Délmagyarország, 1939. október (15. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-03 / 225. szám

Kedd, 1939. október 5. DECMAG7ARORS2XÖ 5 Tanévnyitó ffíszközgyüHs a Ferenc József-iuttomány­egyetemen (A Délmagyarország munkatársától) A Fe­rencz József-tudományegyetem yasárnap dél­előtt fél 12 órakor tartotta tanévnyitó díszköz­gyűlését. A központi egyetem dísztermében a zsúfolt széksorokon ott láttuk Glalifelder Gyu­la dr- gsanádi püspököt, Eyssen Tibor dr.-t, a kultuszminiszter képviseletében, Angyal Pál dr. egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében. Jelen volt Hütll Ti­vadar dr., a debreceni egyetem rektora, Stacho Tibor dr., a műegyetem dékánja, Tukats Sán­dor dr. főispán, vitéz Szendrey László Csou­grúdmegye főispánja, Pálfy József dr. polgár­mester, Falkay Gyula ítélőtáblai elnök, Bácz Andor, a járásbíróság elnöke, Tóth Tibor, MAV üzletigazgató, Tarján Béla dr. a Köz­jegyzői Kamara képviseletében, vitéz Meslcó Zoltán dr. orvoskamarai elnök, Ábrahám Am­brus dr., a tanárképzőfőiskola igazgatója, vala­mint az egyetem tanári kara. Az egyetemi énekkar eloékelte a Magyar Hiszekegy-ot, majd Erelcy István dr. lelépő rektor tartotta meg az elmúlt tanév beszámo­lóját. Rámutatott azokra a világtörténelmi ese­ményekre, ainolyek következtében a Felvidék egy részét viszacsatoltuk és Kárpátalját vis/ szaszereztük. Az egyetem több mint 20 000 K költséggel megszorvezto a légoltalmat és a fel­vidéki, valamint a katonahallgatók részére pót­szemesztert iktatott be. A kassai bovonulásön az egyetem tanácsa is résztvett az egyetemi díszjelvényekkel és alkalma yolt a jelenlévő Itothcrmcre lorddal találkozni, aki megtudva, hogy a Ferencz József-tudományegyetem mun­kássága anyagi eszközök miatt nehézségbe üt­közik, 10.000 pengőt bocsátott az egyetemi ta­nács rendelkezésére. Az egyetemi tanács a ka­pott összeget kisebb részben a diákvédő- és diákjóléti iroda cs könyvtár, nagyobb részben pedig az orvosi kar céljára használta föl rá­dium beszerzésére. Megemlékezett Eroky Ist­ván dr. arról is, hogy a fölszabadult területek visszacsatolásának következménye volt az is, hogy új egyetemi diákotthont állítottak föl. Beszámolt a lelépő rektor a tanév folyamán bekövetkezett változásokról és egyéb esemé­nyekről is. Az egyetem halottai között volt Berecz János dr. orvosprofesszor, az egyetem felsőházi képviselője, Maryau Zdiechoivski, a vilnai egyetem irodalomtörténeti tanára, a szegedi egyetem díszdoktora, Schneller István, az egyetem nyugalmazott neveléstudományi professzora és Séhcrffel Aladár, az egyetem Címzetes nyilvános rendes taxiára és díszdok­tora. Nagy veszteség érte az egyetemet azzal is, hogy Menyhárth Gáspár, a magyar magán­jog tanára 70. életévének betöltése illán nyuga­lomba vonult. — Azokat a tátongó réseket. — folytatta a lelépő rektor —, amelyeket a halál és a nyug­díjazás ütött sorainkban, bo kellett töltenünk. Egyetemünk felsőházi tagjává Szent-Györgyi Mberfc professzort választották meg. Az ürese­désben lévő tauszékekro pedig a kormányzó úr őfőméltósága a következőket nevezte ki: fVÍ­vinczi Takács Zoltánt a művészettörténeti tan­székre, Szőkefalvy Nagy Gyulát a geometriai tanszékre nyilvános rendes tanárrá, Schneller Károlyt a statisztika és közgazdaságtani tan­székre, Batizfalvy Jánost a szülészeti és nő­gyógyászati tanszékre, cs Gombás Pált az el­méleti fizikai tanszékre nyilvános rendkívüli Unátrá- A tanév során az egyetem díszdokto­rává avatta Balogh Jenő nyugalmazott igaz­sagügyminisztert, a nagy magyar büntető jo­gászi és „sub auspiciis gubernatoris" doktor­rá aratta Popják György orvostanhallgatót. Ezután arról emiékezett meg Ereky István ii;. hogy az Egyetem Barátai Egyesületének kiadványaiban megjelent tudományos munkák révén az egyetem csereviszouyban van a mű­Telt ' külföld minden nagyobb jelentőségű' tudo­mányos intézetével. Az elmúlt tanév folyamán a külföldi tudósok cs írók egész sora látogatött el egy-egy előadásra a szegedi egyetemre. Igy többek között Carlo Ceni Bolognából, Gerhard Domagk Eberfoldböl, XLV. Henrik, Reuss örökös hercege G eraból, Pietro Silvia Rómá­ból, Andró Ehcrive Parisból. Végül rendkívül érdekes statisztikai összehasonlításokkal muta­tott rá Eroky professzor arra a nagy veszte­ségre. amelyet a Ferencz József-tudomány­egyetem a gazdasági válság miatt lecsökken­tett költségvetés következtében szenvedett. Ez csak az elmúlt tanévben 623.160 pengő vplt, ami majdnem ugyanannyi, mint valamennyi egye­temé és tanárképző intézeté együttvéve. A tíz törvényhatósági joggal fölruházott város kö­zül Bajának, Székesfehérvárnak és Hódmező­vásárhelynek kisebb a költségvetése, mint a szegedi egyetemé. A 44 megyei város között pedig Csak Pestszentlőrinc és Újpest évi kiadá­sai múlják fölül a szegedi egyetoméit. Az ál­lami költségvetés egymagában azonban nem elegendő ahhoz, Kogy az egyelem jelentőségét egeszében fölismerhessük. Az egyházak, a kol­légiumok és diákotthonok egész 6orát tartják fönn. Az elmúlt tanév folyamán ezekben az 1600 hallgató közül ötszázan kaptak lakást, a diákjóléti és diákvédő-iroda pedig 691 hallga­tót részesített mintegy 40.000 pengő segélyezés­ben, a menza pedig több mint 80-000 pengő ere­jéig adott közel 200 hallgatóiak élelmezést. A rektori beszámoló után Ereky István né­hány lelkes sző kíséretében Baló Józsefnek, az új rektornak adta át a rektori méltóság jelvé­nyét s átadták jelvényeikot az egyes dékánok is. Baló József rektor; meghatottan mondott köszönetet a lelépő rektornak hozzá intézett szavaiért, majd megtartotta tudományos érte­kezését: „Az érelmeszesedés megelőzése" cím­mel, amelyet a közönség mindvégig rendkívül nagy figyelemmel hallgatott. Az egyetem tanévnyitó ünnepe a Himnusz eléneklésével ért véget. HÍREK \ 'A" A Meteorológiai Intézet jelenti 2z l\Z 1QO óraikor, Idő jóslat: Mérsékelt szél, kevesebb felhő, de több helyen köd. Helyen­ként, főleg keleten még kisebb eső, egy-két helyen esetleg zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. V — Az Egyetemi Diákotthon megnyitása. Amint ismeretes: a szegedi egyetem tanácsa Szilassy Béláné, a felvidéki ifjúság nagy pártfogójának és Pfeiffer Miklós kassai kanonoknak, a felvidéki egyetemi ifjúság lelkes gondozójának támogatásá­val államsegélyt eszközölt ki uj egyetemi inter­nátus céljaira, amely a legszegényebb sorsú hall­gatóknak ad a lehető legolcsóbb áron lakást. Sze­ged város vezetőségének megértő támogatásával sikerült a Mérey-utcai sarkán levő városi bérház III. emeletén 60 egyetemi hallgató vészére uj Egyetemi Diákotthont létesiteni. Purjesz Béla egyetemi ny. r. tanár, az Egyetemi Diákotthon felügyelő-tanára vasárnap délután adta át az uj diákotthont az egyetem rektorának. A lelkes kis háziünnepségen megjelent az egyetemi tanárok nagy csoportján kivül Eyssen Tibor dr. minisz­teri tanácsos és Fálíy József dr. polgármester is. Az elhangzott beszédek után a bizottság megte­kintette az Egyetemi Diákotthon helyiségeit, ame­lyeket az egyelem gazdasági hivatala célszerű bútorokkal igen Ízlésesen rendezett be. Az Egye­temi Diákotthon megnyitásával Szeged városa cs az egyetem uj diúhszociális intézménnyel gyara­podott. Beérkeztek a különleges őszi kötöttáruk LAMFELi és HEGYI — Október 6: sajtószünnap. A miniszterel­nökség ugy rendelkezett, bogy október 6-án, az aradi 13 vértanú emlékére szentelt gyász­napon a napközben megjelenő napilapok uem jelenhetnek meg, Szombaton a reggeli lapok szünetelnek. — Magyar bútor a vasnt.i váróteremben. Hód­mezővásárhely-Népkert vasulállomás újjáalakítá­sánál az épittetöket az a gondolat vezette, hogy nz állomásnak mind külsejében, mind belsejében ma­gyaros formát adjanak. Eppcn ezért a várótermet magyar szobának rendezik be, a bútorokat kis­iparosok készítik magyaros mintákkal. Az állo­más novemberre készül el. — Eerczeg Ferenc rU'ohó tinc<t-a, kapta az idei Vojnits-dijat. Budapestről jelentik: A Magyar Tudományos Akadémia hétfőn délután ülést tar­tott. Az ufés egyetlen tárgya volt jelentés az 1939. évi Vojnits-jutalomról. Az elnöki megnyitó után Rédey Tivadar; a Vojnits-bizottság elő­adója tette meg jelentesét A bírálóbizottság az idei Vojnits-jutalmat Iicrezeg Ferencnek ítélte a Nemzeti Kama raszJ nbázbaa bemutatott Utolsó lánc® cimü színmüvéért. •— A prostata megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyhen ható természetes »Fereue Jó­zsef* keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis po­hárral — gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azzal, hogy igen könnyű, lágy széklclétct biz­tosit és az egész anyagcserét előmozdítja. Kér­dezze meg orvosát! —- Eltemették Kováts Júzscfnct. Szeged tár­sadalmának őszintén megnyilvánuló részvéte mellett temették el hétfőn délután dr. Ko­váts József né, Szekerke Irént, a kitűnő pedagó­gusnői, aki szombaton váratlanul elhunyt. Az elhunyt régi, szegedi családból, a közmegbe­csülésnek cs szeretetnek örvendő Szekerke­családból származott s mint tanítónő negyed­százados munkásságával szolgálta az ifjúság nevelésének nagyfontosságú, nemzeti felada­tát. Példaképe volt a lelkiismeretes pedagógus­nak cs tanítványai valósággal rajongtak érte. Kovátsné Szekerke Irén holttestét héttőn lő órakor helyezték örök nyugalomra a ró tusi te­metőben. A tani lói kar nevében Szász Gyuláué mondott igen hatásos, őszinte és szívből fakadó beszédet, majd a tanítói kerület képviseleté­ben Bolond igazgató búcsúztatta az elhunytai. A sírnál egyik kis tanítványa: a kis Klainár­lány mondott könnyes búcsúztatót, A temetési szertartást Hennv Ferenc főesperes végezte nagy papi segédlettel. Nagy tömeg kisérte utolsó útjára az elhunyt tanítónőt s a társa­dalmi előkelőségek közölt, megjelent a város helyetles polgármestere: Tóth Béla dr. is. — Móra-cst az Ipartestületben. A Móra-emlék­bizottság vasárnap este az Ipartestületben jól si­került emlékestet rendezett A gaz'lNfu összeállí­tott műsorban Bittó János, Seress"VC!Aa és Fá­tyol Jancsi szerepelt. Fátyol Jancsi Uallgatónólú­kat és csárdásokat játszott nagy sikerrel. Bittó János általános tetszés mellett adott elő kureo­nótákat, Seress Jolán pedig Móra Ferencről szóló tanulmányát olvasta föL Seress Jolánnak ezt. az emlékezését a Dugonics-Társas.ág a Móra-relik­viák közé. helyezte méz 1934-ben. A nagy sikerr"] megrendezett est befejezéseképpen 'Sercss Jolán verseiből olvasott föl. — Az agy, a tüdő vagy a szív felé irányuló vértódulások sok esetben elháríthatok, ha regge­lenként éhgyomorra egy kis pohár természete-, sFerenc József® kcserüvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát! — Tagavató közgyűlés a chcvranál. Ma este S óeakor tartja a Szegedi Szentegylet a bi+kőzsé;; nagytermében tagavató közgyűlését. Az avatóbe­szédet dr. Pap Róbert hitközségi elnök tartja Be­szédet mond még dr Löw Immánuel főrabbi és a templomi énekkar alkalmi dalokat ad dö. Gyorsivó és egépivóisteolábcm (HoavéU-tér 1) beiratkozás fogalmazási, irodai cs beszédirási gyorsirási, _ tízujjas ritmikus vafc­irásos gépirási és helyesírási tanfolyamokra. Mérsékelt tandíj, szakszerű kiképzés, országosan legjobb vizsgaeredmény. Állásközvetítés.

Next

/
Thumbnails
Contents