Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-16 / 37. szám

\ M DFTM AGYAHOBS7U; Péntek". 1940. teKruár T6. célt. Az orvoslás egyetlen módja két nj állásnak mielőbbi szervezése. — Végezetül beszámolok azokról az értesülé­seimről, amelyeket arról a kérdésről szereztem, bogy miért ncni szállítottak decemberben a sze­gedi közvágóhidról julihust Görögországba. In­formátorom a »Ilangya« állatértékesltő alosztá­lyának vezetője volt, aki a jiilihusexportot nílnő eörögországba, mind Némteországba, bonyolítot­ta. Szerinte decemberben azért szűnt meg Szege­len a Görögországba irányuló export, mert egy­általán megszűnt az egész országban. Debrecen­ből éppúgy csak Németországba exportáltak de­cemberben juhliust, inint Szegedről. A vágóhídi dijnk egyébkent Debrecenben hasonló magasak, mint nálunk. Hogy németországi rendeltetésre Debrecenben több juhot vágtak, mint Szegeden, annak az, volt nz oka, hogy Debrecen vidékén több erre a célra alkalmas juhot tudtak besze­rezni. A görögországi exportot azért összponto­síthatták a szegedi közvágóbidra, mert amennyi­vel többe jött az élő juhok távoli vidékekről Szegedro szállítása, annyival kevesebbe került a hus szállítási költsége Szegednek a batárhoz és a rendeltetési helyhez való közelebbi fekvése foly­tán. A németországi szállítás esetén Szegednek a rendeltetési helytől távolabb fekvése miatt költ­ségtöbbletet jelentene az export szegcdi összpon­tosítása. Ezután azonban a görögországi expor­tot som koncentrálhatják Szegeden, mert az a terv, bogy Görögországba csak azt exportálják majd, amit a németországi exportra bárhol is al­kalmatlannak találtatnék. A közigazgatási bizottság ülése 17 órakor ért véget. Hogyan került a fagyos udvarba a vak koldnsck fiihónapos gyermeki Ni akartak takoltaíní a ko dus családját, 0 bútorok között találták im e télid megfagíjvá á gyermeket (A Délmagyarofszdg munkatársától) Csü­törtökön forilulut történt a Somogyi-telepen félig megfagyva talált 10 hónapos kisleány ügyében megindult nyomozásban. Kiderült, hogy a kisleány végzetes félreértésnek esett majdnem áldozatául. A Somogyi-telep XV. utca 859. szám alatti ház Kónya Ferenc kőmű­vesmester tulajdona. A ház hátolsó részében fekvő fészerben húzódott meg már évek óta né­hány pengő háziéi-ért Kara György vak koldus és hattagú családja, akik a napnak legnagyobb részét lakásuktól távol töltik. Kónya Ferenc két hónappal ezelőtt lakbcrhálralch miatt föl mondott a Kura-családnuk- cs fölszólította őket, bogy a legrövidebb időn belül költözze­nek ki a fészerből. A vak koldus a fölszólításnak nem tett ele­get, családjával együtt tovább tengette életét s fészerben. Szerdán a korareggcli órákban, ntnikor mindenki ctlávozott már a fészerből, Kónya Ferenc; megbontotta a fészer tetejét, az ab­lakokat kivette helyükből, a lakás­ban talált szegényes bútorokat pe­dig az udvarra tette, Igy került azután egcszeu véletlenül a dermesz­tő hidegbe a Kura-család egyik tagjának, Kura Júliának 10 hónapos Gizella nevü kisleánya. A kis Kura liizella uz eddigi megállapítás szerint 5—6 óráig lehetett a szibériai hidegben, amíg délelőtt 10 óra körül Hortobágyi István siitősegéd sírására fegyclmes lett. A csecsemő addigra már félig megfagyott és csak a gyors intézkedés menthette meg. A kislcáuy két nap óta az állami menhely lakója és az orvosok mindent elkövetnek, bogy megmentsék az életnek. Az eddigi megállapí­tásokkal a nyomozás még nem fejeződött be. Vizsgálat indult annak megállapítására, tei> bel-e valakit felelősség azért, bogy a kis Kura Gizella a szabad ég alá került. A Külterületi Közigazgatás reformíát a varos is szüKségesneK tartja, de a gyors megvalósítást fsmet az ügyintézés lassúsága lenyegetl Mbigálinaf irttlitaitöh á tanyái városatyáit a fontos Iténtés hala* ttéhtalan elintézése emeltében (A Délmagyarország munkatársától) Tanyai '•vöroklx-u uagy megelégedést váltott ki lialogh tslváu dr. alsóközponti plébános közgyűlési in­dítványa, umely a külterületi igazgatási tccndöli megfelelő megoldását eredményezné. Az indít­vány szerint az alsó- és felsőtanyai külterületi községi birókat III. osztályú aljegyzőkké kelle­ne átminősíteni és ugyanolyan hatáskörrel föl­ruházni, mint a város elsőfokú közigazgatást ha­tóságai, amelyet — amint ismeretes — sztntéu aljegyző vezet. Ez a tény a városnak egy fillér­jével sem kerülne többe a mai személyzeti fi­it tményeknél, ellenben a tanyai közigazgatás de­centralizálását megoldja, amellett, hogy a város fogahrmzáskari tisztviselőinek számát emeli. Az indítványra a főjegyzői hivatal előkészí­tette n válaszát, illetve a btározalot és Pálfy József ilr. polgármester aláírásával eljuttatta Balogh István dr. plébánoshoz. A város a magi részei öl is szükségesnek tartja a külterület] köz­isazentás rendez1 '-ét olyan formán, nmint i<zt Unlogli Jctván dr_ plébános jav asolja és ennek a kívánságnak eleget kiván 'lenni, még­pulig olyanképpen, hogy a tanyai központok ve­zetőit, a fogaimazásszakbcU tisztviselőket az elsőfokú kOüguzgatihi hatóság teendőinek ellá­tásával, az iparhatösági ügyek, a rendőri bün­tető bíráskodási, a 10t) pengőn aluli kisebb pol­gári Uörös Ügyek, a gazdasági munkás-, és cse­lédügyi vitás közigazgatási ügyek ellátásával gondolja uicgbizui. Ennek keresztülvitelére mindenekelőtt nz elsőfokú közigazgatási hatóság szervezésére vo­natkozó szabályrendelet átdolgozását (nincs , ilyen szabályrendelet, uiert az elsőfokú közigaz­gatási balóságokat a rendőrség államosítása utáu közgyűlési határozattal állították föl) a kiigazí­tását látja szükségesnek azzal a rendelkezéssel, hogy a tanyai központokban az elsőfokú köz­igazgatási hatóság teendőit önálló hatáskörrel fogalmazási karba tartozó aljegyzők látják cl. A polgármesteri határozat egyidejűleg u'tasit­ja Katona István dr tanácsnokot, bogy a szabály­rendeletet a föntiek figyelembevételével dolgozza át. Ugyancsak ez a polgárnfestcri határozat érte­síti Balogh István dr. plébánost is, hogy a külte­rületi községi bírói állásoknak aljegyzői állások­ká történő átszervezését célzó indítványát meg­valósíthatónak tartja, do csak akkor tud ebben a kérdésben állástfoglalni, ha a fogalmazási tiszt­viselők munkakörét szervezetileg körűihatárolja a szabályrendelet átdolgozása. Érdekes cs jellemző ebben a határozatban még az a mondat, hogy Katona István dr. tauácsnok a szabályrendeletet dolgozza át és az áprilisi közgyűlés elé terjesztés végett mulassa be a pol­gármesternek. Jellemző ez a uiondat azért, mert egyszerű, huszonnégy óra alatt elvégezhető do­logról van szó o a polgármesteri végzís mégis nem Liz napon belül összeülő közgyűlésben, ha­nem három hóna- múlva akar fölötte határoz­LALNW . . . - . A tanyai törvény hatósági tagok azonban nem egyeznek bele a halogatásba és küldöttségileg je­lennek uicg Pálfy József dr. polgármester előli. Egyben tudomásul hozzák a kérdés rendezését Tukats Sándor dr. főispánnak is, akinek —­magánúton szerzett információk szerint — máris az a véleménye, hogy a taDyai közigazgatás ren­dezését azonnal végre kell hajtani, mert mindcu mód megvan erre. IIir szerint az összes tanyai törvényhatósági bizottsági tagok pótinditványt terjesztenek bc Balogh István dr. plébános in­dítványához és ebben rámutatnak arra, hogy a külterületi igazgatás rendezését, amint azt Ba­logh István dr. indítványozta, azonnal meg le­bet és ineg kell csinálni. A tanyai törvényhatósági tagokhoz csatlakoz­nak a városi bizottsági tagok is. Jogászkörök­heo az a vélemény, hogy a város azonnal szer­vezze át a külterületi igazgatást a kívánságnak megfelelően, mert a kormányzatiak is cz a hatá­rozott kívánsága és nem utoljára pedig a város­nak cgvetlen fillér többletkiadásába sem kerül. Szeged januári közrendészete (A Délmagyarország munkatársától) A köz­igazgatási bizottság csütörtöki ülésen Borbola Jeuő dr. rendőrtauácsos terjesztette elő az ál­lamrendőrség januári működéséről szóló jelen­test­A kapitányság bcjelentőbivutalánál január hónapban 3268 belföldi és 165 külföldi jelentet­te be magát. Eltávozását 2674 belföldi és 733 külföldi jelentette. Szállodai bc- és kijelentés 1424 volt. A jelentés szerint a közbiztonsági állapot megfelelő; a bűncselekmények száma a szoká­sos mértéket ucm haladta meg. Nevezetesebb bűncselekmény nem fordult elő. Az összes bűn­cselekmények száma 285, amelyek közül 171 esetben eredményes volt a nyomozás, 114 eset­ben pedig erdmónyteleu maradt. A bűncselek­mények közül az cinben élete cs testi épsége ellen 28 irányult. A vagyonclleni bűncselekmé­nyek száma 234, ezek közül lopás 159 volt. Bal­eset 84 fordult elő. Öngyilkos leit 7, eltűnt 10 egyén. A bűnügyi osztályhoz 266 megkeresés érkezett összesen 531 iigydarabot iktattak be a bűnügyi iktatóban. Kihógási följelentést 38l-et teltek- Gyűlést 57-et jelenteitek bc, ezek meg­tartásúra nem adtak engedélyt. —oOo— Kéfhénapi fogházra ítélték a csongrádi rendörtámadókat (A Délmagyarország munkatársától) Viba> ros éjszakai jelenet játszódott lo karácsony má­sodik napján Csongrádon. Szépvölgyi SzoliTc István 26 éves hcutcssegéd Palásti Lajos Ci­pészsegéd társaságában kerékpáron haladt ai éjfélutáni órákban, meglehetősen ittas álla­pótban, a vágóhíd felé. Az úton találkoztak Tóth IV. András próbarcndőrrel, aki csöndre intette a fiatalembereket; szó szót ljüvctctt és a vita bővében Szépvölgyi bárddal támadt a rendőrre, aki gumibottal védekezett és szoron­gatott helyzetéből csak az éppen akkor arra­baladó katonai készültség tudta kiszabadítani. A nyomozás ilyen megállapításai után a két embert letartóztatták, Szegedro lioztúk és elle­nük az ügyészség hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. A törvényszék Suray-tanácsa csütörtökön délután tárgyalta az I ügyet és az esti órákban hirdetett ítéletet. A vizsgálati fogságban lévő vádlottak azzal védekeztek, bogy nem ők voltak a támadók. Szúmos tanút hallgattak ki, akikuek vallomá­sából nz derült ki, bogy egészen jelentéktelen incidensből származott az egész vihar. Szarvas János dr. ügyészségi alelnök vádbeszédében megállapította, bogy valójában semmiségből majdnem emberhalál történt és — a vádlottak bűnösségének megállapítása melleit — a prö­barendör is tapintatosabban léphetett volna föl. A védőbeszéd után a törvényszók meghozta ítéletét, amelyben bűnösnek mondotta ki mind­két vádlottat és tekintettel uz enyhítő köriil-. menyekre, ittasságukra, valamint a karácsony­éjszakai vidámabb hangulatra, fejenként k'ét­hónapi fogházra ítélte éket. Az ítéletben a4 ügyész és a vádlottak megnyugodtak, a védő töllebbezef t-

Next

/
Thumbnails
Contents