Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-13 / 208. szám

Szerda, 1939. szeptember 13. iDÉLMAGYARORSZÁG tifus? lépett föl Kfskundorozsmán (A Délmagyarország munkatársától.) Né­hány évvel ezelőtt aggodalmat okozott Oson­gródmegyében az a hatósági orvosi megállapí­tás, hogy Kiskundorozsma községben a cigá­nyok által lakott részen kiütéses tifuszmegbe­tegedés fordult elő. A közegészségügyi hatósá­gok gyors intézkedése akkor gátat vetett & be­tegség terjedése elé. Vitéz Tóth Béla dr. szegedi tisztifőorvos megállapítása szerint most újból kiütéses tí­fusz lépett föl Dorozsmán a cigányok között. Tóth Béla dr. közölte megállapítását Havas Imre dr. vármegyei tisztifőorvos, aki nyom­ban kiszállt Dorozsmára, hogy a szükséges in­tézkedéseket megtegye. A szegedi tiszti főor­vos telefonjelentésével egyidőben érkezett a vármegyei tisztifőorvoshoz a dorozsmai főszol­gabíró távirata is a megbetegedésről. Havas Imre dr. intézkedésére azonnal elkü­lönítették a beteg cigányt, hozzátartozóit, egész környezetét. Most a lakások, a putrik kitakarí­tása, esetleg a felégetése következik, amely ha­tásos óvóintézkedésnek bizonyult már az el­múlt években is. A vármegyei tisztiorvosi hivatal mindent megtett a ragály terjedésének megakadályozá­sára, értesítette a szomszédos törvényhatósá­gokat és a környező községeket, högy azok is kellő időben megtehessék a szükséges intézke­déseket. donna meghallgatta. Tavaszra új padokat állí­tanak föl a ligetkápolnába, a lombos fák ala, mert az idén li meglévő padok kevésnek bizo­nyultak. A búcsúünnepséget Csupán a városi strand túlhangos rádiója zavarta. Az ügyet IJgi Géza plébános a törvényhatóság legközelebbi köz­gyűlésén szóváteszi. Festékek, lakkok parkettbeeresztő, káliszappan, kefe, ecset, seprők és mindenféle házi tisztogatási anyagok, vegyszerek, a legjobb minőségben, legolcsóbban Hasraszthy Gézánál Feketesas-utca 22. Eddig 42 nem xsidó-igasolványi ámíoiiah ki a városházán (A Délmagyarország munkatársától.) A zsi­dótörvény végrehajtási utasításának megjele­nése óta a szegedi városháza második ügyosz­tálya eddig összesen tizenkét esetben adott ki hivatalos tanúsítványt a törvény 1. szakasza alapján, ami azt bizonyítja, hogy a kérelmező a bemutatott okmányok alapján nem tekinthető a törvény értelmezése szerint zsidónak. Ez a, szám azt jelenti, hogy a tanúsítványok kiállí­tása nagy körültekintést és rengeteg adminisz­trációs munkát kíván. Ezidőszerint öt kérelem fekszik Katona István dr. tanácsnok előtt. A végrehajtási utasítás sok okmány bemutatásá­tól teszi függővé az 1. szakasz alapján kiadható igazolást. Megtörténik az az eset, hogy napok télnek el, ameddig a kérelmező és a hivatal együttesen össze tudja állítani a szükséges ira­tokat, amelynek alapján a tanúsítvány kiad­ható. A komplikált munkát az is nehezíti, hogy nemcsak az első paragrafus alapján kérnek ta­núsítványt és az ügyosztály felvilágosítását nem tartják kielégítőnek, dacára annak, hegy több olyan köílemény látott az utóbbi időben napvilágot, amely kifejezetten hangsúlyozza, hogy Katona tanácsnok, vagyis a város máso­dik ügyosztálya csak az első paragrafus ¡ap­ján állít ki tanúsítványt arról, hogy az átvizs­gált iratok szerint a kérelmező nem tekinthető a törvény szerint zsidónak. 7izeze¿> Uivo> vett livzt az ui&ze-gedí li^dkáf^í^a ^UtcmímM^e-égén (A Délmagyarország munkatársától.) Ked­den már a kora hajnali órákban benépesedett az újszegédi ligetkápolna. Reggel 6 órakor a barlangkápolnában gyülekeztek Szeged összes szérzetesnővérei, hogy áhítatos fohászokkal kö­szöntsék névünnepén Szűz Máriát. Közel száz apácanővér töltötte meg a ligetkápolna pad­jait, a hófehér virágdíszbe öltözött oltár fehér­ruhás Madonna-szobra előtt halk zsolezsmák szálltak a hajúali csöndben. Mária leányai el­jöttek, hogy megünnepeljék az Istenanya neve­napját ... A szerzetesnővéreken kívül a hívek népes Csoportjai érkeztek a hajnali szentmisére, ame­lyet P. Cserpalkovics S. J- mondott s amely alatt több mint négyszázan áldoztak. A hajnali ' szentmisén többnyire hivatalnok-családok vet­tek részt, sokan elhozták iskolás gyermekeiket is, akiket a szentáldozás miatt elhúzódott szer­tartás után az iskolába kísértek. Délelőtt 9 órakor Becker Vendel g. apát, tankerületi főigazgató apáti misét pontifikált. A Ezeútmiséü nagy tömegek vettek részt és őszinte figyelemmel hallgatták P. Virágh S. J. prédikációját. A jézustársasági atya beszédéüen különösen kiemelte azt, hogy a jövő esztendő­ben Tesz húszéves fordulója Somogyi Szilvesz­ter hajdani polgármester fölajánlásának. Sze­ged alkotó nagy polgármestere húsz esztendővei ezelőtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta a vá­rost, erre figyelmeztet a ligetkápolna bejáratá­nak fölirata is: „Szeged magyarja, testvér, ne csüggedj soha, Patrónánk áll őrt városunk felett!" Ennek emlékére fölhívta a híveket, hogy ajánlják családjaikat a Boldogságos Szűzanya és Jézus Szent Szive oltalmába. Szűz Mária névünnepe, amely egyúttal az újszegedi ligétkápalna búcsúja, este 6 órakór féjeződött be ünnepi Utániéval, szentbeszéddel és áldással, A befejező ájtatosságot és a szent­beszédet Ugi Géza újszegedi plébános mondot­ta. Az ájtatosságon a váro3 minden részéből összesereglett hívek vettek részt, sokan már 5 óra előtt elfoglalták helyeiket a ligetkápolná­ban. A fölemelően szép búcsúünnepségen és az előkészítő ájtatosságokon az utóbbi öt nap alatt több, mint tizézer ember kereste föl az újszegedi ligetkápolnák A híveknek ez az im­pozáns száma kifejezte egyben a szegedi kato­likus társadalom óliaját, högy Mária nevenai ja minden esztendőben a ligetkápo.ua búcsúja le­gyén. A kápolna évről-évre-népszerűbb, a há­lálkodó márványtáblák az idén is szaporodtak, Márih névünnépére több márványtáblát vittek azok. akiknek könyörgését a Fehérruhás Ma­IP ARCS ARNOK.| Horváth Mihály-u. 5. tm Csiimrfögfön őszeit! a hiiliigui fitiiolfság Budapest, szeptember 12. A képviselőház külügyi bizottsaga csütörtökön délelőtt fél 11 órakor ülést tart. amelynek tárgya: tájékozta­tás a közelmúlt külpolitikai eseményeiről. Szerdén beszéde! mond a miniszterelnök, csflförföSífttft összeül a Ház Budapest, szeptember 12. A kormány a nyá­ri szünet alatt a költségvetési tervezet elkészí­tésén dolgozott. Teleki Pál gróf miniszterel­nök vasárnap óta sorozatos tanácskozásokat folytatott kabinetjének tagjaival. A miniszter elnök megbeszélései részint a költségvetéssel, részint a parlament munkarendjével kapgsola­tösak. Kedden Bonczos Miklós államtitkárral, majd Vay László báróval folytatott megbeszé­lést. Délután Bethlen István gróf jelent meg a miniszterelnökségen. A miniszterelnök a par­lament megnyitása előtt az ellenzék vezető po­litikusaival kivin tárgyalni egy pártközi kon­ferencia keretében. A képviselőház munkájá­ban oly hangnak kell uralkodnia, amely mentes minden frázistól és hűen tükrözi az ország né­pének nyugalmát és teljes egységét. A miniszterelnök a MÉP értekezletét szerda estére hivatta össze. Ezt megelőzőleg a párt­vezetőség tart ülést. A MÉP értekezletén a. mi­niszterelnök vázolja a helyzetet és kitér a leg­közelebbi jövőben előterjesztendő törvényjavas­latokra. A csütörtökön összeülő képviselőház első teendője a Ház első ülésszakának bezárása lesz. Kormányzói kézirattal berekesztik a Ház első ülésszakát és meghirdetik a másodikat. A ház­szabályoknak megfelelően megtörténik a tisz­tikar újjáválasztása és a bizottság újjáalaku­lása. Itt személyi kérdések is szóbakerülnek majd, amelyeket a miniszterelnök a pártközi értekezleten kíván megoldani. Katolikus fempíomoKaf zárlak be Kémetországban Berlin, szeptember 12. A Német TI jelenti: Azokkal a külföldön felmerült hírekkel kapcso­latban, amelyek szerint Németországban állí­tólag szigorú intézkedéseket hoztak a katolikus egyház ellen, jólértesült oldalról a következő­ket jelentik ki: — Az utóbbi napokban Németország terüle­tén különböző templomokat bezártak. Itt csak olyan templomépületekről van szó, amelyek oly távoli helyen ieküsznek, hogy légiriadó esetén a templom látogatóinak nincs arra le­hetőségük, hogy légvédelmi óvóhelyre mene­küljenek. — Ami a katolikus egyházi sajtót illett, itt papirtakarékossági oknkbóí vezették be korlá­tozásókat. A nagyszámú katolikus folyóiratot öt kiadványra korlátozták. Igv^iczek az in­i tézkedések hasonló módon vonatkoznak az i evangélikus egyházra is.

Next

/
Thumbnails
Contents