Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-17 / 110. szám

Komáromi holopfavifásai Icatobbah! Sffta.i ^tKT*. ral szeretettel ölelik magukhoz. Színesen ós ér­dekesen beszélt múltjáról, a jogszolgáltatás árnyékában lefolyt gyermekkoráról ós tanul­mányi éveiről, tanárairól és munkatársairól, akiről nem feledkezhet racg ebben a szép pil­lanatban. Negyvenkét éren át Isten országát, hazáját és a magyar tudományt egyenlő crö­rel kívánta szolgálni s most ígéretei, tesz, hagy mini a szegedi egyelem tiszteletbeli doktora azt az időt, amely még előtte ált. arra hasz­nálja föl, hogy a magyar nemzetnek, a magyar tudományos életnek és a szegedi egyetemnek dicsőséget szerezzen. A külföldön is nagy^ tekintélynek és nagy­szeríi tudományos hírnévnek örvendő magyar jogtudós szavai után JíaJó József dr. az íiu­ncpi ülést bezárta. Kihágást Ügyből szándékos emberölés bUnieiie Ms orvvadászok agyon akarlak lőni egy gazdáikodlói (A Délmugyarorsrág munkatársától) Érdekes kibágási ügyet tárgyalt Deák \iktor rendőrta­nácsos, büntclő rendőrbiró. A tárgyalás folyamán a följelentő, valamint a tanuk vallomásából olyan adatok derültek ki, amelyeknek alapján az ügy aktáit áttettek a rendőrség bűnügyi osztályához s * kihagási Ügy terheltje ellen szá"de kos emberölés büntetlenek kísérlete ós rablás miatt indul majd meg bűnvádi vizsgaJat. "Kovács Antal gaigowai lakos nemre^jben följelentést tett a rendörbíróságnal orvvadászat miatt Papdi János gajgonyai napszámos ós is­meretlen tjrsa ellen Följelentésében elmondotta, bogy az elmúlt év folyamán s ebben az évben is tanvája kórnyékén éjnek idején többszöri puska­dörrenésre ébredt főí. December 15-én az éjszakai lövöldénkben fölismerte Pa|xlI János napszámost, amint nyúlra s egyéb kisebb vadra vadászott. Papdi kíséretében volt egy ismeretlen ember is. aki ugyancsak pusztította a környék vadállomá­nyát. A Deák Viktor rendörtanácsou előtt meg­tartott kihagási tárgyalás nemvárt fordulatot ho­zott. A tárgyaláson Kovács Antal elmondotta, hogy január első napjaiban, amikor az éj leple alatt Papdi társával együtt tanyájának környé­kén vadászolt, a két orvvadászt puskájának át­adására szólította- P>1. papdi át is adla puskáját, alig haladlak azonban néhány métert, az orua. rl-'isz reátámadf, a földre teperte, m»iH a fagyos talajon hevea dulakodás keletkezett közöttük. Az éjszakai küzdelmet Papdi 'ismeretlen társa dön­tötte el, aki a napszámos segítségére sietett. Kö­zös erővel ot ártalmatlanná tettek. Amikor már magával lehetetlen ® ott Papdi, rákiáltott: — Moet meghal: z, eljött a végórád! A következő pillanatban Papdi a puskáját Ko­v a es mellének irányit.® a, eb ütötte. A sőrétek azon­ban cett tevesztve. a lóldbe szóródtak. A lövés és dulakodás zajára többen figyelmesek lettek a ta­nyában és a gazda segítségére siettek, amire a támadók elmeneküllek. Az ügyben a büntető rendőrbiró tanukat v. br,Ugatott ki, akik a januári éjszakai harcol hasonlóképpen mondották el. A tanúkihallgatások után a rendőrbiró az ügyet áttette a bünügv i osztályhoz, ahol most uj teü megkezdik a tanúkihallgatásokat és Papdit szándékos emberölés bűntettének kiscrlele és rab­lás miatt, vonják felelősségre. rcsifllt kcszttlíMcsck <t Baross szövetség vasárnapi bözguülcsére iparosuk és keresHcitáh táviratát intézték ilovs/hu Idnos országos flnohtioz a s/eisóscgcs kiserlefck ügiitbcn (J DelmagyaVország munkatársától) Ne ipartestületi halasztások hatása tovább gyű­rűzik az ípáros közéletben. Élénk érdeklődés fordul a Baross-Szövetség vasárunpra kitű­zött. közgyűlése felé, almi tisztázni kívánják a szövetségben az ipartestületi választással kap­bsolathari fölmerült eseményeket és megkí­vánják a Hárul ani kiket illet a, felelősség azért, hogy megbontották a. szövetség belső békéjét, két pártra, szakították az iparosságot és egy hangos kis csoport, tnobó vágyai nyomán attól sem rettentek vissza, hogy a keresztény cél­kitűzések lobogóját összekapcsolják a nyilasok Savartkeltóscvrl. Az a tábor, amely döntő győzelmet aratott az ipartestületi választásokon ós amely lát­hatólag a szegedi régi iparosság nagy többsé­gét alkotja már korábban megbeszélést tar­tott, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzák a szö­vetség közgyűlésén ós felelősségre vonják -azt a kis csoportot, aki haugosságával magához próbálja ragadni a vezetést a szövetségben. A megbeszélés eredménye az volt, bogy a tábor hitet tesz a régi szegedi keresztény hagyo­mányok mellett, és garanciákat kér arra, hogy még egy hasontó eset ve fordulhasson elé, a szövetség beleidében, ugyanakkor rá kíván­nak mutatni arra, bogy a -ok tették ki a szö­vetséget ilyen kudarcoknak, aldk vem tartoz­nak a. régi szegedi iparosgenerécióhos, akik nem tanulták meg a szegedi tájszólást ós igy a szegedi szellemet sem ismerhetik. Ezenkívül rá akarnak mutatni arra is, hogy a hangos csoport lármája nyomán a szövetség eltérni látszik gazdasági célkitűzéseitől és hagyja, hogy egyesek politikai hangoskodások kaland­jai köze vigyék a szövetséget. Ez a vagy tábor többséget, kivan a vezetésben a régi jó sze­gedi keresztény iparosoknak és kereskedőknek. Tisztázni kívánják azt is, bogy milyen anyagi forrásokból fedezték a nyilasokkal karöltre vállalt békétlenséget előidéző kampányt, mert. nem képzelik, hogy ezeket a tetemes költsége­ket a, szövetség, vagy uz iparosuk filléreiből próbálták fedezni. Ilyen körülmények "között föltűnést keltett n* a puccsszerű törekvés, amely egyesek részé­géü megnyilvánult a v-márnani ko/irvülás iránt- Ez a csoport szigorúan bizalmas alairá­si íveket köröztet azok között, akiket a saját híveinek gondol és ebben szigorúan bizalmas becsület szóra arra Ii írják, föl ezeket a tago­kat. hogy már vasárnap jelenjenek rtv'-g a köz­gyűlésen, bogy így biztosítsák a maguk szá­mára uz első dátumon a határozatképességet, hogy ezzel kereszt iilvihessck terveiket a. nagy táborral szemben. Aa iparösegyeég bekét kere­ső tábora legutóbb ajaulot levél ben fordult a szövetség vezetőségéhez «'• i kérte a tagnévsor, valamint a, közgyűlési ügyrend rendelkezésre bocsájtását, hogy a szabályszerinti formák kö­zött készítsék eiő indítványaikat. A szövetség értesítette a. tábort- bogy megtagadja a név­jegyzék és az ügyrend kiszolgáltatását- Ezt a magatartást tudomásul vette a bókét kereső tábor és jogorvoslatot kér illetéke:® forumok­nál, hiszen valamennyien egyenlojogú tagjai a szövetségnek. Ilyen előzmények utón a Ba­rossnak azok a tagjai, akik elutasítják a szél­sőségeknek hangoskodósát, esütörtököu távira­tot -intéztek ílovszky Jánoshoz, a szövetség or­szágos elnökéhez, aki mint emlékezetes a leg­élesebb választási harcot vívta Nagykanizsán a nyilasokkal. A táv irat a következőket mond­ja „üovszky János őméltóságának, a Baross­Szövetség elnökének, Budapest. "Szegedi fiók uj ilaskeresztesekkel együttműködő csoportja, vasárnapi közgyűlésre puccsszerű tisztújítást készít elő. Ügyrendbe ó® tagnévsorba betekin­tést. vezetőség megtagadja. Méltóságod hirde­tett elveihez részünkről ú hiven ragaszkodva régi szegedi és keresztény vezetőséget követe­lünk. Sürgős közbelépést kérünk. Baross test­ven hűséggel: Szegedi kereskedők és Iparo­sok." Előrelátható, hogy a közgyűlésen érdekes körülmények között, kerül szőnyegre a nyila­sokkal paktumot kötött hangos»csoport ku­darca. — A boeny bélhurutuk kezdésében a legtöbb esetben elsősorban az . ini-sstöcsalorua alapos kitisztításáról történik gondoskodás éspedig a természetes : Ferene József keserűvíz használa­ta által, mert ennek hatása gyors, biztos és kel­lemes. Kerdezze meg orvosát! . Lelki fölkészülés, vagy lelki leszerelés ? Katona Jenő lapja: a Jclcukor írja legújabb száinábau; Lelki fölkészülés, vagy .lelki leszerelés?Ezt a megnyugtató kérdést Szekfü Gyula vetette fól magisztrális tanulmányában és azóta ki nem veszett a gondolkodó és töprengő magya­rok lelkéből. Hiszen a veszedelmekre, a meg­próbáltatásokra és háborúságokra elő kel! készülni lélekben is és a nyers erőt a lelkek csodája még ott is kipótolhatja, ahol a józan számítás és pusztán racionális gondolkodás ijedten veszteségre számit. S midőn lelki föl­készülésről gondolkodtak a nemzet jobbját, az egyik reggeli lap, amelyik, mindig hő lelkese­déssel fordult a ikorszcrü eszmék* felé s ál­laudőati sietni kényszerült, nehogy a korszerű eszméktől elmaradjon, arról cikkezett, hogy a bölcs megalkuvás, a szótlan lemondás, az Igé­nyek föladása a kis nemzetek s köztük a ma­gyarság legjobb politikája Llliiss/ük. hogy a vezérpublicista nem olvasta Szekfü Gyula ta­nulmányát, amint bizonyára sok mást nem ol­vasott a magyar kultúra nagyszerű megnyilat­kozásai közül. A vezércikkíró nem válasznak szánta cikkét, nem replikának, nem vitának; a cikk és annak alapgondolata egyéni iniciativá­ra, cgvéni kezdeményezésekből született lelké­ben. Éppen ebben rejlik a tanulság, mert eb­ben az antézisben a magyar magatartás két lehetősége nyilatkozik meg. Ugyanarra a gon­dolatra, ugyanarra a veszelyre, ami egy ször­nyű világháborúban minden kis nemzetet fe­nyeget, kétféleképpen lehet reagálni. Kétféle magatartás lehetséges, akár a török időkben, amikor voltak, sokan voltak, akik harcoltak a törökkel és akadtak, kevesen voltak, akik be­hódoltak neki. Az egyik magatartás Szekfü Gyuláé, ahol a tudományos elme tanulsága, au igazi érzelem és öiirrzet fonodik eggyé, egy igazi állásponttá. A másik magatartás pedig az, amit a divatos vezércikkíró fejteit ki, ami eleve lemond mindenről, jóelörc fölad min­dent és óvatosan, kellő időben visszavonul « maga csigabázába. Meggondolatlanul vakme­rőnek lenni bizonnyal helytelen politika, do ennél van egv helytelenebb meggondolatlanul gyávának lenni és föunen hirdetni saját gyá­vaságunkat. TŐZSDE Budapeati értéktözsdezártat. A kétnapos besSB­hangulat után csütörtökön barátságos megítélés váltotta föl a tőzsde forgalmát, mivel egyrészt a npwyorki tőzsdeliaiigulat megnyugodott, másrészt pedig a keleteurópai helyzet alakulását is biza­lommal itélte meg a terem közönsége. Az. üzleti forgalom élénk volt és nagyarányú fedező vásár­lások folytán a kereslet a részvénypiac egész te­rületén erősen megjavult, ami az árak számottevő emelkedésére vezetett. A tözsdeidő folyamán á kereslet fokozódott és a részvények árfolyam* tovább emelkedett A tőzsde barátságos irányzat­tal, szilárd árakkal zárt. Zárlati árfolyamok: Ma­gyar Nemzeti Bank 175.5, MAK 342.- , Ganz 13.9, Egyesült Izzó —.—, Szegedi Kender 55.—v Zürich! derizazarlat. Páris 8.50, London 13.—, Newyork 446.—, Milánó 22.50, Berlin 178.75, Szó­fia 5.50, Belgrád 10.—, Athén 8.10. Bukarest 237. Budapesti hivatalos valutaárfolyamok- Angol font 11.00—11.22, belga frank . , dán ko­rona .—, dinár 7.60—7.90, dollár 344.10­350.10, francia frank 0.20—6.30, hollandi, frt — —.—, cseh-szlovák korona 11.45—11.80, (20 K-n a nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 11.50 —11.90 (20 K-nál uagvobb címletek kivételével), kanadai dollár 301-306, tej 3.20—3,10. leva 3.30— 3.(50, líra 17.40—17.90 (csak 10 lirás bankjegyek és érmék vásárolhatók), német márka —norvég korona .—— svéd korona 81.70—82.70, sváj­ci frank 76.90—77.90, Budapesti termény főzxiczárlat. A készáru pia­con az irányzat tartott volt és a takarnyánycikkek árai változatlanok maradtak. Egyedül a tengeri ára emelkedett 5 fillérrel A budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése. Buza 77 kg-os tiszavidéki 20.25, 78 kg-os 20.75,,70 kg-os 21.05. 80 kg-os 21.25. Pestvidéki tozs 16.60— B185, sör árpa kiváló 22.60-22.85, takarmányárpa I. 18.50-18.75. zab 20.80-21.05, tengeri tiszántúli 22.35—22.15. Csikagói terniénytözsdezárbit, Buza szilárd. Májusra 90.25, juliusra 89.5—89, szeptemberre 80 fél—89 Kukorica szilárd. Májusra 63 cgynyolcad, juliusra 63,5, szeptemberre 6,'t cgynyolcad. Rozs szilárd. Májusra 50, juliusra 51.25, szepteinburr* 5325.

Next

/
Thumbnails
Contents