Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-09 / 5. szám
Kedd. mu. iutműr * Ofí MUÍYÍKOK Mach haza akarja ietepiieni a magyarországi szlovákokat Pozsony, január 8. Ma eh- Sanyo, a Slovdh tíiuü lap hasábjain közölt cikkében a külföldi nemzetiségi csoportoknak az anyaúllamhoz való áttelepítésének kérdését veti föl és haugsúlyozza, bogy a szlovákok Hsak akkor lesznek megnyugodva, ha a Magyar Alföldön és máshol éh3 szlovákokat visszatelepítik a szlovák államba. Kiemeli továbbá, hogy amikor a szlovákoknak szabad államuk van, kötelesség ük törődni azzal, hogy azok a testvéreik, akik szabadon akarnak cini, hazakerüljenek. 0 zsidó iörvéityhafósági bizottsági tagok mandátumának igazolása (A Délmagyarország munkatársától) Kcfesz. h's-Fischer Ferenc dr belügyminiszter aláírásával rendelet jelent meg a hivatalos lapban, amely az 1929. évben választott törvényhatósági bizottsági tagok meghosszabbított mandátumát érinti. A rendelet szerint azok a törvényhatósági bizottsági tagok, akiknek mandátuma az 1929:XXX. t.-c. alapján 1059. december 31-én lejárt és kormányrendelettel meghoszszabbilották, ha az 1939. évi IV- t.-C. értelmében zsidónak kell tekiuteni, köteles ezt a körülményt három napon bcliil bejelenteni a törvényhatósági igazoló választmánynak. Neui kell bejelentést tenni azoknak, akikre a kivételi szakaszok (1939:1V. t.-c. 2. szakaszának első és második bekezdése) vonatkoznak. A bejelentési határidő, miutboury két ünnepnap esett a rendelet megjelenése' közé, janjiár 10. A bejelentéssel egyidejűié? nyilatkozatot kell tenni nfta is, hogy az 1939:IV. t.-c. 4. szakaszának második bekezdésében a zsidó törvényhatósági tag a választhatósáaára megállapított föltételeknek megfelel-e. Ha ez a körülmény fennforog, úgy ejt tizenöt nap alatt okmányokkal kell igazolni. A bemutatott okiratok bizonyító erejét az összes körülmények mérlegelésével az eljáró .bizottság, illetve hatóság állapítja meg. Aki a türvéuyszeriuti igazolásnak nem tesz eleget, automatikusan megszűnik törvényhatósági bizottsági tag lenui. A város közjogi bizottságán most állítják össze azokat a neveket, akikre a rendelet vonatkozik. A törvényhatóságnak bét olyan zsidó tagja van, akik választás útján kerültek be a város parlamentjébe és nem esnek a kivételi szakaszok alá. Ezek közül azonban öt 1935-ben került a. törvényhatósági bizottságba, a mandátumuk így Csak 1915-ben jár le, tehát két törvényhatósági bizottsági tagra vonatkozik Szegeden a belügyminiszter fenti rendelete. Husz év előtt, a szegedi tőrvényszék épületében Hétfőn évnyitó ülést tartott a tőr vényszék • •• (A Délmagyarország munka tár séilól) A szegedi törvényszék Paraszkay Gyula törvényszéki elnök elnöklete mellett hétfőn délben tartotta évnyitó teljes ülését. A törvényszék elnöke üdvözölte az ülésen teljes számban megjelent bírói és fogalmazói kart, majd megnyitó beszédében rövid visszapillantást vetett az el|Ne kim^líen sem pénzt, sem f*radsá»o\ mert öröme lesz, ba megtekinti az élménvt jeleDlő CSAPDA i c. francia filmrenieket. Főszereplöki CHtVAUER STROtHE'M M4RIE OEA PIERRH BENOIR Ma utoljára a Belvárosi Moziban 5. 7, 9 mult év eseményeire. Beszéde során a törvényszék eluöke különösen két, a nemzet további sorsára nézve fontos körülményre mutatott rá. — Az egyik örvendetes esemény — mondotta —, hogy 1939 márciusában Kárpátalja, is visszatért, a. Magyar Sze.nt. Korona testébe. Történelmi hagyományokkal és drága magyar vérrel megszentelt terület ez is, — ezeréves ősi ma. gyar föld, amelyhez csak nekünk van jussunk s amely szorosan hozzátartozik ahhoz, hogy kelet felől a. természet által kialakított rendszer szerint is a Kárpátok szegélyezzék, a Kárpátok képezzék Magyarország határát. Adja Isten, hogy ezeréves történelmi jogunk teljes érvényesülését minél előbb meghozza a jövő. — A másik fontos esemény, amelynek az elmúlt év augusztusában volt húszéves évfordulója — folytatta beszédét Paraszkay Gyula —, hogy itt, ebben az épületben, éppen a szomszédos helyiségekben született meg egy Isten által küldött férfiéinak az agyéiban egy magyar sereg toborzáséinak a gondolata. Horthy "Miklós kormányzó úr ebhen az épületben vetette r.Z £Z£R 10 DRSZUGfi eredeti finnországi film. FILM MATINÉ keretéhen. A hevéte] minden levonás nélkül i teslv.ári finn nemzet megsegítésére szolgát. Péntek d. e. fél 12. Itlf A ÁTtOSTP. \ V KOBZó-MOZI Telefon: 21-85. Ma bemutató MICKEY R03NEY lcejujabb filmje Heardy fiút szeretikalányoH AzonKivül: l-l CS 111)1 bohózat). Műsort bevezeti: \ icgfrisscbft víidőtscmCnuch el azt a kis mustármagot, amelyből- nia m»r erős, a mi büszkeségünket, reménységünket képező magyar nemzeti hadsereg terebélyes fája fejlődött- Meg vagyunk győződve arról, hogy honvédségünk megvédve határainkat, a belbiztonság szilárd alapját óvja, de ha kell, vissza is tudja, vissza is fogják szerezni drága hazánk régi határait. A nagyhatású megnyitóbeszéd után a törvényszék elnöke az elmúlt évben hozott fontosaid) törvényeket ismertette. A törvényszék területén történt személyi változások ismorleté-o során az elnök üdvözölte Habermau.n Gusztáv, Iterze Árpád és Korák Jenő-dr törvéuyszéki tanácselnököket. akiknek a kormányzó a híják és ügyészek részére megállapított 111. fizetési csoport jellegét adományozta, amellyel a méltóságos cím jár. Ezután ismertette az elnök a szegedi törvényszék elmultévi ügyforgalmi statisztikáját, majd köszönetet fejezte ki a bíráknak és a fogalmazóknak értékes tevékenységükért. A törvényszék évnyitó teljes ülése 14 órakorért végét. Iii ttguitfoszfás a lárásbirúságon (A Délmagyarország munkatársától) Rá ez AigJor dr, a szegedi járásbíróság elnöke most lette közzé a járásbíróság uj ügybeosztását az 1910. évre Az uj beosztásban csak trehány apróbb változás történt az elmúlt évhez viszonyítva. Az elnöki ügyeket és a központi intézkedéseket liácz Andor dr elnök vezeti, helyettese Szobonya Miklós, itt működik Dobuy Gyula dr és"Domonkos •Sándor dr. Polgár] pöröl,ben eljárnak: Szobonya Miklós .munkaügyi pörök), László Gábor dr, Lázár Ferenc dr, Kiss László dr, Daróczy Báliu dr, Jancsó Károly dr, Pauer Lóránd dr, Fclcgyházi l'al dr. Polgári nem pörös ügyekben eljárpak liácz Andor dr, hagyatéki ügyekben Domonkos Sándor dr, Zolnay Imre dr. Büntotőbirák: Iládai László dr, Scbessy Gábor dr és Kószó György dr. Telekkönyvi ügyek: Szeged teriifelén Komlóssy Albert dr, a környékbeli községekre Kalkics Audor dr és Szerdahelyi István dr. Társadalombiztosítási ügyeket tárgyal Szobonya Miklós, helyettes Jancsó Károly dr, Rádi László dr , A szóval előterjesztett kérelmeket Dobav Gyula dr és Szerdahelyi István dr veszi föl. Rendes törvény napot Szobonya Miklós tart minden szómba Ion, amikor a felek idézés nélkül is megjclcDhctnek *a bíróság elölt. A végrehajtók beosztása a következő: Szeged belterületén a M, O, R és Y, "W, Be, Bo betűs ügyekben vitéz Gál József, aki ugyancsak eljár Sándori'alván, Sövényházán, Kisteleken, Pusztaszeren, Álgyőn, Tápén és Semogvi-telepen — Szeged belterületén az A, A. Ii, G és a Ba briüs ügyekben Bálint János dr, ugyancsak ö jár el Újszegeden, Szőregen, Ujswntlvánon, Ós?entivánon, Kiibekbázán. Deszken, Klárafalván, Yedresházán és a Farkiréten, — Szeged belterületéit a II és S, Ü, X. Zs betűs ügyekben, valamint Fehérlón. Gajgonyán, Csengéién, Balástyán, fhzeszckrn. Szaty* mázon, az Alsóvárosi Fckeleföldeken, a Klebclsberg-telepcn. Rüszkén, S/.eulmihályteleken. Gyúlni télen. Kecskés-telepen, Domaszéken, Zákányon, Csórván, Átokbázán, Királyhaloniban, Móralialnion. Nagy«/.éksóson, Fekeleszclen, Pusztamérgesen cs öttömösön Kovács Ferenc, — Szeged belterületén az I, L. T.v és N, Ny, Bu. Cs, D."Gy betűs ügyekben, valamint a rókusi és a felsőváro-i feketeföldeken. Aigncr-tclepen. Fodor-telepen. Grdói rokkant telepen, Kiskundorozsmán Falágyi Tivadar iár el. SZÉCHENYI MOZI Mindennap 5, 7, fi Négy nap: 12 tábla, 10 ezer néző! ZILAHY LAJOS : HALÁLOS TAVAS/ Jegyelővétel: telefon 26-3-'•