Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-10 / 206. szám

6 délmagyarország .Vasárnap, 1939. szeptember 10. 200 exev pengő a földbéthálralék A számvevőség a hasxonbévek felemeléséi javasolja — alkalmas időben (A Délmagyarország munkatársától.) A vá­rosi háztartás az utóbbi Időben egyre gondter­hesebben kiizd a haszonbérhátralékkal. Az idén 6000 holddal több földet adott bérbe a város, mégis az a helyzet, hogy a haszonbérjövcdelcm lényegesen kevesebb, mint tavaly, vagy tavaly­előtt volt. Hiába lép föl a városi tisztiügyész­ségi hivatal a haszonbérlőkkel szemben, a hát­ralék összege nem csökken. A közelmúltban még 1,000.000 pengőn felül volt a haszonbérhátralék és így a számvevőségi hivatal nem találja meg a fedezetet elsőrendű szükségletekre. Az 1,000.000 pengő bérhaszonhátralékot 6ikerült legutóbb 700.000 pengőre lecsökkenteni, de még így is szo­morú képet nyújt a bértartozások kimutatása, ha tudjuk azt, hogy a városnak évente 2,500.000 pengőt kellene bevennie ezen a címen. Dékány Sándor számvevőségi főtanácsos fel­tűnő, a mai időkben azonban egyáltalán nem bél szerű megoldást javasolt. A számvevőségi főtanácsos szerint a város helyesen cselekedne, ha a földhasznobérleteket — fölemelné. A Ha­szonbérletek fölemelése abból az elvből indul­na ki, hogy aki irracionálisán gazdálkodik,-^te­hát a valóságnak megfelelő haszonbért nem tud­ja pontosan megfizetni amellett, hogy magát és Családját a jövedelemből fenntartja, az ne gazdálkodjék. Miután minden talpalattnyi föl­dért amúgy is versengés indul meg minden egyes olyan alkalomkor, amikor földárverésről van szó, föltehető, hogy igy a természetes ki­választás folyamata indulna meg és a város olyan bérlősereghez jutna, amely pontosabban be tudná tartani a részletfizetéseket, másrészt belterjes gazdálkodással fokozni tudná a termés, jövedelmet. Ez a terv azonban a jelen körül­mények között semmiesetre sem valósítható meg és így a számvevőségi főtanácsos elgondo­lásait el kell tenni arfa az időre, amikor meg­felelő atmoszférában láthatna hozzá a város a keresztülvitelhez. U.i eoetgyár nyílt meg a Rlgft-U. Dr. BóroSS JÓZSel­U. SarHán (Mars-tér és Kálvária-tér közt Gárgyán-ház)Oszi savanyitáshoz, főzéshez legfinomabb ételecet kapható Merenkéntis a gyártelepen (Dr. Boross józsef-u. 17. Volt Kórház-u.) „TURUL" Ecetgyár, vitéz Bedö Árpád. „Minden állampolgár csak a tényleges nyeresége és a valóságos vagyon után adózzon" Kertész Béla dr. előadása a kassai kereskedőkongresszuson (A Délmagyarország mUnatársdtól.) Az I OMKE — mint ismeretes — Kassán tartotta j VIII. országos kongresszusát, ahol a kereske­delem seregszemléje a magyar nyúgalmat és a polgári munka folytonosságát igazolta. Az értekezleten több rendkívül érdekes előadás hangzott el. köztűk Kertész Béla dr., a Szegedi Kereskedők Szövetségének ügyésze „Reform­törekvések az adózás terén és a kereskedelem kívánságai" címen tartott átfogó előadást. Ker­tész Béla dr. nagy figyelmet keltett előadásá­ban mindenekelőtt lerögzítette, hogy a magyar kereskedőt ár sadalom arányos, egyenlő és igaz­ságos adóztatást kíván. — Igazságös az adóztatás akkof, — hangoz­atta előadásában —. amikor minden egyes ál­lampolgár csak a tényleges, valóságban síért nyeresége és a valóságban meglévő vagyona •ildn adózik. A súlyos adókivetésekre vonatkozóan tolmá­Völta a kereskedelem óhaját: gondoskodjék a pénzügyi kormányzat arról, hogy törvényein­ket és a törvényerejű rendeleteket, valamint a legfelsőbb bíróságoknak gyakorlatát az adó­kivetéssel foglalkozó közegek betartsák. Az egyes szakmák nettö haszonkulcsát az érdek­képviseletek bevonásával kell megállapítani, véget keli vetni annak a gyakorlatnak, hogy az adóhatóságok csak egy-két szakmabelit hallgatnak meg. Szóvátette a továbbiakban Kertész Béla dr., a rendkívüli adók és rendkívüli pótadók rend­szerének elviselhetetlen voltát, a községi köz­teherviselés kérdését. Részletesen taglalta a2 adókivetéshez hasonlóan súlyos illetékügyi problémákat Teljes a bizonytalanság a keres­kedelmi levelek föltételes illetékmentes tekin­tetében. A szakszerű és a kereskedelem miqden fon­íosabb adósérelmét tömören felölelő előadást a hallgatóság lelkes tapssal és őszinte elisme­réssel fogadta. A problémát bizottság tárgyal­ta ezután tovább, amelynek előadójául Kertész Béla dr.-t kérték fel. A bizottság egyhangúlag elfogadta javaslatait, amelyet illetékes ténye­zőkhöz -hittatnak el. FIGYELEM! FIGYELEM! A minisztérium által az összes iskolákban elrendelt szabványosított füzetek, Iró- é? rajzszerek az árkormánybiztosság által megállapított olcsó árukon már kaphatók a SZENT IMRE TARSDLAT könu es papirkereskedeshen Szeged, Széchenyi-tér 3„ Tisza szálloda mellel! Telefon: 30-33. Nemzeti Takarékosság kónqvecskere készpénz áron szolgál kl o cég. „Itaiász" füzetek lerahata. —1 •••» UAMMMNNA Ékszer Zálcgiegyet Aranyat és hrillsáns ékszereket magas áron vásárolok Laczhú enszeresz, Karasz-uica ia A legmagasuM) őratt Tejtermékek Teljes tej (tehén) piacon literje 18-20 fillér, teljes tej (tehén) csarnokban literje 22—23, fölö­zött tej (tehén) részben literje 14—16, fölözött tej (tehén) teljesen literje 8, tejszín 1.80—2.00, tejföl literje 1.00—1.40, tömbvaj közönséges kg-ja 3.00— 3 50, teavaj kilója 3.20—3.60, csemege vaj kg-ja 3.40—3.80 sült vaj kg-ja 3.40—3.80, tehéntúró friss kg-ja 40—64 fillér, juhturó 1.20—200, tehén­sajt, sovány kg-ja 1.80—2.00, juhsajt kövér kg-ja 2.00—2.40, trapista sajt (teljes zsíros) kg-ja 240 —2.60, trappista sajt (sovány) kg-ja 1.80—2.20, Emmenthali sajt kg-ja 3.00—3.60, tojás kg-ja 1.25 —1.60, tojás darabja 7—9 fillér, mez pergetett kg-ja 1.00-1.30, Gyümölcsök Alma nyári édes kg-ja 4—20 fillér, alma nyári savanyu kg-ja 4—28, alma téli nemes fajta kg-ja —.—, alma téli közönséges 4—16, barack öszi, nagyszemü kg-ja 25—55, barack őszi aprószemú kg-ja 10—25, körte nyári szép kg-ja 16—40, körte közönséges kg-ja 8—16, szilva friss, besztercei 5—12, szilva friss ringló 6—20, szilva friss kö­zöpgéges kg-ja 4—10, szöllő csemege kg-ja 22— 44, szöllő kevert kg-ja 16—24, dió keményhéju kg-ja 50-60, dió papirbéju kg-ja 60—70, dióbél kg-ja 4.00—4.80, mogyoróbél kg-ja 4.40—5.40, cit­rom darabja 8—14 fillér, görögdinnye kg-ja 2.5—. 8, sárgadinnye kg-ja 6—16, szilvaiz kg-ja 1.20— 1 44. gyümölcs íz kg-ja 1.40—240, Fűszerek: Paprika csemege édesnemes kg-ja 4.40—460, paprika édesnemes kg-ja S.80—4.00, paprika fél­édes kg-ja 3.10—3.40, paprika rózsa kg-ja 2.20-. 240, paprika erős kg-ja 1.40—1.60, paprika fűzé­rcs uj füzérje 1.20—3.50, bors szemes fekete kg-ja 4.80—6.00, bors szemes fehér kg-ja 5.60—8.00, sö darált kg-ja 40 fillér, cukor kocka kg-ja 1.14, cu­kor kristály kg-ja 1.08, cukor por kg-ja 1.1J, ká­vé nyers kg-ja 6.00—12.00, kávé pörkölt kg-ja 7.60 -47.20, borecet literje 56—76, ecet 10 százalékos literje 55—60, ecet 6 százalékos 36, mák kg-ja 1.20, köménymag kg-ja 2.00—2.80. Tüzelőanyagok Hasábos bükkfa q-ja 390—4.20, aprított bükk"­h q-ja 4.30—460, keményfa szén kg-ja 18—20 fillér, kőszén hazai q-ja 3.40—5 40, tojásszén q-ja 4.40—5.40, kovácsszén q-Ja 6.40—6.80, molsu q-ja 6.50—8.00. Takarmány ás alom Réti széna laza q-ja 6.00—8.00, lucerna széna laza 900—11.50, alomszalma laza q-ja 2.50—3.00. FELHÍVOM szíves figyelmét Angliából közvetlenül behozott, származási bizonyítvánnyal igazolt, valamint —• hazai őszi és téli szövcfiitűonságalmra! í Kérem vételkényszer nélküli megtekintését: I ARACZKY KAROLY férfiszabó Takaréktár-utca (Dr. Gróf-palotaV 187 Pályázati hirdetés. A Szegedi Postaaltisztek Egyesületének ve­zetősége a Vásárhelyi-sugárut 21- sz. alatt lévő egyesületi helyiségében üzletvezetői pályázatot hirdet. Pályázhat minden postaaltiszf, vagy ma* gyar, állami polgári egyén, óvadék 1000 pengő. A pályázati feltételek a fenntnevezett helyen minden nap 5—8 óra között megtekinthető. Határidő folyó hó 23. Vezetőség. Angol és német nyári kerti tanfolyamok és magánórák felnőttek részére, Sa­lamint délelőtti angol és német ker­ti tanfolyamok gyermekek részére. Jelentkezés a DÉLMAGYAROR­SZÁG kiadó hivatalában.

Next

/
Thumbnails
Contents