Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-29 / 119. szám

4 • délmagyarorszáo SZERDA, 1PK). M A J U S 2W. J&tfhoníjcciu SLlftmSDRSJEDVEK meg haphdtah M w f BANKHAZBAN Sitfhcnut Kr la. Hozás: Junius hó 5-én 0 Ferenc József-tudományegyetem évkönyve (A Rélraagy arország munkatársától) Most Je lent meg a .szegedi egyetem évkönyve érdekes és gazdag tarlatommal az 1938— 39-es tanév eeerau<1 yciröi. adatairól, változásairól. Az évkönyv ízléses kiállilasbun, oclszcríL világos összeállításba ti ad képet az egyelem életéről. Szokás szerint » bevezető tanulmány az egyelem múltjáról cs jelenéről szólna, ezaíkutotnnial azonban — bizonyara a korlátozott terjedelem miatt — csak utalás történik a korábban megjelent tanulmányokra ís összefoglalásokra. Részletes adatok szerepelnek a fölügyeleti hatóság, a minisztérium illetékes tényezőiről. Megtudjuk, liogy egyetemet B crecz János dr. halála ulan az elmúlt év márciusától Szent-Györgyi Albert képviseli a felsőháziban. Részletes statisztika sorolja föl az egyetem tiszteletbeli doktorait; a jogi karnak 11 díszdoktora tan, az államtudományi karnak 15, az orvostudományi kar az elmúlt évben Összesen ót díszdoktori tartott számon, ezt a számot növeli az idén Hóman Rálint kultuszminiszter orvostudományi tiszteletbeli doktorsága. A legtóbb díszdoktori a böcsészeli kar avatta, scámszerint 42 öt, mig a matematikai és természettudományi karnak 28 díszdoktora voit, az utosó ebben a fölsorolásban Szent-Györgyi Albert, akft a Nobel-díj után 1938 márciusban avattak díszdoktorrá. I.rdekrs adatok beszélnek az egyetem múltjától a rektorok és dékánok fölsorolásában, számos országos és nemzetközi név hirdeti a Ferenc József-tudományegyetem rangját éa tudományos munkásságát." Azok a fejezetek, amelyek az egyes karok adatairól szólnak, fájdalmasan tükrözik vissza azt a helyzetet, amelybe bele kellett törődni; ma is számún tanszak áll betöltetlenül. A jogikar adatai között már a kiérdemesült tanárok között szerepel l'olnr r Ödön, tványi Béla és Menybárth Gáspár neve; a karnak összesen kilenc nvUvános rendes tanáru volt az elmúlt »vben «vs egy rendkívüli nyilvános tanára. Sa jnos, ma már egy professzor sem szerepel a névsorban n'zok közül, akik még Kolozsvárott tettek nyilvános rendes tanárok. Az orvostudományi kar tíz nyilvános rendes tanárral rendelkezett, azonkívül öt nyilvános rendkívüli tanárral, löméi a karnál tataijuk a legtöbb magántanárt: 4J-ct. A bölcsészeti kar nyilvános rendes tanárainak s/ama tt volt, a matematikai és bölcsészeti karé 9. Érdekes adatokat találunk az egyetem hallgatóinak névsorából kitűnik, hogv az elmúlt tanévben a jogi karnak 799 rendes hallgatója volt és 29 rendkívüli hallgalóju, az orvoskarnak érzel szemben csak 255, illetve 3, valamint 37 ftvégvszerés/JisHgato, u bölcsészeti karnak csak 191. illetve 2. Az Apponyi-kollégiumi tanárjelöltek s/áma 21. a polgáriiskotal tanárjelölteké 310 volt, a matematika; kar hallgatóinak száma 120. Illetve 2. gyógyszerészhallgalók ezen a karon: 79, Apponyi kollégiumi tanárjelöltek 10, p el gáriis kólái tanárjelölt-hallgatók száma ezen a karon 143; a F'elv idék visszacsatolása után rendezett pótfélérre beiratkozott 87 joghallgató. 21 orvoshallvató. három gyóCvsz.erész, tl bölcsész, 4 tanárjelölt. i matematikái karon 9 hallgató Az évkönyv végül közli az egyetem tanerőinek és tisztviselőinek névjegyzékét v.Tor|íi Ferenc uenúfioWneH árnyas kertheh [végében junius hó elsejétől mlnden esté. zempfényi Sztanvkovazky Tibor jazz és cigányzenekara muzsikái. Brüsszeli körút és Gsuká utca sarok. 307 CSÖNDES LEVÉL a napról, a virágsziromról és a porszemekről... öreg barátom, azt irud, hogy ott, ahova utaztál, másodszor szakadt rátok" a tél. A szürke ég alatt különös felhők gomolyognak, nem tudni honnuu jönnek, merre visz az utjuk: valami céltalan, úttalan rohanásban viszik körbe-körbe a vihart fölöttetek. A föld uiár megízlelte a tavaszt; zöld szintolyant hullámzik végig a tájon s a fák koronája olyan lett, mint egy-egy mcnnyasszouyl virágcsokor. Néhány napig sütött a nap, az élet mennyegzőro hivta a terno telet. A megindult csodák végtclcnhorizoutu templomában megszólalt a tavasz orgonája s május, mint valami vidám, gondtalan fickó, füttyögő szélmelódi.ikkal vágott neki .az országútoknak 's elszórta tarsolyából minden örömét a váüdorutak mellett a mezőkre. S egyszer, néhány nappnl ezelőtt künn ültél a patakparton. Gyönyörű idő volt; mintha minden inesszihangzó hozsannáját dalolta volna az életnek. A születés, a megújhodás harmata csillámlott a fűszálakon, valahol a közelben madár csattogott egy öreg fa tetején: május volt. S ahogy nézted a vidéket, az jutott eszedbe, hogy csak színében, de nem lényegében változott meg a világ Télen, ha künn álltál a befagyott viz mentén, éppúgy hallottad a természet haiiglafi, mint most: a szél kiáltott s feleltek rá a fák. Madár is volt a közeliién, vijjogás volt az éneke, de nz is a természet hatalmának elismerése volt éppúgy, mint mosi ez a vékony csicscrgés. Harmatot is láttál: fehéren csillogott, mint egy sokéves arc ezüstös bajkoronájá. Mi hát akkor a különbség? Csak a színek — mondtad — s a külső szin uem mindenkor a tén.veg, a lélek kifejezése. 5 ekkor, éhben a hitetlen nézelődésben a szél eléd sodort hirtelen egy virágszirmot. Valahol a réten téphette lo s vitte magával, niint játékos kedvének áldozatát és erejének tanújelét. Nem volt semmi különös ezen a kis sárga mezei virágon. Ott virított százezernyi sziromtestvéré mellett a távoli legelőn, egyiktől sem különbözött, egyiknél sem volt szebb vagy csúnyább. Tavaszi virág volt, az első azok között, amelyek fölijedtek téli álmukból a napfény rikoltására. Megfogtad és sokáig nézted ezt a virágszirmot. Mintha mclegitetto volna a kezedet Mintha messzi üzenetet mesélt votna az ujjaid között: a végtelen magasság és a végtelen niélvség, az ég és a föld üzenetét. Most. ebben a pillanatban niegérczcd az éledő világ vajúdását, megszületőit számodra a tavasz bizonysága, eléd jötl. kezedbe került HZ első virág. Most már elhitted, hogy tavasz van s uj idők következnek. Most már belédköllözött a májusi öröm s h végtelen fölszabadultság. S az a kis szirom, amelyben te megláttad a tavaszt, halolt volt. Letépte a tavaszi hancurozás, megölte a tavaszi lehellel. Talán csak néhány óráig érezte szél melegedni magáoan a napot s már cl is vitte a szél üzenethordozónak. Elnyargalt vele odri, ahol már végetír a virágok világa s megszakad a szinckbetárult élet Elhozta hozzád ezt a letépett, halott szirmot <t tavasz hírnökeként. S eltetted naplöd lapjai közé. Néha szentimentális vagy. Talán csak azért, mert jóclflre gondolsz, szereted gyűjteni az emlékeket. Megöregszünk és szép életpiilanatokat lud visszahozni néha egy noteszból kieső hatottvirágsziroin. Az emlékezés csöndje és békéje veszi körül. A csönd és béke pedig legcsodálatosabb ajándéka az életünknek. Vigyáznunk kell rá, mert csak az emlékeinkben él < . Ez juttatta eszedbe, hogy a virágok és az emberek alig különböznek egymástól. Minden, ami élet ezen a földön, száguld valami nagyszerű és félelmetes szeszély nyomában. Pusztul é« születik, didereg és megforrósodik az élet lázában: mintha állandó tavaszvörás és mégis-megis állandó tél lenne bennünk és körülöttünk. S amikor meglátjuk, megismerjük a tavaszt, a kivánt, a megújult életet; akkor már hatolt minden s valaki eltesz egy ismeretlen könyv örök lapjai köze Mert az Isten is szereti uz emlékeket. S az ember niár csak az emlékei között él. — Mikor is hált ki az emberiség? — kérded a leveled végén . . . A patakparti nap ulán — irod — nemsokára eltűnt a vidékről » tavasz. Hideg s/élrohamok zúgták végig a föld fölött, fagyot Ígérlek. A fákról letépett virágok hullása a hóesések ismétlődése volt; a termés reménye megbújt a leszakadt szirmok avarja alatt. Eltűnt a nap, borulat mögé rejtőzött a láthatatlan ég. Ajándék volt minden pillanat, amelyben n napfény kinézett a megijesztett világra. S az ember tehetetlenül fogadja c) ajándéknak a napot a tavaszban . . . Most, ahogv ezeket a Torokat Írom neked, a hirtelenül écrelólult napfény beszökik « ablakon s vakítóvá fehéríti a szelíd, szürke papírlapokat. Néhány pillanattal előbb még borulat volt s most a tavaszi Idő kedve mint fényes kitüntetés tüzle ki az égre a napot. S a napfény ablaknyi sávjában táncolni kezdenek -előttem a porszemek . . . Az előbb meg láthatatlanok voltak, eltemette őket a szoba fénytelen, üres homálya. Apró porszemek: láthatatlan, színtelen táncolni a levegő mozgásinak. Kicsinyek s mégis milyen gyorsan átrepülik a szobát, a világot. Borulat volt: ki látta őket? Ki tudott arról, bogy léteznekv Kí törődik velük? Aztán egyszerre kisütött a nap. Fény hullt az apró porszemekre s egyszerre láthatóvá váltak. Észrevehető, érzékelhető valóság lett mozgásuk* a formájuk, az életük. Ragjoglak, mint parányi csillagok. Éltek. Nap érlo őket Olyanok, mint az emberek . . . S látod, ez a vigasztalás a mi életünkben. Komor, üres, kongó homályba vagyunk temetve; nem tudja, nem akarja tudni senki: mi a kívánságunk, nevetésünk, zokogásunk, ml az. életünk. Táncolunk a íáltatan szobák homályában s ebben a táncban a Halál szólított parkettre. A Halál frakkot öltött, csak mi emberek jöttünk szegényen, rongyosan a táncba. Sötét van: ki látja, hogy mit táncolunk? Ki tud arról, hogy létezünk? Ki törődik velünk? . És egyszer majd kisüt a nap. Fény hull a világra s egyszerre láthatóvá, érzékeibetővé válnak az imádságok. Észrevehető lesz a inunka mozgasa, a jövendő kontúrja, az élet. S a táncok táucolói belekerülnek a napfény ablaknyi sávjába. Szint kap a ködlő szürkeség s egyszerre előtűnik, vibrálni kezd a világ. Tavasz lesz, ragy og majd a nap. S a napban élnek, élnek majd az emberek. Olyanok, mini a porszemek . < , ti Újra borulat van; ugy hullámzik az ég kedelyr. min» a vAgtetan tengFr. S talán ea juttatja eszembe Maupussaiit-nak »Sur l>au cimü könyvét. A tengeren irta, ahol semmi sem tortént, ahol csak gondolatok, érzések születtek. Ez a nagyszerű novellista meg tudóit tölteni egy könyvet eseménytclenscggel. Meglátások és észrevételek emelkedtek ki a hullámokból körülötte, vagy süllyedtek el a viz zöldes örök temetőjében. Milyen csodálatos, milyen egyszerű és milyen emberi, amikor nem történik soniruJ a tengerben. F.gv hajó suhan csak a nap. vagy az éjszaka sálra alall « a hajóban emberek élnek és gondolatok születnek. Halkan megy. mint egy Msórtethujö. Néha viharba kerül, vad szél tépi a vitorlákat * a hajó kétségbeesve keresi Valahol u távoli fények mögött a Csöndes Kikötőt. Keressük azt 0 helyet ,aho| békésen élni akarunk. Itt-ott megvillan nz utak világossága, de hiába: álmunk csak a horgonyvetés és elérhetetlen a csönd Fölébreszt » kövek és lelkek összeomlása. S mi, bolygói » 'tégtelén tengereknek; áhítozunk és szenvedünk s azt akarjuk, hogy Ölök értelme légyen a szenvedésnek. Küzdünk, kacagunk és sírunk nyugtalanul, a bulittip i ineietleosógé.iiek félelmével. Mindennap várjuk a másnapot és semmit wm merülik tenni, bogy ez » másnap valóban más legyen. Táncoltat a hátán a hullám s mi megyünk, megyünk a barázdálta,, utakon. Hisszük. 1 árjuk, hogv elérjük a csönd kikötőjét. S amikor megőszült a hajunk a várakozásban, amikor niár testünk minden idegszála átvette u tenger remegését, akkor egyszercsak megáll velünk a kisértetbsjö. Kikötöttünk a Holtaik Szigetén. S akkor majd az emlékeinkben élünk tovább Látod <">reg Baratom, ez a megnyugtatö csöndje vénüld napjainknak: ezért a Csöndért érdemes élni . . , » Ahogy ezeket * sorokat ironi. a napfény ablaknyi sávjában táncolnak, előttem * pórszemek.* Olyanok, mint apró, halott virágszirmok. Tavasz van . Kalmár-Maron Ferenc .