Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-12 / 207. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG SzomBat, 1939. szeptember TD. Miért késik a fehértói hslyszlni vizsgálat BUDAPESTI LEVÉL a dolgozó, fejlődő, nyugodt főváros életéről (Budapest, szeptember. A Dunaparton, ahol hegyek és szinek, hidak és épületek felejthetetlenül szép panorámája a béke derűs örömeivel ölelkezik össze, a világosszürke hajnali pára most van oszladozóban. A Pest felé tekintő budai hegyek meghitten őrködnek a város álntai fölött. A nesztelen csendet olykor cipők visszhangos koDOgásának zaja kavarja fel. l A legnagyobb kocsiforgalom es a legtöbb ujságárus a bzent István-köruton van. Ezért kellelt a Margit-bidat kiszélesíteni, a villamos- és személyközlekedés túlzsúfoltságán aluljárókkai enyhiteni. Az ujságstanüokon a rajzszögekkel egymás mellé erősített újságok nagycilnbetüs első oldalait egész nap csoportokba tömörülve olvassák. A Nagykörút népes, a Rákóczi-ut zsúfolt, a kávéházak erős félházakai dolgoznak, az Andrássy-ut kissé mindig olyan, mintha a naptárban csak vörösbetüs napok lennének, a Kálvin- és a Berlinitér — fejlődésben szünetet nem tartó forgalma miatt — veszélyes. A villamoskocsik forgalma, különösen a kisszakaszok folytán, állandóan fejlődik. Ha a száguldó autóbuszok olcsóbbak lennének, nem lehetne belőlük elég kocsit beállítani. II. Zavartalanul folytatja; talán még kiszélesíti Is kulturéletét Budapest. Programszerűen zajlik le az öszi kiállítás. A Baross-Szövetség és a Baross Női Tábor kiállitássorozattal akar bitet tenni a magyar ipar és kereskedelem mellett. Az első ki állítást — a szücsiparit — szeptember 16-ára tervezték. Ez a dátum kitolódik. Szeptember 30-án, lehet, bogy valamivel később, országos gyümölcs, kiállítás nyílik meg, amelyre egyforma ambícióval készül a bortermő Tokaj, a dunántuli dombosvidék, Nagykörös, Kecskemét és a nemes magyar gyümölcstermelési versenyben az élre kissé későn igyekvő Szeged. A Nemzeti Szalon első képkiállitása, — ha nem is világrengető sikerrel — megnyílt A Filharmóniai Társaság gyönyörű szezonra készül. November 24-én lesz Furtvánglerrel az első nagy hangversenye. Általában is mozgalmas hangversenyszezon van kibontakozóban. Igaz, hogy a színházak, amelyek tavaly ilyenkor mar játszottak, vagy közvetlenül kapunyitás előtt álltak, csak most szervezkednek. A Nemzeti Szinház már megnyílt és meg is tartotta az első bemutató előadást. Az már bizonyos, hogy legtovább a Magyar Szinház marad zárva, de általános a remény, hogy ez a nagymultu szinház is nemsokára meg fog nyilni. A fürdőváros pedig — es a szépségekben és (O'ógytényezökbon páratlanul gazdag, remek fürdőváros — hivatásának minden eddigit meghaladó módon való betöltésére készül. Altalános a remény, hogy a Svábhegy kulturált, hegyi utcáin mcgcicnkult az idegenforgalom. A Margitsziget sétautjai, amelyeket a hircs karlsbadi utak is cpak arányaikban múlnak felül, amelyek gondozottak cs tiszták, mint -a Genfi-tó partja s amelyek Világoszöld lombozata között kissé melankolikus, d ' vigasztaló is a kék táj és az üde levegő, várják a megnyugvásra, felüdülésre és gyógyulásra ahitozókat. A fedett uszoda és Palatinus-strand — nem tudni melyik tökéletesebb, látványosabb és egészségesebb — szép forgalmat bonyolítanak még mindig le. A Margitszigeti Gyógyfürdő, mely kénes és szénsavas vizével a 25 évvel ezelőtt kitöri világháború Jellegzetes külsejü bolgár cárján kívül — előbb és utóbb —. sok világhirességnek adU vissza az egészségét, ma is nemzetközi forgalom és érdeklődés homlokterében áll. Nemzetközi szállodához egykép ragaszkodnak a betegek j és azok, akik üdülni jönnek ide. ; hl A fiiakon ma is sértetlenül állnak őrt — mert őrt altnak _ azok a plakátok, amolyek a német— lengyel ellenségeskedést kővető napon a pesti utcákon Teleki Pál gróf miniszterelnök aláirisásávuJ megjelentek. Közel tíz nap telt azöU el. A plakátoknak teljes • sikerük. Ma már meg lehet rthpitani. Budapest népe fegyelmezetten, felelősségteljesen él, kötelességtudóan veszi ki részét — az országért és magáért — a fáradalmakból és az alkotásokból. Budipest népe fülemelkedett a történelmi lidök Magaslatára. (A Délmagyarország munkatársától.) A legutóbbi törvényhatósági közgyűlésen nagy több. seggel határozatot hoztak, hogy a fehértói halgazdaság üzemét egy bizottság felülvizsgáljaHónapok teltek el, a halgazdaság vizsgálata egyre késik. A bizottsági tagoknak azon része, amely a vizsgálatot sürgette, most lépéseket tett a városnál, hogy végre a város tiszta képet nyerjen a fehértói halgazdaság üzemi gazdálkodásáról. Mint már többször, megírtuk, a halgazdaság bérletére újabb ajánlat érkezett a városhoz. A Filléres Hala oni nyaralás HévízgyógySürdőn (Hévizsztandráson és Balatonlcllén Utóidényben Egy hét 28°- P. Felvilágosítás és jelentkezés: a Délmaoyarorszái, Kiadóhivaialában Aradi u. 8. es a Menetlegyirodában I városnál erről az ajánlatról illetékeset egyáltalán nem nyilatkoznak, az ajánlat részleteit nem óhajtja nyilvánosságra hozni. A város polgárai, akik a várös üzemeit adófilléreikből tartják el, szeretnének végre tisztán látni ebben a kérdésben; mint hírlik, több ilyep interpellációt szándékoznak benyújtani s polgármesterhez. Nem lehet közömbös, hogy egy olyan városi üzemet, amely ráfizetéssel működik, hogyan aka® a város úgy hasznosítani, hogy az adófizető polgárokra újabb teher ne származzék. A kihallgatott tanuk, akikkel Adám közölte sorsjegyének számát, egyöntetűen vallották, bogy a jogszigorló a 73-261 számú sorsjegyet vette meg. Több tauu nem jelent meg, es'ért a fŐtírgyalást nem lehetett befejezni. A törvényszék a tárgyalást elnapolta és legközelebb hozza mt|g ítéletét. Szidalmazta a maővarsaéof, mert a cigány nem látszott szlováh nótát Nemzetaualázásert elítélték a békéscsabai aazdál (A Délmagyarország munkatársától.) Nemzetgyalázás! ügyet tárgyalt hétfőn a szegeti törvényszék ötös tanácsa. Uhrin András 54 éves 40 holdas békéscsabai gazdálkodó volt az ügy vádlottja. A vádirat szerint Uhrin április 3-án egyik békéscsabai vendéglőben cigány mellett mulatott. Mulatozás közben szlovák nótát rendelt a cigánytól. A primás kijelentette, hogy nem tudja az idegen nótát és kérte vendégét, rendeljen magyar nótát, azt szívesen eljátssza. Uhrin szidalmazni kezdte a magyarságot és a magyar nemzetet, majd amikor a Cigányprímás ez ellen tiltakozott, mondván, hogy ne szidja a magyarokat, a Cigány is magyar, Uhrin még jobban dühbegurult éB megismételte szidaimait. Többek között ezt mondta: „Egye meg a fene a magyarokat." A hétfői főtárgyaláson Uhrin részegségével védekezett, kijelentette, hogy nem emlékszik semmire. A kihallgatott tanuk igazolták, hogy a vád tárgyává tett nemzetgyalázó kijelentések elhangzottak, a vádlott nem volt annyira ittas állapotban, hogy ne tudta volno. mit beszél. Illyés Tivadar dr. ügyész vádbeszédében rámutatott arra a tarthatatlan állapotra, hogy egyesek visszaélnek azzal a loyálitással, amelyet a magyar nemzet tanüsit velük szemben. A békésmegyei tótok valamennyien rendezett anyagi körülmények között élnek, azon a vidéken övéik a legjobb földek, mégis akad köztük olyan, aki szidalmazza a magyarságot Azt a magyarságot, amelyik teljes állampolgári jogokat ad a nemzeti kisebbségeknek; hozzájárul ahhoz, hogy ápolják nemzeti kultúrájukat, iskolákat tarthassanak fönn és saját anyanyelvű lapjaikat olvashassák• Ez legalább is hálátlanság — mondotta az ügyész —, itt az ideje, hogy a bíróságok szigorúan lépjenek föl azok ellen, akik nem tisztelik az államalkotó nemzeti többségei. A jelen iígy vádlottja — folytatta az ügyész — módos, tekintélyes, fölvilágosodott gazdálkodó, akinek semmi oka nem lett yolna Dr. Egan Ernőné mozgásmüvészeti iskolájában a tanítás szent. 18 -án megkezdődik. Beirntás hétköznapokon d. U. 4—6. Mikszáth Kálmán-utca 4. Tel. 24—41. hógy szidalmazza a magyarságot. Szigorú büntetés kiszabását kérte, hogy ez a büntetés elriasztó például szolgáljon más nemzetiségi elemek számára. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Uhrin Andrást nemzetgyalázás bűntettében és 500 pengd pénzbüntetésre ítélte. Csalási bünpör egy sorsjegy miatt, amely 100.000 pengőt nyert (A Délmagyar ország munkatársától.) Egy j sorsjegy körül folyt nagy vita azon a főtá®! gyaláson, amelyet hétfőn tartott a szegedi töc i vényszéken Hábermann Gusztáv dr. törvéoyj széki -tanácselnök. A szóbanforgó 73.261 számú ' sorsjegyet Csaba István csongrádi magántisztviselő vásárolta február 23-án. Pár nap múlva Csaba a sorsjegy felét eladta barátjának, Adám Mihály szegcdi jogszigorlónak. A sors\ jegy Csaba Istvánnál maradt. Adám csak a (számát irta föl. A számot közölte néhány ismerősével és megkérte őket, figyeljék a húzáskor., nyer-e a sorsjegye. Pár nap múlva megi történt a húzás és a 73.261 számú sorsjegy 100.000 pengőt nyert- Adám Mihály rendkívül megörült, mert ez azt jelentette, hogy a 100.003 pengőből, mint a sorsjegy nyolcadrészének tulajdonosa, 10.000 pengőt kap. Milyen nagy volt azonban csalódása, amikor a nyereményről szóló értesítés helyett a húzás előttről keltezett levelet kapott barátjától, amelybon az közölte vele, hogy közös sorsjegyük, a 71.523-as számú nem nyert. Ádám válaszolt barátjának és meg* írta, hogy követeli az őt megillető 10.000 pengőt, mert ő nem a 74.523 számú sorsjegybe társult be, hanem a 73.261-es számba, amelyik 100.000 pengőt nyert. Csaba István megtagadta a pénz kifizetését, mire Adám Mihály följelentette barátját, aki ellen az ügyészség csalás miatt adott ki vádiratot. A hétfői főtárgyaláson Csaba István tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy két sorsjegyet vásárolt, az egyiknek felét eladta Ádámnak, de nem ezt húzták ki, hanem azt, amelyik nem volt közös.