Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)
1940-05-01 / 98. szám
HIREK — Uj vezető került a szegedi erdőfelügyelőség léiére. A földművelésügyi miniszter kedden délelőtt közölte a polgármesteri hivatallal, hogy az fi hely esett Scherg Károly föerdőmérnök helyéhe, a szegedi erdófelügyeiőség élére Körösi János erdőtanácsost nevezte ki. — Surányi-Unger Tivadar előadása Budapesten. A Magyar Női Szemle vacsoráján a Gellértrzállodában Surányi-Unger Tivadar egyelenii tanár •a miniszterelnök gazdaságtanuluiunyi osztályának vezetője érdekes előadást tartolt a héboru közgazdasági problémáiról. Ilangsulyozta, hogy háború idején a gazdasági életnek kél fontos problémája van: a javak előteremtése cs » pénzagyi fedezet Magyarország a pénzügyi fedezetet illetően már az" ötéves tervnel is a 60 százalékos adózási és 40 százalékos kölcsőnfedezeti megoldást választotta. Hangsúlyozta azt. bogy termeléspolitikai szempontból fontos, hogy pénzügyi politikánk ne bontsa meg a mezőgazdaság és ipar köaöttjelenleg fönnálló egvensulvt. Végül a takarékossági propaganda szükségességére mutatott rá. Az előadásnak igen nagy sikere volt. — Filléren gyors Szegedről Budapestre. Május -én Szegedtől Budapest nyugati pályaudvarig s vissza vásári filléres Vonat közlekedik. A különvonat Szegedről 5 óra 33 perckor indul, Budapest uyiíjrati pályaudvarra 9 óra 11 perckor érkezik; vissza 5-ről 6-ra virradó éjjel Budapest nyugati pályaudvarról 1 órakor indul és Szegedre érkezik 4 óra 32 perekor. Jegyek a MAV hivatalos Meuetjegyirodaban május 1-én fel 9 órától kaphatók- A jegy ára 5.50 pengő, ebben bennefoglaltatik a vásárigazolvány ára is. — Betiltották * turáni egyistenhívők szektáiét. A belügyminiszter kedden délelőtt rendeletet küldött a polgármesteri hivatalhoz s ebben közölte, hogv azonnali hatállyal beszüntette a turáni egyistenhívők szektáját. A rendelet fölszólítja a város hatóságát, hogy a rendőrségnek a legnagyobb támogatást adja meg. hogy a turáni egyistenhívők szektája S/eged kórnyékén ne s*erezhessen hívőket. ro cs «uomftics PERMETEZŐK I tfiiBHiHHcsHi hnnttrú ** hele | — Lezárták a kisteleki utat: az autóbusz csak Pelsotanyáig közlekedik. Az autóbuszüzem közli: Felsőtanya és Kistelek között az utal lezárták, igv május 1-töl kezdve bizonytalan ideig az autóbusz csak Felsötanyáig közlekedik. — Motoros kaszalögépbemutató. Németországban, Svájcban közismert univerzális kaszálógépet mutatja be működésben^ Bruckner Elemér műszaki és imporlvállalat május 2-án délelőtt fél 10—12 órakor a repülőtéren. Ezen gép kaszál, arat, gazdasági gépet hajt, vontat. Minden gazdaságban nélkülözhetetlen. Erre a bemutatóra érdeklödőket szivesen lát a cég a repülőtéren. Gyorsíró és aépiróisfcoldban (Honvéd-tér 4) beiratkozás fogalmazási, irodai és beszéd Írási gyorsírást, — tízujjas ritmikus vakírásos gépírási és helyesírás] tanfolyamokra. Mérsékelt tandíj, szakszerű kiképzés, országosan legjobb vizsgaeredmény. Állásközvetítés. 71 — Keresik a füszerpaprikaöntözésí pályamunkák eg-yjk díjnyertesét. A Duna—Tiszakőzi Mezőgazda:.ági Kamara álta1 a fűszerpaprika öntözési kérdései megoldása céljából kürt pályázatra beérkezett pályaművek közül négyet díjaztak. Egy pályamunkához, amely 300 pengőt nyert, nem volt mellékelve a jeligés levél, csak a pályamunkára volt ráírva a jelige: »A vízzel többet és jobbat*. Mivel ezt a pályamunkát Szegedről küldték be, 3 szegedi napilajwk utján kérik a pályamű szerzőjét, hogy a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamaránál (Kecskemét, Kákóczi-ut 17—19, jelentkezzék és igazolja a pályamű fogalmazványánál, hogy a pályamű szerzője. Igazolás után részére a megállapított 300 pengős pénzjutalmat kiutaljak. "4 eesernyés Lajos, Ferenc és Ignác fájdalommal ielentik, hogy szeretett édesapjuk, 10. Vfcserniffs Ignác 1940. április 30-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1940 május 1-én délután 5 órakor lesz aj alsóvárosi temető halottasházából. 1340. április 90. VECSERNYÉS-CSALÁD. A 7 irlrÁ A -Meteorológiai Intézet jelenti 22 /u 1LIU órakor. Idő jóslat; Mérsékelt szél, kevesebb felhő. Több helyen, főként a nyugati és déli vármegyékben még kisebb eső. Az éjszakai lehűlés különösen északkeleten fokozódik. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. — Az agy és a gerincvelő niegbetegedéaeiuek kezelésénéi a régóta bevált, tisztán természetes •Ferenc Józeeí* keserűvíz — korán reggel egy pohárral bevéve — a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a további béliTiüködést elősegíti, a gyonioreinésztést megjavítja és fokozott anyagcserét eredményez. Kérdezze meg orvosát.' — Víztelenítési vita Zákányban. Szélpál Benő törvényhatósági bizottsági tag kedden küldöttséget vezetett vitéz Szabó Géza dr. tanácsnok elé, aki a polgármesteri teendőket látta el. A küldöttség tagjai elmondották, liogy Zákányban 4<Xt hold elsőrendű föld viz alalt van. A vizet egy csatornával le lehetne vezetni a nagyszéksósi tóba, de a gazdák, akiknek földjein húzódna a csatorna, ellenzik a csatorna megásasát. Vitéz Szabó Géza dr. tanácsnok közölte a gazdákkal, hogy a kérést továbbítja Bauer Sándor dr. miniszteri osztálytanácsos, árvízvédelmi miniszteri biztoshoz, aki jelenleg Budapesten tartózkodik. A miniszteri biztos a zákányi víztelenítési vilában pár napon belül kimondja az utolsó szót. 0UM I HARISNYA fájós, dagadt é3 vlszeres lábakra készen flMNB és mérték utan HÖPLE, Klauzál-tét m 8. sz. Gyógjhaskölök, tűzők készítője. — Elitéltek egy csongrádi kurcskedőt a drága rizs miatt. A szentesi járásbíróság Száulkó Lajos dr. járásbiró elnöklete mellett kedden tartott tárgyalást Kása Ferenc csongrádi lüszerkereskedö ardrágitási ügyében. A tárgyaláson a szegedi ügyészséget vitéz Nagyághy Géza dr. ügyészségi alelnök képviselte. Kasa az ellene emelt \ad szerint decemberben a 81 fillérben megállapított rizst 1.20 pengőért árusította. A kereskedő azi ügyében megtartott tárgyaláson azzal a védrkezessel állott elő, hogy december első napjaiban egy budapesti nagykereskedő '50 kilogram rizst vásárolt, az áruvaj azonban számlát nem kapott s ezért addig, amig a rizs kilogramonkínli pontos árát nem tudta, 1.20 pengőért adta el. A járásbíróság az ügyben több tanút hallgatott ki. akiknek terhelő vallomása alapján Kása Ferencet 30 napra átváltoztatható 120 pengő j>énzbüntetésre ítélte s kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. KEHEM, ^OTORKERKKPAR. Qoiflasagl lílHereits es szerszámod BEKÜLDÖTT HÍREK A ni. kir. 16. honvéd hatái-vadászzászlóalj május 5-én Baján, a sportpályán tartja zászlóavatási ünnepségét. A szociáldemokrata párt szegedi szervezete közli, hogy májusi ünnepsége, amelyet szerdán 20 órai kezdettel az ipartestületben akart megtartani, közbejött akadály miatt, elmarad. Pünkösdhétfőn, május 13-án tartja évi rendes közgyűlését az Országos Polgári Iskolai -Tanáregyesület szegedi tankerületi köre a Margit-utcai polgári leányiskola tornatermében. A délelőtt fél 11 órakor kezdődő Közgyűlésen Kisparti János dr. tankerületi főigazgató »A polgári iskola gyakorlatias nevelése* címén előadást tart. A közgyűlés előtt,'délelőtt léi 10 órakor választmányi ülés lesz, a közgyűlés után pedig közős ebédet rendeznek a Hági-éttcreniben. -oOo— Zsarolási ügy a •lelki fájdalmak* miatt. A törvényszék Sára y-tanácsa kedden foglalkozott Szilágyi Mihály niagyarcsanádi gazdálkodó bünügyevel, aki ellen az ügyészség zsarolás miatt adott ki vádiratol. Szilágyi novenrber 23-án házuk volt barátjának: Börcsök Lajos gazdálkodónak levelet irt, amelyben azzal fenyegette meg Börcsökötj ha bizonyos összeget lelki fájdalmak kárpótlására nem küld el ciniére, akkorra a felesége és Bör-csök között fönnállt kapcsolatokat a lapokban publikálni fogja. Hivatkozott Szilágyi levelében még arra is, hogy felesege a házukat ért szégyen következtében súlyos idegbajt kapott s az orvosi költségekre kell a pénz. A zsarolással vádolt gazdálkodó az ügyében kedden megtartott tárgyaláson ártatlanságával védekezett, de azt beismerte, hogy a levelet ő irta Börcsöknek. A törvényszék a bizonyítás lefolytatása után a magyarcsanádi gazdálkodót zsarolás vétségében mondotta ki bűnösnek és jogerősen 15 napi fogházra ítélte — Akinek bélmüködése állandóan rossz, az a természetes iFerenc József* keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egv pohárral bevéve — csakhamar rendes bélüruiést, jó gyomoremésztést és kielégítő anyagcserét érhet el. Kérdezze meg orvosátl iíonoba D11T0R0K állandóraktára ifj. HEGEDŰS műbútorasztalosnál Somogyi-utca 15 UlUllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllliiiiiiiiiiiillllliiiiiiini 4 Jisxa uixáltása: 685 A rendőrség szegedi révkapitánysága közli: A Tisza vízállása április 30-án reggel 7 órakor: 685; hőmérséklete: 16 fok Celsius. A levegő hőmérséklete: 12 fok Celsius. «pf rr _ A mérték ntán rilgOfHőlle fűzős Klauzál-tér a s legújabb divatú derékfűzői I megérkeztek. l?J iiabii, ej msdellek SZÍNHÁZ ES MŰVÉSZET = Diadalmas asszony. (Fölujitás.) Csajkovszky diadalmas muzsikája a centeunáns ünnepség' fényében melegítette át a sziveket kedden este a Városi Színházban. A Toiuay-társulat a Csajkovszky-dallamok szépségével valóban diadalmassá tett »Diadaluias asszony«-t újította föl, igen jó előadásban, szép siker mellett. Igaz, hogy; a közönség ezúttal sem töltötte meg a színházat, de aki eljött, az szivesen tapsolt az igyekvő' szereplőknek Ilont Erzsi alakuása állolt az előtérbtn: zengő, szárnyaló hangjával é3 lelkes játékával elismerő tapsokat vivoLt ki. Nagyszerű partnere volt T o 1 n a v Andor, aki Mecsnikoff figuráját formálta meg férfiasan, imponáló, vérbeli szinészmunkával. Selmeczy Mihály markán* cárja, Rajz János ügyes és eleven alakítása, Jurik Julcsi kedvessége, perdülő táncai. Peré n y i Sári, Polgár, B e n k ő, Lendvay, Várady, Bózsó és a többiek igyekeztek kellemessé tenni a színházi estet. Szemerjay D, Tibor karnagy helyenként lendülettel vezette * zenekart, néhol azonban a tüzes Csa jkovszkytempó lankadt. A rendezés kielégítő volt: Tolnay, érdeme. HEltlTtsrONAT legolcsóbban BRliCKIMEP VASDDVftRPftM íátéKrend a szegedi Városi Színházban Szerda: Diadalmas- asszony (Hont Erzsi és Tolnay Andor fölléptével) Csütörtök délután: A mosoly országa (mérsé» kelt helyárak). Csütörtök este: Trópnsi szerelem. Pénlek. Divat és szerelem (bemutató). Szombat délután: Bombaüzlet (filléres hely* árak). Szombat este: Divat és szerelem. Vasárnap délután: Divat és szerelem (rendes helyárak). . Vasárnap este: Divat és szerelom. Hétfő: A mosoly országa (DMKE), —oOo— & színházi Iroda hfrel A •Diadalmas asszony* keddi előadása megérdemelt sikert hozott a Tolnay-társulatnak Hont Erzsi és Tolnay Andor alakitasa élmény volt. A »Diadalmas asszony*, Csajkovszky világhírű muzsikájával ma is szerepel a műsoron. A. Trópusi szerelem* cimü exotikus operettet csütörtökön a színház igazgatósága közkívánatra tűzte újból műsorra. A •Trópusi szerelem* a premier fényes kiállításában kerül ezúttal is bemutatásra. »A mosoly országa* a csütörtökdélutáni műsoron szerepel. Lehár világhírű alkotása mérséke.t helyárakkal, kitűnő szereposztásban kerül színre. Péntektől: >Divat és szerelem*. A »Divat és szerelein* cimü operettnél érdekesebb. szellemesebb darabot nemigen irtak az utóbbi időben. Kitűnő zene, fordulatos szöveg es divatbemutató. A »Divat és szerelem*: revüoperew* Szombaton délután a •Bombaüzlet* cimü zeneS vígjátékot újítják föl filléres hclyámkkal.