Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-04 / 126. szám

12 DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1939. junius 4. Ff fii Alíállíllá tf 207 hÉsiII elsőrendű Kivitelben, szolid áron loKásoK ILSKIvQIIQIul es tenuezeset Csamangó ésTársa oerzst butoroh mázolását Derzsenui-u. l|b. HíháluMiáz IwAdUek i/ífyátóUa Uj Uodaltni bongodaltnak a Himnusz és a Szózat Uöuil egg deUcuni ifi* Uötgg és Hacsángi Zsolt jóvoltából — Tévedni e*nbeú dolog,, dc viggázni is cmbcci tulajdonság, . . . (A Délmagj .irország munkatársától). Az ember néha téved . . . Közmondásnak és filmcímnek széltében-hoszábun használják ezt a mondatot s nem egy esetben nientökőrülménynek is fölhasználják azok, akik bizonyos szögben elkanyarodtak az igazságtól. A „tévedés'' őrök témája a színdarabíróknak és a regénygyártóknak egyaránt, Shakespeare például klasszikus magaslatra emelte a tévedések különös játékait. De nc menjünk olyan messze, napjainkban is adódnak olyan tévedések, amelyek érdemesek arra. hogy a krónikás megörökitso öket. Uacsángi Zsolt U az éideklódó levelek Nemrégen Harsányi Zsolt tollából egy Cikk latolt napvilágot a I'estl Hírlapban, amely kedves közvetlenséggel arról értesítette az olvasóközönséget, hogy a cikkiróhoz számtalan levél érkezik naponta, amelyben az érdeklődők bizonyos irodalmi kérdésekben kérnek tájékoztatót, vagy kimerítő ismertetést. Harsányi Zsolt nagy örömmel tesz a torlódó kívánságoknak eleget s a hozzá befutó levelek soha nem maradnak válasz nélkül. Fölvilágosítást nyújt olyan irodalmi problémákban, amelyek az 0 magyarázata elölt, vagy magyarázata nélkül esetleg csak homályos körvonalú és rosszirányú sejtésként éltek a hozzáforduló kíváncsiskodók és tudatlanok irodalmi tudatHlattiságában. Egy Ilyen levélről ő maga ad hirt egyik kis árulkodó cikkében, amely szól a következőképpen; „Egy ifjú debreceni hölgy azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy a Himnusz egyik sora hogyan helyes, ugy-e, ahogy ö az iskolában tanulta: ... itt élned, halnod kell . . vagy ügy-e, ahogyan a rádióban hallja: ... itt élned és meghalnod Uell.'« Igy szó! az érdeklődő levél. Minden szeretetünket és hódolatunkal mély tisztelettel küldjük az ismeretlen ifjú debreceni hölgynek, azonban most nem róla van szó, hanem Harsányi Zsoltról, az íróról. Mert mit felelt erre a levélre az illusztris és közkedvelt Irodalmi tanácsadó . . . .? Viggázat itt a válasz! . . . Ez a rendkivül termékeny iró otthagyva legújabb életrajz-regényének, színdarabjának, krokijának, folytatásos elbeszélésnek, novellájának, színházi költségelszámolásának, vezércikkének, birfejének, irodalmi szakmunkájának és egyesületi jelentésének egyszerre-irt kéziratát, odakanyarodott az érdeklődő, levélhez és felelt rá a következőképpen: „Ez a kérdés sem uj. Felelni igen könnyű Kölesei természetesen az első formában irta a költeményt, annak szövege ugy a helyes. De más a költemény szövege és más a Him- 1 nusz megzenésített szövege. Erkel Ferenc zenei gondolata nem fedte a költemény eredeti szotagbeosztását, ö tehát önkényese® megtoldotta az utolsó sort két szótaggal. Általában az Erkel-szerzemcn.y. ha gyönyörű is és most már mindnyájunk előtt a legtiszteltebb zetje, nem mindenütt simult yerencsésen a szöveghez. Egyes helyeken bántó volt a prozódiája, a szokásos ismétlés körül pedig az egfcz országban zacvva rendetlenség uralkodott. Ezért az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács vette kezébe a dolgot s a Tanács megbízásából Dohnányi Ernő végezte el a művön a lehetséges csiszolásokat, amelyek most már véglegesek. De a szerzemény szótagszámát már ő sem tudta megváltoztatni". Ezt a hosszú választ a kérdéses debreceni ifjú hölgy elteheti a szekrény legmélyére. Elő ne vegye soha onnan és tagadja le azt is, hogy ő ebben az ügyben összeköttetésben állolt egy híres magyar íróval . . . Segítség /. . . Elsikkasztották Szózatot / . . . Ennek a magyar írónak nemcsak saját müveit kellene ismernie, hanem például tisztában kell lennie azzal is, hogy az idézett verssor nem a Himnuszban fordul elő, hanem a nemzet másik imájában: a Szózatban s igy nem is Kölesei irta I-vel, sőt még y-naí sem, hanem Vörösmarty. Tudjuk, hogy véletlen elírás „áldozata" lett ebben a válaszban IIrsányi, vagy a kényszerű sietség lovalta bele a debreceni ifjú hölgy tévedésébe, mégis azt kell mondanunk, bogy az íráshoz nemcsak tinta és toll kell, hanem gondolkodás is. Különösen akkor, amikor valaki a íölvilágsitás nehéz és telelősséges szerepét vállalta. Olyan kényelmetlen helyzet állhat elő ilyen véletlen tévedések következtében, hogy a jövőben senki sem meri fölkeresni érdeklődő soraival az I. számú Irodalmi Köztanácsadót. S rriit fog akkor irni Harsányi Zsolt? . . . Z\é%álni szabad . Lehet azonban, hogy csak jó tréfát kövelett el Harsányi. Hiszen a tréfa megengedett dolog, sőt kell is ebben a szomorú világban. Egész Anglia megrökönyödötten mosolyog például most egy hires írójának, James J o y s-nak „komiszkodá"• wwt Legjobban nyaral SI0FOKOII* * sán". Joys 16 évvel ezelőtt adta ki világfairü „Ulysses" cimü regényét. Azóta hallgatott. Most uj regénnyel lepte meg a szigetországot. Napok alatt szétkapkodták; közkedvelt iró James Joys Albionban. Aztán mindenki meghökkent, mert az uj irásmü érthetetlen. Vaskos tévedésektől hemzseg s még hozzá nem is angolul irta a szerző, hanem valami zagyva keveréknyelven. Annyit mindenesetre előrebocsátott az iró, bogy uj regénye „modern regény" . , . Olvasói megértették" a tréfát s azóta talán a harmadik kiadást logyasztja Anglia. A szándékos tévedések, az akart érthetetlenségek jó anyagi hasznot is hozhatnak. Tévedni pedig etnUú dolog Nem mint mentséget hozzuk föl, csak éppen megemlítjük, hogy nagy emberi tévedések hangzottak már el a történelem folyamán. Mindenesetre vigasztaló tudat, hogy például Nero is tévedett* amikor Phaon birtokán, a saját utasításai szerint megásott sir mellett készült arra, hogy önnyakában döfje a tőrt, igy kiáltott föl: „Milyent nagy iró hal meg bennem ... 1" Hát tévedett. Mert nála rosszabb irót keveset lehetne találni. De tévedett maga Shakespeare Is, hiszen „A makrancos hölgy" egyik sorában „cseb tengerről" beszél. Columbus Kristóf is „elnézte" a dolgokat, amikor azt hitte, hogy Indiába érkezett fölfedező utja végén s indiánoknak nevezte el az ott lakó népeket. Tévedett Miltiades is, amikor hitt a hősiesség becsületében. Vagy idézzük föl néhány szóban azt a kecses tévedést, amelyet egyik réginevű, de ujtartalmu szegedi lap közöl! az olvasókkal, mondván azt, hogy Mussolini szobrát, amelyet Michel Angclo, a nagy olas* szobrász készített. C. I. Cerro, a hírneves római ügyvéd által vezetett küldöttség adja át Szeged város érdemes polgármesterének ... Ez nem trő< fa volt abban az időben, komoly tudósításként 14' tott napvilágot . . . Kötetekre menő fölsorolását adhatnánk itt a tévedések vígjátékának, de van <? hasábokon egyéb olvasnivaló is. Ezért végszí gyanánt még csak annyit jegyzünk meg, hogy ezeir mind jóindulatú, gyámoltalan tapasztalatlanságból vagy tudatlanságból származó tévedések vol' tak. De például D'Épernon tévedése más volt. B kiváló herceg kocsizásra kisérte el IV. Henrik' francia királyt. Útközben egy Ravaillac nevű UP leszúrta az uralkodót. 'A herceg erre visszafordult a Louvre-ba s azt mondta a testőröknek, hogy a király megsebesült. Tévedett. A király halolt volt. S ezf D'Épernoií herceg is tudta . s . Lám — s ez Itt a végső tanulság —, néha gyilkos, néha halálos a tévedés. mdhm&^asw,1 ml Központi Szállodákban Utazzon Vidám Hét jegyfüzettel!