy a kormány térjen vissza Pa­risba. A Malin azt irja. hogv Páris egés? Franciaországnak a fővárosa cs itt kell lennie az államfő székhelyének is. A bolgár Küldöttség Salzburgban és Hitlernél Berlin és Ráma a részleten megoldására Magyarországgal eguetértésben fogta az Időpontot Kiválasztani

Next

/
Thumbnails
Contents