Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-18 / 137. szám

hpr iVasarnap, 1939. junius 18. DÉCMAGYARORSZXG 13 HIREK w Be lehet tölteni a csengelei segédlelkészi és a tanyai állatorvosi óllásokat. Szombaton leirat érkezett a városhoz a belügyminisztériumból, amely arról értesiti a város hatóságát, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a törvényhatósági bi­zottság januári közgyűlésének azt a határozatát, amely három uj állatorvosi állást szervezett a ta­nyán. Jóváhagyta a belügyminiszter • csengelei segédlelkészi állásról hozott közgyűlési határo­zatot is. Rövidesen megtörténnek az intézkedések az uj állások betöltésének ügyében. — Viz alatt állnak a fehértói legelők. A má­jusi tartós esőzés hatása még ma is észlelhető a fehértói legelőkön, amelyeknek legnagyobb része viz alatt áll, ugy, hogy a gazdák nem tudják le­geltetni a jószágokat. Ebben az ügyben szombaton délelőtt gazdaküldöttség kereste föl a hivatalá­ban Szabó Géza dr. tanácsnokot, aki a Kassán le­vő Tóth Béla dr. helyettes polgármestert helyet­tesíti s kifejtette előtte azokat a panaszokat, ame­lyek a gazdaközönség érdekében mielőbb orvos­lást kívánnak. Szabó Géza dr. érintkezésbe lépett az Á rmen'tesitő Társulattal, ahonnan rövidesen bi­zotlság száll ki Fehértóra s megállapítja, hogy mennyi vizet kell levezetni a Fehértóból, hogy a talajvíz feltörését kellően meg lehessen akadá­lyozni. A szakértőbizottság jelentése után azon­nal megkezdik a szükséges munkálatokat. Orthopaed és tiszti tsbők, csizmák specialistája, az „ORí" és a VfPflO DnO®­Tiszti Ruházati Egylet szállítója WClff IJd nics-tér Az idő — Hirek a csendőrség köréből; Nősülési enge­délyek kiadása. Gyarmati László lov. őrmesternek Kormos Erzsébet hajadonnal kötendő házasságá­hoz 8—1937. sz. kérvényére a nősülési engedélyt sorrendben, mig Gurmai Imre gy. őrmesternek Hegedűs Margit hajadonnal kötendő házasságá­hoz 21—1937. sz. kérvényére a nősülési engedélyt a honvédelmi miniszter rendeletére soron kivül kiadták. — Nyugállományba helyezték. Szarvas Ferenc gy. tiszthelyettest felülvizsgálat folytán mint „rokkant, mindennemű népfölkelési szolgá­latra is alkalmatlan"-!. — Áthelyezés: Nemes Mi­hály szv. törzsőrmestert a berettyóujfalusi gazd. hivatalhoz Berettyóújfaluba, Dénes Pál gy. őr­mestert a nyomozó osztályhoz Budapestre. Pá­zsith Lajos gy. tisztüelyettest irodai segédmun­kásnak a kerületi segédtisztséghez Szegedre he­lyezték át. — Balaton József gy. tiszthelyettest a toborzó bizottság által 2 év tartamára közbiz­tonsági szolgálatra alkalmatlannak minősítették. — Véglegesítés: Barabás Józsefet megfelelő próba­szolgálat után, mint csendőrt, véglegesítették. — Házasságkötés; Benkő Vince gv. tisz'th. Hauser Erzsébettel Bonvhádon, Kiss Sándor vizsg. lov. tőrm. Levandovies Ilonával Szegváron, Szerke I.ajos gv. tőrm. Czakó Erzsébettel Kiskunfélegy­házán. Török József gy. tőrm. Pászti Tóth Bor­bálával Szentesen. Ur Mihály gv. tőrm. Baracsi 'Júliával Kecskeméten. Kökai Tstván lov. őrm. Romsics Mária Magdolnával Homokmégven há­zé sságnt kötött. — Városi Partfűrdő f. hd 18-án özemét meg­nyitja. 'A Meteorológiai Intézet jelenti 23 óra. kor. I d ő j ó s 1 a t: Mérsékelt északi szél, változó felhőzet, helyenkint záporeső, zi­vatar, a hőmérséklet alig változik. 1 — Ha fáj a feje és szédül és teltséget, béliz­galmat, gyomorégést, vértódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, igyék minél előbb egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését hatható­san előmozdítja, a mérges bélgázok fejlődését csökkenti, az anyagcserét megélénkíti és a vérke­ringést felfrissíti. Kérdezze meg orvosát! Olcsd gyorsivó-gépivtí tanfolyam szakiskolában. Beiratkozás Honvéd-tér 4 Szünidei tanulócso­portok. Ritmikus gépirásoktatás. 236 — Érettségi vizsgálatok a Szent István-keres­kedelmiben. A szegedi Szent István fiufelsökeres­kedelmi iskola érettségi vizsgálatai szép ered­ménnyel végződtek A jelöltek valamennyien meg­feleltek. Jelesen felelt meg; Dénesi István, Do­bó István, Kálmán József és B. Nagy Mihály. Jól felelt meg: Csajka József, Herseczki István, Ho­dászi László, Horváth Balázs, Kalser Ferenc, Károly György, Kónya Sándor, Lázár Péter, Lu­kács Sándor. Megfelelt: Acsav Lajos, Demeter Sándor, vitéz Dóczy István, Katona Antal, Kószó Mihály, Kupeez Antal. Németh György, Szabó Ele­mér, Szeghő István, Szűcs János, Varga Sz. Már­ton, Vágó Tibor. A vizsgálatokon Segner Pál a legfőbb állami számszék ny. alelnöke, az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének vezérigazga­tója elnökölt. — Orvosi hír. Dr. László K. György szemor­vos külföldi tanulmányútra utazott s ez alatt ren­delése szünetel. Visszaérkezését a lapokban fogja közölni. bbüt, B UTORHITBL Mindenkinek készítek havi 10 pengő részletre! Ke­ménvfaháló politúrozva 200 pengőtől Finom dió­fahálót 360 pengőtől Kombinált hálót 300 pengő­től. Ebédlőt, vagv férfiszobát 400 pengőtől. Konyha- elősznbaszekrénvt 100 pengőtől. KAKUSZI miias7taTos, Kossuth Lajos-sugárut 5. — Németországi körutazások címmel, magyar nyelven egy uj prospektus jelent meg, mely 12 kü­lönbözően összeállított körutazásokat tartalmaz. Ezek a szakszerűen összeállított körutazások szi­nes változatosságban a nagynéme't birodalom leg­szebb és leglátványosabb városait és tájalt foglal­ják magukba; elvezetnek a német Ostmark alpe­seibe, a középkori romantikus szászországi és frank városokba, a világhírű német gyógyfürdők­be, valamint az északi és keleti tenger partvidé­kére. A fenti prospektus díjmentesen kapható a Német Birodalmi Vasutak idegenforgalmi Irodá­jában, Budapest IV., Váczi-utca 1—3. — Szép harisnya GFB Pollák Testvéreknél. _ Baleset. Bakacsi Péter címfestő szombaton délután eégtáblaszerelés közben leesett egy öt mé­ter magas állványról és kartörtést, valamint a fején zuzódásokat szenvedett. A kórházban ápol­ják. Kiss Bosznay böröndös Széchenyi-tér 15. RUHA KALAP Nagy választék: Elsőrendű uriszaDóság. Sport- es dlvalőllőnii Eső- ts ballonkabát Cord és burbnry raqián Hu ruházati clhKcK — olcsó árak! SZÉCHENYI TÉR Tropikál gumifüxő & kényelmes, szellős, strapára, sporthoz igen alkalmas, kizárólag csak cégünknél kapható • VMRR kesztyűsnél ItOfl® Kíauxáí lér Cutnibarisnyók nagy választékban! .30 VERS Verseim a puszta nyelvén irom Hazug szóból én sohasem teszek, Helyette a lelkem belesirom, Hogy szeressetek engem emberek. Gondolatim sorokba foglalom Nem szabálytól támogatott sorok, Nem ölöm meg, ba szépnek gondolom A szót ha él: sir vagy mosolyog. Bene Károly. —oqo— — tlres pénzesládát talált a betörő. Hauer La­jos gabonakereskedő jelentette a rendőrségen, bogy a szombatra virradó éjszakán betörő garáz­dálkodott Csongrádi-sugárut 9. szám alatti gabo­narak'tárában. Az ismeretlen tettes betörte a rak­tárhelyiség ablakát, lehajtotta az ablakzárat és a nyitott ablakon át hatolt be az irodába, ahol egy vaskazettát talált. Nagyon megörülhetett neki, mert a kazettában benne volt a kulcs. Annál nagyobb lehetett a bosszúsága, amikor fölnyitotta a kazet­tát és látta, hogy nincs benne semmi. Az ered­ménytelen betörés után a tettes eltávozott. A rend­őrség megindította a nyomozást. Ugy sejtik, liogv a tettes azonos az utóbbi időben elkövetett álkul­csos betörések1 tettesével. — Modern jégszekrény, Schulternál, AHila-n. 17. — GYŐZELEM UTÁN. Budapestről jelentik: A váci járás községeiben most tartják a köz­ségi választásokat. Eddig 12 községben válasz­tották meg a községi képviselőket. A pesti vár­megyeházára érkezett jelentések szerint meg­lepő képet mutatnak a választások, mert mig a pünkösdi országgyűlési választáson ezekben a községekben sok szavazatot kapott a nyilas­párt, addig a községi választáson a legtöbb he­lyen nem is jutott mandátumhoz Például Szö­rfön rsák a szavazatoknak nem egészen 10 szá­zaléka esett a nyilaskeresztesekrc. Fólon pe­dig a nyilaspárt nem ís indított jelöltet. • _ ANNA-ASVANYVIZ. Dr. med. László heszitmlnuch kizárólagos árusítása Vajda (Bohor) DROGÉRIÁBAN kárász u. 12 Unió és ABC könyvre kiszolgál. _ öt tanút hallgattak ki szombaton a „Bom­ba-pör"-ben. A törvényszék Sáray-tanácsa szom­baton folytatta a tanuk kihallgatását az ismere­tes csongrádi „Bomba-pör"-ben. öt tanút hallgat­tak ki: Kiss Jenő postamérnököt, Csemegi Gyula csongrádi polgármestert, Ormay Zoltán miniszteri tanácsos, Hoór-Tempis Móric műegyetemi tanárt és Krüger Aladárt, Csongrád volt országgyűlési képviselőjét. Valamennyien a villanytelepi szer­ződés átruházása körüli dolgokról és Piroska Já­nos dr. polgármester magatartásáról vallottak. A tanúkihallgatásokat hétfőn folytatják. — Kávépörkölés naponta reggel 7—9-lg Kocsisnál — Szeged sz. kir. város árverési csarnoka 1939 junius hó 20 és 21-én árverést tart, mely al­kalommal a .Városi Zálogkölcsön Intézetnél é? Kézmüvesbanknál 1939 április hó végéig lejárt, a dr. Simon György-zálogháznál pedig 1939 május hó 19-ig lejárt és nem rendezett zálogtárgyak ke­lülnek árverésre, éspedig első nap dél­után fél 4-kor ékszerek, raáyiap ingóságok kerül­nek sorra. Az árverések mindkét napon a .Vá­rosi Zálogház Oroszlán-utcai hivatalos helyiségé­bea tartamai. Igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents