Délmagyarország, 1939. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-15 / 284. szám
PéaíeE T939. foeeraSer Í5. OEEMAGY'AR ORSZÁG 170 oldalas lieieí KCszOll 9 csongrádi „Bomba'-ptirbcn (A Délmagyarország munkatársától) Jólismert a nyilvánosság előtt az a nagyszabású rágalmazási pör, amely országos érdeklődés mellett hónapokon keresztül folyt a szegedi törvényszéken a csongrádi >Bomba« cimü röpirat tényállításai körül. A /Bomba* miatt Piroska János csongrádi polgármester telt följelentést tíencsik Zoltán dr. volt csongrádi villanygyári igazgató ellen, aki súlyos vádakkal illette Piroska közéleti működését és magánéletét. Az ügyben a tanuk százai vonultak föl a bíróság elé és a vallomásokból áldatlan kép bontakozott ki a Csongrád életében megnyilvánuló ellentétekről és áldatlan harcokról.. A törvényszék Sára y-tanúcsa Szegeden, Budapesten és Csongrádon hallgatta ki a tanukat, majd három hónap előtt a monstre rágalmazás] pör megérett az Ítéletre. A bíróság fölmentette Bencsik Zoltán dr-t a vád alól azzal az indokolással, hogy a valódiság bizonvitása a lényeges állitások tekintetében sikerült. Annakidején az Ítélet nagy föltűnést keltett és Piroska ellenfelei az itélet megállapításaiból uj élet kezdetét várták Csongrádon. Közben a pör iratai egyre szaporodtak, ugy, hogy a bíróságnak két és felmázsa aktából kellett a valóságot megállapítania. Az itélet kihirdetése Ulán a büntetőlanács hozzákezdett az itélet írásban történő kifejtéséhez. Keszthelyi Bcla dr. itéletszerkesztö birö két cs fél bóuapon keresztül dolgozta föl a hosszú hónapokig tartó főtárgyalás anyagát, a száz és száz tanú vallomását, valamint a két és félmazsányi aktát, inig a közelmúlt napokban elkészült az irásbafoglalt itélet, amely maga is szinte páratlan munka, az igazságszolgáltatás menetében. Az itéfet több, mint 170 oldal terjedrimü és" szinte történeti sorrendben, az egész villanyügy föltárásával és kibogozásával, valamint a csongrádi harcok megvilágításával pontos képét adja a sBoniba«-ügynek, valamint részletesen megindokolja, miért keltett a bizonyítás adatainak mérlegelése után fölmenteni Bencsik Zoltánt Az itélet súlyos megállapításokat tesz Piroska János magatartásáról, mind közéleti, politikai szerepléséről, mind magnéletéröl és hosszú oldalak foglalkoznak a villanyüggyel, amely a tőrvényszék megállapítása szerint érzékeny veszteséget okozott Csongrád városának. A 170 oldalak, olvasmánynak is rendkívül érdekes Ítéletet most kézbesítették ki a pör szereplőinek. ugyanakkor a két és félmazsányi iratot átküldték az ítélőtáblához, amely előtt játszódik le a közeljövőben a monstrepör második fölvonása. Hőmérőt a vasúti kocsikba! CA Délmagyarörszág munkatársától) Rendkívül érdekes és a nemzeti irányú takarékosság szempontjából figyelemreméltó beadványt küldött Pick Jenő szegedi szalámigyáron a MÁV igazgatóságához. A beadványban Pick Jenő fölhívja az igazgatóság figyelmet arra, gondoskodjék arról, hogy a vonatokat ne fűtsék kibiihatallauul magas hőmérsékletűre. A mai állapot, illetve a vonatok mértéktelen és senki által nem kívánatos fűtése a nemzeti yagyon pazarlásával egyenlő. Pick Jenő ezzel kapcsolatban azt javasolja, hogy a vasúti kocsikat lássák ól hőmérőkkel; "z igen olcsó befektetés, amelynek a sokszorosát takaríthatjuk meg fűtőanyagban, ha a kalauz mindig ellenőrzi a fülke hőmérsékletét. Istentisztelet a zslnacródában péntek délután -1 órakor. Köznapokon reggel háromnegyed 7, délután 4 órakor. ZSÁK, pontjva, lóla haró, mindennemű kötéláru gyári áron Varga Mihály cégnél aradi-utca Kosáry Domokos dr. előadása Kárpáteurópáról (A Délmagyarörszág munkatársától) Értékes és minden vonatkozásban érdekes szabadegyetemi előadás hangzott el csütörtökön 18 órakor a központi egyetem aulájában. Kosáry Domokos dr, a Báró Eötvös József-kollégium tanára »Kárpálcurópa* címmel tartotta» meg előadását nagy érdeklődés mellett. A fiatal tudós Kárpáteurópának nevezte el a Kárpátok medencéjét s az eküré csoportosult népek érdekközösségét, amely Európának ezt a részét a nyugati kultura határvonalaként az európaias műveltség őrzőjéül állította Kelet kapujába. Kosáry Domokos dr. ismertette azokat a tudományos szempontokat és irányelvekét, amelyek alapján bírálják el Európa széttagozódását. Beszélt a determinizmus elméletéről, a modern francia geográfia pesszimizmusáról, amely szeriül aonak kérdését, hogy valamely európai érdekcsoportban melyik nép a történelemalakító erő, az aktivitás dönti eL Utalt azokra aa elméletekre, amelyek szerint a keresztény Európa kulturha tárait a középkorban Kelet felé tolták ki s igy Európa periodikus beosztása mindig újjáalakult. Hangsúlyozta, bogy ma már meg kell állapodni abban, hogy állandó történeti tájat állandó névvel jelöljenek s Európának ezt a részét, a legkeletibb európai kultura bástyáját Kárpáteurópának nevezzék. Fölsorakoztatta azokat a történelmi, néprajzi és geográfiái tényezőket, amelyek kialakították Kárp&teurépát, uiajd boncolta azt a két elmeletet, amellyel legsűrűbben kell niegküzdenünk Európának ezen a részén, a gmcoslavUmus és a német »kulturlejtő« elméletét s mindkettő alaptételeinek tarthatatlanságát bizonyította be. A kitűnő előadó nagy fölkészül'tségfl, rendkívül érdekes előadásának vezérmotivvmaként ki® csendült a magyarság történelemalakító ereje cs az európai kultura védelmének mindenkori vállalása- Rá kell eszmélnünk sorsunk na itt Kárpáteurópábau, mert sorsracszmélés eakölcsi ériek s az a nép, atnely bátran vállalja a nyugati műveltség védőbástyájának szerep % nem pusztulhat el. A lendületes és uagyvonalu előadást Csek e y István dr. professzor köszönte meg, ma jd hozzászólt az előadáshoz és abból a szempontból, hogy az európai kultura határa csakugyan a Kárpátok vonalánál végződik, helyeselte Kosáry Domokos dr. >Kárpáteurópa«-elmé!etét és saját, érdekes tapasztalataival támasztotta alá a fiatal tanár meglátásait. Végül bejelentette, hogv a legközelebbi szabadegyetemi előadást 1910 február első hetében tartják meg. HÍREK \ • i " A Meteorológiai Inlézet jelenti 22 ZxZ ICiO órakor. Időjós lat; Északkeleti szél, több helyen havazás, vagy havasesö. Sok helyen, főleg délen köd. \ hőmérséklet alig változik. — Harmadik adventi délután a Katolikus Körben. A belvárosi egyházközség és a Kato • likus Kör vasárnap, 17-én 17.30 órai kezdettel rendezi a nagysikerű adventi előadások sorozatának harmadik, befejező részét. A kulturdélután szónoka P. Borbély István S. J; vetített képekkel kisért előadást tart Várady Imre dr. egyetemi tanár; a zenei műsort S z ü c s-B o r u s Etelka énekművésznő, to • vábbá a kegyesrendi gimnázium cs a Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület sok sikert aratott énekkarának szereplése alkotja. Az előadássorozatot a inegyésfőpásztor szózata zárja be. A tagokon kivül vendégeket is szívesen lát a rendezőség. Belépődí j nincs. Kötött-szövött meleg férfi ingek LAMFEL és HEGYInél — Révész Imre református püspök Szegeden. Révész Imre dr., a tiszántúli református egyházkerület püspöke csütörtökön délután Szegedre érkezett a szegcdi református egyházközség meglátogatására. A püspököt az állomáson Szeged város nevében Pálfy József dr. polgármester, a szegedi és újszeged! református "egyházak nevében' az elnökség fogadta és köszöntötte. A püspök csütörtök este a szegedi Lorántfy Zsuzsanna Egyesület munkáját látogatta meg. Ma, pénteken 20 órai kezdettel az egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Gábor Körének b'bliaóráját tartja a kör helyiségében (Kárász-utca 15). Szombaton 17—19 óráig a szegcdi Kálvinista Körön kérésziül a szegedi és újszeged i egyházak férfitagjaival találkozik. A püspök vasárnap délutánig tartózkodik szegedi hivei körében. — Nagy kiállítást rendeznek Kassán. Kassáról jelentik: A Felvidéki Idegenfoigalmi Szövetség értekezletet lartott Kassán. Az u terv alakult ki az értekezleten, bogy a vendégforgalom emelésére Kassa város társadalma 19J0 nyarán kiüliitást rendez. Minden remény megvan arra, hogy ezen a kiállításon bemutatják a régi kassai múzeumnak azt az értékes anyagát is, amelyet mindmáig a budapesti Nemzeti Muzeumban őriznek. A kiállítás nagyjelentőségűnek ígérkezik. — Templomi hangverseny az evangélikusoknál. A szegedi evangélikus egyház cgyhe'.cs adveutl evangelizáló előadássorozatát december 17-én 17 órai kezdettel lartandó templomi hangversenynyel zárja be, amelyen közreműködik W o 1 f Lajosné, dr. Keken Andrásnc, vitéz Magyar János énekszámokkal, B e 11 c Ferer.c dr. negecJüés Egyed Aladár zongoraszámmal. 'Az evangélikus vegyeskar is énekel, W'olf Lajos ceglédi föesperes pedig előadást tart Bcléplidij nincsen, az orfertóriumot a finn Vöröskereszt javára íorditják. Erre a célra gyűjtenek már a délelötli istentisztelet után is. — Közgyűlés. A 'Szegedi Kisdcrlóvö cs Jótékony Nőegyesület csütörtökön délután tartotta évi iérdes közgyűlését az egyesület Toldi-utcai székházában Szász Gyuláné elnökletével. Az elnöknö megnyitó szavai után Matusovits Tibor dr. titkár évi jelentése következett, majd Sörcgby Mátyásné á jótékonysági akció sikeréről, F ü r Béláné pedig az óvóda működéséről számolt be. Petbő Lilly a leánykor missziójáról közölt ismertetést. Szi rá ki Éva a pénztári jelentést és a iövöévi költségelőirányzatot terjesztette a közgyűlés elé. A jelentéseket és beszámolókat a közgyűlés elfogadta, majd az elnöklő Szász Gyuláné megköszönte az előadók pontos, lelkiismeretes, tökéletes munkáját s Isten áldását kérve az egyesület további ínükdöésére, az ülést bezárta. — Stcin I'clcr halála. Szeged kereskedőid rsadalmának ismert és közbecsült tagja költözött el az élők sorából: Stein Péter kárászutcai kereskedő 60 éves korában, hosszas betegeskedés után elhunyt. Slein Péter a világháború előtt Nagykikindún volt tekintélyes kereskedő, az összeomlás ulán költözött Szegedre és nyitotta meg üzletét, amelyet kiváló űz • leti érzékével hamar fölvirágozlatott. Stein Péter temetése pénteken 15 órakor lesz 9 belvárosi temelő kupolacsarnokából.