Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-13 / 132. szám
SPORT Szcacdi üíil€hvt'i€(öh a HIAC cs a SHIK mcrhüzcscn M cguctcinistóK mfi Ko/Cscn liliom II., & piros ichclCKCn ncfnénijtfij DiráshodiH erre azonban mentségük van piros-feketéknél mentségül „zol(A Délmagyarország munkatársától) A szegedi NB 11. osztályú csapatuk utolsó bajnoki mérkőzése iraul nagy érdeklődés uyilvánu) meg. Az érdeklődés a II. osztályú együttesek iráni uem azért fokozoilott az utóbbi hetekben, mert 1. osztályú meccsek ninesetiek, hanem, mert a közönség rajolt, liogy ezeken a találkozókon jó 'küzdelmei és élvezetes játékot kap. A II. osztályunkra a KLAC—ASM hü mérkőzés lihlu lol tailócósebben a figyelmet. Lz a mérkőzés kétségtelenül egyik legérdekesebb játéka volt az idénynek. Azóta sem n KLAC, sem a SzAK nem futballozott olyan jól, csapatoknak A gálion, Hogy kiesésre állottak, ez idegessé lette játékosokat, de idegesek lehettek az egyetemisták is, amióta az UTE-tői elszenvedett váratlan vereség bekövetkezett Ma már egyik csapatnak sincs ok izgulni, ezért ígérkezik érdekesnek a KEAC—Saentlörinc és a SzAK • Rákoskeresztúr meccs. A SzAK -Rákoskeresztúr mérkőzésen mindkét csapat már nyugodtan játszhat, tehát módja lesz jól futballozni is. na meg a piiestéketeknek kell a nyolcad ik hely, mert hátha még valami csoda történhetik helyzetével . . . Nincs semmi oka az idegességre a KLAC-nak sem, mert elképzelhetetlen, liogy a ben (maradás biztosításához esetleg szükséges egy pontot ne szerezze meg attól az együttestől, amelyet már tulajdonképen semmi sem köt a II. osztályhoz. A piros-feketék szerdán egészen könnyű erőnléti edzéssel készültek a Rákoskeresztúr ellen, mig az egyetemisták mn tartanak tréninget a stadionban 17 órai kezdettel. A mérkőzésekre megtörtént a jálékvczctőküldés. mjnd a kél meccsen szegediek bíráskodnak. \ KI \C S/cntlőrinc játékot Liliom II. vezeti Gaál II. es Zscmbcrl II segédletével, mig a SzAK -Rákoskeresztúr mérkőzésen Rctnényffy bíráskodik. Partjelzői: Gyarmati és Gombkötő. * A KEAC Szentlvrine és n SzAK Rákeskc•esztur mérkőzés jegyeit elővételi kedvezménnyel i/omhnh.n 1!> óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája. — oo«— Vasárnap már az Uiszeged is befejezi bajnoki küzde'meit Postás—SzMftV oszfáiyozómérkftzás az szIK-paiyan (A Délmagyarország munkatársától) Még egy-ké! meccs és a szegedi bajnokságért is vcgetérnek a küzdelmek. A szegedi csapatok közül már csak az Újszegednek vau hátra mérkőzése; a többi, a mult heten befejezte játékait. Az Újszegeden kívül vasúi naii játssza le utolsó mécsesét a Reménység. A KAC-nak cs az SzTE-iick még egy-egy, a HTVE-nek és a Munkásoknak még két-két mérkőzése vnn hátra. A vasárnapi forduló keretében Hódmezővásárhelyen vendégszerepel nz Újszeged. Ellenfele a Munkások lesz. A meccset Vezér 11. vezeti. A vasárnapi programban szerepei a Reménység— HTVE találkozó is Kiskunfélegyházán Horváth vezetésével. Osztályozómeccset is rendeznek vasárnap cs a mérkőzés Szegeden kerül eldöntésre. Az SzTK Hunyadi téri sporttelepén bonyolítják le az első Postás—Szentesi MAV találkozói, amelynek a vezetésére Lázyt delegálták. 11 osztályú bajnoki mérkőzés: Hódmezővásárhely: Munkások I I Újszeged II. Vezeti: Nagy M. A KAC vasárnap barátságos meccsét játszik Kecskeméten; vendégül látja az Elektromost, A játékot Grulích vezeti, —oOo— v Klrbelsberg-ökölvivóvnndordij állása. A Klebelsbcrg vándordíjért — amint ismeretes — a Vasutas ökölvivóesapnty is küzd, a nagy konkurrencia ellenérc azonban eddig netiiigen tudott komoly eredményt elérni. A versenyen való részvétel mindenesetre hasznos és föltétlenül maga után fogja vonni a lehetséges ökölvívókból álló együttes további fejlődését. Ebben a pillanatban hiszen a küzdelem még folyik — a Vasutas a tizedik hetven áll a rangsorban a MAFC-cal együtt; mindkettőnek I—1 pontja van. A Soványuk és a Kövérek- futballnicrknzrse KIskutidnro/smúll. Nagy közönség nézte végig Kiskumloruzsnián a Soványuk és a „Kövérek futballinérközését, amely bővelkedett derűs jelenetekben. A közönség nagv számát biz" nyöju, liogy mintegy 200 pengő volt u bevétel. Az </égd a ti os/talyu Kiskundorozsnia javára fordituk. T meccset egy éhként a Soványak nyerték meg 7:tt arányban. A győztes csapatból Nemes, Saunyogh, Zotnbori, a >kövérek* közüj vitéz Gyuris, Dudás és Csillag játszott jól. A győztes csapatul cigányzene kísérte az öltözőbe. A »nagy küzdelmet: Labor 1. és Gábor 11. vezette. x A Szeged nta a Vasutassal és a Fclsöv árossal játszik odzöiuceesot. A portyára készülődő Szegednek má kél partnere is lesz az edzésben; a piros-fehérek 17.15 órakor a Vasutassal, 18 orakor a Felsövárossal játszanak treningmérkőzésl n rókusi stadionban. x Szombaton: Vasutas -B, Tasutas sulyein"lömérközés a stadtan tornaesarnokaban. Érdekes suiyeinclömérközés kerül eldöntésre szombaton a Vasutas stadion tornacsarnokában. Az állandóan fejlődő Vasutas sulyeiriclŐgárda a B. Vasutassal meri össze erejét barátságos találkozó keretében. A vendégcsapat az ország egyik legtöbb együttese, éppen ezért a kel jóképességü gárda között előreláthatólag érdekes, élvezetes küzdelem alakul ki. A inig a szegedi csapatban is van bajnok, addig a budapestinél is van ilyen. Ezek közé tartozik Tégla, aki a könnyűsúly országos bajnoka. A szegediek ebben az összetételben veszik föl a küzdelmet a 20 órakor kezdődő mérkőzésen: Trója, Bakos dr., Farkas, Koltai 1 és Koltai II. x Pataky Sándor lemondása. Szerdán olyan hirek terjedlek cl a szegedi sportkörökben,hogy Pntakv Sándor, u KEAC futballszakosztályának kitűnő helyettes intézője, a jeles játékvezető, megvált az egyesületben viselt tisztségétől. Beszéltünk Pataky Sándorral, aki megerősítette a híreket és közölte: bejelentette az egyesületnek, hegy mind az inlézöhelycttesi, mind a futbatlszakosztálvi tisztségéről lemond. Pataky Sándort lemondására músirányu elfoglaltsága késztette. Elhatározása megmásíthatatlan. Utódjáról még nem döntöttek, mert remélik, hogy szakértelmére, lelkes munkájára továbbra js számíthatnak az egyetemi klubban. x A vidéki nevezések késése miatt esak ma kezdődik az alföldi kerületi teniszbajnokság. Ugy volt, hogv szerdán megkezdődik cs vasárnapig tart a KLAC rendezésében lebonyolítandó alföl di kerületi egyéni férfi cs női teniszbajnoki küzdelem. Tekintette] arra, hogy a vidékiek késtek a nevezéssel, a versenyt nem lehetett szerdán megkezdeni. Szerdán estére befutottak még a hiányzó vidéki nevezések, megejtették a sorsolást és most már nincsen akadálya annak, hogy a küzdelmeket ma megkezdjék. Eszerint a v.erseny rr.a 15 órakor megkezdődik, persze csak még a selejtezők kerülnek eldöntésre. A düntüjcllcgü mérkőzésekre esetleg pénteken délután már sor kerülhet, annyi azonban bizonyos, hogv szombaton és vasárnap dőlnek cl az egyes bajnokságok cs helyezések. X Bekc (Vasutas) birkozögyőzolnic. Az országos birkózóba jnoki versenyről szóló beszámolónkból sajnálatos sajtóhiba folytán kimaradt Reke, a Vasutas lehetséges birkózójának a neve. Rcke ugyanis az egyetlen volt, aki klubjának első helyet tudotl szerezni; a kisneliézsujv ban győzött. X Baleset a birkozóedzésen. Súlyos baleset történt a Vasutas-birkózók tréningjén. Lengyel József, a Vasutas szabadstílusa birkozóbajnoka egyik klubtársával görög—római rendszer szerint cdzőmcrkőzésl vivőit. A meccs közben sznplézoll, de klubtársa kontrája közben a lába beszorult és partnere ráesett a lábára, amely eltört. A mentők a közkörházba vitték. Felelős szerkesztő; Bártfai László —oQo— Kiadáséit felel: Bcrey Géza főszerkesztő, a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalit Rt. ügyvezető-igazgatója, -oooSzerkesztőség; Szeged. Aradi utca 8 — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. Fogadóórák: 11.30—13 óráig kiadóhivatal; Szeged. Aradi-utca S. Telefon (szerkesztőség, kiadóhivatal cs nyomda): 13-00. Nyomatott: ABLAKA GYOltGY körforgógépén Szeged, Jv ilvárta-ulca 1».. telefon: 10-84. f el' tó. üzemvezető Ablaka Dtvá'-U TŐZSDE Budapesti éitcktőzsdrzártat. Erősen ingadozó volt a szerdai tőzsde irányzata. Kezdetben nyugodt hangulatban a kedvezőbb uewyorki tőzsdejelentés hátasára a részvények emelkedő árakon cseréltek gazdát A lözsdeidü későbbi folyamán a hangúiét k'edvetleuué vált, a kínálat került többségbe és a legtöbb részvény árfolyama lemorzsolódott. Közvetlenül zárlat elölt a hangulat megnyugodott cs tninden átmenet nélkül a kereslet a piac egész területén megélénkült, úgyhogy isinél mágus árak kerüllek fölszinre. Végeredményben a tőzsde jól tartott irányzattal zárult. A vezető értélek közül különösen a Bauxit, Fegyver, Magyar Cukor és a Kasici részvények értek el számottevő árnyereségeket. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank 173.—, Kőszén 373 , Ganz 15.3, izzó —.—, Szegedi Kender —,—. Zürichi devizazárlat, l'áris 9.35, London 16.50, Ncwyork 116.-, Milánó '-'2.50, Berlin 17825, Belgrád TO.—, Athén 3.—, Bukarest 2.25. Budapesti hivatalos valutaárfolyamok. Angol font 12.85—13.05, belga frank . . dan kötőim . , dinár 7.130- 7.90, dollár 314 10— 850.10 francia frank 7.25—7.15. hollandi frt. —.-— —.—, cseh szlovák korona 11.15-11.80, (20 K-nal nagyobb címletek kivételével v szlovák kor. 11 15 —r 11.S|) (20 K-nál nagyobb cimlelek kivételével), kanadai dollár 301-80é, lej 3.20-3.40, levő 3.50— 8.60, líra 17 10-17.90 (csak 10 lirás bankjegyek, és érmék vásúfolbalók). német mátka —.—, norvég kóron a ;' svéd korona 81 70-82.70. svájci fr. 76.90—77,90: Budapesti termény lözsdezárlat. A készáru piacon változatlanul élénk érdeklődés mutatkozott a kukorica iránt, árát 5—10 fillérre] fölemellek. A többi lerménycikk ára változatlan. A budapesti terménytőzsde hivatalos Arjegyzése. Buza 77 kg-os tiszavidéki 20.25. 78 kg os 20.75, 79 kg os 21.05. 80 kg-os 21.25. Pestvidéki rozs lb.öOw 1(3 85. sörárpa kiváló 22.60 -22.85. takarmányárpa I 18.50-18.75. zab 20.80-21.05, tengeri tiszántúli 21.65-24.75. C'sikágói termény (özsdezártal. Buza lányba. Juniusra 82 egynyolcad—82, julius: a 83.75-fél, szeptemberre 83 ötnyolcad—háromnegyed. K'nko. cica tarlóit Juniusra 68 ötnyolcad, juliusra 62 23, szeptemberre 60 egynyolcad. Rozs lanyha. Júniusra 11.5,' juliusra 16.5, szeptemberre 48 háromnyolcad. APROHIRDETESEK Különbciúralu bútorozott szoba kiadó Szenlgyórgy u. 18, fdsz. 2. Kapualalti szoba ágynemű nélkül bútorozva kiadó. Maros u. 16. Egy különálló bútorozott szoba azonnal: a is kiadó. Zákány u. 9b. Kis bútorozott szoba azonnalra kiadó Szentháromság u. 32. Elegánsan bútorozott szoba ellátással kiadó. Win te r, Boldogasszony sugárút 13. Bútorozott szoba julius l-re úriember részére kiadó. Nádor u. 10 szám. Különálló bútorozott szoba azonnal kiadó. Vidra uiea 3, földszirt. Nagyállomásnál egyszobás, száraz lakás villannyal, viz az 'udvarban azonnalra k-iadó biztos fizetésűnek; Csuk felnőttek jeligére. Ügyes varróleányt Elvesz azonnal Schimmcrling szalon, Kú« rász u. 8, II. Kiscgitöt felveszek belvárosi trafikba óvadékkal. Teljes cimü leveleket: 700 pengő jeligére. Ügyes mindenes leányt azonnalra felvesz — Vass cukrászda, Kossuth Lajos sugárut 6Tanoncot fizetéssel fel v eszek. Belvárosi cipőszalon, Széahcnyi tér 9 szám. Cukrász segéd önállóan dolgozó cs gyakorlott kiszolgáló leány felvétetik, t.zekus cukrászda. Petőfi sugárut .. itá/xío/üári a£ba£mazott,_ Otthont kereső, egészséges, ügyes mindenest keresek kisteleki cukrászdába. Mosni, főzni nem kell. Ma jelentkezzék. Dugonics tér 11 alatti cukrászdába. ?)dfk-vq€l maauar óriás lujulaK eladók. Tcnyészda rabok Itt.— pengőtől, választási nyulak dara-boukiut 3 pengőtől. Cim a kiadóban. Csirke ketrec Petrofolfözö, kiesi tűzhely, »lt»» lá/.si, 11 cs női uj szandálcipők eladók. Kelemen u. tl sz. I. ©m. i ajlo