Délmagyarország, 1939. november (15. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-10 / 255. szám
4 dccmagyarország Péntek, 1939 november lő. rejtegette a postai tarifáiig Változásokat, amelynek előnyös ős Szegeti szempontjából üdvös megváltoztatását a kamarának köszöuhelik. Tudomása szerint most van előkészületben a MÁV tarif arcreformja is, nagyon üdvös volna, ha itt is olyan változások történnének, amelyek Szeged ismert tarifalit hátrányait kiküszöbölnék• Ebben nz esetben komoly építkezés indulhatna megJSzegeden. Javasolta továbbá, bogy Cegléd és Szeged között végre épüljön ki a kettős sínpár. Fölemlítette ezután, hogy a klíring nagyon nehézkesen és soká utalja út a pénzt s ciuiutt külföldi szállítás majdnem lehetetlen. Rainer Ferenc elnök válaszolt Pick Jenő szavaira és kérte, hogy a fölvetett gondolatokat írásban terjessze be. Ezután Tonelli Sándor dr. főtitkár ismertette adminisztratív természetű főtitkári jelentését és a hétfői miniszteri értekezlet anyagát. Bejelentette, hogy Varga József kereskedelmi és iparügyi miniszter a havonta szokásos értekezletet szerelné felújítani. Ismertette a főtitkár, h"gy a szegedi Kereskedelmi és Iparkamarában vizsgálat volt és a vizsgálati vezető .Miniszteriális főtisztviselő a legnagyobb megelégedését fejezte ki. Ezután Laiulcsberg Jenő dr. a kereskedelem képesítéséről szóló törvényjavaslatot ismertette, amelynek lényege, hogy a. kereskedelmi szakmában négy középiskolai végzettség megkövetel tessék cs az ügynökök is képesített kereskedők legyenek. Az ismertetés ütán széleskörű Jrita iuduli meg. Ugyancsak Lgndpsbprg Jenő dr. ismertette a húsipari vasárnapi és szcntistvániiapi münkaszünetről szóló rendelettervezetet, amelyet a a közgyűlés elfogadott. Ezután Cscrzy Mihály dr. ügyvezető titkár az ipari szaktanfolyamok jövőévi programját ismertette, amely szerint 19 ipartestület kebelében 7-1 tanfolyamot rendeznek. Egyidejűleg a mestervizsgák számát is fokozzák. Cscrzy Mihály dr. ismertette az OTT utólagos üzemel lenőrzésének kérdését is; hangsúlyozta, bogy az ellenőrzésekben oz OTI gsupáu annyi időro visszamenőleg vizsgálja meg az üzemet, amilycu időben az előbbi ellenőrzést végezte, nehogy megtörténhessen, hogy egy-egy üzemet báromévenkint mindig 10 cvre visszamenőleg vizsgáljauak fölüL A közgyűléshez Piek Jenő indítványa érkezett csupán bo, cz azonban az elnöki hozzászólásoknál mátj szóbakerült. A lényege az indítványnak az utánvételi értékhatár fölemelése, vagyis ha a szállításnál a súlyt emelik, ennek megfelelően emeljék az értéket is. A kamara éri közgyűlése 13.45 órakor ér't véget. annaM| f jp F m gyogyhaskötot a legwkeletesebr a tm ggp "I modellek szerint speciálisan jT II % O f Höfie fűzős gyógyhaskötőt a legtökéletesebb szabással készit Klauzál iéc 3. A képviselőház uj elnöke: Tasnádi-Nagy András Megkezdték a költségvetés tárcaként! tárgyalását Bartha honvédelmi miniszter beszéde Budapest, november 9. SAnyci-Merse Jenő cj in )k lésé vei kezdődött a llúz csütörtöki üléseAz üléseu nagyszámban jelenlek meg a képviselők; ezúttal is hiányoztak a nyiluskereszte»ek. Az elnök ismertette, hogy Bobory György, a. Ház alelnöke bejelentette tisztségéről való lemondását. IJobory György működéséért jegyzőkön) \ i köszönetet mondott a Húz. .Az elnök a továbbiak sorún bejelentette, bogy Darányi Kálmán halálával megüresedett lapol&i—bala ionfüredi kerület választása ügyében megkereste a belügyminisztert, majd közölte, bogy Homonnuy Tivadar, ellenjegyzésével a KANSz kérvényt nyújtott be a Házhoz a köztisztviselők helyzetének megjavítása érdekében. Ezután keriilt sor az elnökválasztásra, üszsírsen K>(j szavazatot adtuk le; ebből 150 Tasnádi-Nagy Andrásra esett, B megoszlott, 1 pedig érvénytelen volt. A választás uián 5 perc sziiart k<>vetkőzeti, majd kimondották a föidbirtokpolitikai törvényjavaslat bizottsági jeIcnte-euek tárgyalásara a sürgősségek Ezután az 1939—40. cvi költségvetés tárcaként í tárgyalását kezdte meg a liáz. A napirendre először; H honvédelmi tárra tárgyalása keriilt. Szakdts I'ál előadó ismertette ;i honvédelmi tárca költségvetések Kiemeli, hogy a katonai egyen jogosításunk óla Olcsóbb a fej-láb Pfck-sza!ámígyár Felsüt iszapart 13, Ti»za Lajot-körut 83. elárusító u z I e tei ben oO fillér ks-kéol friss sertÉfh ij 1.86 pengő kg-ként zMrizalonfia-.-zedelék t 4<1 pengő kg-ként préselt leuerlő 40 fillér ks-ként ez az első költségvetés, amelynek keretében honvédelmünkről szabadon rendelkezhetünk. Méltatta honvédségünk fegyelmezettségét, vitézségét, amellyel fölszabadította Kárpátalját, Ez a fegyvertény ismét bebizonyította, hogy a világszerte elismert magyar, feutonui virtus semmit sem hanyatlott. Ez nemcsak a régi fegyvernemeknél virágzóik hanem megmutatkozott a légierőnél is. Ismertette a bonvédelem fölépítését, majd utalt arra, bogy a honvédség eredete az 1818-as szabadságharcra uyúlik viszsza- Akkor az ország függetlensége volt kockán. Ma sem kisebb veszélyek fenyegetik az országot, ezért azzal ajánlja a költségvetést elfogadásra, högy fogadják cl ugyanolyan lelkesedéssel, mint J848-bau a képviselőház Kossuth javaslatát. A vezérszónokok közül elsőnek Bajcsy-Zsilinszky Endre szólalt föl. Külföldi, kölcsön fölpetéiét látja szükségesnek a hadsereg fejlesztése erdekében. Olaszország segítségével olyan nagyszabású kölcsönhöz tudnánk hozzájutni, amelynek réven honvédségünkét niyó és ütőerö kintetetében Európa első hadseregévé fejleszthetjük. A kormányzó bölcs megállapításához kell alkalmazkodnunk, amely szerint barátaink mellett, akik között fölsorolta az olaszokat, a lengyeleket, uémeteket, más barátokat is kell szerezni. Csicseri-Rónay István történelmi visszapillantást vetett a trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak a. korszakára, majd Baky László, Uokky Károly szólalt föl. Karom óra előtt uyitotU meg újból az ülé;t Bzingei-Metse Jenő elnök és rcszvóüiv iií tkOzatoí tett a müncheni merénylettel kapcsolatban. A következőket mondottat — Mély megdöbbenéssel értesültünk a baráti Németországbau történt barbár merényletről. Meg vagyok győződve arról, bogy a tisztelt Ház egyöntetű érzését tolmácsolom akkor, amikor mély részvétemet nyilvánítom az ártatlan áldozatok halála fölött és őszinte örömömnek adok kifejezést azért, hogy az isteni gondviselés a nagy ncrnel birodalom vezérét megmentei tc. Ezután vitéz Makray Lajos szólalt föL Bc szedőben főleg a honvédelmi tprea költségvetésének szociális kibatásaivul foglalkozott. Jól fölszerelt honvédség nélkül nincs magyar elet és magyar jövő. Nemcsak ucmzetyédő szercpo van azonban a honvédségnek, hanem nemzetnevelő szerepe és hivatása is. A kiszolgált katonák egészséges közszcllcmct fejlesztenek ki környezetükben. A tisztikar jó szellemének integritását féltő gonddal kell őrizni A kormányzó Kassán márványbukívánkozó szavakat mondott; örök magyac katona és a nemzet atyja szólalt meg benne. Több vezérszónok nem volt és igy a feliratkozott szónokokra került a sor. M e s k ó Zoltán, vitéz Zcri n váry Szilárd, vitéz Patacsy Dénes, Szabó Gyula, Horváth Géza cs Frick Yalcr felszólalása uláu ritez Bartha Károly honvédelmi miniszter válaszolt az elhangzottakra A honvédelmi miniszter beszédét azzal kezdte, hogy ma már a háborút nemcsak a hadseregek vívják, hanem a neinzét apraja-nagyja, az egész állam hatalmi és gazdasági gépezete. A honvédelem gerince azonban mindenkor a hadsereg ma rad. Énnek értéke dönti el a báboru sorsát. Hála nemzetünk józan megértésének és áldozatkészségének, alig akad valaki a bízóban, aki ne lennt meggyőződve arról, hogy utolsó fillérünket is fel kell áldoznunk a honvédelem fejlesztésére. — A houvédséget az ország érdekeinek megfelelően átszervezték. Ezzel párhuzamosan az uj honvédelmi törvénnyel a nemzet minden erejét létküzdelmüuk szolgálatába, állítottuk. A háborús önellátás érdekében hadiiparunkat kifejlesztettük. Ez viszont a munkanélküliség leküzdése szemponl jából éreztette jótékony hatását. A beszerzéseknél a vezérelv a magyar ipar foglalkoztatása. Csakis akkor jöhet tekintetbe a külföldről történő beszerzés, ha hazai iparuuk a gazdaságos gyártásra berendezkedve még nincs. — Igeu komolyan láttunk neki — mondotta a továbbiakban — a légoltalom megszervezéséhez is. Szükségesnek tartja, hogy az ország lakosságát a légoltalmi reudelkezcsck legpontosabb betartására újból felszólítsa. A szociális kőrdéseki öl szólva, kijelentette, hogy teljes tudatában van annak, bogy a háború áldozatairól gondoskodni elsősorban állami feladat. Az eliuult évbeu 25 vállalatot büntetlek meg körülbelül 25.000 pengő pénzbírságra hadigondozottak foglalkoztatásának elmulasztása miatt. Elismeréssel adózott a magyar áldozatkészségnek. Hálával emlékezett meg a honvédség tisztikaró. nak, altisztjeinek és legénységének önfeláldozó munkásságáról, amellyel nemcsak a fejlesztéskövcleltc nehéz feladatokat oldják meg, hanem a Felvidék és Kárpátalja visszafoglalásakor fegyelmezett és kimagasló teljesítménnyel a világ figyelmét is méltán hadseregünkre irányították. A miniszter végül köszönetét fejezte ki, hogy a honvédelmi költségvetést a Ház pártkülönbség nélkül felkarolta. Ezután a bonvédelmi tárca költségvetését a Ház elfogadta. Az ülés cgyuegyed 7 órakor ért végei 1 Találgatások az alelnöki tisztségre Bobory György lemondása következiében megüresedett u Ház alelnöki tisztsége. Illetékes körökben több nevet latolgatnak, közöttük Kölcsey Istvánét és Törs Tiborét. Tekintettel arra, hogy a református elnök mellé katolikus alelnököt szeretnének, újabbau fölvetődött Marton Bcla ós Jurcsek Béla ne* o is. Az aloluökválasztás időpontját előreláthatólag a pégteki üléseu tűzik ki. A MÉP csütörtökön ülést tartott, amelyen állást foglalt Törs Tibor, alelnöktcgo •mellett.