Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-27 / 144. szám
Ke'dS, 1939. junfus 27. déemxgyxrorszxg 9 SPORT Az tljpcsl tovább látott a Középeurópai KupáDan tljpcst-Amrosiana 3:1 (1:0) Budapest, június 26. Vasárnap játszották le ,/Ujpesten az Újpest—Ambrosiana Középeurópai / Kupameccs második fordulóját. Az első találkozót a két együttes között Milánóban az Ambrosiána nyerte meg 2:1 arányban, tehát az Újpestnek egy gólhátrányt kellett behoznia, illetve két gólt lőnie, hogy a továbbjutást biztosíthassa. A lelkes lila-fehér legénység a nehéz ellenféllel szemben is véghezvitte azt a bravúrt, hogy továbbjutását biztosította. Kállainak a gólját Ferraris a II.-ik félidőben egyenlítette. A magyar csapat erősen ostromolt és az utolsó öt percben Zsengellér, majd Kocsis góljaival nemcsak a győzelmet szerezte meg, hanem biztosította további szereplését a Középeurópai Kupában. A többi meccs; Bologna: Bologna Vénus 5:0 (1:0). Az első meccset Bukarestben a román csapat nyerte meg l:0-ra, a bolognai súlyos vereség miatt azonban kiesett. A románok csak egy félidőig bírtak ellenállni. Belgrád: BSK—Slavia 3:0 (1:0). A délszláv csapat biztosan győzött az első találkozón. Már détmagyavovszági bajnok a KEAC? KEAC—Békéscsabai Törekvés 1:0 (1:0) (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap mintegy 1000 néző előtt rendezték meg az egyetemi stadionban az első osztálybajnoki döntőt a KEAC és a B. Törekvés között. A meccs izgalmakkal kezdődött, azután minden simán ment és megérdemelten fölényesen nyert a KEAC... Az izgalmak részben Békéscsabán voltak. Egy tiappal a meccs eíőtt derült ki, hogy a filléres nem indulhat, pedig 950 megváltott és kifizetett jegy volt. Szegeden közvetlenül a mérkőzés előtt volt ideges a hangulat, mert a kezdési időre, 17.30 órára nem érkezett ki a pályára Kolozsy, később azonban megjött nagy örömére a szurkölótábornak. Az egyetemisták akár nyolc góllal is győzhettek volna. A békéscsabai bajnokban gyengekvalitású együttest ismertünk meg; nem lehet 102 éves belsőhármassal meccset nyerni, de általánosságban is, hol van a békéscsabai játékosok tudása a szegediekéhez? Ezze) a mgállapítással nem vontunk le semmit a KEAC győzelmének megérdemelt voltából, csak a balszerencsére panaszkodunk, amely miatt nem lehetett még imponálóbb a siker. A KEAC-nak volt olyan 30 perce, amikor szép futballt játszott, de olyan hamar bebiztosította a behozhatatlannak látszó győzelmet, hogy azután már nemigen erőlködtek a szegediek. Reálisan számivá — a játékot, illetve a tudást is alapul véíve beozhatatlan a KEAC előnye. Ragyogóan kezdett az egyetemi csapat; a 2. percben Kovács II. remek lövésével szemben tehetetlen volt a békéscsabai kapus (1:0), de hibázott a 4. percben, amikor Vida labdáját a gólba engedte (2:0). Egyébként ez a gól is megérdemelt volt. Ezután egy kis pauza következett, a 22. percben azonban Kovács II 30 méterről, szabadrúgásból régen látott szép lövéssel gólt szerzett csapatának (3:0). Most már kényelmesebben játszott a KEAC, még igy is lőhetett volna több gólt, de a szerencse elpártolt tőle. A II. félidőben sem engede ki a kezéből a KEAC a játék irányítását, talán mindössze öt percig volt frontban a Békéscsabai Törekvés, de egyetlen akciót nem tudott összehozni. A KEAC sok támadást, ami föllétlenül kihatással vol't eredményességére is, Ivánovics több hibája visszavetette. A jónev" játékvezető az I. félidőben kifogástalanul bíráskodott, E II -ban azonban sok hibát követett, el az egyetemisták terhére. A játéknak ebben a periódusában, a 28, percben Kovács Kerékpárosok! ClsőrendU kérákpárokat engedményes *r« ban részletre a dem. Oamlttat alkatréHáis! most filléres ^„^ Mil^OT J, ífcbag ksphs Ssesed, (Ki"_D, alotaUKISS II. sarokrúgásából Kolozsy magasan a mezőny fölé emelkedve szép gólt fejelt (4:0). Az egyetemi csapat legjobbjai: Tóth III. dr., Kolozsy, Kovács II. és Tóth II. dr., de általában megfelelt az egész csapat. A békéscsabaiak közül Mazánt, Medovarszky Il.-őt és Ráczot láttuk néha futballozni . . 4 —oOo— Szent István-felsőkereskedelmi— Felsöipariskola 5:2 (2:0) (A Délmagyarórszág munkatársától.) Hosszas huza-vona után, vasárnap végre megrendezhették a Felsőipariskola—Szent István-felsőkereskedelmi országos KISOK-bajnoki futballdöntőt a hunyaditéri sporttelepen. A mérkőzést a budapesti csapat 5:2 (2:0) arányban megérdemelten nyerte. A budapestiek nagyobb tudása akkor domborodott ki, amikor a szegediek kiegyenlítő gólja után rákapcsoltak. Lendvai két gólját Borbély I., illetve Wilk behozta, majd Egerszalöki, Lendvai és stark góljai biztos budapesti győzelmet eredményeztek. Ezzel a Szent István-felsőkereskedelmi lett a KISOK országos bajnoka. Faragó Géza játékvezető megfelelt. —oOo— Ferenczy nyerte a kerékpáros emlékversenyt (A Délmagyarország munkatársától.) Az újjáalakult Szegedi „Remény" Kerékpáros Egyesület vasárnap rendezte meg első nyilvános versenyét Szlamka Imre a „Rongyos Gárda" hősi halottjának az emlékére. A 1C0 kilométers versenyt, amelynek rajtja és célja a tűzoltólaktanya előtt volt, az alig egy éve versenyző Ferenczy nyerte meg 33 kilométeres átlagteljesítménnyel, 3:06-os idővel; a további sorrend: 2. Hegedűs rajta, 3. Annus rajta, 4 Kladek 3:12. 5. Szögi 3:17, 6. Gvaponyi 3:20. A verseny után a küzdők és a közönség Kis* József kapitány vezetésével a Hősök Kapujához j vonultak és egyperces tisztelgéssel áldoztak n t)6- f sók emlékének, majd a győztes Szlamka Tmre í. emlékezetére a talpazaton elhelyezte a klub ko- j szorúját. A verseny rendezéséért Kiss Józsefet j és Turai Lászlót illeti dicséret. —oOo— v Angyal új 100 méteres mellúízdrekórdja. Budapestről jelentik: Angyal, a volt válogatón szegedi mellúszó vasárnap Budapesten az általa j fölállított 1:102 perces 100 méteres mellútzóreí kordot 140 nercre iavítnita. NEMZETI BAJNOKFAG A) Liga 1. Újpest 26 20 4 2 107:26 44 2. Ferencváros " 26 19 5 3 121:44 43 3 Hungária 26 18 6 3 74:32 41 4. Kispest 25 14 4 7 (50:41 32 5. Szeged 26 12 7 7 58:42 31 6. Nemzeti 26 10 8 8 57:53 28 7. Budafok 26 9 7 10 44:52 '25 8 Phöbus 26 9 6 11 61:63 24 9 Szolnoki MÁV 26 10 3 13 44:59 23 10 E'ektromos 26 7 7 12 43:51 21 11. Szürketaxi 26 7 6 13 62:70 20 12. Böcs-kai 26 4 5 17 33:80 13 13. ZSE 26 2 5 19 31:97 9 14. SSE 26 3 3 21 28:116 8 B) Liga keleti csoport 1. Törekvés 26 21 2 3 95:33 44 2 WMFC 26 20 3 3 98:30 43 3 DMÁVAG 26 16 5 5 71:33 37 4. FTC 25 15 5 5 58:28 35 5 SBTC 26 16 2 8 83:43 34 6. Pereces 26 10 4 12 53.60 24 7. SzAK 26 8 6 12 40:52 22 8. Csepeli MOVE 26 8 5 13 51:65 21 9 Szentlőrinc 25 10 1 14 41:67 21 10. DVSC 26 6 8 12 42:60 20 11. BMAVAG 25 8 3 14 40:46 19 12. Reménység 26 8 2 16 40:85 18 ia Mezőtúr 36 6 3 17 32:61 15 14. VSE 26 4 1 21 27:104 9 nyugati csoport f. Haladás 26 19 1 3 73:26 42 2. Lampart 26 16 6 4 73 28 38 3. Sopron 26 16 3 7 65:38 35 4. UTE 26 13 2 11 56:44 28 5. Tokod 26 9 9 8 48:35 27 6. Egyetértés 26 11 5 10 47:51 27 7. Alba Regia 26 11 4 11 76:52 26 8. BSzKRt 26 11 i 12 50:57 25 9. Postások 26 10 i 12 50:66 24 10. Tatabánya 26 7 9 10 41:46 23 11. Vasasok 26 9 5 12 37:54 23 12. Pénzügy 26 6 5 15 41:65 17 13. Rákoskeresztúr 26 7 1 18 42:88 15 14. Pécsi DV 26 5 4 17 39.68 13 x A Törekvés bejutott a Nemzeti A) Ligába,% Budalók legyőzte a Szolnoki MAV-ot a szezon utolsó bajnoki mérkőzésén. Vasárnap került eldöntésre a Nemzeti A) Ligában az utolsó bajnoki mérkőzés: a Budafok--Szolnoki MAV találkozó. A meccset a Budafok 3:1 (2:1) arányban megérdemelten nyerte meg. Eldőlt az NBB) keleti csoportjának bajnoki kérdése is; a cimet a Törekvés nyerte el azzal, hogy legyőzte a Szentlőlincet; eredmény 4.0 (O.O). A többi eredmény; WMFC—DVSC 8:2 (3:0), BMAVAG—VSE 8:0 (3:0). A keleti csoportból kiesett a VSE, osztályzót játszik a Reménység és a Mezőtúr. A nyugati csoportban: Rákoskeresztúr—Pécsi DV 2:1 (1:0). Kiesett a Pécsi DV, osztályozót játszik a Rákos keresrtúr és a Pénzügy. — Portyamérkőzés: Aar bus: Nemzeti—Aarhusi válogatott 6:2 (3:1), x A Békéscsabai MÁV ellen készülődő SzAKifjúságiak a szegedi ramblerek ellen játszottak. A SzAK ifjúsági csapata, amely a déli bajnokságért csütörtökön a Békéscsabai MÁV-val méri össze erejét a temesváriköruti pályán, vasárnap délelőtt otthonában egy szegedi ramblei csapattal mérte össze erejét. Az edzőmeccset a ramblerek nyerték meg 6:4 (4:0) arányban. A gólokat Hajdú (3), Baróti, Kovács I., Iietesi, illetve Énekes (3) és Lakó 11-esből lőtte, x Csonka és Gyetvay sikere Diósgyőrött, Vasárnap országot atlétikai versny volt Diósgyőrött. A küzdelemben résztvett két kiváló szegedi maratoni fubi: Csonka és Gyetvay, akik a vidékiek közül a legjobb eredményt értek el; Csonka 16:30 perces teljesítményével az ötödik. Gyetvay 17:106 pgces idejével g hatodik helyen vég. zétt.