Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-12 / 131. szám

SPORT VnsáriiaiJ: KEAC—Szcnftörioc, SzAK—üáttosheresiíur a Temesvári-kőrúton (A Délmagyarország munkatársától) Vatár­ssp már az NB II. osztályában is befejeződ­nek a bajnoki küzdelmek- A sorsolás úgy akar­ta, högy az Utolsó fordulót boni környezetben játsszák le a. szegedi Psapatok. A KEAC és a SzAK is itthon játszik vasárnap. Az egyete­mistáknak a Szentlőriuc, a piros-feketéknek a. Rákoskeresztúr lesz az ellenfele. Látszólag — hacsak pillanatra nézünk a tabellára — nem fontos egyik mérkőzés sem, ba azonban kissé belemélyedünk a bajnoki táblázat tanulmányo­zásába, megállapíthatjuk, hogv igenis jelentő­sége van mind a két játéknak. Különösen a KEAC szempontjából bír fontossággal a meccs, mert az. egyetemistáknak még legalább egy pontot kell szerezniük a biitos bcntmara­dásTioz. R SzAK már kiesett, a. győzelem?® azonban azért szüksége van, mert megelőzheti a Csepeli MOVÉ-t és abban az esetben, ha az anyaegyesületek nein indulhatnak az NB TI. osztályában, vagy a SzAK-nak nem lesz „le­ányvállalata" a Szeged, mint nyolcadik esetleg tovább is tagja maradhat ennek a Vso pofiinak. Mindenesetre ez túlságosan derúlátó következ­tetés. Függetlenül ettől a kombinációtól már csak azért is g.vőzní kell, mert győzni jő... Legalább szépen búcsúzzanak el a piros-feketék a II. osztálytól. A tí/.AK—Rákoskeresztúr találkozó Ifi, a KEAC—Szentlőrine meccs 18 órakor kezdődik, ezúttal a Temesvári-kőrúton. iparművész szalonját lakására. dc. Bacasné T-wat* ivzsé&d J-íkdtsas utca 22. vzáfn alá Uely&ztc át. Lnkásdekorációk .kötött-, szövöttruhák készítése, összeállítása. Dijfalan tanácsadás. Divatfonalak­ból dus raktár. Virágkrszités. . Telefon: 31-75. - Díjtalan liflliasziiálat. 157 Vasárnap és hétfőn Temesvárott játszik a Szeged? Junius 28-án és 29-én Kolozsvárott vendégszerepelnek a piros-fehérek (A Délmagyar ország munkatársától) R Sze­gedet már többízben hívták vendégszereplésre az erdélyi városokba, de rendszerint a bajno­ki küzdelmek miatt nem tehetett eleget a meg­hívásoknak. Most, liogy a bajnoki verseny vé­gétért és a piros-feliérek kitűnő ererdményt értek el, még inkább kíváncsiak a Szegedre a trianoni határon túl. Temesvárról és Kolozs­várról kapott meghívást a Szeged. A csapat a jelek szerint vasárnap és Hétfőn, illetve jú­nius 28-án cs 29-én vendégszerepel Erdélyben. A Szeged minden előkészületet megtett a por­tyára és valószínűleg két-három kölcsönjáté kost. is visz magával. A játékosok kedden TTulmáti József intéző vezetésével tartottak edzést: kondioiógyakor­latokal és labdalevezetést végeztek. Kurúlmár iráuép, rádió, gramofon, varróqán llbl CrSigiai y onősl vdids/ichbon olcsó árban Ifésfiefre is Déry Gépár Kiss'Utca © Alapit va 1881, u h á z r t. • Nagy favítáMiihely. IVIinden Jogosult rajtol az NB I. osztályában Az anyaegyesületek csak az NB III. osztályában szerepelhetnek \A Délmagyarország munkatársától) Jelen­tette a Délmagyarország, hogy Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos fölhívást intézett az Nlí. I. osztályú egyesületeihez indulási szándékuk­kal kapcsolatban. Erre az elhatározásra azok « hirek adtak okot, amelyek egyes csapatok visszalépéséről szóltak. Miután a válaszok már elhangzottak, a miniszteri biztos kijelentette, hogy minden jogosult a fajtolás mellett fog­lalt állást. Érdekes az a hír, hogy a. Diósgyőri MAVAG esetleg tagja lesz az NB 1. osztályának. A miniszteri biztos elnöklésévcl nagyjelen­tőségű ülést tartottak. Az ülésről kiszivárgott hírek szerint arról volt szó a megbeszélésen, hogy jövőre az NB 11. osztályában ne vehes­senek részt azok a csapatok, amelyek anya­egyesületi viszonyban vannak valamelyik 1. osztályú, együttessek Ez a javaslat — értesü­lés szerint — már az ÖTT illetékes fóruma előtt fekszik. Abban az esetbeu. ha az OTI1 magáévá teszi ezt a javaslatot akkor jövőre vem vehet részt az NB II. osztályában a töb­bi közölt az FTC. az UTE. nz MTK és az Elek­tromos, amely most minden bizonnyal bejut­ua a fölsőbb csoportba. Dc nem indulhatott volna a SzAK sem, ha történetesen bent is ma­rad a II. osztályban, miután a luziós tárgya­lások, vagy az anyacgyesfileti viszony vis­szaállítására vonatkozó megbeszélések előre­haladott stádiumban vannak a piros-feketék ós a Szeged között Bizonyüs okok miatt — amint ismeretes — érdemben nem tárgyalták a Szeged legutób­bi választmányi ÜíÓSÓD a. piros-fehérek és a piros-feketék kooperációjának olyan kirné­lyitéséről, aniely vagy fúziót, vagy anyaegye­sületi helyzetet teremtene a két klub között. A választmányi ülésén több kérdés tisztázása­ira szóritkozott és ezzel magyarázható az, bogy Markovics Szilárd ügyvezető-elnök, Vészits ffindre főtitkár és Hcsser Tibor edző Budapest­re utazott, liogy Gidófalvy Pál 'dr. miniszteri biztossal folytasson megbeszélést az egyesü­lésről. —ooo— Úszóverseny (74 Dclmagyarőrszág munkatársától)' A MUSz kezdeményezésére Szegeden is megren­dezik azt az úszóversenyt, amely a város leg­jobb fiú, illetve ifjúsági úszója címéért fo­lyik. A versenykiírás szerint a .Honvédő"-pla­kettet a legjobb fiú, a „Búvár Kund"-plakettet a legjobb ifjúsági úszó nyeri el . A küzdelem­ben nemcsak a diákok", hanem bárki frésztve­bet. még azok is. akik a KTSOK, vagy a MTTSz szabályai értelmében a fiú, vagy az ifiúsági korhatárt már betöltötték. Mindenki abban a számban indul, amelyikben akar. tekintettel arra azonban. Hogy a verseny összetett, min­denkinek kétszer kell úsznia ugyanabban a számban, hogy teljesítményét eldöntliessék. Az összetett verseny első részére szombaton 16 órakör kerül sor a torontúltérí uszodában. A versenyre nevezési díj nincs. Jelentkezni a helyszínen lehet, a verseny előtt, ahol az in­dulók tartoznak igazolni életkorukat. Fiú úszó­nak a 15—Ifi. ifjúságinak a 17—18 éves'.számít. Az érdeklődőknek Antal József testnevelési ta­nár (Klnuzál-giinnúzíínn) ad fölvilágosítást. —ooo— X A rók'usi katolikus legényegylet asztali lr­ui-/esiipata legyőzte a szentesieket. A lóku.i ka­tolikus legényegylet asztali teuiszesapata ven­dégül látta a szentesi legényegylet és a szentesi •Turul* cgvüttegét. Az előbbi ellen 13:1. az utób­bival szemben a szecedl második garnitúra 13:7 arányban győzött. Egyénileg: l Pakó (Szeged), 2. Szabó (Szeged' 3. Moldován (Szentesi Turul). A szegediek jól játszottak. decmsgysrörsísg szerda, 1940. junius 11 Párisi Nagy fl'ruház Rt, Szeged (Csekonics és Kiss utca sarok) Befőzéshez Babos üveg félfehéí." liter1 0.3 0.5 0.75 ár 5 drb —.68 4 drb —.68 4 drb —.88 BefőtteB üveg félfehér; liter 0.25 0,4 0.5 áq 4 drb —.58 4 drb —.68 4 drb. —.88 Lekváros üveg fél fehér! liter 0.2 0.3 __ ár 5 drb —.58 5 drb. —.78 4 drb —.88 Ugorgás üveg fel feliér; liter 3 4 5 6 ár —.58 -.78 Patent üveg 75 mm-es? liter 0.3 0.5 —.98 P 1.18 0.75 1 ár -.84 —.94 F. 101 P 1.1-4 Patent üveg gumi 0.75 mm-es 1 drb —>.06 BeTőlt kötöző spárga 1 gombolyag —.16 tíalieyl 2 levél Nettó 9 grammos —.21 Pergament papir 3 ív . . —.24 Befőtt eimke üvegre ragszthaló 10 'drb —.08 „Verseny" befőző hártya 40 grammos 1 levél. 15 drb gumival —.15 x Ma megkezdődik az alföldi kerület egyen" férfi és nöl teniszbajnoksága. Az alföldi kerület egyéni férfi és női toníszbajnokl versenye raa kezdődik a KEAC rendezésében az egyetemis­ták újszegedi pályáin. Tekintettel a sok neve­zésre, a küzdelem vasárnapig tart, a döntőkre szömbaton és vasárnap kerül sof. Szerdán csak délután, Csütörtöktől kezdve azonban már délelőtt is folyik a küzdelem A mai verseny 15 órakor kezdődik, x Tglói TT. és H Borbély-fivérek nz ifju'égi válogatott keretben. A szövetségi kapitány a ro­mánok ellen kcszülő ifjúsági válogatott ösz­szeállítása szempontjából 24 tagú keretet jelölt ki. A keretben a szegediek közül Iglői II. a KEAC kapusa és a két Borbély (Vasutas) ka­póit helyet. színház lés MŰVÉSZET — A Városi Zeneiskola VI. hangversenye. Ma szerdán délután 17.30 (lel 6) órai kezdettel tartja meg a Városi Zeneiskola ezevi VI. növendékhang­versenyét. A hangversenyen Magyariné-Vesztényi Gizella, Kőrffy Endre, Jónásné-Barauyi Ilona, Erdélyi János, Antosnc-Simkó Mária, Percnyi Pál cs A. Antos Hona növendékei szerepelnek. = 51a zárul Erdélyi Mihály kiállítása. A mű­vészetkedvelő közönség a legnagyobb elismerés­sel adózik Erdélyi Mihály, a kiváló festőművész kiállításának, amelynek '800 látogatója volt, A kiállítás ma este igen szép erkölcsi és anyagi si­kerrel zárul. PESTRE UTAZIK? tjyOnu öríln berendezel! szobái kaphat az állami kölcsönből létesült (Nemzeti önállósitási Alap) HUNNIA PENSIíL Budapest, VIII. Aggteleki u. 8, (A Nemzeti Színháztól 2 perc) Telefon: 330—699. Szoba reggelivel P. 4'80 A Délmagyarország elotlzcföineh 20 szózatéit Kedvezményre fogosítú utql­vdnyl «d a Kiadóhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents