Délmagyarország, 1939. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-20 / 288. szám
SzerrTa, 1939. ífecemBer 20. D EL" M Á G Y'Á R OTI 51X G 5 Föloszlatták a Szegeden miihödö szektákat M ddventistáhnoh a Csoiiarádi-sugáiuíon és o Zerge utcában volt guUlehezObeiiiUK (A Délmagyarország munkatársától) A hivatalos lap egyik legutóbbi szarna közölte a belügyminiszternek azt a rendeletét, amely betiltja a különböző szekták működését. A rendelet szerint a belügyminiszter a honvédelmi és közoktatásügyi miniszterrel egyetértően a honvédelem érdekeit veszélyeztető szekták működését megszünteti. A beszüntetendő szekták közé tartoznak a nazarénusok, ag- adientlsták, a hetednapos adventistát;, a szombatosok, a ./<hova-fanui gyülekezete, az „őskeresztények'' és „pünkösdistdk" szektája, amelyek olyau tanokat hirdetnek, amelyek nz állampolgárokat a honvédelem állampolgári kötelezettségének teljesítéséről eltéríteni törekszenek. A miniszteri rendelet megjelenése után Szegeden a rendőrség államrendészeti osztálya lépett föl és megállapította, hogy a város területén a „hetednapos adventistáknak" a C'songrádi-sugárúton, az adventistáknak pedig a Zerge-utcában volt gyülekező helyük. A többi beszüntetett szekták közül u tanyavilágban különösen a Jehova-tauni gyülekezetének voltak tagjai. A rendőrség a beszüntetett Szekták tagjaival a belügyminiszteri rendelete érteimében a legszigorúbban lep föl. Legszebb horáisonui atándéh egy csodaszép RÖf liálÚiflB BECSEI Klauzál-tér 3. legszebb Karácsonyi aianden egy veioursiion noi urasai BECSEI Klauzál-tér 3. Karácsonyra gyönyörüszép fém nyakláncok, karcsattok, arany brosstűk nagy választék Becsei Klauzál-tér 3. Gyönyörüszép vékonyszálú matt ooi harisnya garantált Kibé'tön 1"98 BECSEI Klauzál-tér 3. Késői végrendeleti pör a Lichtenegger-örökség körül A végrendelet eredeti intézkedésének visszaállítását kérik a törvényszéktől - Hogyan alapította Uchtenegger Gyula negyedszázad alatt a milliós családi vagyont (A Délmagyarország munkatársától) Az egyik legismertebb szegedi családi vagyon ügye került most egy késői hagyatéki pör során a törvényszék elé. A nagy értékű családi vagyont a század elejétől kezdve negyedszázados fáradhatatlan, a magyar földért rajongó munkával az 1927-ben elhunyt L i ch t e n e g g c r Gyula teremtette meg, f:ki mint mérnök került Szegődre cs élele alkonyán hatalmas földbirtokot, házakat, malmot és egyéb gazdasági üzemeket hagyott családjára. A Lichtenogger-liagyaték örökösei az általánosam ismert és becsült igen jelentékeny és előkelő társadalmi helyet betöltő Ö r h a 1 m y-fcstvérek lettek, akik azóta is széleskörű, tevékeny cs szakszéni munkával kezelik a birtokot. A most — tíz évvel később — Dcly Károly dr. törvényszéki biró előtt megindult végrendeleti pörben ismét megelevenedik annak a Lichteuegger Gyulának szinte regényes fejezetekbe illő alakja, aki negyedszázados rajongó munkával megteremtette az Alföld egyik legszebb családi vagyonát. A Siapáry-uradalom mérnöke Lirhtenegger Gyula mint kitűnőén - képesített földmérő mérnök került Szögedre. A kilencszázas évek elején mint kitűnő földszakértd. a S z a p á r y-uradalom- szolgálatába állott, rendkívül agilis, lelkes embernek ismerték, kitűnően értett a földhöz, szerelte a földet és nemsokára annyira elnyerte Szapáry László gróf bizalmát, hogy rábízta a birtok ellenőrzését. Az uradalomhoz tartozott ' a többézcrhoídas gyúlni nagyrét, amelynek kitűnő termésű eredményeit Lichtenegger Gyula működése még csak fokozta. A földért rajongó mérnök megismerkedett a föld másik nagy értőjével: ítécsey Lde kulai ügyvéddel, aki a Bácskában az egyik, legismertebb parcellázási szakértő és vállalkozó hírében állott. A két jóbarát között sokszor fölmerült a gyálai birtok kérdése, az uradalomnak ez a része a Schlcsinl gcr-család bérlete volt és a bérlet ezekben nz időkben telt le. Tervet dolgoztak ki a gyálai birtok jobb értékesítésére és fölajánlották a grófnak, hogy ne adja tovább bérbe a nagyrétet, hanem ehelyett Lichteuegger Gyula és Ré'cscy Ede megvásárolják a ^zapáry-hiiloknak ezt a részét. A tervet a gróf szívesen fogadta. A kitűnő szakértő hírében álló földmérnök a kulai ügyvéddel együtt nagyobb kölesönt kapott a Földhitelintézettől arra' a célra, hogy a gyálai birtokot nehézség nélkül megvásárolja. Rérsey intézte a parcellázás ügyét és a két barátnak egyenkint 1500— 1500 hold gyálai föld jutott. Milliós vagyon Az egykori földmérnök boldogan vette birtokba a földet, rövid idő alatt elsőrendűen bemslruálta és annyira biztos volt munkájának eredményében, hogy építkezni kezdett, malmot létesített, a Dugöpics-téreii értékes házat vásárolt, vállalatai és üzemei egyre nőttek, gazdasága melleit akoltelepef létesített a dorozsmai uton. Minden vállalkozása sikerült, nagy szakértelmével és rajongó önbizalmával néhány év alatt milliós vaA leefzebb ajándék a könyvJtiUtyuei oU&fat a Szuialswtt t/cUeí M Hatalmas raktár szépirodalmi és ifjúsági könyvekből új cs ódon állapotban. Tekintse meg kirakatainkat. Kcrje 26 oldalas árjegyzékünket. SZÜKiTt KÖNYVESBOLT é$ ANT QUARIUM Az Alföld legnagyobb könyvszaküzlete. Szeged, Kőtcsey-u. I, T«l, 11-74 Szép és [vcaUtiUus a\ándék a töítoiolL Nagy és változatos raktárunkból, mindenki kiválaszthatja a kezéliez megfelelőt. Kedvező fizetési feltételek! Szűkíts Könyvesbolt Szeged, Kölcsey u, 1. Telefon 11-74. gyónt teremtett. A rendkívül kiterjedt vállalkozások néhány év alatt rendkívüli vagyont biztosítottak számára, amikor még azouban hatalmas adósságai voltak- hiszen a birtok- és házvásárlásokat, az építkezéseket és vallalkozasokat szinta töke. nékül kezdte; a Földhitelintézet kölcsöne teremtette meg számára az önálló gazdálkodás lehetőségét. Volt idö. amikor rendkívüli vagyon fölött rendelkezett, de olyan nehézségei voltak, bogy bizony néhányszor maga a bank vásárolla ineg részére a kölcsönök prolongálásához szükséges váltókat. Virágzó vállalkozások és egyre szaporodó vagyon mellett érkezett el a vilácháhont, a konjunktúra lendítette előre a gazdasági életet és ebben a helyzetben Lirhtenegger Gyula magtalálta a helyes módot az ujabb sikerek felé. \ pénzpiac megváltozott, Lirhtenegger Gyula Körív, nven visszafizette kölcsöneit. így állolt a gazdasági konjunktúra idején, mint egy többmilliós vagyón független ura, aki az Alföld egyik leggazdagabb birtokosa lelt. Örökbefogadás Nemsokkal a háborús évek ulán a föld és a gazdálkodás rajongója meghalt. A sokmilliós vagyon ura felesége: született Csórja Zsuzsanna lett, akit rendkívül vallásos református asszonynak ismertek. Lichteuegger Gyulának nem voltak gyermekei, még 1920-ban örök befogadta ncverílányát: ö r h a 1 m y Károlyné Nagy PolixéniSf, aki később Vécsev Béla báróhoz meni feleségül. Neveltleányát és annak gyermekeit az <YZ] végy ugy szerette, mintha saját gyermekei lettek I volna: nemsokkal később Véc-sevné fiát: (j r h > 1m y Károlyt bizla meg a gazdálkodással, amintje a huszártiszt nagy szakértelemmel és fölkészüítséggel tett elegei. Ebben az időben történt, hogy az első földbirtokrefoim során nz OFB mintegy 000 .holdat vett igénybe a birtokból: hosszu küzdelmet kellett végigvívni abban a kérdésben, hogy az OFB mennyire értékeli a kiváló minőségű t'ijjldet. Az i'uzv csak mintegy tiz év előtt fcjeződ'Jtf bc: az OFB mérlegelte a kitűnően vezetett g/izPárisi Nagy flruház Rl, Szeged (Csekonics és Kiss utca sárral K A RACSŐNY í AJAN1) ÉKTAR G Y A K 'Vásárhelyi fali tányér —.38, <—.38 Vásárhelyi hamutál —.98, —.38 Üveg virágváza világos zöld —.38 Vásárhelyi virágváza -.98. —.58 Üveg bonbonier — 68 Poreellán hamutál —78 L vrg vajtartó —.88 Műselyem szív emlékkönyv —.68, -.78. -.98 Iparművész gomba tűpárna -.98 Vásárhelyi kulacs —.98 Fayence kancsó — 98 3 drb tál fayencból —.98 Üveg tészlás tányér világos zöld 6 drb —.98 Vizes pohár világos zöld 6 drb —.98 Porcellán virágváza P 1.48 Üveg kompót készlet 6 személves világos zöld P 1 76 Poreellán bonbonier P 178 Iparművészeti tintatartó készlet: 1 tipta tartó 1 lapper, 1 tollszár P 1 98 Höpalack fél literes P 2,08 Üveg kompót készlet 6 személyes P 2 28