Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-02 / 124. szám
s Péntek. 1939. funius 2. DÉLMAGYARORSZÁG Vitéz Shvoy Kálmán dr. nyilatkozata a választásokról és a jövőről „Elvi okokból küxdöiiem végig a harcol, — nem akartam cserbenhagyni azokat a hősöket, akik annyi kockázat árán is kitartottak" (A Délmagyarország munkatársától.) X kétnapos pünkösdi választások befejeződtek, ma már mindenki tisztában van nemcsak az eredménnyel, de azzal is, hogy mit jelent az eredmény és azzal is, hogy — mit nem lett volna szabad tenni. Az élőkészületek, az egész kampány és valamennyi jelenség ismeretében felkerestük vitéz Shvoy Kálmán dr. ny. altábornagyot, aki a kisgazdapárt listáján vállalta a küzdelmet és aki az ellenzéki pártok közül a legtöbb szavazatot kapta. Kérdést intéztünk hozzá a választások tapasztalatairól, tanulságairól és a jövő munkájáról, amely most kezdődik, amikor a szenvedélyek remélhetőleg mihamarabb visszatérnek a munkás hétköznapi élet medrébe és amikor meg kell kezdődnie a jövőt előkészítő munkának. Shvoy Kálmán a következőket mondotta kérdésünkre"; — Magánál az indulásnál kell kezdenem. Napükon át valóban töprengtem azon, hogy legalább is átmenetileg ne vönuljak-e vissza az országos politikától. Ha ezekben a napokban barátaim és különösen tanyai magyar testvéreim részéről nem részesültem volna annyi lelkes és őszinte bíztatásban és nem fordult volna felém annyi kérés és felkérés, akkofj nem is indultam volna, nem vállaltam volna az előre látott ismeretes és egyoldalú küzdelmei Azünban az volt az érzésem, hogy nem térbetek ki az előttem kifejezésre juttatott kívánságok elől, a harcot vállalnom kell. — A szegedi kortéziáról és annak a részleteiről nem óhajtok most szólni, 'csak anynyit mondok, bogy az itteni MÉP-vezetők mindent elkövettek a tényleg bekövetkezett eredmény érdekében. Ha a választó nem volna kormánypárti, akkor szavazzon a nyilas lajstromra — ez volt a jelszó az Utolsó hárem napig. És bogy mennyire távol állott ez Teleki Pál gróf miniszterelnök úr szándékától, arról azt hiszem fölösleges beszélni. Nem kívánok a léIrkvásárldsról sem beszélni, mert ez nem az ellenzéki listák gyengítése volt, hanem olyan jelenség, amelynek következményeiért Csak a lelkiismeretben lehet számot vetni. Mint katolikus ember, úgy tudom: a cél nem szentesíti az eszközt, — hát még ha ez a ;cél nem is szent. — Nem beszélek — folytatta Shvoy Kálmán — a néma hét kicsinyes tíükkjeiről, a jubiláris vacsorákról, amelyektől az ellenzéket a hatalomnak könnyen módjában volt távol tartani. Szomorúság tölt el, hogy az egyszerű magyar népet érvek helyett még mindig paprikással és spricerrel próbálják előkészíteni a választásra. Az eredménnyel a kortézia harmadik napján tisztában voltam. Miután a hatalom szegedi képviselői az én személyemre specializálták magukat, a választást inkább csak elvi okokból, mint a győzelem reményében küzdöttem végig. Alltam a harcot, mert nem akartam cserben hagyni azokat, akik annyi kockázat árán is hívek maradtak személyemhez. Dajkamesének kell minősítenem az egyik szegedi lapnak azt a beállítását, mintha a kisgazdalista indulása nélkül mind a három mandátum a MÉP-nek jutott volna. Ebhez a MÉP-' nek 2Í.012 szavazat kellett volna, ennyit pedig a, kisgazdapárti szavazatokkal együtt sem kapott volna. Á szegedi közéletet ismerő minden komolyabb tényező tisztában van azzal az egy lehetőséggel, amely a MÉP-nek mind a három mandátumot biztosítani tudta volna, de erről most nem akarok szólni. 74 jövőt illetőleg vitéz Shvoy Kálmán dr. a következőket mondotta: — Négy évig voltam Szeged képviselője: Időt, fáradtságot nem kíméltem, ba közérdekről volt szó. Tehetségemhez képest mindenkor p legnagyobb eréllyel képviseltem a város érdekeit'. Anyagiassággal, önzéssel még leggyűlölködőbb ellenségeim sem vádoltak. Közéleti tevékenységem a jövőben természetesen a minimumra szorítom, de úgy érzem, azoknak a hősöknek, akik még a választás folyamán is hűségesek maradtak, tartozom azzal, hogy a lehetőségeim szerint tovább szolgáljam az of.HIREK — Szekerke Lajos dr. felvidéki tanulmánvutra megy. Az Országos Idegenforgalmi Tanács leiratára Pálfy József dr. polgármester tudomásul vette, hogy Szekerke Lajos dr. tisztifőügyész, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője junius 3. és 10. között tanulmányi kiránduláson vegyen részt a Felvidéken és a Kárpátalján. Szekerke Lajos dr. meglátogat ja Szeged testvérközségét: Rahót is. z nap múlva nyilik mag a XI. Szegedi ipari Vásár — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő Hivatal utján (Méreyutca és Mars-tér sarok; teleion 19-73.). Férfiak: 4 kovács, 1 vas- és fémöntö, 4 fiatal lakatos, 1 önálló lakatos, 1 butorlakatos, 3 villanyszerelő hadigondozott, 2 kádár, 4 kerékgyártó, 1 kosárfonó, 1 szíjgyártó, 1 könyvkötő, 4 kifutófiu, 19 nőtlen gazdasági munkás (hónapos), 2 nős havibéres, 1 hevederszövő. — Nők: 1 hevederszövő és zsákvarrónő, 4 varrónő (vasaló), 6 hölgyfodrásznö, 1 cipő'tiizőnő, 1 borászlány, 1 kifulöleány, 4 mindenes főzőnő, 8 mindenes, 7 bejárónő. 3 szobalány, 1 gyermekleány. — Hadigondozottak részere fönntartott munkahelyek: 1 tésztagyári munkásleány, 3 fémárugyári munkáslány, 4 légiagyári munkás. 1 jegyszedőnő. 3 villanyszerelő. — Rendbchozatfa a város a csecsemövédöintézct Kossuth Lajos-sugáruti otthouát. Annakidején részletesen megírta a Délmagyarórszág, hogy Bereczk Péter dr. főorvos, törvényhatósági bizottsági tag beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz és ebben föltárta a csecsemővédőintézet Kossuth Lajos-sugáruti otthonának megdöbbentő elhanyagoltságát. Pálfy József dr. polgármester a beadvány után nyomban intézkedett, hogy a javítási munkálatokat záros határidőn belül végezzék el. A javítási munkálatokra a város közel IfiOO pengőt költött s most már a csccsemővédőin'tézet otthona megfelel az egészségügyi követelményeknek. A rendetlen ég fájdalmas bélürülések ég az ezekkel járó vértódulások és fejfájások 4 tisztán természetes „Fea-eno József" keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy-egy pohárral bevéve — rendszerint rö^kiesen elmúlnakKérdezze meg orvosát 1 " szág és Szeged közérdekét. NeEem e'ddi'g sem a mandátum adott rangot, csak kötelességet és munkát. Meg fogom találni a módját a jövőben is — mert úgy érzem, szükség lesz rá' —, hogy a Város érdekei mellett őrt álljak. Végezetül még annyit, hogy őszinte érzésekkel köszönöm mindazoknak, akiket személy szerint talán nem is ismerhetek, akik az elmúlt négy év alatt és most a választás alkalmával is hősiesen kitartva támogattak. A jó Isten áldását kérem Szeged városára, annak hatóságára és közönségére egyaránt, hogy az eljövendő sörsdöntő hetekben történelmi hivatásának magaslatán álljon. _ Reumás fájdalmakban szenvedő egyéneknél reggelenként felkeléskor egy pohár természete? „Ferenc József" keserűvíz a gyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és méregtelenili, azonkívül az anyagcsere és az emésztés folyamatát igen hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát. BONYHÁD. A Pozsonyban megjelenő német „Grenzbote'' az első oldalon foglalkozik a magyar képviselőválasztásokkal. A bárom „volksdeutsch" jelöltről a következőket irja 9 lap: „A kormánypárti szinekben induló három volksdeutsch-jelölt közül Mühl Bonyhádon és Jákob Brandtot a Bácskában megválasztották. Mohácson, a harmadik volksdeutsch-kerületben dr. Konrád Mischung pótválasztásba került nyilaskeresztes ellenfelével. Ennek a három volksdeutsch-jclöltnek nem tették könnyűvé a helyzetét. Ila a kormánypárti programmal indultak is, nem élvezték ennek előnyeit. Különösen Klein Antal, a kisgazdapárt bonyhádi jelöltje volt az, aki a helyi hatóságok csodálatos türcse mellett hihetetlenül vad propagandát végezhetett Mühl ellen. Annál nagyobb örömet okoz Magyarország volksdeutsch-németségének az eredmény, habár a három német képviselő nem fejezi ki a magyarországi német népcsoport erőviszonyait1' — mondja a „Grenzbote''. _ Választási vétségért elitéltek egy nyilas agitátort. Budapestről jelentik: Schömer Ottó budapesti magántisztviselő januárban megtartott gyömrői választáson, a tilalmi időben nyilaskcrcszttel ellátott röpcédulát adott ki és a párt gyűlésének szónokai között Benkő András állami tisztviselő nevét is szerepeltette annak engedélye nélkül. A pestvidéki törvényszék választási vétség címén vonta felelősségre Schömer Ottót és nyolcnapi fogházra átváltoztatható 40 ccniö pénzbüntetésre Ítélte. —«0<>~ Nellbeszurta a szomszédid Kaszával (A Delmagyarország munkatársától.) Csütörtökön este súlyos állapotban vittek be a mentők a sebészeti klinikára Pap János Átok* háza-kapitányság 328. szám alatt lakó földművest. Pap összeszólalkozott tanyaszomszédjával, a veszekedés hevében a szomszéd kaszával mellbeszurtg őt. Állapota válságos. Piros iií iehír cipői!»—^ Nagy választékban! Kávász-u. 3. „Grácia" R.B.C. és Ungló tag. Olcsó árakon 1 cipőüzíei Az idö A Meteorológiai Intézet jelenti 22 órakor. I d ő j ó s I a t: Északi, északkeleti szél, változó felhőzet, több helyen eső, zivatar. A hőmérséklet alig változik.