Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-10 / 57. szám
SPORT RDCCSÍXGYARORSÍAG VASÁRNAP, 1940 MÁRCIUS 10 Szeged~Szürkefaxi Budapesten Szombaton elutazott Szegedről a piros-fehér csapat (A Délmagyarország munkatársától) A Szóén] vasárnap isinét Budapesten játszik és ezutial a Szürketaxi az ellenfele. A szegedi csapat Hulnáo József intézd és Hesser Tibor vezetésével szombaton délután elutazott Budapestre, bogy pihenten állhasson ki a kétségtelenül nehéz vasárnapi mérkőzésre. Szombaton is változatlanul az volt a helyzet, hogy az együttes közvetlenül a mérkőzés előtt állitják össze a kővetkező elgondolás szerint: Tóth — polyák Il„ Törők — Baróti, Marosi, Bertók — Bognár, Gyarmati (Ladányi), Lukács (Gyarmati), Bihámy, Nagy. A meccset Iványi vezeti. Jóslatunk: 2:1 a Szeged javára. KflKUSZI ISTVÁN kárpitos mindennemű kárpitos munkát vállal ARADI-UTCA 5, (Délmagyarországga! szemben) Párnázott bútorok *M»nrfóan raktáron 1 Ma: KEAC—SzAK éremmérkőzés a temesváriköruti sporttelepen Előjáték: SzTK—Munkások (A Délmagyarország munkatársától) Bár a Szeged Budapesten játszik és az NB IL osztályának rajtját ismét elhalasztották, a szegedi közöi seg mégsem marad komolyabb program nélkül, hiszeu a temesváriköruti sporttelepen bajnokinak beillő mérkőzést vív ma a PzAK cs a KEAC. A szegedi két NB II. osztályú együttes ezüstéremért méri össze erejét. A dijat kitűző Markovics Szilárd a föltételeket a bajnoki szabályokhoz kötötte, tebát a játék a legszigorúbb keretek között bonyolódik le 15 órai kezdettel, A mérkőzésre a két együttes abban az összetételben áll ki, mint amilyenben a bajnokin vettn volna föl a küzdelmet, vagyis: KEAC: Tglói II. — Antal, Tóth III. dr. — Hertelendy, Kolozsy, Molnár — Vicsay, Kovács JL, Perényi, Tihanyi, Vida. — SzAK: Bokor — Herczeg, Rózsa — Kovács IV., Horváth, Maróti — Solt. Hajdú, Énekes, Albert, Tőrök. Érdeklődésre tarlhat számot az SzTK—Munkások mérkőzés is, uinely 13 órakor kezdődik- A meccsnek a szegediek a favoritjai. Ezen a mécsesen mutatkozik bc az SzTK színeiben Kalmár György. Az I. osztálya bajnoki meccsre 5:1 arányú SzTK-győzeimet tippelünk. Megérkeztek a világhírű kerékpárok Eredeti Premier-kerékpárok egyedüli képviselete, Ezenkívül raktáron vannak Styria-Diamant, valamiDt az összes belföldi kerékpárok óriási nagy I választékban. — Kedvező teltételek mellett bcsze rezhető. >— 'Az összes gyártmányú gyári rádió) készülékek. —írógépek és csillárok nagy raktára. Alkatrészek és javitó uiühely. Ideiemen Mártonnál, Kelemen ufcaüs?. li szegedi I. oszffl'u csapatainak ratlta (A Délmagyarorezág munkatársától) Ma megtfzdődnek a bajnoki küzdelmek a szegedi alosztályban is és a program keretéhen hat meccset rendeznek uieg; öt I. és egy II. osztályú bajnoki játékot. Szegeden játsszák le az SzTK—Munkások találkozót, amelyről másik cikkben iruuk és az t/iszeged—Sylvánia mérkőzést. Ezt a játékot a ligautcai pályán rendezik meg 13 órai kezdettel. A két cégcsapat mérkőzése nagy küzdelmet igér. Jóslatunk: 3:1 az Újszeged javára. A Vasutas vasárnap Hódmezővásárhelyen játszik a HTVE ellen. Bár a mérkőzésnek a szegedi csapat as esélyese, elbizakodottan uem indulhat a játékba. Szegedi győzelmet várunk 3:1 arányban. Makón játsszák le az MTK—Keménység mérkőzést Az MTK gvő* 4:1 arányban. Kecskemét: KTE—KAC. Jóslatunk: 3:1 a KAC javára. II. osztályú bajnoki mérkőzés; Szeged: Honved—Rákóczi (Vasutas-stadion 15 órakor")'. Hústalan napokon is fo&w»sHkai6 n fettáb kapható kg-kiuf 60 fillérért a PICK-ÖZALAMIGY ÁRBAN és a Tisza Lajos-körut S3 sz. elárositóbelven. Teljes jogú tanus'fványos keresztény, hosszú irodai gyakorlattal tisztviselői állást keres. Meghívásokat „Óvadékkal rendelkezem" jeligére a kiadóba. X Az atlétikai szövetség közgyűlése. Az atlétikai szövetség ma, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja tisztújító közgyűlését a testnevelési intézetben (Fodor-utca 9). A közgyűlésen egyhangú választás lesz és több uj vezetőt kap az alszövetség X A Nemzeti Bajnokság vasárnapi fordulója. A Nemzeti Bajnokság mai fordulója keretében a Szeged—Szürketaxi találkozón kivül a következű meccseket rendezik meg: Törekvés—Újpest (1:3), Elektromos— Kispest (2:2). Ferencváros—Szolnoki MAV (3:1), Bocskai-Hungária (1:2), KAC— Gamma (1:1). ZárjelbeD a várható eredményt tüntettük föl. X Gerle * Hungáriában? Gerle, a Szeged volt futballistája, aki legutóbb Svájcban szerepelt, Budapesten tartózkodik és a Hungária edzéseit látogatja. Ebből a körülményből és abból a nyilatkozatból, amelyet Mandik Béla, a kékfehérek vezetőin tett, arra lehet következtetni, bogy Gerle a Hungáriához kerül. X Fogadalomtéfcl n DLASz-bam Gidófalvy Pá! dr. miniszteri biztos — amint ismeretes — elrendelte, hogy as alszővetségek tisztikari szerveinek tagjai, valamint a játékvesetök fogadalmat kötelesek tenni as idény megindulása előtt. A fogadalomtételre kedden 19 órakor kerül sor az alszövetség helyiségében. A fogadalomtételen megjelenik Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos is és ekkor dönt a DLASz uj ügyvezetőjének személye fölött. X Molnár Ignác Szegeden. Az MLSz megbízásából március 17-éu Szegeden lesz Molnár Ignác szövetségi edző, aki szakelőadást tart, majd vetitettké.pekkel magyarázza meg az egyesületi vezetőknek és a játékosoknak a futballedzés módszereit. 1? GOMBHÁZ választéka fonalam Tavaszi dlvstgombokban, csattok* ban, bőrövekben, gallérokban Is! R GOMBHÁZ. Csekonics utoa 3 APROHIRDETESEK Elegánsan bútorozott kölŐTjbejárahi szoba t —3 személynek, esetleg ellátással ts kiadó Madách u. 8. TI. balKülönbefáratu utcai — bútorozott szoba fürdőszobábaswiálattat kiadó. Lőw Lipót u. % I T Elegáns külőnbcláratu fürdőszobás twitorozolt szoba kiadó. FekctcSas u 15. T. em. I. Utcai elegáns bútorozott szoba kiadó: Belváros 4 jeligére. Iíülőnheiáratu csinos UTCAI SZOBA IfirdőszobahasznáJatt kiadó Püspök u. 11a. I emelet t. 2 SZOBÁS komfortos földszinti la kás május l-re kiadó. Bécsi körút 111>. Megtekinthető 10-12 óra között Házmester bOvebb felvilágosítást adMODERN egy szobaj fürdőszoba, előszoba, esetleg konyhából álló iires lakást keresek — április l-re a Belváros közelében. Cimeket: Jó lakó jeligére a kiadóhivatalba kérek. 2 egvniásba nviló szoba. előszoba üresen • bútorral kiadó. Aradi u 5, II. 9. || 1IMM.I Keresek Újszegeden — május l-re egy szoba, konyha. spájzos lakást Fiatal házaspár jeligére Címeket a kiadóba kérek. Emeleti és földszintes egyszobás lakás azonnalra és májusra kiadó. Érd. Farkas rövidáruház. Mikszáth Kálmán u. 12. Kétszobás cineleti lakás előszobával, mellékhelyiségekkel. vi/. gáz. villannyal kiadó l'etöfi sugárul 7I> Modern háromszobás, összkomfortos magánház májusra kiadó. Feltámadás utca T! Megtekinthető 10—12 Érdeklődni Hétvezér » 21. szám. ISSSS2SSS Igazolványba fényképek legolcsóbban készülnek Slinonyi fényképésznél Korzó Mozival szemben Duaász FEST, TISZTIT. SZEOED, TÁPÉI UTCA 7. Üzlet: Károlyi tilra 3 Gallértisztitás S fillér. Telefon 33 40. TEMETKEZÉSI BIZTOSÍTÁS szerzéséhez közvetítőket keresünk, azonnali jutalék kifizetéssel Ke" icmen u. 11. I. e. 7. Budapesti nagy lat szegcdi fiókja keres azonnali belépésre KÖNYVELÉSBEN némileg jártas TISZTVISELŐT, vagy tisztviselőnőt. — Ajánlatok /Pontos* jeligére a kiadóba. Keresek nagy, száraz helyiséget élelmiszeriizem céljára. Május jel igére. Modern 2 szoba hallos lakás május 1-re kiadó Bővebbet házfelügyelőnél. Kazinczy u. 14. EGYSZOBÁS fürdőszobás szép kis lakás kerttel kiadó. — Esetleg garzonnak bútorozva is. Érd.: d. v. Uiszeeed. Kállav u. 15. 2 szobás összkomfortos földszintes, utcai lakás azonnal átadó. Hor'lhv Miklós u. 11. földszint 4 sz. SlopnoUasra ruháit « „Budapesti** kdzmüszövőnét Eredeti gvári beszövések. Üzlet: tlá gi «örkprllpt szemben. IGAZOLVÁNYKÉPEK sürgős esetben 1(1 m-rc alatt készít Ko/Ó toló. Mikszáth Kálmán n. 13. 3 drb gyorsfénykép 70 fillér. Felvételek este is készülnek Tanulót felveszek'. OTTnONI MUNKA viszonylag csekély t>e-' fektetéssel havi 120 iJ kereseti lehetőség BAr kinek. Állandó foglalkoztatás garantálva. — Anyagot szállitiuk. kész árut átvesszük. Kérien prospektust. Phoenix Körlrőtöflzein Kft- Bodapest, VIII,, KUr»!»' dy-köz 3—5. K. (Völaszbélyeg). Fodrász tanuló leányt azonnal felveszek Fráter fodrász, Kossuth U sugánti 95. Egy jóravaló üzlelér zékü leány szeretue cl helyezkedni kiszolgáló nak. Kiszolgáló jelige Gvakorlott hölgVfod* rásznő felvétetik Hetm fodrászüzlet, Takaréktár u. 8 Egv kis szoba kiadó bútorral vagv üresen. Megkeresést: itszta Pusztaszeri 15. há- I ieligéié kéiek < ki mü TUL. BA Szépen tuosok. nuinkát házon kivül ré vállalok Megkeresés!: Tiszta — 9