Délmagyarország, 1940. április (16. évfolyam, 73-97. szám)
1940-04-21 / 90. szám
SPORT Haz Szeged—Gamma a Vasuias-siadionban Előjáték: Vasutas—SxTE és Sylvánia-KTE I. osztályú bajnoki mérkőzés (A Détwagyarorszag munkatársától) Nagy meccset abszolvál ina a Szeged; az alaposan följavult Gamraá-val mérkőzik. Bár papíron jobbnak látszik a Gamma, hiszen sok válogatott futballistája van, mégis derűlátással lehet nézni a küzdelem elé, mert a piros-fehérek itthon játszanak és lelkesedésükkel már nem egyszer győzelmet harcoltak ki. A védelemnek és a fedezetsornak kell ertíseu dolgozni, mert a Gamma csatárlánca eredményes futballistákból áll. Abban az esetben lehet megszerezni a két pontot, ha a piros-fehérek végig lelkesen küzdenek és a közönség biztatását egy pillanatig sem nélkülözik. A kétségtelenül érdekesnek ígérkező mérkőzés 1630 órakor kezdődik a Vasutas-stadionban Égtier Kálmán vezetésével és arra a két együttes igy áll föl: (A Délmagyar ország munkatársától.) A szegedi sportközőnség aggodalommal boosátja útjára a KEAC ot és a SzAK-ot. Érthető borúlátással néz a közönség a két szegedi II. osztálya együttes vasárnapi játéka elé, amely kétségtelenül a nehezek közé tartozik. Nemcsak azért, mert Budapesten vannak a játékok, hanem, mert mindkét együttes lurtalekosan kénytelen kiállani a küzdelemre. A tartalékosság kétségtelenül kellemetlen, de annyi tény, hogy a KEAC a BMAVAGgal szemben, a SzAK az 13TE ellen nein adja át könnyen a pontokat; mindent elkövetnek a szegedi futballisták, hogy az értékes pontokat hazahozzák. Jelenleg neui gondolhatnak a szegediek a pozíciójavításra, legföljebb arra törekedhetnek, hogy helyzetüket megerősítsék a tabellán, A KEAC-nak is kellemetlen lenne a szegedi pirosfekete sorstársak esetleges veresége, mert ha rem győz az egyetemi csapat, az UTE megelőzi, de elekerülhet a Vasasok—Csepeli MOVE találkozó győztese is. A SzAK csak abban az esetben esne lejjebb a tabellán, ha a Szentlörinc történetesen legyőzné az FT C-t és a piros-feketék nem nyernének. Mindent összevéve, meg lehet állapítani, hogy a szegedi csapatok szempontjából igen fonlos fordulóhoz érkeztünk, A piros-feketéknél még az az újság, hogy Károlyi, Énekes és Török lemondta a mérkőzést. A két szegerii csapat ma, vasárnap reggel a 6.28 órakor induló gyorsvonattal utazik Budapestre. Az NB II. osztályának többi mérkőzése; alföldi csoport: Rákoskeresztúr—Budakalász (3;0\ Szentlörinc-FTC (1:2), Postások—WMFC (0:5), Csepeli MOVE—Vasasok (2:1). Zárójelben a várható eredményt tüntettük föl. Dunántuli csoport: SFAC—Lampart, Pénzügy—Dorog, Zugló—PVSK. Komárom—MTK, Tokod—Érsekújvár, Tatabánya SVSE: felvidéki Csoport: BSzKRt—Nyíregyháza, SSE—BVSC, SK Rusj—DMAVAG, ózd-Munkács. Pereces—UAC, Beregszász—SBTC. Losonc—IvSC. —o(Jo— A szegedi bajnokság mai műsora (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi bajnokság vasárnapi fordulója keretében, oz I. osztályban Szegeden két meccset rendeznek meg; a Sylvánia—KTE és a Vasutas—SzTE találkozók Mind a két meccset a Szeged—Gamnxa mérkőzés előtt rendezik 12.30, illetve 14.30 órai kezdettel, A papírforma szerint a szegedi csapatok •Jgyöznek; iórlatunk a cégcsapat játékára 3:l-cs Szeged: Tóth—Török, Raffai—Baróti, Marosi, Bertók—Bognár, Gyarmati, Ladányi, Bihámy, Nagy. Gamma; Jláda—Szeibekelyi, Szebeni—Király, Tóth, Borhy—Váradi, Sütő, 'Korányi 11., Toldi, Kemény. Jóslatunk: 2:1 a Szeged javára. A játékot a 12.30 órakor kezdődő Sylvánia— KTE ea a 14.30 órakor kezdődő Vasutas—SzTE I. osztályú bajnoki meccs vezeti be. Az NB L osztályának többi játéka: Ferencváros—Kispest (2:1), Törekvés—Elektromos (2:2), Haladás—Újpest (2:3), KAC (Kassa)—Bocskai (1:2), Szolnoki MAV—Szürketaxi (3:1). Zárójelben a várható eredményt tüntettük föl. győzelem, a bajnokjelölt Vasutas 5:0-ra győz. A többi I. osztályú mérkőzés; Makó: MAK— HTVE (3:1, MAK-pálya, 16.15 óra), Hódmezővásárhely: Munkások—MTK (1:2), Kiskunfélegyháza: Reménység—SzTK (1:4), Kecskemét: KAC— Újszeged (3:1). Zárójelben a várhaló eredményt tüntettük föl. 11. osztály: Szeged: Móraváros—Kiskundorozsma (Cserepes-sor, 16 óra), Újszeged II.—Postások (Liga-utca, 16 óra), Szőreg: Rákóczi—Felsőváros. Makó: MAK II.—HTVE II. Szövetségid]jas játékok; Szeged: Móraváros II. —SzTK II. (Cserepes-sor, 14 óra),'Sylvánia II.— Alsóváros II. (Temesvári-körut, 8.30 óra), Zrinyi II.—Felsöváros II. (Vasutas-külsőpálya, 11 óra). Ifjúsági bajnokság; Szeged: SzAK—Alsóváros (Temesvári-körut, 10.30 óra), SzTK Móraváros (Hunyadi-tér, 10 óra), Újszeged— Zrfevi T igautca, 14 óra). —o()o— 0 dékerü'e'i férfi- és nöifornászbajnok? verseny (A Délmagyarország munkatársától) Nagy érdeklődés előzi meg a tanárképző főiskola tornacsarnokában ina, vasárnap -megrendezendő délkerületi férfi- és nőituniászbajnoki versenyt A küzdelem keretében nemcsak egyéni, hanem csapatbajnoki verseny is lesz és minden jel arra mutat, hogy a KEAC, illetve a főiskola kerül ki győztesen a színvonalasnak Ígérkező versenyből A férfiak délelőtt 9 órakor, a hölgyek 15 órakor kezdik meg a versenyt. —oOo— Kedden: Szeged—Déímagyarorszag (A Délmagyarország munkatársától) A Budapest elleni Szentkorona Kupamérkőzésre készülődő déli válogatott kedden triálinérkőzést játszik a Szegeddel. A mérkőzés kétségtelenül érdekes, már csak azért is, mert ezen a játékon dől el tulajdonképpen, hogy kik lesznek azok a futballisták, akik Délmagyarország színeit a budapesti meccsen képviselik. A triálmeeeset 30 filléres belépődíj ellenében lehet végignézni. —o()o— X Atlétikai toborzóverseny. A MASz déli ke rülete az utánpótlás érdekében ma, vasárnap délelőtt 10 órakor atlétikai toborzóversenyt rendez a József föherceg-téri egyetemi sporttelepen. A toborzáson mindenki, aki atlétizálni óhajt, résztvehet. csónakok uiszcoeden KÖZÉPKIKÖTÖSOR 5. HOVÓCS JÓZSlfllÉI minden típusú csónak állandó raktáron, tuegte kintető vetelkényszer nélkül. (Rendelést pontos leszállítással vállalok.) K budapesti Testnevelési Főiskola szegedi bemutatója (A Délmagyarország munkatársától) Hiit adtunk mái- arról, hogy a Testnevelési Főiskola férfi- ós női mintacsapata május 1-éu a Katolikus Növétiő Egyesület rendezésében bemutató disztornát tart. A világhírnévnek örvendő főiskola munkaprogramjának egyik igen fontos pontja a külföldi bemutatók mellett a magyar városok fölkeresése. A magyar városokban tartott bemutatók bosszú sora után, újból ellátogatnak Szegedre, hogy bemutassák a magyar testnevelés őrtáiló katonái a tökéletesre csiszolt közös és egyéni gyakorlatok formájában együttes ós' egyéni képességeiket, főikészültségüket és rajta keresztül a különféle rendszerekből (német, svéd, stb.) átszűrt és hazai talajba átültetett magyar rendszerből a művészi tornák Teljesítményük dicséretére álljon itt a 6vé4 kritika néhány sora, amely a Lingiadé 37 nemzete között szereplő magy ar főiskolások stockholmi bemutatója után jelent uieg: ». . . a magyar testnevelési főiskolások szereplése a Lingiade egyik legnagyobb szenzációja volt. Az uj magyar iskolai testnevelés megalapítójának, Kmetykó Jánosnak vezetése alatt működő mintacsapat valóban élményt nyújtott. A legnagyobb gyönyörűség volt ezeknek a tökéletesen begyakorolt, erős, ügyes I és hallatlanul rugalmas ifjaknak fantasztikusan összeállított tornamutatványait szemlélni , , a Tizenhét nő- és 17 férfihallgató fogja reprezentálni a főiskolát; a hallgatókat Szukovát h y Imre dr. főiskolai igazgató, Kmetykó János, K e r e z s i Endre, W e b e r Edit főiskolai tanárok kisérik Szegedre. A bemutató műsorát alábib közöljük: 1. Himnusz. 2 Férfiak alapvető gimnasztikája. S. Nők zenés alapvető gimnasztikája. 4. Férfiak korlát akadémiája. 5. Nők dobtánca. 6. Férfiak gimnasztikai gyakorlatai. 7. Nők együttes talajgyakorlatai. 8. Férfiak tréfás gyakorlatai. 9. Nők lóugrásai. (Szünet.) 10. Férfiak nyujló akadémiája. 11. Nők tiagylabdagyakorlatai. 12 Férfiak súlygolyó gimnasztikája. 13. Nők zenés gimnasztikája. 14. Férfiak együttes müszabadgyakorlatak 15. Nők zenés buzogánygyakorlatai. 16. Férfiak asztalugrása. 17. Nők karikatánca. 18. Hiszekegy. A csapat tagjai áldozócsütörtökön reggel a fogadalmi templomban szentmisén vesznek részt, utána megkoszorúzzák a Hősök Kapuját és az országzászlót. Ehhez az ünepséghez a testnevelést felügyelőség — a nemes célra tekintettel — díjmentesen bocsátja rendelkezésre a leventezenekart és a leventéknek egy diszszakászát, anii nagyban emelni fogja a vallásos és hazafias manifesztáció diszét. A disztornát áldozóesülörtökön délelőtt 11 'érakor a középiskolai tanulóknak és az iskolánkivülí ifjúság részére megismétlik. A rendkívüli eseménynek ígérkező előadások iránt igen nagy az érdeklődés. Jegyek elővételben a Nemzeti Sajtévállalat k"5rászutcai üzletéiben válthatók'. —«0°— X A Felsőipariskola fölényesen győzött, a Tanítóképző pontot vesztett a szombati KISOK-fordiilón. Á szombati KISOK-fordiiló keretélben két bajnoki meccset rendezlek meg Hunyadi-tér: Felsöipariskola—Felsőkereskedelmi 10:1 (3:1). Vezette: vitéz ördög. Az ipariskolások biztosan győztek; több gólt is lőhettek volna. Góllövők: Márton (3), Borbély II. (2). Kiss I. (2), Kiss II., Erdei, Szolnoki (öngól), illetve Kéri. — Egyetemi stadion: Klauzál—Tanítóképző 1:1 (1:1). Vezette: Pataky I. Meglepetés. A Klauzál megérdemelte az egyik pontot. Góllövök: Mocsay, illetve Énekes. X Közgyűlés az SzMTE-ben. A Szegedi Munká9 Testedző Egyesület évi rendes közgyűlését 28-án, vasárnap 16 órakor tartja meg az egyesület klubhelyiségéiben (Hétvezér-utca 9.). X Ónozó, a legjobb szegedi tekézö, Budapestre távozott. Súlyos veszteség érte a szegedi tekesportot; Ónozó István, a Vasutas, egyben Szeged legjobb tekézöje, a BSzKRT-hoz igazoltatta le magát. Onozóra a BSzKRT vezetői a legutóbbi válogatott mérkőzésen lettek figyelmesek. Ónozó évekkel ezelőtt a SzAK futballistája volt és mint ilyen is, hasznos sportembernek bizonyult FÉLSTABIL GŐZGÉPHEZ fűtő felvételik EITTKA asztalosárugyár, Kistisza utca L , , Budapesti Testnevelési Főiskola férfi és leány mintacsapatának Disztorna bemutatója május hó í-én délután 4 órakor a Városi Színházban. Jegyek elővételben a Nemzeti Sajtővállalatnál, előadás előtt a színházban. 255 idegenben harcol a bajnoki pontokért a KEAC és a SzAK Győzelem esetén sem tóvifhafnak helyezésükön a szegedi csapa'ok, de a vereség különösen az egyetemisták pozícióját rontaná el