Délmagyarország, 1939. október (15. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-21 / 240. szám

4 DCCMÁGYÁRORSZSG SzomB^í, 1939. ofctóBeg 2T. Kifizetetlen autóval Szegedre autózott és vafcsnerö csalásaitat követett él egy budapesti szélhámos Olcsóbb a fel-láb Pick-szalámigyár Feleőtisrapart 12. Tisza Lajos-körnt 83. elárusító üzleteiben 60 fillér kg-ként .riss scrlésbáj ^1.65 pengő kg-ként .'•úrszalonna-szcdelék > 1.40 pengő kg-ként préselt tepertő 40 fillér kg-kent már nem voll boldog, körülbelül félévi egyült­iét Titán különváltak és ekkor vette házához Brrlcánét. Az új asszonynak a házba yaló köl­tözése fölbontotta az addigi békés életet, Á ve­szekedések mindennaposak lettek, míg a gyil­kosság elölt üt nappal, elköltözőit a szülői ház-, hói. Ezután azzal folytatta vallomását, Hogy kényszeríteni akarták a gyilkosság beismerésé­re, megverték és többször kikötötték. Az elszen­vedett sérülések nyomait még ma is érzi, bal­"csiiklója megbénult. A vádlott .vallomása után Inéze Gyula dr. törvényszéki szakértő terjesztette elő vélemó­lyét, elmondotta, bogy valóban talált súlyos kittsérelmi nyomokat Lasancz Mihályon, 'Jós Sándor dr. törvényszéki orvosszakértő kijelen­tette, hogy a vádlott teljesen épelméjű. 11 órakor keriilt sör a tanuk kihallgatásá­ba. A tanuk jórésze a gyilkosság körülményeire nézve nem tudott fölvilágosítást adni. Elmon­dották, hogy Lasankz Mihály rossz viszonyban ?lf, apjával, többször megöléssel fenyegette; Kihallgatták Bérkénét is, aki azt vallotta, hogy 'lem haragudott a fiúra, de apja nem szívelte rs.. örökös volt közöttük a .veszekedés, vereke­dés. A törvényszék Fzoinb'aíon folytatja a főtár­gyalóét, amikor ujabb tanuk kihallgatására ke­rül sor. Buócz Béla dr. és Széchenyi István dr. előadása a MANSz nemzetvédelmi előadás­sorozatahan (A Délmagyarország munkatársától) 'A Ma­gyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége szegedi Csoportja női nemzetvédelmi előadássorozatá­nak pénteki előadásán telt szóksorok előtt tíóucz Béla dr. rendőrfőkupitányhelyettea és Szé­chenyi István dr. közjegyző ismertették a nő szerepét, egy esetleges háború eseten. Buócz Béla dr. ,JA nö a háborús rcndfenntoT­léts szolgálatábancímű végig lebilincselő elü­adásábun hangoztata, ltögy minden nőnek kö­telessége háború esetén a rend biztonságát fönntartani. Kiterjed ez a kötelesség a család keretén beliil a társadalom, a nagy közösség életére is, amikor a hadbavonult férfiak helyett nők járnak el majd bizonyos esetekben. Igy oéltlúul kötelességük lesz megakadályozni a fosztogatásokat, a tüzeseteknél a légoltalmi tűzoltóknak segédkezniük kell. Előadását azzal 'ejezte !><», hogy remélt, szavai minden Hall­gató lelkében megértésre találtak, és a nők ele­get is tesznek hazafias kötelességüknek, ba esetleg szükség lesz rá. Az előadó szavait a közönség élénk tapssal jutalmazta. Széchenyi István dr. előadásában arra hi­vatkozott, högy a nők szerepe, u mostani tneg­jzerve/.ettségükben még hiányos. Nagy megér­téire ób megnagyobb lelkesedésre lenne szük­ség, .liogy Magyarországon a női társadalmat olyan hatalmas összefogó közösségbe hozzák össze, mint az Németországban megtörtént. A nő a nemzetfönuiartó, a nőnek a bivatóe* a faji tisztaság megőrzése, a Családi közösség mégjobbaui kiépítése — és bá maid ez rgjp4 meglesz, bízik abban. Hogy a npssygjr tjőgek nagy szerepe lesz Nagymagyarország vissza­állításában. 'Aa előadást élénk tapssal jutalmazta a kö­zönség. (A Dclmagyarország munkatársától] iVeszc­delrncs szélhámos ártalmatlannátételére indított pénteken nyomozást a szegcdi rendőrség bűnügyi osztálya. Elfogató parancsot adtak ki egy állító­lagos Kaszap László nevű budapesti lakqs el­len, aki az elmúlt héten mind Budapesten, mind Szegeden számos esulást követett el. Kaszap László első szegedi szereplése vakmerő csalással kezdődött. Az elmúlt héten megjelent a rendőrség központi ügyeletén Nagy Ferenc taxisofőr és elmondotta, liogy egy jól öltözött ur, aki Kaszap Lászlónak mutatkozott be, 120 pengőért kialkudott viteldíjért Budapestről Szegedre vitette magát. Itt a s.Budapest«-szállqdát jelölte meg, mint la­kását, azonban másnap hiába jelentkezelt a szál­loda portásánál, az utas eltűnt. Nagy Ferenc Taxisofőr följelentése óta eltelt csaknem másfél hét után a szélhámos pénteken isinét életjelt adott magáról. Oláh Piros sző­Balassa József búcsúlevelében sem magyarázza meg öngyilkosságának okát (A DélmagyaroKszág munkatársától) A rendőrség teljesen befejezte a nyomozást Ba­lassa József javadalmíhivatali körzetvezetö tra­gikus öngyilkosaága ügyében. A dráma telje­sen tisztán áll a Hatóságok előtt, megfejteni azonban uem sikerült, bogy mi indította arra az ismert, régi szegedi családból származott nyugtalan életű agilis yácosi tisztviselő vég­zetes teltcuek elkövetésére. Nem adtak feleletet erre azok a búcsúlevelek sem, melyeket a Mak­koserdöbeu találtak Balassa József zsebeiben. A rendőrségnek — mint jelentettük —<. csak annyit írt, hogy önkezével vetett véget életé­nek cs kéri, mellőzzék a boncolást. Megrázóan rövid sorókban búcsúzott el feleségétől és Icát gyermekétől. Ebben a levélben megindult han­gon körülbelül ezeket írtai „Jóságtokat nagyon-nagyon köszönöm. Na­gyon szerettelek, ne haragudjatok, nem tehet­tem másképp. A gyerkeket és Téged sokszor, sokszor utoljára csókolom." Egyed Aladár evangélikus föesperesllez írott búcsúlevelében sem jelölte meg egyetlen cél­zással sem végzetes tettének indí'tóokát, lel­készétől gsak azt kérte, csöndes temetésen kí­sérjék el utolsó útjára- Ugyancsak elbúcsúzott hivatali főnökétől, vitéz Gombos József dr.-tól, a javadalmi hivatal vezetőjétől, aki arra kért, bocsássa meg, ba valamikori is hibát követett volna el kollegáival szemben. Igyekezett — írta a levélben — mindig pontosan elvégezni köte­lességét. Most már feHat nitiCs remény arra, Hogy valaha is pontos magyarázató]; lehessen kapni a végzetes makkoserdői puskalövés okáról. mmtmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm* Befötjét paprikáját,'faradicsemát „ vinor -lal (egye el. Akkor less tartós I Évek óta kitűnően bevált gyümolcskonzerváló por. Kapható a készítőnél: supjóoyi gyógyszerésznél teSfsö regi és Fülöp Benjáminná somogyitelepi lako­sok csaknem egyidöben jelentek meg a retulörsér gen és csalásért följelentést tettek a szélhámos elten. Oláh Piros, akinek szőnyegkereskedése van Szőregen, előadta, hogy csütörtökön üzletében járt Kaszap László és kiválasztott egy 210 pengő értékű szőnyeget. A szőnyeget Kaszap becsoma­goltatta, majd azzal az ürüggyel, hogy szegedi la­kásában kipróbálja, magával vitte. Amikor Oláh Piros megbízottja a bemondott cimen jelentke­zett, ott kijelentetlék, hqgy Kaszap László nevű lakót nem ismernek. Fülöp Benjáminnénál csütörtök délután járf Kaszap, itt azonban már nem „működött* Ilyen szerencsével, csak egy kerékpárt tudott ellopni. A Kaszap ellen tett ujabb följelentések során a rendőrség jó személyleirást kapott, amelynek alapján remélik, hogy sikerül a szélhámost ártal­matlanná tenni. A képviselőház illése Büdapes't, októbef, 20- A képviselőház pén­teken folytatta a földbirtökpolitikai javaslat tárgyalását. Mesftó Zoltán szerint a javaslat nem oldjai meg a kérdést. \ Fápay István a kisHaszonbérleti Rendszert/ megfelelőnek tartja. A sokgyermekes családo-' kat előnyben kell részesíteni a földhözjuttatá-j sok során. Fodor Mártiin Deák Ferencet támádta a zsi-> dók emancipációja miatt. A földreform elmara-\ dásával indokolta az ország megcsonkítását. Ortutay Jenő szerint a javaslat fontosságá­ban vetekszik a honvédelmi javaslattal. A ma­gántulajdon elvi alapjához ragaszkodni kell, ezt megköveteli a legszentebb társaduimi in­tézmény, a psalád is. Nem megszüntetni, ha­nem igazságossá és szociálissá kell tenni a ma gántulajdoni rendszert. Szemere Béla szerint egyedül földosztással a falusi munkanélküliséget megoldani nem le-i hct. 1 Horváth Ferenc kijelentette, högy az elhibá­• zott földreformok miatt kellett újra foglalkoz-' ni a földkérdés megoldásávaL Malasits Géza arról beszélt, högy a magyal) nepizetgafdaság sem lesz egészséges addig, amíg sokkal több önálló kereső egzisztenciát nem tudunk teremteni, mint amennyi ma van. A magyar életszínvonal igen alacsony, külö­nösen azokon a területeken, amelyekre a nagy­birtok ráfekszik. A legközelebbi ülést kedden délelőtt tíz órai . kezdettel tartják, napirendjén a földbirtokpo­litikai javaslat tárgyalásának folytatásával. földrengést észlelt az egpeteinj földrajzi intézet JA szegedi egyótefiji fö%#j}"j. ifttégéfc jelepti, hogy október 12-és, gsütöftökög este 23 ér* 36 perctől 37 percen át tartó földrengést észlelt, A főrengés 4 percig tartott. Az észlelt legna­gyobb kilengés 4 mm- volt. KOI IDA KALAI i Sport- es divotoitoii" KOI IDA KALAI \ Esd- es bíilionHobát KOI IDA KALAI % Cord es burburu raőlán fiu ruházati cíhhch Nagy választék -— olcsó arak! ElsörendU urlszabúsöö. 31 SZÉCHENYI-TÉR MBHlfWBlllBIBiilBBHM

Next

/
Thumbnails
Contents