Délmagyarország, 1939. augusztus (15. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-10 / 181. szám
8 DELMAGYAROKSZÁG Cs-üíüilük, 1939. augusztus 10'. SPORT Ma: SzUE—Vasutas II. vizipólóba'iuki meccs Veszélyben a pénteki Vasutas—Szoínoki MÜV falálhozó? fA Délmagyarország munkatársától-) Amióta a SzUE ban az isnicrclcs jálékoscltiltások megtörténlek, :i zöld fekete együttes n II. osztálya lujnokságért júlszik. Ennek a bajnokságnak a Szl'E » favoritja, mégis előfordul, 'hogy a várakozáson aluli eredményt 6i el. Ilyen volt például •i vasárnapi szentesi eredménye is, remélni lehet azonban, hogy ez nem lesz. kihatással a helyzet végső alakulására és jövőre már az 1 B; osztályban üdvözölhetjük a nagymultu együttest. Amikor sujnáluttal állapiljuk meg, hogy legjobb esetben két év kell ahhoz, hogy a SzUE v isz- rákerüljön az I. osztályba, ugyanekkor örötrinr| szögezzük le « Vasutas kitűnő szereplését iz I. B) osztályú bajnokságban. Olyan jól szerepel a Vasutas a mostani bajnokságban, Hogy bízni lehet végső sikerében. Most csak az lenne i fontos, hogy megnyerje a bajnokságot, illetve .< vidéki hegemóniát, mert jövőre azután lőllétlenül megállná a helyét az I. osztályban. Ezt a kijelentést azért kockáztattuk meg, meri biztos tudomásunk van arról, hogy rövidesen jelentős erősítéseket kap a piros-kék együttes- Olyan játékosokat fog leigazolni, akik biztosítani tudják -zániára nz állandó l. oszlilyuságól. Mindezekből meg lehet állapítani, hogy a valamikor jöhirü szegedi vizipólósport nincsen ve-, szcdélemben és ha egyelőre még az 1. B) és 11. osztályú bajnoki mérkőzéseket látunk, ezeket a meccseket rö\ idesen fölváltják a magasablxisztálvu küzdelmek. Ilyen körülmények között a toroulálitéri uszodában 18 órakor eldöntésre kerülő SzUE—Vasutus II. II. osztályú vizipólóbajnokl mérkőzést azzal nézzük hos egv esztendő múlva egészen másképen alakul majd a helyzet. A meccsnek a zöld fekete együttes a favoritja, mert a Vasutas II. ben egészen fiatal játékosok szelepeinek. Péntekre van kitűzve a toroulálitéri uszodába a Vasutas—Szolnoki MAV 1. B) osztályú bajnoki találkozó, amelynek itiegrcndczésc bizonytalanná vált. Szaniszló, az ismert szegedi játékos közölte, hogy az uszoda vizét pénteken korábban akarják kiengedni a medencéből és emiatt esetleg nétn lehet majd lebonyolítani a meccset. Remélni lehet, erre nem kerül sor a mérkőzés lobonyolitáráig, mert a SzUE vezetősége mindenekelőtt a sportot tartja szem előtt. \ munkácsi csapni első szegedi vendégjátéka X Sulvónla-Zrlnul meccsel bővüli a femesvárlhőrull sporttelep vasárnapi műsora (A Üélmayyarortsúg munkatársától.) A magasabb sziuvonult képviselő futballra éhes •-zegedl sportközönség nagy érdeklődéssel várja a temesvárikürúti sporttelep vasárnapi programját, amely erre nz érdeklődésre föltétlenül számot is tarthat. A SzAK—Munkáes találkozó elsösorbun azért ígér érdekes küzdelmet, mert két különböző csoportba beosztott NBB-cgyüttes méri össze erejét, másodsorban azért tarthat érdeklődésre számot a játék, mert a mttnluicsi csapat ezúttal szerepel először Szegeden. A munkácsiakról oddig esak jót hullottunk; legutóbb is sikeresen szerepellek a Felvidéki Kupáért folyó küzdelemben és esak balszerencsével maradtak alul az SK ltusj-ju\ szemben. Hogy milyen játékerőt képvisel az SK Rusj, nzt miudeukl tudja, hiszen az ungvári magyarorosz csapat is tagja volt már aunak idején a eseh-szlovák államligának is, tehát a Spárlá-xal cs Sla viá-xnl harcolt egy vonalban a bajnokságért. A munkácsiak nuir szombaton Szegeden Ieszuek, mert a Szabadtéri Játékokra a hazatért Kárpátaljáról is érkezik filléres vonat és egészen biztosan sok szurkoló is elkíséri Szegedre együttesét. Szegedi szempontból uagy érdeklődésre tarthat számot az előjáték, a Szegctj—KEAC találkozó is, liiszcu a portyájáról visszatért pirtfsfehéreknek cz lesz az első szereplésük, de elő szőr játszik a szegedi közönség előtt a NBB-be bejutott egyetemi csapat is. . Az érdekés sportműsor kibővült amennyiben mar 13.110 órakor is lesz játék a SzAK-pályáü; a Sylvánia—Zrínyi barátságos meccset rcud '/.ik meg első előjátékként. A rendezőség megváltoztatta eredeti állásPontját és úgy döntött, hogy azok a SzAK-tágok, akik hátralékban nincsenek, 50 fillérért végignézhetik a mérkőzést ülőhelyem * A Délmagyarország jegyirodája az 1.20 pengős ülőhelyet 1 pengőért, az 1 pengős állóhelyet 80 fillérért szombaton 10 óráig árusítja. Az 50 filléres diák- cs katonajegyet megfelelő igazolás mellott csuk a pályapenztúr árusítja. , —oOoErdekes küzdelmet igér a kétnapos úszóverseny (A Délmagyarország munkatársától-) Az uszósportot kedvelök körében nagy örömet okozott fi Délmagyarországnak az a bejelentése, bogy hossza idő után, szombaton és vasárnap régre nagyszabású uszóprogramot bonyoliténak lo a torontálitéri uszodában. Itt kcriil eldöntésre — amint ismeretes — a hagyományos dana— liszaközi uszómérközcs. amely mindég egyik volt a vidék legérdekesebb küzdelmeinek. Ez a verseny nem egyszer hozott fölszinro tehetségeket és remélni lehet, czúltal is alkalma lesz a közönségnek és a funkcionáriusoknak néhány tehetséges úszót a magyar sport szúiuára felfedezni. Erre már csuk azért-is alkalom kínálkozik, mert a szegcdieken kivül fölvonul a küzdelemre töbls-k között Baja. Bácsalmás, Cegléd, Kalocsa, Kecskemét, Kiskörös, Nagykörös, Kunszerit mi klós, Mohács és Szolnok uszógáfdája. A küzdelmek szombaton reggel S órakor kezdőidnek, és egész napon át tartanak. Vasárnap szinten már délelőtt megkezdődik a verseny. —oOo— A Vasutas házi atlétikai versenyé. A Vasutas sikerült házi atlétikai versenyt rendezett a stadionban; az eredmények biztatóak, mert csupa fiatal atléta indiult a küzdelem-bon; 100 m: 1. I.ondvai 11. 123, 2. RáhV 1*4.6. 3. Lendvai I. 12.7; 300 m: 1. I.ondvai II. és Búló 10. 3. Lendvai I. 41', (versenyen kivül: Fonyódi I. 38.6). Ezen a távon Lázár tartja a . kerületi csúcsot :r? másodperces eredményével. 1000 m; t. Kaküszi 2:57, 2. Heine 3.-08) 20üÓ m: t. Gyuris 0:25,2. Kotok 6:39, 3. Kók.ii 7;U): 31X0 m: . Gvolvay 9:17.6,, 2. Ábrahám 10,15: súlylökés: 1. Fonyódi II. 12.20, 2. Fonyódi 1. 117.80; di',s/.kiisz.velés: 1. Fonyódi I 34 32.2: Fonyódi 11. 33 78. x Toldi, fölmondott a Ferencvárosnak, Braun elmegy a Hungáriától. Fóltüuóstkeltö hire van a futbalfeporti-ak: Toldi Géza fölmondta a Ferencvároshoz szóló szerződését. Sportkörükben érdeklődéssel várják az ügy alakulását. A másik érdekes hir az., hogy Braun, a Hungária edzője eltávozik a kék-fehérektől és Svájcba teszi át működésének a színhelyét. Braun tegnap már el is búcsúzott a játékosoktól. x Vasutas-tekézök nz országos válogatottban. Szeptember 26-án kerül eldöntésre Nürnbergbe® az európaibajnoki tekeverseny, amelyre a magyar szövetség már megkezdte előkészületéit cs közölte a Vasutassal, hogy a keretbe tagjai közül beállította Barihát, Kanyót és Onozót, akiknek szereplésére sor is kerül. APROHIRDETESEK Erősebb fiu szikviz kihordónak állandó munkára fölvétetik Szeged, Oszlrovszky u. 27. Kifutó és tanulóleány felvétetik Wigner. Vidra a. 2, női divatszáion. Fodrász segédnő szombat. vasárnap kisegítést vállal. Tisza Lajos kürut 13. I. eni. 3. Li Magasföldszinti modern kétszobás utcai lakás, esetleg azonnalra kiadó. Belváros jeligére. Kiadű lakáson: l'álfy-telep 2 sz. vilii 3 szobás, Fálfy-telap 5 sz. villa és 6 sz. villa 4—1 szobás összkomfortos lakásokkal. Széchenyi tér 3 sz. alatt emeleti modern garzonlakás. lirdeklödni Széchenyi tér 3. házfelügyelőnél. 132 Kárász n. S. alatt I és 5 SZOBÁS belső terraszos modern lakás kiadó azonnalra is. Keresztény ÜGYNÖKÖT a szegedi piac látogatására autó műszaki cikkeim, olajok és autó pneumatikban fixre jutalékra felveszek. Markovics. Szeged. Tisz L. körút 11. 5W Adómentes vagv jókarban levő kis házat — vennék. Bérezi. Tavasz utca 16b. QD<K*V€T€L cs Kárpitos munkára vau szüksége ? Forduljon bizalommal hozzám! Szaksz ttandor Oroszlán-u. 8. 127 Keresztény KÖNYVELŐ tisztviselő vagy tisztviselőnő servicémbe — azonnali hatállyal felvétetik. Markovics. — Szeged. Tisza La.jnskörut 44. 120 Veszek, és eladok férfi és női ruhát, varrúg'/.et. írógépet, látcsöveket. gramofoul, zálogjegyeket miudenről. Csehó, Attila u. 8. Bor eladás: elsőrendű pusztamérgesi fehér és siller nagyban cs kic-sinvben eladó literenkint kimérve 60 lillér. Lengjél ulca 12. Egy használt erős férfikerékpár eladó. Cin.' Üsz u. 19. Komplett ebédlő és hálószobi bútor eladó. — Leehner tér 9. Felelős szerkesztő: B A RT FAI LASZLÖ —oO"— Felelős kiadó: H U N y A BENEDEK DR —oOo— Szerkesztőség: t Szeged, Aradi-ulec 8; telefon 23-03, ' éjszaka: 10-84. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 11 Fogadóórák: 11.30-13 óráig Kiadóhivatal: Szeeed Aradi-utca 8: telefon: 13-06. ^aamMHMBMB^Bi^mmmmmmmmmmmmmmmmmm Nyomatott Ablaka György KórforgogCpén Szeged, Kálvária-utca 11 Telefon: 10-81 Az üzemvezetésért felelős Ablaka György. Bélyeg kereskedés ISKOLA UTCA 29. sz. Fogadalmi templomnál VÉTEL — CSERE — ELADÁS 210