Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-14 / 133. szám

A miniszterelnök összeférhetetlenségi bejelentést leit Hubán és Vágó ellen „VCIetleh a magyar nemzettel szemben tartozó hoteles hiíseg ellen Budapest, június 13. Csütörtökön délelőtt ertekezletet tartott a Magyar Élet Pártja. Az értekezleten Radocsay László igazságügymi­niszter ismertette a magyar állam biztonságát cs nemzetleözi érdekét, veszélyeztető egyes cse­lekmények büntetéséről szóló tör vény javasla­tát. A párt hozzájárult a javaslatnak nyolc­órás üléseken yaló tárgyalásához, legfeljebb két ülésnapon. 'Fölszólalt az étekVzleten Teleki Pál gróf miniszterelnök, aki közölte, hogy a Házban összeférhetetlenségi bejelentést tesz Hubay Kálmán és Vágó Pál ellen a tör vény javaslat 167. paragrafusa alapján. A bejelentést egyhan­gúan tudomásulvettek. A 167. paragrafus kimondja, hogy az az or­szággyűlési képviselő, akiről olyan tény álla­pítható meg, amelyből kétségtelenül kiderül, hogy a magyar hazához és nemzethez tartozó köteles hűség ellen vétett, összeférhetetlenségi helyzetbe jut és vele szemben az 1901. cvi Hi­te. szellemében kell. eljárn i. Ilyen előzmények ntán nagy érdeklődéssel Marták a Házban Teleki Pál gróf miniszterel­oök beszédek Tasnádi-Nagy András zsúfolásig megtelt •padsorok előtt nyitotta meg a Ház ülését. Be­jelentette, hogy Prőhlo Sándor nyilas kópvi­eelő lejéiben lemondott mandátumáról és a le­inodást tudomásul veszi. Ezután Zsengellér, nyilas képviselő követte *öeg a Házat a szerdai ülés határozata értel­mében, majd Radocsay László igazságügymi­niszter; beterjesztette a Magyar Élet Pártja előtt ismertetelt törvényjavaslatát Teleki Pál gróf miniszterelnök feszült Csend­ben emelkedett szólásra. Bevezotőjébeu utalt arra, hogy a Hubayék által benyújtott törvényjavaslatról a Ház el­nöke megállapította, bogy a magyur államisá­pot alapjaiban támadja meg. (Ugy van! Ugy yan!) A Ház ezt a megállapítást óriási több­ségben magáévá tette és kimondotta, liogy a javaslattal soha uem foglalkozik. 'Á továbbiakban a miniszterelnök kijelentet­te, hogy a javaslat miatt az ország közvélemé­nye nemzetiségre való tekintet nélkül megbot­ránkozásának adott kifejezést. A javaslat nem maradhat következmények nélkül a beterjesz­tőkre nézve. A beterjesztők eljárása, fölfogása Bem férj össze a magyar törvényhozó fölfogá­sával és kötelességével. Részletesen foglalkozott ezután a miniszter­elnök a javaslat hibáival, majd kijelentette: — Mint országgyüési képviselő, mint az or­szággyűlés legrégibb tagja, a fölsoroltak alap­ján összeférhetetlenségi bejelentést teszek Hu­bay Kálmánnal szemben a 167. paragrafuson alapuló szabályzat szerint. Teszem ezt azért, mert Magyarországgal, a magyar hazával cs a magyar nemzettel szemben tartozó köteles hűség ellen vétett. A bejelentést lelkesen megtapsolták és meg­éljenezték a miniszterelnököt a Ház tagjai: a Hubag-nárt tagjai sápadtan, némán üllek pad soraikban. Miután az elnök bejelentette, hogy a mi­niszterelnök bejelentését átteszi az állandó ösz­szeférhctetlenségi bizottsághoz, ismét Teleki Pál gróf szólalt föl s a Hubayhoz hasonló ösz­szeférhetetlenségi bejelentést telt Váaó Páliul szemben is. A miniszterelnök ezután fölolvasta a. Kár­pátalja visszatérésekor a nemzetiségekkel kap­csolatban elmondott beszédét, majd részletesen foglalkozott azokkal az intézkedésekkel, ame­lyeket a. magyar állam a szentistváni gondo­lat alapján a nemzetiségek érdekében telt. Hangsúlyozta a miniszterelnök; mindig azt hirdette, hogy a. nemzetiségeknek módot kell adni kulturájuk további fejlesztésére, a nem­zetbe való beolvadási azonban nem szabad erő­szakos eszközökkel siettetni, hanem a nemzeti­ségekre kell bízni. Ez a lovagias magyar nem­zet fölfogása. Az a cél. hogy a különböző nyel­BELVÁROSI MOZI 5 7, 0 Mától vasárnapig: Kisért a mult! egy meggondolatlan lépés tragikus története A francia filmgyártás kimagasló filmje. Főszereplő: MíCHELE MORGAN vü, szokású és vallású emberek közösen tud­ják szolgálni a boldogulást. Hubay és Vágó ügyében pénteken összeül az összeférhetetlenségi bizottság Budapest, június 13. A képviselőház állandó összeférhetetlenségi bizottsága június 14-én ülést tart. amelyen Teleki Pál gróf Hubay Kálmán és Vágó Pál ellen bejelentett össze­férhetetlenségi ügyében az előadót megválaszt­ják és az első tárgyalási határnapot kitűzik. Keck flntal is kilépett a nyilaspártbél Budapest, június 13. A nyilaspártban a Hu­bay—Vágó-féle „törvényjavaslat" miatt teljes az ellentét. A bomlás uj jele. bogy Keck Antal bejelentette a pártból való kilépését. DÉLMAGyARORSZÁG PÉNTEK, 1910. JUNIUS 14. Keck Antul uyilt levélben okolta meg elha­tározását. Utalt arra, mit csinálna Hubay az uralom átvétele esetén, ba már most ilyen po­litikailag teljesen iskolázatlan lépésekre ragad­tatta magát. Keck Antal kilépésével még uem zárul le a Hubay-féle párt bomlásu. Hir szerint a kö­zeljövőben több mozzanata lesz még a bomlás­nak. A lövöhtten lesi a nqilaslavaslat ellen tiltakozó rendkívüli köiőuüles (A Délmagyarörszág munkatársától) A Hü­bay—Vágó-féle törvényjavaslat ellen Szeged város törvényhatósága rendkívüli közgyűlésen tiltakozik. A rendkívüli közgyűlés összehívá­sára vonatkozó indítványt Széchenyi István dr. kormánybiztos és vitéz Gárgyán Imro dr. törvényhatósági bizottsági tagok nyújtották be Tukats Sándor dr. főispánhoz, aki úgy ren­delkezett, hogy ha semmi akadály nem jön közbe, akkor a rendkívüli közgyűlést hétfőn tartják meg. Ha ennek valamilyen nem várt esemény miatt akadálya lenne, akkor a jövő hót valamelyik később megállapítandó napjára hívja össze a rendkívüli közgyűlést. A liivafásszervezeli munKássdg lillahozó érlehezlele A hivatásszervezet 15-én, szombaton este 19 órai kezdettel rendkívüli értekezletet tart ••> hivatásszervozet házának udvarában, rossz idő esetén a nagytermében. A rendkívüli értekezlet tárgya: « szegedi munkásság állásfoglalása a Hubay—Vágó-fele nyilas nemzetiségi javaslat tat kapcsolatban. Az értekezleten a szegedi egyetemi és főiskolai hallgatóság kiküldöttei is fölszólalnak. Érdekes Ítélettel fejeződön be fléi Uaxvód kőzetharca Ji járásbíróság rágalmazáséri eliiélie, a törvényszék fölmentette Gálffy Endre dr, ügyvédei (A Délmagyarörszág munkatársától) Ötcve tartó áldatlan ügyvédharc került csütörtökön a szegcdi törvényszék elé. Két csongrádi ügy­véd állott egymással szembon engesztelhetet­len ellentétben és a pör vigasztalan képet nyúj­tott a két csongrádi ügyvéd között kialakult helyzetről. A rágalmazást ügy vádlottja Gálffy Endre dr. volt, akit Máthé Ferenc dr. jelentett föl. Az ügy most érdekes fölmentő ítélettel végződött a törvényszék elölt. Az éles harc tulajdonképpen már régebben kezdődött a két ismert ügyvéd között, de egy, a üsongárdi járásbíróság előtt folyó pörben robbant ki. Ebben az ügyben Máthé Ferenc Forgó G. Pál dr.-t képviselte. Az egyik ítélet után Gálffy Endre dr. beadványt nyújtott be a bírósághoz. A beadványban a többi között olyan kitételek állottak, hogy Máthé dr. ügy­védi büntettet, követett el, mert u törvény sze­rint nem szabad ellenérdekű ügyfelet képvi­selni ugyanannak az ügyvédnek. Gálffy dn azt írta a továbbiakban, bogy Máthé dr. ellen­felével egyetértve saját ügyfelének káráru mű ködött, majd azzal fejezte be beadványát, liogy Máthé működésében ez nem az ilyen egyedül­álló eset. A kitételek miatt Máthé Ferenc dr. rágalmazás címén füljelentette ellenfelét. Az első tárgyalást a csongrádi járásbíróság tartotta meg. Gálffy Endre dr. azzal védeke­zett a vád ellen, bogy jogos magánérdekből és közérdekből, az ügyre tartozóan tette meg be­adványában kijelentéseit és erre való hivatko­zással kérte a valóság bizonyításának elren­delését. Hivatkozott arra. bogy Máthé eljárá­KORZÓBAN Ma utoljára deonna durbin pazar vígjátéka 1 ,1 1 FÉRFI I KISLÁNY sával meg akarta akadályozni, liogy ügyfelei hozzájussanak követeléseikhez. Máthé dr. ellenezte a valóság bizonyításá­nak elrendelését. Álláspontja szerint Gálffy ki­jelentései nem vonatkoztak az ügyre és nem sorozhatok a közérdek körébe. A járásbíróság részben elrendelte a bizonyítást, számos tauut hallgatott ki és okiratokat ismertetett Végül is a járásbíróság bűnösnek mondotta ki Gálffy Endre dr.-t cs rágalmazás vétsége miatt IpO pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet megálla­pítja, hogy Máthé a gazdaadósuk _ csongrádi bizottságának elnöke, aki a járásbíróság előtt ügyvédi minőségben járt el akkor, amikor mint a helyi bizottság elnöke, az általa képvi­selt Forgó G. Pál védett gazdaadóssal ellen­tétes érdekű Forgó G. Ferencnek tauácsul szol­gált, de megállapította azt is, bogy ezért díja­zást uem fogadott el. A járásbíróság szerint Máthé dr. nem szolgált az ellenérdekű félnek, tehát netn kötelességellenesen járt el. Kimond­ja az ítélet indokolása azt is, hogy nemcsak inint ügyvéd, hanem az ügyvédi személyiség­től el uem választható bizottsági elnök is el­járt. A bíróság mindent összevéve bűnösnek mondotta ki Gálffy Endre dr.-t, mert allas­pontja szerint kitételeinek egyrósze nem vo­natkozott az ügyre, azzal nem állott szoros A WARNER-FILM nagyszabású drámája Premier ma I 5=7 9 • • * • HZ ÜLDÖZÖTT Egy ökölvívó világbajnok izgalmasan érdekes regénye Newyorktól egy dalolyun-fannig JOHN GARFIELD mellett Claudo ltaius, M«y Robson, Gloi'ia Dickson Csodálatos szines riport: INDIA CSODÁJA, Bombay, Rajput, Madras SZÉCHENYI MOZI

Next

/
Thumbnails
Contents