Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-21 / 65. szám

Megszökött egy kalandvágyó rézöntöfanonc (A Délmagyarörszág munkatársától) A iPüspöki Tanoncolthon igazgatóságának jelen­tése alapján szerdán délben a szegedi rendőr­ség a következő rádiógramkörözést adta lo: ,-Kedden a késődclutáni órákban a szegedi Püspöki Tanoncotthonból megszökött Zsiga Imre békési születésű rézöntőtanonö. Zsiga Imre 160 Centiméteri magas, gesztenyebarna, különös ismertetőjele, högy dadogva, akadozva beszél. Szökésekor hosszú fekete intézeti pösz­tókabátot cs sötétkék tréningruhát viselt." Zsiga Imro mint árya gyermek került né­hány esztendővel ezelőtt a Püspöki Tanoneott­honba. Felügyelőtanárai és társai jómagavise­letű, de kissé kalandostermészetű fiúnak ismer, ték. Néhány hcttel ezelőtt súlyos betegen szál­lították a városi közkórházba, ahonnan a na­pokban gyógyultan távozott. Szökésével kapcsolatban nem tartják kizárt­nak, bogy az apátlan-anyátlan árva a kórházi ágyon olyan könyvek birtokába került, ame­lyek kalandos természetére hatással völtak; az olvasott könyvek bőscinek a példáját Utánozva, p fiatal rézöntőtanoTiC kedden délután meggon­dolatlan lépésre határozta ol magát és eddig még kiderítetlen módon megszökött az intézeti föl ügyelet alól. A rendőrség kéri mindazökat, akik" Zsiga Imre eltűnésével kapcsolatban bármit is tud­nak a megszökött tanoncról, jelentsék azt a rendőrségen Könyöky József dr. rendőrkapi­tánynál, vagy a Püspöki Tanoncotthon igaz­gatósásánál­Eladó ékszereket, zálogjegyet, brilliánsot ezüstöt keresek megvételre magas árban ékszerész Oroszlán-utca 5 gJtsSOfiir (Zálogházzal szemben.) Hétfőn följelentette magát a tolvaj, szerdán hatliónapi bortönre ítélték (A Délmagyarörszág munkatársától) Az I. szá­mú rendőrőszobán hétfőn megjelent egy rosszulöl­lözött, borotválatla, csavargónak tetsző középkorú férfi és az ügyeletet tartó tiszthelyettesnek a kő­velkczőkct mondotta: — Lopás miatt följelentem magam, tartóztas­sanak le, biztos ur. A reudörörszobán érthetetlenül fogadták a ki­jelentést, később azonban kiderült, hogy az ön­ként jelentkező tolvaj Czokán László 36 éves napszámos, a szegedi alvilág ismert alakja, aki különböző bűncselekményekért már tiz cselben volt büntetve, utolsó büntetését két héttel ezelőtt töltötte ki a Csillag-börtönben. A tiszthelyettes kérdéseire elmondotta, hogy szabadulása után munkát nem kapott, koldulásból tartotta fönn ma­gát. Egy béetel ezelőtt a Löw Lipót-utca 10. szám alatt Borbély György házmesternél kapott heti "í pengőért éjszakai szállást. Borbély vasárnap este nem tartózkodott lakásán és ő ezt az alkal­mat használta föl arra, hogy lakásadóját meglop­ja. Föltörte a ruhásszekrényt, ahonnan télikabá­tot és tavaszi ruhákat akasztott ki. A kabátot és s ruhát egy ismeretlen házalónak néhány pengő­ért adta, a pénzt pedig elitta. Vallomása után Csókán Lászlót a 'központi ügyeletre kisérték, majd kedden délelőtt az ügyészség fogházába szál­lították. Csókán László cflen Szarvas János dr. ügyészségi alelnök — a törvénykezés egyszerűsí­tése alapján — csak szóbelileg emelt vádat és a megrögzött tolvaj fölött szerdán már ítéletet is hozott M o 1 n á r István dr. tőrvényszéki bíró. A •vádlott a tárgyaláson beismerő vallomást tett, majd a párbeszédek ntán a törvényszék a bűn­bánó vádlottat jogerősen hathónapi börtönre ítélte. Bemzeli Hilelinlüzel Bt Záloolréza. Kölcsey u. 7/ö. Telefon12-79 Aranyra, ezüstre, ékszerekre és minden értékekre, mindenféle ingóságokra előnyös feltételekkel magas kölcsönt nyajt. }á ftuHOtég, tycuzáti olcsón Z fahio* tilde: UaúsHfya feUémanü, 1.58 1.68 1.98 2.20 2.20 2.50 2.90 2.98 3.28 3.50 3.98 gyáraink legkiválóbb márkás cikkei a legújabb színekben erősszálu, hibátlan gyöngyszemü, szépséghibás gyöngyszemü, hibátlan bajszálvékony szépségliib. erősszálu hibátlan vékonyszálú, hibátlan haj szál vékony, hibátlan 100 %-os tiszta selyem kishib. gyönyörű szép, hibátlan nagyon finom, hibátlan leheletvékony, hibátlan pazar szín és minőség­választékban a legfinomabbig —.98 hibátlan táncnadrág 1.38 hibátlan csak kék táncnadrág 1-68 hibátlan sima nadrág 1.98 hibátlan kombiné 2.18 kishibás bimzett kombiné 2.78 kishib. sarmőz hímzett kombiné 2.98 hibátlan sarmőz himzett kombiné 8.18 lavable kombiné -1.98 mille fleurös lavable kombiné 1.48 mille fleurös hálóing — .49 sarmőz melltartó Muszlin zsebkendő —.49, muszlinkcndő 45 cm-es 1.48, muszlinsál 70 cm-es 3.98 * faMufatáMfo. Boeo&tM Időszerű kérdéseket beszél meg Teleki minisztereinek Rómában Kóma', március 20. Az olasz lapok hosszabb | cikkekben emlékeznek meg Teleki Pál gróf trieszti megérkezéséről és küszöbönálló római lá­togatásáról. A Telegrapho, miután megállapítja, bogy Rómában időszerű kérdéseket fog a magyar miniszterelnök megbeszélni, azt írja, hogy az olasz-magyar barátság kimélyiiéséröl már csak azért sincs.szó, merthiszen ezt a viszonyt már nem is lehetne bclsöségesebbé és szívélyesebbé tenni. A Giornalc d'Itaüa részletesen ismerteti a Pcs­ter Lloydnak Teleki Pál gróf miniszterelnök út­jával foglalkozó cikkét, amelynek a következő cimct adja: /Olaszország és Magyarország * rend tényezői Európábanc, Kegyetlen csecsemőgyilkosság Somogyi-telepen (A Délmagyarörszág munkatársától) Ke­gyetlen csocsemőgyilkoaság ügyében nyomoz szerda óta a rendőrség bűnügyi osztálya. Egy elvetemült anya megölt© újszülött leánygyer­mekét, majd a gyilkosság után a Csecsemő holttestét vastag Bsomagolópapírba Csavarta és a csomagot Somogyi-telep egyik víz alatt álló kertjébe dobta. Szerdán délelőtt egy izgatott férfihang je­lentette a somogyi telepi rendőrőrszobának, hogy a XTV. utca 82L szám alatt a fölgyülem­lett víz levezetésén dolgozó munkások egy 4—5 kg súlyú csomagot találtak, amelynek fölbon­tása után a barnai fehér és sárga csomagoló­papírok közül egy jól kifejlett 2—3 napos leávy­csccscmö holtteste esett a földre. A rendőrőr­szoba vezetőjéneks az intézkedésére ezután a esocscmöholttesbet az őrszobára szállították, majd érteeítették a leletről a központi ügyele­tet, ahonnan Antal Lőrinc dr- rendőrfelügyelő szállott ki Somogyi-telepre a hatósági orvos kíséretében. A hatósági orvos megállapította, hogy a vízben talált csoSscmő két-hárömnapos leánygyermek, a jelek szerint élve született meg. Kegyetlen anyja valószínűleg még élve Világhírű grofologns 2 nap alatt bárkiről JELLEMRAJZOT ad, ba a kézírást Kiadóhivatalunkba (Aradi-utca 8.) jelige alatt beadja cs 50 fillér díjat lefizet. ítészictescbD ünaüzisehev­eicftiütácsokat lahösáit: Aradi-ti. 5. li. c. 1 ad. fogad egisMiap. dobta kedden, az éjszaka folyamán a viszel telt kertbe. A Somngyi-telepen talált ftseoeemőholttestet a halál okának pontos megállapítása miatt a törvényszéki Orvostani intézetbe szállították. A rendőrség az anya kézrokerítésérc u nyomozást megindította és a nyomozás máris olyan stá­diumba jutott, hogy az anya kézrekerítése már csak órák kérdése. C3JLJ MIHARISNYA fájós, dagadt és viszercs lábakra készen és mérlek után HÖFLK, KlauzáMér m 3. sz. Gyógyhaskötők, fűzök készítője - .. -„ Nem lolvtak tárgyaiások a Szentszék és Németország között Vatikánváros, március 20. .Vatikáni illeté­kes körökben cáfolják azokat a külföldön nap­világot látott hírekel, amelyek szerint a Szent­szék és a német birodalom között tárgyalások folytak a katolikus egyház helyzetéről Német­országban s a Németország által megszállt te­rületeken. Erélyesen cáfolják azt a hírt, hogy Orsenigo bíboros, berlini pápai nnntius ilyér­telmű tárgyalásokat folytatott a nemet külügy­minisztériumban. -oqo^ Német konzulátus és közműve­lődési intézet Kolozsvárott Bukarest, március 20. Németország legköze­lebb 16 tagú konzulul üst és közművelődési in­tézetet létesít Kolozsvárott.

Next

/
Thumbnails
Contents