Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-14 / 209. szám
Csütörtök, 1939. szeptemSer T#. T>ÉLM AGY ARORSZ A'G 3 Hatodik tanácsnoki állást szerveznek a városházán ? Ónálló mérnöki tanácsnoki ügyosztályra van szükség (A Délmagyaj-ország munkatársától.) A városházán hetek óta arról beszélnek, hogy január elsejétől hatodik tanácsnoki állást szerveznek, amelyet a belügyminisztérium engedélyével a januári közgyűlésen töltenek be. A hatodik tanácsnoki szervezet körvonalai még nem bontakoznak ki, túlterhelés egyik ügyosztályon sincsen normális tisztviselői létszám esetében, viszont vannak olyan ügyosztályok, amelyek összevonva is el tudnák látni -a munkát. A hatodik tanácsnak) állás szervezetével kapcsolatban még nem ismeretes Pálfy polgármester és a belügyminisztérium álláspontja. Mindenesetre — ha uj állás szervezéséről lehet sző — akkor elsősorban technikai tanácsnoki állást szerveznének, hogy a mérnöki és általános technikai kérdésekben ne a jogász-tanácsnoknak legyen döntő szava, a számvevőség szük szempont, jai alapján. . Műszaki tanácsnoki állás Budapesten, sőt Debrecenben is van, tehát Szegeden is időszerfl az önálló mérnöki tanácsnoki ügyosztály felállítása. Nyilvánvaló, hogy ez a tendencia érvényesül annál a ténynél is, hogy a belügyminisztérium nem engedi a mérnöki hivatal vezetői állását betölteni az eddigi formában, hanem a mérnöki hivatal kiilön ügyosztály lesz, élén egy önálló jogkörű tanácsnokkal. A mérnökszakember azután könnyebben tud ellenállni műszaki kérdésekben a számvevőség szempontjainak. Jövőre elölről kezdik a városháza tatarozását? 7 ezer pengőből nem lehet teljes munkát végezni (A Délmagyarország munkatársától.) Ismertette '3 Déjmagyarország, hogy a városházán és a bérházban tatarozási munkálatok folynak. Szinte lehetetlenül kis összeget, hétezer pengőt irányzott elő a számvevőség ezekre a munkálatokra és máris megállapítható, hogy a vagyont állag megőrzése szempontjából legalább háromszor hétezer pengőt kellett volna a munkálatokba fektetni. Két nap óta a városháza folyosóján foiyik a festőmunka. Most látszik csak meg. bogy ebből az összegből nem lehet teljes munkát végezni. A faiakon mutatkozó folytonossági hiányt nem vakolják be malterrel, vagy gipszszel, hanem egyszerűen befestik. A városháza közvagyon, a tatarozást ugy kell elvégezni, hogy a ronjiásj folyamat megálijon.. A mai tatarozás ebben a formában fölösleges pénzkidobás, meft jövőre újból lehet az egészet kezdeni és lényegesebben többe fog kerülni a városnak, mintha most valamivel töbu költséggel egészmuukát végeztetne. Szigorúan megbüntetik a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokat (A Délmagyarország munkatársától.) Az ' államrendőrség szegedi kapitánysága szigorú rendszabályokat készül életbeléptetni a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok ellen- Ezzel kapcsolatban a rendőrség a következő figyelmeztető fölhívással fordul a közönséghez: — A közönség köréből többrendbeli panasz hangzott el a közúti forgalomban résztvevő kerékpárosok ellen. A kerékpárosok szabályellenesen, meg nem engedett sebességgel közlekednek, nem tartják be a baloldali menetirányt, 2—3, sőt I nemritkán 4 személy egymás mellett halad az úttes- | ten, útkeresztezéseknél, úttorkolatoknál gyorsan haladnak, gyorsan előznek, anélkül, hogy a kötelező csnngöjclzést megadnák. _Igen gyakori eset, hogy a kerékpárokat a gyalogközlekedés célját szolgáló gyalogjárókon tolják, ezzel a forgalmat akadályozzák és egyesek ruháját bepiszkítják. Villamosok, gépkocsik és lóvonatú kocsik mellett versenyszerű sebességgel közlekednek. A kerékpárokat szürkülettől napkeltéig terjedő időben lámpával nem világítják ki. A rendőri őrszemélyzet által tett följelentésekből az tűnik ki, hogy * kerékpárosok a közlekedési szabályokban előírt okmányok (a személyazonosság igazolására alkalmas fényképes okmány, a kerékpár bejelentését igazoló bejelentőlap másolat) nélkül közlekedneenk. Igen gyakori eset, hogy a kerékpárosok a gyalogjárón haladnak. — Illetékes helyről vett értesülés szerint a rendőrhatóság a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok garázdálkodásának megszüntetése érdekéBELVAfSOSS MOZI Csütörtök, péntek Müsortorlódás miatt csak 2 napig! KINAI EXPRESS Dráma a forrongó polgárháborús KinábóL Főszereplök: ERICH v. STROHEIM, CHARLES VANEL és INKISINOV. NEM REPRÍZ! 5, 7, 9 ben, a szabálytalanságot elkövető kerékpárosokkal szemben a legnagyobb szigorral jár el és a jövőben nagyon súlyos pénzbüntetéseket, a gyalogjárón közlekedőkkel szemben súlyos elzárásbüntetést alkalmaz. — Figyelmeztetjük a kerékpárosokat, hogy a fentebb fölsorolt szabálytalanságok elkövetői ellen a rondőrközegek a jövőben minden esetben följelentést tesznek, ennélfogva a kerékpárosokat a közlekedésrendészeti szabályok pontos betartására hívjuk föl. 21 Vöröskereszt Egylet és a Légoltalmi Liga Korszeri! iéjéHoziaté faniüiyama (A Délmagyarország munkatársától.) A Vöröskereszt Egyesület szegedi választmánya és a Légoltalmi Liga női csoportja szeptember 18-án korszerű tátékozíató tanfolyamot nyit a belvárosi fiúiskola tornatermében. A tanfolyam célja az, hogy a város női társadalma fölkészülhessen a belső védelem tökéletes ellátására. A hatnapos tanfolyam mindegyik napján két-két előadásban ismertetik azokat a feladatokat és tennivalókat., amelyek a magyar nőkre várnak. Az első előadást 18-án délután 6 órakor Kisparti János dr. tankerületi főigazgató tartja, a lelki egyensúly biztosításáról, A továbbiakban Kiss Károly tanügyi tanácsos, Orosz Béla alezredes, Tóth Béla dr. tisztifőorvos, Mirskéy Kálmán csendőrőrPattanásig feszülő idegek kisérik az előadásait KORZOBAN nagy, Kovács ödön dr. egyetemi tanár, Veress Mik16c dr. honvédföorvos, Pintér Ferenc tábornok, LőJános dr. tankerületi főigazgató tartja a Iriki dr. kir. közjegyző, mozgósítási kormánybiztos tart hasznoscélú előadásokat a komoly takarékosságról, a város légoltalmi kitelepítéséi öl, a nők karitatív föladatairól, a hírszolgálat módjairól, a gyermekvédelemről, a magyar asszony közjogi helyzetéről, a sebesültek ápolásáról, a nők légoltalmi szolgálatáról, a közegészségügy fontosságáról. A korszerű tanfolyam iránt a legnagyobb érdeklődés n\i]váuul rne?. Változatlanul folytatják a római világkiállítás építését Róma, szeptember 13. Mussolini szerdán fogadta a. római világkiállítás főbiztosát, aki jelentést tett a munkálatok előrehaladásáról. Mussolini elrendelte, hogy a munkatervet a változóit viszonyok ellenére is teljes egészében hajtsák végre. A csehek nem hajtják végre a nyelvrendeleiet Prága, szeptember 13. A politikai érdeklődés a nemzetközi helyzeten .kivül a védnökség kétnyelvűség! rendelete felé fordul, amelynek ügyében a német sajtó erősen kifogásolja, hogy a cseh«k semmit sem tettek ennek megvalósításáért. Az utcatáblák, bankok és a pályaudvarok felirata is még mindig csak csehnyelvüek. A német sajtó nagy megütközéssel szemléli a csehek közömbösségét. Elmulatta a rábízott pénzt, nyolchénapi börtönre ítélték (A Délmagyarország munkatársától.) Varmuzsá Kezső dr. beregszászi lakos saját autóján, felesége társaságában Szegedre igyekezett, útközben Alpát községnél defektet kapott. Szegeden megegyezett T'idacs József sofőrrel, hogy az bevontatja és kijavítja elromlott autóját. Varmuzsa ezután elutazott, csak felesége maradt Szegeden. Vidacs József na ponta fölkereste Varmuzsánét és pénzt leért tőle a javítások elvégzésére. Mindig valami hazugsággal állott elő és kisebb-nagyobb összegeket csalt ki. Egyszer azt állította, bogy Budapesten kell egy fontos alkatrészt beszereznie és erre a célra 150 pengőre van szüksége. Varmu.-sánó átadta a pénzt, Vidacs elutazott, do nem vette meg a „fontos" alkatrészt, hanem elmulatta a p-nzf. Még egy ízbcn-csalt ki nagyobb összeget a hiszékeny uviasszonytól, azt állítván, hogy csak külföldön lehet megkapni az alkatrészt, amelyet Budapesten hiába keresett, összesen 345 pengőt csalt ki ilymódon Varmuzsa Eezsőnétől. Végül azonban az asszony megunta örökös hazudozásait és följelentette sikkasztás miatt. Igy került Vidacs József szerdán a törvényszék' elé. A törvényszék sikkasztás bűntettében mondotta ki bűnösnek Vidacsot és tekintettel büntetett előéletére, nyolchónapi börtönre ítélte. SZÉCHÉNYI MÖZi Csütörtöktől minden nap 5, 7, 9 A filmgyártás kimagasló művészi eseménye. A budapesti kirobbanó sikerrel egyidőbon FREMIER EL9S&BETH BERCINEK csodálatos ketlős alakítása két ikertestvér szerepében. A SZERELEM TOLVAJA Az angol filmgyártás élményszerű mesterműveELISABETH BERGNER MICHAEL REDGRAVE (az angol Gaxry Cooper) és PAUL CZINNER mesterrendezése. Világsiker: London — 7 hónap, Páris — 4 hónap} Kisérőuiüsorban: Schubert — Befejezefííen Szimfónia 8z«npi mozi a nagy íiimeH otltiona!