Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-09 / 129. szám
HIREK A LlA A Meteorulogiai Intézet jelenti 22 (\C llivj árakor. Idő jóslat: Nyugati, északnyugati szél, felhőátvonulások, többfelé, elsősorban a délutáni órákban záporeső, zivatar. A hőmérséklet kissé ínég emelkedik. -0o0— Nem tart fogadónapul a következő héten a főispán. T u k a l s Sándor dr. főispán a jövő hét folyamán a tanyai iskolákat látogatja meg, ezért a jövő héten nem tart fogadónapot. — Lígoltalmi hirek. Lévay Ferenc dr., az első légvédelmi körzet parancsnoka a várható légoltalmi gyakorlatokra való tekintettel, fölhívja a körzeti parancsnokok figyelmét a 88.002. cin. iegv. 1939. számú rendeletre; amelynek alapját] uiána kell nézniök az elsötétitéssel kapcsolatos felkészültségnek. Különös figyelemmel készüljenek az elsütétitésro a vendéglősök, kereskedők és egyéb nyilvános helyiségek tulajdonosai, hogy az ajtónyitásnál no szűrődhessék ki fénysugár. A légoltalmi körzet parancsnok fölhívja az összes vizsgázott parancsnokokat, hogy a junius 10-től naponként délütás Ili órától 20 óláig tartandó gyakorlati kiképzésen a tűzoltólaktanyában (Kossuth Lajos-sugárut 17.) büutetö következmények terhe mellett jelenjenek tneg, A gyakorlati időtartama alatt elrendelhető légoltalmi gyakorlat napján a megjelenés nem kötelező. Végül fölkéri még a vizsgázott parancsnokokat, hogy bizonyítványaikért a parancsnoki irodában mielőbb jelentkezzenek. (Széchenyi-tcr 13, vagy Feketesásutca 10). qu mihari snta fájós, dagadt és viszeres lábakra készen és mérték után HÖFLB, Klauzál-tér H 3. sz. Győgybaskötök, fűzök készítője. — A sajtókamara szegedi uj tagja. Nagy Géza hírlapírót a sajtókamarai ujságiró-főcszlály választmánya legutóbb tartott ülésén az újságírói főosztály I. szakosztályának tagjai sorába fölvette." — Felajánlás az árvízkárosultak javára. Szaft é> Zsigmond zeneszerző, pályadíjnyertes dalainak tetjes bevételét átengedte az árvízkárosultak javára. A Szent István-Társulat könyvüzlete (Dugonics-tér és Kárász-utca sarok) a jótékony cél érdekében szintén díjmentesen vállalta a kották terjesztését. X kották (énekre cs zongorára) darabja 40 fillér. — A KISVASÚT NYÁRI MENETRENDJE. A hegedi Gazdasági Yasut nyári menetrendje megjelené. A Rudolf-térről naponta négy vonat indul: re rget 7, 7.^9, délután tl és este t».2t> órakor. Pusztamérgesről visszaindul reggel 419, J.:J0. délelőtt ll.W és este 18.40 órakor;" Várostanyáról reggel .;.:», ö.5l», délelőtt U2KJ és este 13 órakor indul vissza. Érkezik a Rudolf-téri állomásra: reggel 6.W, 7.26, délután t-'!.-'6 és este 20.3(1 órakor. BélD€d0Htt)fŐh! Bclyeggyüjéési propaganda Ipari vásáron. Alkalmi bélyegek és levelezőlap. — összeomlói( egy ház a Lomuiezi-atváb'ii. Szombaton reggel fél (i órakor a Lomniczi-utca 19. számú ház, amely 15 a 1 o g János gyárimunkás tulajdona, a talajnedvesség következtében részben összeomlott. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek és alátámasztással igyekeztek megakadályozni a további beomfásh Sikerült igy a ház egvrészét megmenteni. A házban két szoba-konyhás lakás volt. szerencsére emberéletben nem esett kár. A tűzoltók a romok küzűt a bútorokat kimentették. A kár mintegy 4000 pengő. — A budapesti Pannónia-szálló (Ráköczl-ut 5) télikertjében minden este a rádióból is közismert Bura Sándor cigányprímás elsőrangú; hírneves zenekara muzsikál. Az utcai étteremben zene nincs, ugy, hogy ott a csendes beszélgetést kedvelök zavartalanul társaloghatnak. Éttermeiben az uri közönség találkozik. Konyhája elismerten egyike Budapest legkiválóbb konyháinak. Arai polgáriak, szinház után kedvelt szórakozóhely. — Fürdőruhák SfehiHer Ilu>nál, Usekonfcs-u. 4. — A /Cichoriutn Inlybus® uevii növény. A íCichorium Intybus-: ne.vű növény gyökere tejszeri nedvet tartalmaz^ mely tüstént előbuggyan, miheJyt- a gyökeret ketté torjuk. Ez. a már évszázadok óta ismert /inuiiu.' tartalmú uedv segíti elő a gyomor-nedvek emésztő tevékenységet. Ezért méltá~n sorolhatjuk a legegészségesebb tápanyagok küzá, A pörkölt cikória ürulint, ásványi és fehérjeanyagokat, növényi zsirt, valamint sz.éabydrátot is tartalmaz. Változatlanul! I űUaUnui*' ŰakaUtáxi cikkak FIÓK: TISZA LAJOS-KÖRÚT 42. -Székelési zavaroknál és az ezekkel járó általános rosszulléteknél a rendkívül enyhén ható természetes /Ferenc József® keserűvíz a gyomorbélcsatorna tartalmát csakhamar kiüriti és a puffadtságot biztosan csökkenti, az anyagicsereforgalmat fokozza és az emésztés folyamalát megélénkíti, miáltal igen kellemes közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát! — Tandí jmentes helyek a felsőkereskedelmi iskolában. A kereskedelemügyi miniszter az 1910—41. tanévben a magyar felsőkereskedelmi iskolák I. évfolyamaiban ötven tandí jmentes helyre pályázatot hirdet olyan négy középiskolát végzett fiuk részére, akik a menynviséglanban és az élő nyelvekben legalább »jó« osztályzatot nyertek. Azok, akik a tandíjmentes helyeket elnyerik, a tandí jmentességen kivül 120 pengő tanulmányi segélyben is részesülnek. A kérvények julius 31-ig nyújtandók be a kereskedelemügyi minisztériumban. A részletekre vonatkozóan tájékozódni lehet a Kereskedelmi és Iparkamarákban és a fiufel*ó kereskedelmi iskolák igazgatóságainál. Fürdőruhák óriási választéka Lampel ós Hegyinél — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a halósági munkaközvetítőnél (Mérey-utca és Mars-tér sarok; telefon: 19-73). Férfiak: kovács, bádogos, kádár, kosárfonó, cipész, borbély, cukrász, ügynök, szobaiaas-sotör, cukrász-koeyhalcgény, gazdasági mindenes. Nők: mozaiklapkészitő, fehérnemüvarró, varró, fodrász, kiszolgáló, ügynök, mindenes, bejáró, főző, Harisnyát, divatárut Sashegyitöl Kfgyó utca 4. BEKÜLDÖTT HIREK Junius 16-4n 18 (délután 6) órakor az uj zsinagógában művészi nívójú zcués zsoltárdélután tesz, amelyen a legszebb zsoltárok kerülnek előadásra kórus-, zenekar- és orgonakisérettel. Beszédet mond Frenket Jenő dr. rabbi. Szólókat énekeinek: Havas Margit, Róbert György és Grnnfetd Imre. Bciratások az izr. népiskolában junius 10-én délelőtt 9— 12-ig a hitközségi irodában. (Margitutca 20i, f.); Csak szülők kíséretében megjeteivő gyermekeket vesznek föl. — anyakönyvi hirek. 'Az elmúlt héten született: 24 fin és 8 leány. Házasságot kötöttek: Hatzcr Antal és Limbek Mária, Farkas Pál és ilankovszki Julianna, Stumpf István dr. és Slamadinger Hona, Lassú Ferenc és Mitter Eszter, Hantbek József és Nagy Angyalka, Marvánek Gusztáv és Győri Julianna, Ördög Bein és Bárdos Ilona, Berta József és Becsei Mária, Jávor János és Kovács Gizella, Szabó Sándor és IJklik Etelka, Lovászt Mihály és Halász Mária. Mák Márton és Molnár Aranka, Vőneki István és Varga Veronika. Kecskeméti István és Farkas Etelka. Zsurek Rezső cs Oláh Aranka. Elhunytak: Szendrői László 8t, Simon István 1 és fcf. Czinner Istvánné bt), özv. Kerekes Jánosné 80. Barna József 53, Nagvszöllosi Erzsébet 19, Rubin József 83, Szírovicza Mihály 26. Domonkos Sándor 61, özv Csonka Mártonná 71, Yider István 1, özv. dr. Urai Miklósné 57, özv. Böjti Józsefné 78. Dobó Józsefué 62, Hajas Andrásné 42. özv. Vet ró Jánosné 78. Kákonvi Kálmán 62. Ábrahám Viktória 18. Tornai József 46. óréögb Ferenc 68, .Szarka Kovács Lajos 14. Szögi János 83. Barsi József 76, Lakó Ferenc 29 éves. Csapó Anna 4. Hovorka Mihály 3 hónapos. Nagy István 1 éa Bér Erzsébet 11 napos kocában, iúaeronesétlcnség munka Uöahen. A vámtéri kútfúrási munkálatoknál szombaton délelőtt súlyos baleset történ*. Nagy Mihály íúmtorfalvi napszámos jobb kezére munkaközben egv sulvos tárgy zuhant és ujjait összezúzta. A mentők a sebészeti klinikára szállították. — Budapesten lehet a legjobban nyaralni. Valóságos szállóige lett a régi Budapest közismert rajongójának, Fodmaniczky Félrxuek fonó mondásából, amelyről kiderült, hogy távolról sem túlzás. Hiszen abban rejlik Budapest páratlan vonzóereje, hogy az év minden szakában, dc elsősorban nyáron, pezsgőélelü fürdőhely, művészi élvezetekben és látnivalókban gazdag világváros, baizsauioslevegőjü hegyes-völgyes környezetével remek kirándulóhely és rendkívül fejlett sportéletével a sportörüiuök. paradicsoma. Juuiusban nyitnak a fényűző kényclmü, szebbnélszebb fekvésű strandfür dük. A naponta háromszor induló Zsófia-sétahajó fedélzetén zene és tánc. közben gyönyörködhetünk Budapest tündéri látványában. Esténként az egyéni zamalu budai kiskocsmák és halászcsárdák cigányzenés lugasai alatt kóstolgathatjuk a nemes borokat és ételre mek eket. Dm királynőjének tegszrnb ékszere a Szent Margit-sziget árnyas berkeivel önmagában is tökéletes nyári üdülőhely, ahol nappal a világhírű Palatínus-strandon pezseg az étet, esténként pedig a mesevilágba illő környezetű Szabadtéri Színpadon gyönyörködhetünk az Operaház együttesének előadásaiban. Budapest székesfőváros idegenforgalmi hivatala (V, Deák fVrcnc-utca 2) a szokásos felkészültséggel várja az utasokat cs készséggel áll rendelkezésre a fölvilágosítást, prospektusokat és elszállásolást kérőknek. Ugyanakkor tervszerűen előkészíti a magyar Főváros legfontosabb idegenforgalmi eseuién vének, a Szent István Hétnek műsorát, amely az idén grandiózusabb lesz, mint valaha. A szokásos utazási és szórakozási kedvezményeken fölül a székesfőváros gyógyfürdői és gyógyforrásai jelentős külön kedvezményeket nyújtanak a Szent István Hét Ind földi és külföldi látoga-' tóinak. Hegjelenik az uj sorozat * > » NEPRADIO awn' c'° FONYOrad 6 Köícsey-utea 4. szafttiztciébfii Telefon 11—65.