Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-11 / 7. szám
m nríM'AGTARORSZAG Csütörtök. 1940. január 11. Húsz év után föltámadt a hősi halott... fi Volhynlában eltűnt honvéd helyett — „á!-apál" fogadtak az oroshézi tanyák kőzött — Érdekes okírafhamisitási pör a föld m att (A Délmagyarország munkatársától) Rendkívul érdekes küzokirntliamisitási ügyet tárgyalt szerdán a szegedi törvényszék Ungvárytanácsa. A bűnügy egy hősihalott körül keletkezett, illetve abból indult ki, bogy a gazdát halottá kellett volna nyilváníttatni ahhoz, hogy vagyonát gyermekei kapják. Ehelyett azonban egyszerűbb megoldást választoltak, egyszerűen — „föltámasztották" a hősi halottul, aki jelentkezett az átírási aktusnál cs nyugodtan okiratba mondta, hogy gyermekeinek ajándékozza a birtokot . . • Idősebb Krizsán István 1916-ban bősihalált balt Volhj niábau, n Bruszilow-olfeuzivánálTöbb miut liúsz év ujult el a véres offenzíva után, amikor 1937-ben a csalód elhatározta, bogy rendezni kellene a birtok ügyét Mivel azonban id. Krizsánról hivatalosun csak anynyit közöltek, hogy cltiiut Volhyuia véres mezőin, előbb szabályszerűen le kellett volna folytatni a holttányilvánítási eljárást, aini pedig hosszabb eljárást, vett volna igénybe. Ekkor történt azután, hogy elhatározták, mellőzik az egész hosszét hivatulos aktust, ehelyett ..föltámasztják" a. Iiősl halottal, helyette fogadnak egy tanut, aki majd mint idősebb Krizsán cltiiut ét hadifogságból előkerüli, honvéd jelentkezik az okirat megszerkesztésénél. Igy türtéut azután, hogy 1937 októberében a család tagjai megjelentek Orosházán Galottschifc Elek ügyvéd irodájában és el akarták készíttetni az okiratot, amely szerint a földet n gyermekek nevére írják. Ebben a pillanatban támadt föl u volhyniui hősi halott, — Krizsánék fogtak egy szívélyes ismeretlent, aki annak rendje cs módja szerint jelentkezett az irodában, mint — idősebb Krirsau István . . . És el is mondotta, bogy eltűnt, pele hitték, de nem hall meg, hosszú ideig volt hadifogságban, nemrégen azonban hazajött és most bele akar egyezni abba, hogy a földet átirják a yyerckcfi nevére. A® eltűnt honvéd megrázó vallomása után azután szabályszerűen el is készítették az okiratot, minden rendben is lelt. volna, Minikor azután kiderült, bogy idősebb Krizsán Jstván közhonvéd húsz évvel ez'bitt meghalt Volhynlában is helyette egy vak. me.ru tanyai íjfrohmann jelentkezett , . . Kösokirgtkamisitás cs magdnokirathamisitás miatt indult meg ekkor az eljárás, mert később az lati fölvett okiratot természetesen föl is akarták használni a föld mlalt. Euuek az ügynek egyik fejezetét tárgyalta szerdán a szegedi törvényszék. Ezalkalommnl Kardos Erreneué sz. Krizsán Lídia került a bíróság elé, aki ellen az volt a vád, bogy nagyon jól tudta, miszerint apja hősi halált halt, mégis beleegyezett az álapa Jelentkezésébe, sőt maga is ott vnR, amikor az ismeretlen jegyzőkönyvbe mondotta kitalált történetet cs mindjárt azt is hozzátette, bogy földjét gyermekeinek kívánja átadni. A 36 éves asszony azzal védekezett, bogy Amikor apja IWB-ban volt és azt. sem tudta törvényszék a bizonyítási eljárás lefolytatása, majd fs'zarvas János dr vád- és Vinklcr Elemér dr; védőbeszéde után bűnösnek mondotta ki Kardos Ferencnél, mert resztvett az ilyen módon készített álokirgl fölhasználásában és ezért egyhónapi fogházra ítclle, tekintettel azonban arra, hogy a történtekkor még egészen fiatal volt. és nem lehetett tisztában az eljárás súlyávgj, valamint tekintettel arra is, hogy az egésa eljárásnál nagyfokú gondatlanság állapítható meg, az llélct végrehajtását a törvényszék fölfüggesztette, A húsz év után föltámadt hősi halott ügye ezzel még nem záródott lo, mert eljárás indult a Ssalád többi tagjai ellen is, akik jelen voltak a „vallomásnál", Krizsán özvegye, ifj. Krizsán István, Kardos Fereue és bizonyos tekintetben Gulottscbik Elek dr ellen is, ezeket az ügyeket azonban a törvényszék elkülönítette ég régzbcu a közeljövőben külön fogja tárgyalni. Port indít a város ellen az Ünnepi Játékrendező Kft. városi hozzájárulás megtakarításnak ki nem fizeiei* részéért (A Pélmugyarország munkatársától) Miut ismeretes, a december 28-i kisgyűlés kimondta, hogy az Ünnepi Játékrendező Kft. részére a Hl— 1939. számú közgyűlési határozattal biztosított várost hozzájárulásból megtakarításként mutntkozó 610 pengőt a rendezőbizottság részére kiutalja és felhívja a város polgármesterét, bogy a titu pengőt még december folyamán fizesse ki. A megokolás szerint a december 21-én lefolyt közgyűlés tekintetbe vette, hogy a rendezöbizottság ráfizetett az 1939. évi Szabadtéri Játékokra, ezért a mutatkozó megtakarítást kiutalja. Ez a közgyűlési határozat azonban csak 1910-ben emelkedik jogerőre, amikor az 1939. évi költségvetés terhére biztosított hozzájárulás és megtakarítás már mm használható föl. A város részére rendkívül nagv érkötési sikert jelentett az 1939. évi Szabadtéri Játékok, mig a rendezöbizottság ráfizetett. Éppen ezért a kisgyűlés szükségesnek tartja, bogy ezt. az összeget a közgyűlési határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül fizesse ki a város. A Kft. megbízottja meg is jelent a városi pénztárnál és a kisgyülési határozatra hivatkozással kérte a 610 pengő kifizetését. Nagy volt a meglepetése. amikor kiderült, hogy fKkány Sándor számvevőségi főnök öuhatalmulag megváltoztatta ug.v a közgyűlési, mint a kisgyűlés) határozatot é» a 610 pengő belvett csak 173 pengő kifizetését utalványozta. A Kft. képviselője jogfenntartással, fölvette a szabályellenesen és önhatalmúlag csökkentett összeget. Fölvetődik uzoubau a kérdés: mi történik a torony alatt? Vagy Dékány Sándor számvevőségi főnök tett jössz javaslatot a közgyűlésnek, vagy utólag önkényesen megváltoztatta a határozatot. Akárhogy vesszük a dolgot, súlyos tisztviselői hiba történt, auii nem maradhat következmény nélkül. Nem szabad ugyanis a város közönségét kitenni annak, hogy a bizalmak megreudüljenek a közigazgatásban Vagy járt a 610 pengő a Kftnek,"vagy nem TI. Ha járt, miért nem fizették ki ugy, ahogy az •> közgyűlés elrendelte. Ha nem járt, miért hoztál javaslatba, ruiért szerepelt az előzetes számi evői kiutalásban 137 pengővel magasabb összeg? Nagyon érdekes megfigyelni, bogy a számvevőség nem veszi figyelembe a közgyűlés határozatát. Dékány baudor számvevőségi főnök nem tartja magára nézve Kötelezőnek, amit a törvényhatóság elrendel. Az Ünnepi Játékrendező Kft. hónapok óla nem képes a szerződését érvényeslleni a várossal szemben cs éppen ezért, okulva azon a tapasztalaton, bogy a számvevőségi főnök, még a? autonómia határozatait is önhatatmajap megváltoztatja, pürt indit a város ellen és követelését bjrói utop éj-véuyeisíti. Kétévi fegyházra ítélték a szélhámost, aki poiva-taxival autózott Szegőére és adés maradt a szállodaszámlával (A liélmugyarország munkatársétól) Az elmúlt é.v október 12-éu megjelent a szegedi rendőrség központi egyetemen Nagy Ferenc budapesti taxi, sofőr és Kaszap László állítólagos budapesti magántisztviselő ellen csalás miatt följcjeutcst tett. — Egy pappal ezelőtt — mondotta a taxisofőr — megjelent budapesti lakásomon egy uiagát K as z a p LászlÓDak nevező jól öltözött férfi, aki arre kért, hogy feleségével együtt hozzam Szegedre. Kaszap Lászlóval 150 pengő fuvardijbqu állapodtunk meg, október 11-éu elindultunk. A városba érkezésünk után Kaszap utasításira a -Budapest i-szálloda elé hajlottam, ahol a magántisztviselő a maga, felesége és az én szánjomra szobit bérelt. Másnap utasommal együtt nagyobb túrát tettünk, majd a Kiss Dávid palota ciőtt Kaszap arra kért, bogy várjam meg, amig ő ügyeseltünt. mindössze 11 öves I bajos dolgát elintézi Kaszap kiszállt a kocsiból , Úti történik körülötte. A és állítólagos feleségét az autóban ba©ia. Egy óráig várakoztam utasomra, amikor hossza távolléte föltűnt, rn is fölmentem a rendőrségre, ahol kérdésemre azt a választ kaptam, hogy Ka szap László egyik hivatalban ?em volt és az átjáróházon megszökött. A gépkocsivezető följelentésével egyidőben Kaszap ellen följelentést telt a »Éudaperi*-rzálloda is, ahol az ielőkelő szállóvendég; 30 pengő kifizetetlen *zob:]WrreJ maradt adós. Alig indult meg a nyomozás Kaszap Kézrekeritésére, amikor a szélhámos ellen ujabb csalások miatt érkezett följelentés, Oláh Piroska szöregi, illetve Fülöp Benjámin Somogyi-telepi lakosok följelentésükben elmondották, bogy Kaszap László ravasz fondorlattal egy 210 pengő értékű perzsaszőnyeget. Illetve cgv 130 pengőt érő aj kerékpárt JANUÁR 18-AN NYÍLIK MEG AZ EGYETEMI HALI 8ZKZON a Délvidéki egyetemi bállal grof TELEKI FAL miniszterelnök diszfövédnöksége alatt, a sffungária* összes termeiben. A zenét jazz; cigány . és bárienckar szolgáltatja. Meghivo, jegy, páholy- és yszUligénylés a Defbe búJirodájában (Bolcjagasszopy-sugirut 2. I e,m, d. e. 10-12-lfc d- u. 2~<Mg és este 7—9-ig történik. ' csalt ki tőlük. Kaszap László ellen tett sorozaton följelentések Után megindult nyomozás során « detektívek megállapították, bogy Kaszap sohasem volt magántisztviselő, ellenben az egyik szegedi műszaki üzletben dolgozott mint segéd és különböző bűncselekmények miatt már hatszor volt büntetve, Kaszap Lászlót az ellene kiadott körözés alapján november első napjaiban fogta cl a budapesti rendőrség, majd a szélhámost Szegedre szállították. Az ügyészség csalás miatt emelt vádat ellene. ügyében szerdán ítélkezett Molnár István dl' törvényszéki bíró. A vádlott a tárgyaláson elmondotta, liogv nős ember, bárom gyermeke van, nyomoruk miatt követte el a csalásokat. A vádlott vallomását mindjárt a tárgyalás során megcáfolta Nagy Ferenc taxisofőr, aki szerint Kaszap valóban nős ember ugvon, de családjával uiár évek óta u^m törődik, öl is azzal a mesével csapta be, hogy Szegedre epy Cégvezetői állást jön elfoglalni. A törvényszék a perbeszédek utáD a vádbell bűncselekményekben állapította meg Kaszap bűnösségét és büntetett előéletére való tekintettel kétéi j fegyházbüntetésre ítélte. Az llélct iogerős, Url ét egyenruha tzebótétt Ur« tUvatclkkeK - KalapoR Egyenruházati cikkek Cserkészfclticreléiek Sapkók legolcsóbb és legmegbízhatóbb beszerzési }nr*' rása Nemzeti Takarékosság és Unió könyvre is KRIER RUDOLF Kf auiA! tór 5. Teletelis^Aca