Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-10 / 57. szám

SZINHÁZés MŰVÉSZET 8%eged ragaszkodik az önálló színházhoz Pálfy György dr. kuUurianácenok nyilatkozata a s|agione>vend»errúl ét a ssegedl tervekről (A Débnagyarorszdg munkatdfstdól) Szom­bati számunkban már röviden jelentettük, hogy a fiseretáreulati színigazgatók ülésén Szegedet egyelőre nem osztották bo a debreceni kerület­be 8 wájua l-ig nyilatkozhat: önálló társula­tot akar-e ós ebben az esetben melyik igazgató­val szerződik, vagy ismételten bekapcsolódik a cscrctdrsulaii rendszerbe. Erről a kérdésről beszélgetett a Dél magyar opszáff munkatársa Pálfy György dr. tanácsnokkal. Szeged kultú­rál is ügyosztályának vezetőjével. — A Színművészeti Kamara már korábban föltette ezt a kérdést — mondotta Pálfy György dr, tanácsnok —: önállóan színházat akarunk-e, vagy megtartjuk a ötaglctaet. A színügyi bizottság foglalkozott a kérdéssel és javaslatomra egyhangúlag kimondotta, hogy Szeged ragaszkodik az állandó színházhoz. Az elmúlt szezonban osupán a kultuszminiszter kí­vánságát honorálta a város, amikor cseretár­sulati rendszerbe bokaposolódott De akkor is lerögzítette bivalalös álláspontját, bogy «sü pán próbaévről s nem pedig a rendszer, elisme­résiről van szó. — A mostani Cseretársnlatá színház több ta­pasztalattal gazdagított — folytatta nyila fkö­• .-j tát, I'álfy György dr. — Bizonyossá vált, bogy a cserotársulati színigazgatók nem Sze­ledre, hanem a másik három, jóval kisebb vá­ros számára szervezkedtek. Hiszen Szegeden » színpad is jóval nagyobb. Az elmúlt szezo­nokban 30—60 tagú kórusok mellett a társulat Is csaknem akkora veit, mint most a ncgy cse­rei ársulat együttvéve. A Szabadteri Játékok városát nem szabad besörözni etagiono-kerü­lotbo, mert ennek a városnak olyan magasfej­(ettségű a színikultúrája ős olyan kifinomult izlcsű publikuma van, hogy Szegedet bátran nevezhetjük Magyarország legelső színházi kultúrközponíjánák, amely fölötto áll minden más magyar városnak. Más a helyzet, ba a bnltnszkormáxiyzat országos jelentőségű ren­deletéről lenne szó. Ebben az esetbea Szeged is kénytelen defcrálni. Do ha szabad választás van: önllú színházat akarunk. Többet, mint ed­dig egy színigazgatónak som tudunk fizetni, de hatéves szerződés, évi 20,000 pengő készpénz, színház, fűtés, világítás, ruhatár, tökéletes bá­zisa lehet annak az állandó rendszerű czini­társulatnak, amelyet Szeged kultúrája megkö­vetel. — Mindezeket a dolgokat — fejezfo be nyi­latkozatát a tanácsnök — tudomására hoztuk a szíuészkamarúnak és ezt az álláspontunkat fönntartjuk. Ha a szín igazgatók, illetve a Ka­mara újabb ülésének határozatát velünk hü vatalosan közlik, majd gondoskodunk magunk­nak állandó, magasszínVonalú, szegedi színját­szásról. ajándék az ' űra. ékszer Bélától Ara-, ék»«<irjwlti» Kla.jza.-lr 2. Harmónia hangversenuek Kedden, Tisza 8. Harmónia VI. mcsterbérlet rischer Annié zongoraest Hatalmas műsorán: Beethoven flppassionafa Chopin-sorozat Mozart 6-fflir szonáta (aiia Turca) Bach—Busoai Toccata és Fuga, Mendelssohn: Nászinduló, stb. Jegy Harmóniánál és Délmagyarország jegy­irodában. Legszebb „JERSE" kalapok legolcsóbban rrJULlETTEu nőikalapszalonban Gróf. Apponyi Albert «. 11? W -fm --MBMBBB—W——I JátéKrend a szegcdi Városi Színházban Vasárnap délután: Finom család (Patkós Irma fölléptével). Vasárnap este: Finom család (Patkós irma fölléptével). Hétfő: Finom család (Patkós Irma föllépté­vel). Kodd: TrioszH gyors. Elsőrendű kárnitos munHOH / Z E O R E / I-nél Szent Miháty-utca 1. Fodor-utca sarok Tetcfon 15-56. N««v raktár A színházi iroda niret Sz. Patkós Irmát, a Fővárosi Cmcmtsziúbáz primadonnáját, leírhatatlan Jdkesedcssfil ünnepli estéről-estére a ssegedi közönség Vaszary Já­nos kcdvcsmcséjü, taáporkázóan szellemes zenés vígjátékában; a /Finom család«-ban A kritika egyöntetű megáll a jutása szerint a szegedi közön­ség régi kedvence az ország legkulturáltabbhangu primadonnája, akinek vendégjátéka a régi, nagy «pcrettsikerrk hangulatát varázsolta vÜ5Za a színpadra. A /Finom eealádc-ot vasárnap délután és ostc, valamint hétfőn este játssza még a színház egyre fokozódó érdeklődés mellett.. Garamy Jolán, Fónay Márta, Mester Tibor, Zách János és a Kardod-társulat többi tagja osztozik Patkós Irmával u »Fíeom család* hatal­mas sikerében. Nagy esemény© a szegedi Városi Színháznak Szeleczky Zita és Szabó Sándor csütörtöki vendégjátéka. A Nemzeti Színház két kitűnő mű­vésze a /Hajnalban, délben, este* cimü világsikert ért vígjátékban lép a szegedi közönség elé. A s.Trieszti" gyors*, Vándor Kálmán nagysi­kerű vígjátéka kedden osle ismét szinre keral. Előadás előtt az 1879. évi árvíz évfordulója al­kalmából Hajnal István dr. Szabados János Tisza • cimü költeményét szavalja. DS CM AGYARORSZÁG VASAKNAP, 1940 MÁRCIUS 10 Host nézze meg kirakatomban elholyrzrtt gyö­nyörű NŐT FEHÉRNEMŰIMET. Áraim beszélnek. | BECSEI KEAUííAD TÉR 3 U Cl tCl€f«nom: 20 — 9 3. i KOZMETIKA 1 szeplők megelőzése és kezelése Már a koratavaszi napsugár kell, bogy figyel­meztesse a nőt, bogy bőrének, különösen arcbő­rének ápoltságira még féltőbb gonddal figyeljen, mint a téli idény alatt, mert ba kellő időben nem védi arcbőrét, uiár az első tavaszi nap leront­hatja a bosszú téli hónapok alatt elért Icaszebb kozmetikai eredményeket is. Ha akár a nap, akár a mesterséges fényforrá­sok sugárkévéjéből több jut ap ember "bőrére, mint amennyire a szervezetnek szüksége van, ak­kor a szervezet ezen energiatöbblet ellen, o fény­sugarak káros hatásai ellen a fcslékképzöiiési te­vékenységével, n pigmeutációral reagál, védeke­zik. A pigmentádó egészséges bőrű egyéneknél egyeulctcs, a tszeplőre hajlamosuknál (C-vitamin hiánya) azonban a festék képző anyag csak kó­rüliroií, különböző nagyságú szigetekben van idén és ba a bőrt a nap vagy egyéb fényforrás ibolyántúli sugarai érik, a baruulás csak ezeken a szigeteken jelentkezik foltokban, szeplő alakjá­ban. A szeplő korkülönbség nélkül előfordulhat kü­lönböző alakban, nagyságban és barna színárnya­latokban leginkább a fedetlen arcon, homlokon, nyakon, kezekCD, do előjöhet a fedett testrésze­ken is. A szeplő ellen! védekezés egyedüli módja, hogy a bőre olyan kenőcsöt, púdert vagy emailt alkal­mazzunk, amelyek részben elnyelik az ultravlo­lctto-sugarakat, részben pedig a rövidhullámú sugarakká változtatják át, amelyek azután a pig­mentkepződést nem fokozzák. Fontos tebát, bogy a szeplőrc hajlamos nő már most, koratavasszat se menjen ki a napra fcnyvédöszcrek alkalmazá­sa nélkül 6s kerülje lehetőleg a direkt, intenziv napossást Fokozhatjuk ezen féuyvédőszvreV hatá­sát, ha éjszakára fehérítő kenőcsöt használunk és bőven juttatunk a szervezethe C-vitamindús táplálékot. Mindenek fölött fontos, hogy a féir»< védőknek nem szabad oly anyagokat tartalmazni* ok, amelyek akár a bőrre, akár a szervezetre ár­talmasak lehetnek. A már meglevő sreplíikct kü. lönbőz hámlasztó és fehérítő szerekkel vagy mód­szerekkel lehet eltávolítani. R. O.-nr. KOZMETIKAI ÜZENETEK: Wokó? előfizető leánya. Panaszaiból ugy lát­juk, bogy nem megfelelő az arcvizo és valószí­nűleg az szárítja még jobban ki bőrét. Csúnya hörfi. Hogy milyen krémet használhat azt csakis szakértő állapithatja meg, mert ame­lyik krém basznál ez egyik bőrnek, az ártalmas lebet a másiknak Kíváncsi. Legjobbak hatásban a vitamin c» hormonos kezelések. I ii^ran II mim LI •—IMI— ím—-in»nrn r" Amerikai citromos készítmények ttrorizek, krémek, olajok, púderek. Ezapló alleu. íéuyrédS eserek, Relfer Oszkárné kozmetika! Intézel* Ssegad, Dttgenlea-tér 1L t «m. Telefon 25—02. Arcí-jei*. SsípsSgbVbák, oteiaMcaBi* azStnílak Téglegaa Kt4voliU»». léayke.V+a. Tauitflayek kíWprtaa. Oietó hérleialtív. Kerékpárosok! ItsSraaM kerékpárokat oNsoriMiéffyMr fcM réoatotr* adom. itatni**) nittírtaat.f Szánté Sándori legolcsóbban Lakberendező BÚTOR IPARCS ARN OK. Horváth Mlhály-u. 5. Szövetkezetnél Megérkezett a 1 Rézgálic Jegy ellenében bármely mennyiség kapható. Neéttöndrln, Dormant-Wasb, kénpor, Solbár. hernyéenyv, mötrágyák Feketesas u. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents