Délmagyarország, 1939. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-06 / 277. szám
9 PEEM'A'GYA ROR574G 1S89 ősember & Konyha HllTOROK állandóraktára ifj. HEGEDŰS műbútorasztalosnál Somogyi-utca 15 miiiiiiiiiiiiiiiliuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiuii szájg aligha állhalna többé ellen. És a harapófogó osszczúrulávával megtörténhetnék az északi és deli szlávok egyesülése, vagyis niegszünhctnék az az akadály, amelyre még Palack v, a csehek történetírója mutatott rá. nevezetesen, hogy a magyarságnak Középeurópába való Benyomulása ékszeriien osztotta meg a szlávokat északiakra és déliekre. Mindennek a nagyszláv politikának kedvez Németország visszavonulása a Bal tikionbók ami odáig ment, hogy még német véreit is kitelepíti arról a szentföldről, amelybe a német lovagrend idejében hét évszázaddal ezelőtt mint Mária országába* keresztes háborúkban folyt a németségnek kivándorlása. Elméleti előkészítését segiti a német élellérelgondolás. Ennek egyik megnyilatkozása a nemzetiszocialista uralom hivatalos közjogászának: Carl Schmitt egyetemi tanárnak legújabb könyve, amely a »birodalom« fogalmát uj közjogi jelentésben ugy értebpezi, hogv nz a népi erő lelki-szellemi expanziója a „nagytérségben* más kisebb népek egyéniségének tehető méltánylásával. Egy másik rumét közjogász: Ernst Wolgast pedig már •bron arról álmodozik, hogv az európai kontinens népeit bárom nagy birodalomba kellene egyesíteni: egy germán, egv román, és egy szlávban- V mai német geopolitikusok, ugvlátszik, már egészen elfelejtik nagv kollégáinknak: Fricdrich' Ratzelnek félévszázaddal ezelőtt vallolt azt a fölfogását, amely a germán, latin és szláv népcsoportok mellett még egy negyediket is megkülönböztet Európában és ez a finnugor népcsoport, amelybe az észteket, finneket és bennünket magyarokat soroz. Ugylátszik, a mi univerzaligzlikus századunk nemcsak az egyéniségnek nem kedvez, dc a kis nemzeteknek sem. A nagy dimenziókban eltűnnek a kis arányok és a nagv tömegek korszakának kialakulása előtt állunk. Milyen tragikuma népeink sorsának! hogy eddig a bennünket egymástól elválasztó tömérdek országhatár miatt panaszkodtunk, most meg idestova közös határunk lesz az orosz kolosszusba beolvasztott testvérországainkkal. Ámde ebben a nagy világégésben is, amelyben az északi háború kihatásai reánk nézve végzetesebbeknek látszanak, mint a nyugatié, a nemzetek egyéniségük szerint méretnek meg. Már Deák Ferenc mondotta, hogy amiről önként lemondunk, azt örökre elveszítjük, dc amit ugv vesznek el tőlünk, ozt ínég visszaszerezhetjük. Milvcn nagy eltérést mutat e tekintetben a cseh. a lengyel és a finn nemzet. Abból a hatalmas láncból, amely az Északi Jeges-tengertől a Földközitengerig védte a nyugati kultúrát, a lengyel már kiesett, a balti államok meggyöngültek, most pedig a legészakibb védőbástván a sor. Annál nagyobb meggondolásra késztet ez bennünket, mert olyan határaink vannak, amelyek Európa határai is. Svinhufvud, a finn nép nagy tanítómestere mondotta 1911-ben a finn országgyűlésben: *És ba jogrendünknek meg is kellene semmisülnie ebben a harcban, népünket semmifele kényszermalom sem semmisítheti meg. Valamely népnek életreje saját kiválóságától függ, valamint erkölcsi erejétől. Ezek olyan értékek amelyekhez az önkényuralom nem ér el. Fölöltük maga a nép határoz*. A finn sznbadságünnen alkalmából a finn történelem legkritikusabb órájában meleg testvéri kézszorítását küldi Kalcv népének a maevar. ímlíkc'z'zufrlt a edd Cfyty htuj*ká& cici u-tán ma Ző á/c elUaqyótíoH Uatt mef az- ctftiU. aUóuÓAtei Ui& UÚZ&oh Kovács Henrik K ö N Y V. ES PA PIRKERESKEDBSEBEN Kolasrtau KöLCSEY-U, 5 Kataaztag Karácsonyra Legszebb ajándék: képes- és meséskönvvek, ifjúsági iratok, fotó- és zenealbumok, emlékkönyvek, disz tuilatai tók, töltőtollak, levélpapírok, stb. VAGY VÁLASZTÉKBAN, OLCStt ARAKON (A Délmagyarország munkatársától) Ma, december li án 20 éve aimak, hogy Szeged c«) ík alsóvásosi házában, magányosan és elhagyottan meghalt Kálin ány Lajos, a legnagyobb magyar folklorista. Fájdalmas magyar sors jutott osztályrészeid: a inig élt, küzdelmek között, a megncmértés közönyének akadályai közt kellelt munkálkodnia, amióta meghalt, szinte megfeledkeztek róla s még csak egy márvány táblácska sem jelöli a házat, ahol lakott és ahol életének legtermékenyebb idejét eMöllütfe és nem tanúsítja, hogy a hagyománykutatásnak cz a magyar pionírja városink szülötte volt ... Kálmány I.ajos papi ember voll s mint falusi lelkész közeljutott a magyar nép lelkéhez Falu. ról-fahi>ra vándora!!; üzle, hajtotta tudományszomjas magyar xére ér, a nép ajkáról leolvasta, a néplélek legmélyéből kibányászta azokat a régi hagyományokat, dalokat, verseket, amelyek ma már örökre elveszettek lennének, ha a „nótás pap - munkássága meg nem őrzi azokat a magyar néphagyomány gyűjteménye számára. A szegedkörnyéki magyar faluk, 'tanyák népe közt azóta falán már legendássá vált a „nótás pap* különös alakja. Nótás papnak hívták, mert felnőttnek, aggnak, gyermeknek dalolnia kellett előtte. Minél régibb, babonásabb dal volt, annál jobban örült a papi tudós, aki nem hivatásból, de talán valami csodálatos öszti'in. nagyszerű érzek folytán ugy gyűjtötte a népszokásokat, a népköltészet termékeit, mini szorgalmas méh a virágról a mézet . . . Levelezője volt az „Etnographia« cimü tudományos folyóiratnak, ahol beszámol l aztán gyűjtésének eredményéről és a legrégibb magyar hagyományok olyan csodálatos világát 'tárla föl. amely ma már ismertté tette nevét a külföld folklorista tudósai előtt is. Az „Etnographiar cimü folyóiratban 20 esztendővel ezelőtt, amikor Kálmány Lajos egyedül és észrevétlenül elhunyt az alsóvárosi Oltványiutca 2. száinu házában, Móra Ferenc irt nekrológot az Utolsó magyar sárnám-ról, ahogyan a szegedi néplélek nagy ismerője ezt a magyar tudóst elnevezte. A nekrológ csak 1920 januárjában jeleni meg, akkor, amikor Szegedről Budapestre is eljutott annak a híre, hogy a legnagyobb magyar hagyománykutató jobblétre szenderült. Avc uibtsá matyijat sámán . . . A nekrológ bevezető részeben arról emlékezik meg Móra Ferenc, hogy a budapesti lapek néhány sorban már elparentálták Kálmány Lajost s megjegyezték, hogy a' legnagyobb magyar folklorista halálhírét piélységcs részvéttel fogadta a tudományos világ. — Dehogy fogadta részvéttel! — irja Móra Ferenc —, 1929 elejét írták akkor, hol volt akkor a magyar tudományos világ? S ha volt, bizony egész más dolga volt neki, mint halottakat megeleveníteni. Móra Ferenc tollának csodálatos varázserejével „Tulipános láda* cimü kötetében „Az ulolsó magyar sámán* címen valósággal megelevenítette a „nótás pap* alakját. Egy magyar Inger1 ö f f Zetmát — ba volna ilyen nagy, népies nieseköftőnk —• regényes éposz megírására ihletné Móra Ferenc novellája, amelyben sejtelmes, babonás alakot nyer Kálmány Lajos, az utolsó sámán . . . Olt áll robusztus, hatalmas alakja a novella bűvös mondatainak megjelenítő erejében, kopottas reverendájában, rongyostalpu lábbelijével, amint az elhagyott telkeken .falusi palánkok mögött öreg parasztok között ül és meséiket hallgatja. Rőzseláng píros fénye száll a későőszi alkonyatban és a falusi pap szorgalmasan jegyzi azt, ami a falu véneinek ajkán, a hagyományok messze századokból visszacsengő melódiájából fakad . . « Uátríjro t&tt éici Ká'mány fajos 1875-ben mint 23 éves pécsi káplán kezdte, gyűjteni a magyar néphagyományok af. Ebö hatalmas gyűjteményét két évi múlva adta ki Koszorúk az Alföld vadvirágaiból* cim alatt. Később Csanádapácán lett segédlelkész, majd battonyai káplán és 1878-ban nevezték ki Szegedre rókusi káplánnak. Ekkor irta meg Szeged népe* cimü háromkötetes munkájának első kötetét ös-Szeged népköltése* címen. Ez a kötet Szeged város köllségcu jelent meg, Tisza Lajos kormánybiztosnak ajánlva. Az ajánlás igy siói; -Süiauid váoag jótevőiének, szivünk iabhfelének hálával és tisztelettel ajánlva*. A 220 oldalas kötet anyagát Kálmány Lajos negyedévig gyűjtötte, ami már akkor is bámulatát vívta ki a tudományos világnak. Ilyen hatalmas anyagot, ilyen rövid idő alatt! Erre csak a nótás pap lehetett képes, aki eggyé lett, valósággal összenőtt a szegedkörnyéki nép lelkével. A második és harmadik kötet: Temesköz népköltése* és „Szeged vidéke népköltése* 1891-ben jelent meg. Ez a munkája legtöbbet idézett, külföldön is elismert népszokásgyüjlerncnyünk, amely már itthon is ritka* ságszámba megy. •Boldogasszony ősvallüsuuk Istenasszonya* volt a cirne a fiatal káplán első értekezésének, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia adott ki s amely megalapozta hírnevét. Gyulai Pál már akkor levelezötagság reményéi csillogtatta meg Kálmány Lajos szeme előtt, de ekkor olyan események játszódtak le a rókusi segédlelkész életében, amelyek meggyüfóllették vele ezt a várost cs visszamenekült a falura. iHayáttyas Uatát,.. Faluról-falura vándorolt, nem tudott e©helyen élni, — Papi stációiból meg lehetne szerkeszteni a * csanádi egyházmegye térképét — irja róla Móra Ferenc. Végre Csanádpalotára plébánosnak nevezték ki 1891-ben s ekkor egy kis nyugalomhoz jutott. Erre az időszakra esik legtermékenyebb anyaggyűjtési munkássága, egészen 1908-ig, araikor szélütést kapott és 1009-ben mint nyugdijas lelkész visszakerült Szegedre. Páratlau érdemű cs értékű, szercncséskezü gy űjtő volt és tudta, hogy cz a legfőbb hivatása. A Kisfaludy-Társaság niegbizásából összeállította a „Hagyományok* cimü magyar mesegyűjteményt s ebből az alkatomból a Magyar Néprajzi Társaság és az „Etnog raphia« is melegen ünnepelte. Jólesett neki ez az elismerés, de azcrl továbbra is emberkerülő maradt. Társaságba, emberek közé husz esztendőn keresztül sohasem Vnent. Egyedül élt az oltványiutcai ház kétszobás kis lakásában s isak akkor mozdult ki, ha a Somogyi-könyvtárba kellett bemennie, hogv valamilyen adatot kikeressen. Egyedül élt és borzalmasan egyedül halt meg. Kis Iskolásgyrrmek fedezte föl a halálát, amikor félig elhasznált füzeteket vitt neki eladásra. (Ilyen füzetekbe irta le gyűjtései!, másra nem telt szerény nyugdijából.) Amikor a hatósági emberek' megjelentek a halottas házban, patkányokat rezzentettek el a halott arcáról . . . Már néhány napja holtan feküdt, senkije sem volt, aki törődött volna vele, akár él-e, vagy elköltözött egy jobb világba . . . Éppen olyan regényes körülmények között hatl meg, ahogyan élt s olyan magányosan, egyedülvalóan is, ahogy élt . . . A temetése csöndben folyt le. Madagaszkár? szerecsenek, a francia megszálló hadsereg kato* nái szolgáltatták a diszörséget temetéséhez. Ahogy egyszerű fa koporsóját kivitték a házból, két néger katona állt az egyik szomszédos épület előtt s azok tisztelegtek a legnagyobb magyar néprajzi tudósnak ... Ez képviselte a társadalom részvétét és három vidéki Íróember; Móra Ferenc, S z a I a y József, Cs. Sebestyén Károly, akik földolgozták aztán Kálmány Lajos hagy a tók át i- Könyvek és kéziratok térdig borították a borzalmasan elhanyagolt lakás padlóját s a vad rendetlenségben Móra Ferenc év társai olyan értékes könyveket is találtak, amelyeket ha Káhniny pénzzé tett volna, többet kapott volna bármelyikért, mint amennyi egészévf nyugdija volt .. * Tgy élt és igy halt meg a legnagyobb magyar folklorista. Halálának 2U-ik évfordulójára Bálint Sándor egyetemi magántanár, az egyetlen, akit nálunk mint néphagyománykutatót, habilitállak, hívta föl a figyelmünket, valamint arra is, hogy müvei nagy ritkaságok ma már és legfőbb ideje volna, hogy uj kiadást rendezze.neb sajtó alá beíölük. Igen értékes adatok vannak Kálmány Lajosra vonatkozólag Cs. Sebestyén Károly birtokában, aki sok eredeti Kálmány-kéziratot őriz. Lehetséges, liogy valamikor itl, a szülőváros'abm legalább egy kis emléktábla emlékezteti majd a hálátlan utókort arra, hogy a legnagyobb magyar néphagyománvkutató Szegeden élt, dolgozott és meghaít az Urnák 1919-ik. vérzivataros esztendejében . . .1 C'sánvi Piroska.