Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-10 / 6. szám

P F T* W A G T A" li U K 52TAT» Szerda. 1940. jauimr 10. — Meghűlésnél és náthaláznál korán reggel így pohár természetes >Ferenc József* keserű­víz gyakran igen jót tesz, mert a gyouiorbdlcsa­Jornát alaposanTkitiszUtja cs mcregtelcoiti, azon­kívül pedig fokozott anyagcserét és kielégítő emésztést • biztosit. Kérdezze meg orvosát! — Halálozás. Szabadkáról jelentik, bogy ott meghalt Hartmnnn Rafaelné, a llülöház és Elcl­iniszerszálliló Rt. cég egyik alapitója. Szegeden kezdte meg szakmabeli működését és tudásával, szorgalmával hamarosan nagy tekintélyre tett szert uemzetközi viszonylatban is. A Hűtőház üzemét'egyre jobban bővítette és Szeged szállít­mányait sikerült igy ismertté tenni egész Európá­ban. Közgazdasági tevékenysége mellett széleskö­rű jótékony működésével is elismerést cs tisztele­tet szerzett személyének. Jól ismerték Szegeden is, halála széles körben keltett részvétet. — Su­Ivos csapás érte Schwartz Kálmán szegedi háztu­lajdonost. Felesége, szüléiéit Roscnzweig Gizella hosszú betegség után elhunyt. Halálát férjén kívül rokonai, ismerősei és széles baráti köre gyászol­ják Szerdán kisérik utolsó útjára. — A mentőautó balesete. Kedden délelőtt külö­rös és szerencséskimenctelü baleset játszódott le * Tisza Lajos-kötmfon. Az egyik mentőautó egv integet szállított a kórházba, amikor a Püspök­bazár elé ért. Éppen ebben az időben csomagolták árusítóhelyeiket a Tisza ÍJajos-kőruton. árusitó kofák és igy történt, liogy a mentőautó, bár sza­bályszerűen haladt és többször hangosan dudált — a sárhányóra! elkapta az úttesten álló egy ik pinri •Must. Szerencsére nem történt komolyabb baj, az árus sérülést nem szenvedett és igy a mentőautó tovább folytathatta iitj.it a kórház felé. Minden­esetre ,3 piacokon is nagyobb'figyelemmel kellene lenni, ha a mentőautó közeledik. — MEGGYILKOLTA TJTÓDJAT EGY BOSZ­MAf ADÓHIVATALI FÖNÖK. Kolerádból jelen­tik: A boszniai Jajrén kedden drfelőtt uagv föitü­néstkeltö gyilkosság történt. Ríulibojsc Györgye állami adóhivatali főnök, akit állásából áthelyez­tele, több rerofverlövéssel meggyilkolta utódját abban a pillanatban, amidőn hivatalát át kellett adnia. \ gyilkost letartóztatták. —- A Deák Ferene-nteai kerékpárkarambol ügye a* Ítélőtábla előtt. Súlyos kimenetelű keréknár­szercncsctlrnség játszódott le április 18-án a Horváth Mihály-utra és a Deák Ferene-ntca ke­reszteződésénél. ahol két kerékpáros egymásnak rohnnt. Pataki Veron és Kiss Lajos a kérdéses napon Újszegedről kerékpáron tértek vissza n vá­"osba. A Deák Fcrcnc-utcában haladtak azzal a szándékkal, ljogv a Kossuth-titcába jussanak, nt­söz.bcn Kiss Lajos lánca leesett, miért is Pataki Veron néhány méteres előnvre telt szert. Este 7 óra körül igy értek el a sötétségben a Horváth Mihály-utra torkolatához, «miknr nz Arany Já­nos-utcából előbukkant Deák Mihály 20 éves c.t­pészscgód kerékpárja. A cipészscgéd. ugy látszik, elszámította a távolságot, rövid ívben kanyaro­dott és igy történt, hogy összeütközött Pataki Ve­ron kerékpárjával. A lány már nem tudta kike­rülni a váratlanul előbukkanó Deákot és fejét megütötte Deák konpápykr.rc.kébcn. ngv, hogy jobb szemé fölött súlyosabban megsérült. Deák el­len gondatlanságból elkövetett sulvos testísértés miatt adott ki vádiratot az ügyészség ős ,3 tör­vényszék Sáray-tanácsa megállapította, , bogy gondatlansága miatt következeti be a karambol, ezért 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélőtáb­la Curry-tanácsa kedden tárgyalta az ügyet, és az. iratok ismertetése után helybenhagyta a törvény­szék ítéletét. A bíróság cnyhitö körülménynek vet­te. hogy Deák maga is megsérült az összeütkö­zésnél. Az ítélet Jogerős. —oOo— BEKÜLDÖTT HIREK Előadás az iparostanonriskolóban. A Dugonics András Bajtársi Egyesület szerdaesti clüadássoro­zulábao ma este féj 8 órai kezdettel a következő előadások hangzanak el: Antal Dénes iparosta­nonc-iskolái igazgató óAz ipari továbbképző tan­folyamok célja és feladata*, Kiss Sándor tanárje­lölt: sMagvarság — fajiság*. Az előadás belyc az iparostanonclskóla díszterme; belépés díjtalan. Fölhívás a vitézekhez cs a vitézi nemzetes asszonyokhoz. Csongrád vármegye Vitézi Széke a vármegye székhelyén, Szegeden vármegyei érte­kezletet tart janlár ll én, vasárnap délelőtt 10 órakor a vitézi székház uagylermében, amelyen a Szegeden lakó vitézek és várományosok megjele­nése kötelező. Az érlekezleJ tárgya: a vitézi rend időszerű kérdései. Előadó: vitéz Meskó Zoltán s/ékkgpitány, A vitézi gazda tervszerű gazdálko­dásáról tart előadást vitéz Horváth János gazda­sági fölügyelő. A várományos kérdésről vitéz B5­náthy János tábornok elmélkedik. Délután I óra­kor a vitézi nemzetes asszonyok 'tartanak érte­kezletet, amelyet tea kővel. A spanyol diktatúra katolikus marad 'A spanyol polgárháború folyamán sokan feliek, hogy a Franco állal létesített dikta­túra a totális államot fogja, bevezetni cs en­nek kapcsán, előbb utóbb összeütközésbe ke­rül az Egyházzal is. Az ilyenirányú, aggo­dalmakat most már eloszlottaknak tehet te­kinteni. A hirek, amik Spanyolországból ér­keznek, a lehető legbiztátóbbak. Franco iá­homok az előjelek szerint megtalálja az úlat az igazi tekintélyállamhoz, amelynek nincs szüksége, arra, hogy a természettör­vénnyel, vagy az egyház jogaival konflik­tusba kerüljön. Az u/ofsó idők kél nagy­jelentőségű. hire, is erre vall. Most, nyitot­ták meg például a. madridi egyetemet, há­rom évi szünet, után. A megnyitást ünnepé­lyes szentmise vezette, be, majd az egyetem, minden termében, ünnepélyesen kifüggesz­tették a. feszületet, J kultuszminiszter meg­nyitó beszédében kijelentette, hogy a spa­nyol kultúra szervesen, összenőtt a katoli­cizmussal és anélkül el sem képzelhető. Be­jetentelte továbbá azt is, hogy a, köztársaság alatt megszüntetett, egyháztörténetnél tan­széket azonnal helyreáll ifja. UgyanVsak de­cember végén jelent, meg egy állami rende­let, amely a katolikus kultusz és klérus tá­mogatásáról intézkedik. A rendelet 05 mW>ő przetdt állit be erre a célra s a nemzet kö­telességének jelenti, ki, hogy a lerombolt templomokat, szemindrhiútokat és könyviá­rakat helyreállítsa.. - • ­»R 0 YO L« ? a J Mérev-ufca 6b. szánt Te'eloi: 30-57 Errlclyi Bál. A Szegeden és környékén éiü erdélyiek cs barátaik hagyományos farsangi találkozóját, az Erdélyi Bálát január 2ő-én rendezi meg a Székely-Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete a Hungária-szálló ösz­szcs termeiben. A bál védnökségét Teleki Pál gróf, Tasuádi-Nugy András és Varga Jó­zsef vállalták. A rendezőség gondos körül­tekintéssel munkálkodik, bogy a bál czidén is a megszokott fényes és hangulatos keretek között folyjon le Dáliroda: SzEFHE, Szent­báromság-utca 5. —-ooo— Január 13: Katolikus Ház, 20.30: Szegedi Kisded­óvó cs Jótékony Nőegylet álarcosbálja. Sántha-vendéglö (Remény-utca 53), 20.30 óra: Móra városi Torna Egyesület hálja. Az Újszeged! Kendergyár és Juta fonó bálja a R.i fiai-étteremben. Január 20: Keresztény ifj. mészárosok és briiin­sek bálja a Raffai-étteremben. Január 25: Hungária. 21 óra: Erdélyi Bal (a Szé­kely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesü­lele. rendezésében). Január 27: tpar"»bá| ,-jz lpariostülelben. Február 1: az SzTK sportbálja a Tisza-szálló nagytermében Szent Iuirés Bál a Hungáriában. Február 2: Fclsöipaiiskolások bálja a Hungáriá­ban Február 3: A Hadaslyápok bálja a Raffai-éttcrem­ben. Nemzett bál a Tisza-szállóban. Móravárosi Ifjúsági Egyesület farsangi bálja a Sűntlia-vecdégTőbcn." ' Ottha n-M o t tjö, Szörcu szomb.M, vaséi1-A Dé'mafivaroraxA" nap. hétfő, kedd. eirt<izet*> Rendes nelyáraK. _ . + JM M Toprini nész • Honin HOO0 kalandjai Vagv ktsőrS müsur! kan- 10- kedveimen FILM Az „Ezer tó országa' (Fiuu kulturfilin bemutatója a Belvárosi Mozibuu) Az ilizcr ló országát* ismertető knUurftlmnek fájdalmas aktualitása vau napjainkban, Harminc­lokos hidegben, hóviharban, elképzelhetetlen scznvcdések közepette vívja Lszakou harcát hő­sies testvérünk: a finn nemzet. Gyönyörű, virág­zó városokat kellett kiüríteniük a légitámadások bombazápora miatt s az építőmunka nagyszerű katonái a rombolás fegyverét vették kezükbe, liogy megvédjék oly keservesen kivivolt függet­lenségükét . . . Ez az a kép, amit a távirati irodák és tudósí­tók jelentései festenek naponta Finnországról. Megrázóbb ellentét eí sem képzelhető, mint a fej­lődés és béke napjait élő Finnország képe: az * kultuifilm, amit az elmúlt esztendőben késztteti cl az »Abo et Soldeu • fiiravállalat Suomiröl, gz»Ezer­tó országáról*. Ezt a filmet mutat tg be kedden délelőtt 11 órakor a Magyar Földrajzi Társaság a sajtónak és a diákság egy részének, a Belvárosi Moziban. * Megismerjük a Lappföld hatalmas tundráit, rénszarvascsordák legelnek a bófoltos hegyolda­lakon és az Északi Fcny különös vibrálása teszi vonzóvá a képeket. Csudálatosan látjuk, mint nő­nek és fejlődnek a kis finn városok s hogyan ter­jed a jólét az önállóságában alig húszesztendős államban. A film legértékesebb jelenetei a finn gyáripart és a kézművesipar nagyszerű fejlődését mutatják be. Finnország csodálatosan fejlett faipara, bá­nyaipara tárul elénk legapróbb mozzanataival és bámulatramélló nagyvonalúságával, tökéletessé­gével. Do felejthetetlenül szépek a k alt úrfi) in utolsó jelenetei, a finn ifjúság felszabadult, nagy­szerű élete, ameJv ezt a kis országot Európa' egyik legideálisabb államává fejlesztette. # Aki a filmet megnézi hittel és reménykedve hagyja el a filmszínházat: az a nép, amclv ilyen tiszta magasságba tudott lendülni a kultura és jólét fokain két évtized alatt, nem pusztulhat et. nem hódolhat meg a rombolás szellemének sob'f A finn kulturlilm bemutatója a nagyközönség számára pénteken. 12-én délelőtt fél 12 órakor lesz. A bemutató előtt Kogulowicz Károly dr pro­fesszor. a Magyar Földrajzi Társaság szegedi képviselője mond ünnepi beszedet. A kulturfilm jövedelmét — mint már jelenteltük —. a budapesti finn követség utján eljuttatják az *Ezertó orszá­gú -ba. a szabadságharcot vívó. bős finn katonák" szamára. ~«Oo— Rndy Hearriyi szeretik a nők (A Korzó Mozi bemutatója) Audy lleardynak, cuuek sz esetlenül bájos, szemtelenül nagyképű, dc csupasziv és becsüle­tes amerikai kamasznak >szcrclmi ügyeivel* íog­foglalkozik a Hcardy-sorozat legújabb filmje. Űdei és üditő filmtörténet. Boldog Amerika! Ha Csak­ugyan ilyen az amerikai polgári család és ilye­nek a gyerekei, megértjük nagyságodat, gazdag­ságodat. A film amerikai propagandának is be­illik, hiszen nincs más célja, mint bemutatni, rui­lycn okos, milyen önálló, milyen öuludatos az amerikai fiatalság. íme: ezekből lesznek a sza­bad, független amerikai polgárok. A másik dolog, amit a "filmen megcsodálunk: a színészek. A gye­rekszincszek. Bámulatos, hogyan játszanak a fel­vevőgép előtt ezek a 11—15 éves gyerekek. Mi­ckey Rooncy újra cs újra csodálkozásra készlet. A? uj gycrmckpriinadonna Judy Garlaud, aki ugy ját­szik cs énekel, mint egy' -nagy. szinte, fölkeli? gyanúnkat, hogy nem is »ignzi*, valami trükk lehet produkciója mögött Bámulatos . . Bélgcőmiilüdlf liöiPClméDc! nagy kereslet folytán bélyegiésplclem erősen csökken, ezért keresek sürgő­sen gyűjteményeket és tőmegbclycgct, tnelyúrt magas árakat fizetek: BÉLYEGKERESKEDÉS, Fogadalmi templommá! szemben. Iskola utca 29. BNGóRflNYULflKIT darabonként öt nanooért veszek ANGÓRA KFT­Somocyi-u. 24. §E!LE!t igazgaté _

Next

/
Thumbnails
Contents