Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-11 / 33. szám

OffTM'AGY'A ROB Vas'árnan. 1 94.0. TeKniár lf. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZÉT Titenöiéves iatáikoxó (Vigjátékbeinutató) Kellemesen csalódott szombaton este mindenki, >ki az utóbbi idők tapasztalatai alapján, az ős­bemutatók iráut előítélettel viseltetett. Végre egy 'sbemutató, amelyet örömmel üdvözölhetünk, öt­letes, jólpergö cselekményü vígjáték a »Tizen­itéves találkozót, Zágon István munká­;a, amelyhez Losonczv Dezső irt néhány dal­lamos zeneszámot. A darab alapötlete nem eredeti, de az legyen % legnagyobb hibája egy szellemesen megirt szin­1 adi munkának, bogy járt utakon haladl örven­dünk és . őszintén mulatunk, ha az iró mesélni, elhitetni és szórakoztatni tud. Ki kívánhat ennél többet a mai világban? Zágon István nevettet, szó­rakoztat és itt-ott egy kis való életet is becsem­pész a könnyű és könnyed mondanivalók közé. A dqrab második fölvonásának első képe kis törést jelent n cselekmény kidolgozásában, do a második kép helyrehozza a haugulat-egyeusulyt s a harmadik fölvonás ügyes poénje mén fokozza a hatást A nagyszerüeu összetanult szereplőgárda lelke M e s t e x Tibor volt, ugy is mint rutinos, eredeti humorú, pompás vigjátékszinész, ugy is, mint lel­kiismeretes refldezö. A férj szerepéből kesernyé­sen kedves, bohó és csupasziv figurát formált. Hotty Éva kifogástalanul beszélt, szépen moz­gott, ezcnkivül sok báj, finom ábrázolókészség já­rult hozzá sikeres alakításához. A szerephez kis­sé fiatal ugyan, de ez — ntindeu nap javuló 'hiba*. Kedves, groteszk, humorával föltűnt a szintén fia­tal, tehetséges G yu 1 á n y i Éva és ügyes volt F ó n a y Márta a szobaeica kissé valószínűtlen szerepében. Bánhidy Ilona és Garam y Jo­lán rutinos miivészetével, Márky Géza, Sashc­g y i József. Márkus Ferenc, Bánhidy" Géza és Harkányi Ödön egy-egy karakterfigurávul járult hozzá a kellemes est jó hangulatához. (es. p.) of)o— = Műsorváltozás Kardoss Géza betegsége miatt. \lig néhány napja van itt a K a r d o s s-cserctár­sulat, máris beférkőzött a szegedi közönség szi­vébe és megszerette a közönség Kardoss Géza igazgatót, aki betegsége ellenére, hősiesen föllé­pett szerepében; betegágyéiból sictett az előadásra 6b föllépése után visszatért lakására. Ez megbosz­szulta magát é's "Kardoss Gézát orvosa eltiltotta a szerepléstől. Emiatt műsorváltozást kellett végre­hajtani és ma, vasárnap délután a »Három sár­kány* helyeit a 'Tizenötéves találkozót került a Városi Szinház játékrendjére. Már csak azért is szükség van arra, hogy Kardoss Géza egészségi állapotában mielőbb javulás álljon be, mert a hé­ten főszerepet játszik az *Orvoskisasszonv« cimü színműben. = Mához ep hétre lesz Bittó János tDalbok­i Ma«-hangvorsenye. Egy hét múlva, vasárnap 1630 órakor rendezi meg a Tisza-szálloda nagytermé­ben nagy érdeklődéssel várt hangversenyét B i t­ió János, .az ismert dalénekes. A íDalbokrétn*­hangversenyen bevezetőt mond Vinklcr Elemér dr. ügyvéd, kt»rmányfőtanácsos. Tóth Ágoston joghallgató szavalattal szerepel a műsoron, ame­lyet jól egészít majd ki Török Mihály táragaló­müvész és az Egyetemi Énekkar közreműködése Kertész Lajos karnagy vezényletével. Érdek­lődésre tarthat számot a Szent György-téri elemi skola növendékeinek táncbemutatója. Bittó Já­nost Boldizsár Kálmán és zenekara kiséri. i ' —oOo— . A sztnliózl Iroüa Hírei A vasárnap délutánra hirdetett iHárom sár­kány* előadása helyett Kardoss Géza igazgató be­tegsége miatt' a VfLzenötéves találkozó* kerül szin­re mérsékelt helyárakkal. Ma, vasárnap kétszer körül szinre a szombaton este nagy sikert aratott zenés vigjátékujdonság: a > 1 izenöteves találkozó*. Uétiöu este DMKE-estet tart a Városi Szinház, vmikor a mullévi nagy sikert aratott »Ulolsó tánc* kerül szinre Szilágyi Szabó Eszter és Mester Ti­bor fölléptével. Keddtől: • Orvoskisasszony*, a szezon legnagy­szerűbb előadása. A vasárnap délután szinrekerülö 'Tizenötéves -találkozó* 46 (E órakor kezdődik. Harmónia hangvcrseitueK 21-én, Tisza, 8. V. mesterbérlet Gyurkovics Mária az Operaház nagytehetségű koloralurprimadon­nája ária- és dalestje zenekarral. Közreműködik Aczél Erzsi zongoraművésznő és a filharmoniku­sok zenekara. Vezényel: Fricsay. Műsoron Mo­zart, Erkel, Rossini, Adam-Verdi-müvek. Jegy Harmóniánál és Délmagyarország-jegy­irodában. J áiékrend a szegedi Városi Színházban Vasárnap délután: 'Tizenötéves találkozó. Vasárnap este: Tizenötéves találkozó. Hétfő: Utolsó tánc (tisztviselő-est, DM KE) Kedd: Orvoskisasszony (Kardoss Géza föllép­tévéi. Bérlet: 28) Szerda: Orvoskisasszony (Kardoss Géza fői­léptével) A délutáni előadások Itt (1) órakor, az esti elő­adások 20 (8) órakor kezdődnek. KÖZGAZDASÁG • i,iOJ •''•Vxi Rendklwill imgiimérdiíneh tóérkeiiK m idei XII. Sicüefli ipari idsiir (A üéliuagyarorezag munkatársától. Beszá­moltunk arról, bogy a XII. Szegedi Ipari Vásár előkészületi muukalalai már 'megkezdődtek. A vásáriroda niegiuditotla a munkát s nz iuueu nyert értesülésünk szerint már eddig is meglepően nagyszámban történtek jelentkezések a kialliloü részerői. Kétségtelennek látszik, bogy a XII. Sze­gcdi Ipari Vásár méreteiben és jelentőségében is fölülmúlja az eddigi vásárokat, illetőleg azoknak eredményét. A vásár vezetőségének immár komoly gondol okoz az, liogy miképpen tudja uieguövelui az ed­digi vásárterületet, mert vitáu kivül megáliapit­betö, bogy a XII. Szegedi Ipari Vásár iráut na­gyobb érdeklődés nyilvánul meg, miut az elmúlt években. A vásárbizottság tegnap cslc tarlóit ülést, amelynek keretében a vásárral kapcsolatos több fontos problémát tárgyaltak le. Igy tárgya­lás alá került az a kérdés is, hogy az iparcsar­nok és az ipartestületi székház I., illetőleg IL emeleténél összekapcsoló hidat építtessenek, amely által a vásáron az egyirányú közlekedés megold­hatóvá válua. E nagyszabású terv kivitelezéso céljából a vezetőség már ki is adta a tervet a vállalkozónak a technikai megoldás tervének cl­készitése céljából. Mindamellett azonban szüksé­ges a vásárterülef kibővítése is, amelyre vonat­kozólag több terv merült föl. A vásárterület megnagyobbítása annál is iukább sürgető szük­ségesség, mert az tapasztalható, bogy az eddigi kiállítók nagyobb és nagyobb területet igényel­nek. Példa erre a Kovács Gyula-kötszövőüzeni, amely eredeti teriUetinéretcnck iuiinár a hatszo­rosát igényli az idén. A kérdéses üzem tudvale­vőleg minden eszteudőben a vásár ideje alatt született csecsemők közül 25-nek babagarnitura­ajándéköt adott. Az idén léuyegesen felemeli ezen ajándékok számát, amennyiben a vásár ideje alatt születendő összes szegedi csecsemőnek ba­bakclengyc ajándékot ad. A XII. Szegedi Ipari Vásáron azok a kiállítók, akik március l-ig bejelentik részvételi igényüket, a lérdijból 10 százalék kedvezményt kapnak. Je­lentkezés a vásárirodában Horváth Mihály-utca 3, 8-13 óra között. Telefon: 11-15. -ÜQÜ­)( Szerdán indul meg nz első pnprikuniolnír­tanfolyam Szegeden. A szegedi paprikalermelői és paprikaipari érdekeltségek sorsa iránt különös érdeklődést tuuusit Varga József iparügyi mi­niszter, aki a paprikakérdést, kiküldött szakköze­gei utján Szegeden alaposan tanulmányoztatla. Ennek az előkészítő munkának eredménye a szer­dán délután megnyíló paprikamolnár-továbbképző Önnek, vagy aki az életében szerepet játszik, mindenkiről pontos jellemábrázolást készit lelki, aoyagi vagy gazdasági sorsáról MARX arafo'Óauf lakásáD, l'olgár-utca 11, egész nap megtalálható. tanfolyam, amelynek célja, bogy a. korszei ü köve­telmények által megkívánt színvonal biztosításá­val, a paprikamoluárok egy már régi kívánságá­nak a kópesités bevezetésének legycu elindítója. Ezt a tanfolyamot n paprikatcrmelük, kikészitök és molnárok részére további szakmai tanfolyamok követik. A kamara 50 éves jubileuma alkalmából Szegeden tartózkodó Varga József miniszter kísé­retében megjelent G a u 1 Károly miniszteri taná­csos, uz ipari tanfolyamok országos vezetője is, aki közvetlenül tárgyalta meg az érdekeltekkel a tanfolyam ügyét és ennek eredményeképpen a ta­nitás már szerdán este meg is kezdődik. Az elő­adások a felsőipariskola íuarstórl épületében foly­nak bat héten keresztül. Az elméleti tanulás mel­lett a malmokban gyakorlati inuuka is folyik. A' tanfolyamra beiratkozni hétfőn és keddeu 19—20 óra kőzött lehet a felsőipariskola igazgatóságá­nál. v •a TŐZSDE 1 O p en y ö jutalmat kap, aki yREXI* névre hallgató drutsző­rü foxíkutyámat viszahozza vagy nyomra vezet. Különös ismertetőjele bálán két fekete nyereg­folt. BAROSS-étterem, Vár utca 2. szám. Friss sertés feiláb kapható kg-kint 60 fillérért a PICK SZALÁMI­GYÁRBAN és a Tisza Lajos-köriit 83 sz, cláru­sitóhelyeu. Budapesti értéktőzsdezárlat. Kedvetlen hangú* lalbau iizlettelenül nyitott a bélvégi tőzsde, ösz­tönző hirek hiányában a helyzet a piac egész te­íületén megkezdődött és a részvények lemorzsoló­dott árfolyamon cseréltek gazdát. A tözsdeidő ké­, söbbi folyamán nyereségbiztositó eladások követ­keztében mind olcsóbb árak kerüllek fölszinre. Közvetlenül zárlat clőlt a hangulat hirtelen meg­változott, olcsóbb érkinálat keletkezett cs mivel a kínálat megszűnt, a kezdeti árveszteségek n agy része megtérült. A tőzsde még igy is gyen­gébb irányzattal zárt Magyar Nemzeti BanK 181.—, MAK 118.—, Ganz 21.1, Egyesült Izzó —g-, Szegedi kender —.—. -> Zürklil devizazárlat. Páris 10.03 fel, L'ondoö 17.74 fél, Newyork 416.—, Brüsszel 75.05, Milánó. 22.51, Amszterdam 23720, Berlin 178.75, Belgrád 10.—, Athén 3.30, Bukarest 3.35. Budapesti hivatalos valutaárfolyamot. An­gol font 13.65—13.85, belga frauk 57.75—58.48, dán korona 66.15-67.05, dinár 7.G0-7.90. dollár 541.05—350.05, francia frank 7.70—7.85, hollandi forint 182.45—184 G5, cseh-niorva korona 11.45— 11.80 (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 1155-1190 (20 K-nál nagyobb cim­Itlek kivételével?, kanadai dollár 301—306. lej 3 20—3 40. leva 330-3.(50. lira 17.40—17.90. (csak 10 lírás bankjegyek és érmék vásárolhatok",, né­met márka —.—. norvég korona 77 95—78 05. svéd korona 81.70—8270. svájci frauk 76.90—'77 90. Budapesti terménytőzsdczárlat. A készáru pia­con a forgalom szombaton is igen csendes volt, a tengeri árfolyama a kereslet csökkenése folytán 10 fillérrel olcsóbbodott. A többi cikk árában nem történt változás. A budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése­Buza 77 kg-os tiszavidéki 20.15, 78-as 20.65, 79-es 20.95. 80-as 21.15, rozs pestvidéki 16.00-16.15, rozs egyéb 16.20-16.45. sörárpa kiváló 22.10-22.70, sorárpa I. 2J.4O-2l.40, takarmányárpa I. 18.10— 18 35, tengeri tiszántúli 2070—20.90, buzgkorpa 11.10—14.30. zab 1 ——, zab 11. 20 40-20.65. C'sikágwl terméuy tőzsdezárlat. Buza jól tar­tolt. Májusra 995—háromnyolcad, juliusra 9»J hé1­nyolcad—háromnegyed, szeptemberre 96 hétnyol­cad—97.75. Tengeri tartott. Májusra 56, juliusra 56.25. szeptemberre 56.75. Rozs alig tartott. Máj. 06 háromnyolcad, juliusra 6a.7ö{ szept, 66 bárom­nyolcad. "

Next

/
Thumbnails
Contents