Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-13 / 132. szám

bé cmagyarország rcecld, 1939. fűnkre 13. disben biztosított jog áll fenn hosszú évek óta 4 magyar közösség és a román nemzet között í kisebbségek védelméről. Ezt minden fóru­mon igyekezünk érvényesíteni és nem kis mér­tékben volt az oka annak, hogy ott hagytuk a Népszövetséget, mert ezen a szervezeten keresz­tül sem tudtuk a kézzelfogható jogokat érvény­re juttatni. De nem volt méltányos sem, még­pedig Méri. mert a magyar kisebbség, amely közel kétmillió fői tesz ki Romániában,kézzel­foghatóan bebizonyította államhüségét, csatla­kozott »? egyetlen román párthoz, aminek fe­jében ícé'elcl kapott, de ezeket az ígéreteket nem tm tolták he. Nem észszerű, mert a mai nehéz viszonyok között talán mikroszkóppal kell megvizsgálni minden nemzetnek, különö­sen a szomszédos államoknak, vájjon nincs-e egyetlen.kis lehelőség aria. hogy együtt mű­köd inuk az európai béke. a civilizáció fenn­larláréra és hogv megtalál iák nz utat. amely összeütközések nélkül is lehelöv'é teszi. hogy egyes nemzeteknek pntrimoniuma tiszteletben tarlnssék. Már pedig állitom. hogv a magyar nemzeloek legnagyobb és legdrágább patrimo­liium Hungáriáim, vagyis az elszakított ki­sebbség. Rcményl-Sclincller Lajos pénzügy­miniszter: A pénzügyi tárcát főleg két kérdés foglalkoz­tatja: az egyik, bogy a liadsereg megerősítésé­nek gyorsítására az eszközöket előteremtse, a másik, hogv a megnagyobbodott állam költség­vetését elkészíthesse. A közeljövőben benyújt­ja n házadómentességre vonalkozó törvényt. A szeptember második felében honyuitandó költ­ségvetés után kerül a Ház ele a társulali és cgyenesadö reformja. Teleki Mihály gróf földművelés­ügyi miniszter bejelentette. Hogy elsőnek a földbirlokpolitikai javallatot kívánja benyújtani. Egy másik tör­vényjavaslat n mezőgazdasági munkások ágg­kori biztosítását kiterjeszti. Barllia Károly honvédelmi miniszter rámutatott arra, hogy a nemrégiben elfogadott honvédelmi törvénv megadja azokat a felha­talmazásokat, amelyek" alapján dolgozni tud. Benyújt egy javaslatot » repülőalap létesítésé­ről. Ta«nádi-Nagv "András igazságügy­miniszter bejelentette, hogy a henvuítan'dő javaslatok a következők: 1. Á részTctűavletekkel űzött visz­szaélések megszüntetéséről szóló iavaslat. 2. 'A" közérdeket sértő hüncselekménvek. 3. 'A valu­táris és közszállitási visszaélések szigorú bün­tetéséről szóló iavaslát. 4. A saitóiavaslat. 5. A részvény ing reformja és előkészítés alatt van az összeférhetetlenségi javaslat és a szövet­kezeti törvény reformja. Kunder Antal kereskedelemügyi miniszter HejeíenToHo, Hogy elsősorban a munkáskama­ra 1< kérdésével és a szabadító intézmény meg­oldásával, a mllnkaviszPuy kérdésének rendezé­sével és a munkabérek megállapításával kíván foglalkozni". Jaross Andor TárCa nélküli miniszter a Fel­vidéki problémákkal kapcsolatos kérdésekről beszélt". Végiil vav László Káró elnök közölte. H<>gy flrfrfrns István bejelentette a pártba való be­lépését. "A" pártértekezlet után vacsora volt a Városligetben. Az tii Máz első ülése Budapest, június 12. Hétfőn délelőtt ült Össze először az új képviselőház. Az első for­mális ülés mindössze negyedóráig tartott. Az új Ház öszeülését élénk érdeklődéssel várták; kisebb-nagyobb csoportok helyezkedtek" el a parlament előtt, amelyek az új képviselők ér­kezésére és bevonulására voltak kíváncsiak". A képviselők már fél 9 órakor gyülekezni kezd­tek. Tíz óra előtt néhány perccel teljesen meg­teltek a folyosók, a nyilaskeresztes képviselők Csizmában, formaruhában, antantszíjjal jelen­tek meg. A kormánypárti képviselők fekete magyar ünneplőbe vonultak fel. Az ülésteremben először'a MÉP-soraí né­pesedtek be. Amikorra a padsorok megteltek, megjelent a teremben Teleki Pál gróf minisz­terelnök a kormány tagjaival. A miniszterelnök zsinóros fekete magyar ünneplőt viselt. "A MÉP tagjai helyükről felállva, tapssal üdvözölték" a miniszterelnököt A nyilasok a szélsőbaloldali padsörokal foglalták el, mellettünk a második" mezőben a szociáldemokraták következtek, majd a polgá­ri ellenzék. Az alakuló ülésen a kisgazdapárt egyetlen tagja sem jelent meg, néhányan kö­zülük' Csak a folyosón jelentek meg, az üléste­remben azonban nem mentek be. Üresek voltak a behívandó felvidéki és kárpátaljai képviselők helyei is. 'Amikor a képviselők elfoglalták Helyeiket, Pütnoky Móriö háznagy üdvözölte a képvise­lőket és közölte, hogy ki kell jelölni a korel­nököt. Tudomása szeriut a 83 éves Magyafy­Kossa István a képviselőház legidősebb tag­ja, aki ezután elfoglalta a korelnöki széket. A korelnök üdvözölte a Házat, majd bejelentet­te, hogy a korjegyzők kijelölése következik. Azok a képviselők jelentkeztek, akik még nem töltötték be a 31 évet: Wirth Károly ós Szend­rói Kovács Gyula, mindketten a nyilaspárt tag. jai. A Ház további legfiatalabb tagja Papp Jó­zsef, majd két MÉP-képviselő következett/ Zichy Nándor gróf és Mester Miklós, a ható­dik korjegyző: Keck Antal volt. A nyilasok karlendítéssel vonultak fel az emelvényre. A körelnök ezután felolvasta a legfelsőbb helyr.ől érkezett kéziratot", amely szerint Ma­gyarország főméltóságú Kormányzója június 10-re Budapestre egybehívta az országgyűlést A kormányzó nevének" említésére a, Ház min­den tagja felállott, a képviselők lelkesen tap­solták a kormányzót 'és állva hallgatták az el­nöki közléseket. A kormányzó június 14-én, szerdán déli 12 órakor a parlament kupolacsar­nokában ünnepélyesen nyitja meg az Országt gyűlést. Ezen a napOn lesz a képviselőház el­ső ülésnapja is, ekkor történik meg a megbí­zólevelek bemutatása. »6 Chamberlain: Világéviekezlei csak akkor jávkai sikerrel, ha általános bizalom kiséri" Halálos áldozata van a vasárnapi viharnak Budapest. junius 12 Vasárnap délután Ha­talmas zivatar vonulj,, végig Budapest felett. Délutá n öl óra körül.hirtelen jégeső zlidult a fő? trosra, majd olyan felhőszakadás támadt, hatalmas szélvihar kíséretében, amilven régen nem volt A szélvihar hatalmas fákat csavart ki n N'acvköruton. Különösen erős volt a vihar Vác. körnvé.kén, itt szilvanagvsásn jégdarabok is estek és ko­moré kárt okoztak' » szellőkben. A" hudariest— szobi vasútvonal váci állomásánál levő aluljá­rót a Iffutó viz urrv fr»n<»töi ifit le '"száppak hógy le kellett zárni a közlekedés előtt. /A" sopronmegyei Nemeszsidánv községben villám csanott egy házba és agvonsujfotta Kó­bor Ernőnél. -London, június 12. Az alsóház hétfői ülé­sén Chamberlain miniszterelnök Adams kor­mánypárti és Dalton munkáspárti képviselő kérdésére kijelentette, högy William Strang, a külügyi hivatal középeurópai osztályának feje Moszkvába utazott, Dalton: Tudja-e a miniszterelnök, Kogy a kormány ezirényú késedelme rpiatt kételkedni kell, a kormány komoly szándékában. Vájjon nem azért húzza-halasztja-e ezt az ügyet a kormány, hogy vissza tudjon siklani a münche­ni politikára? Chamberlain erre felháborodva felugrott helyéről cs így szólt/ — TA képviselő úr gyanúsítása nagyon sértő. (Éljenzés a kormánypárton). Nem látok Ok öt arra, miért tulajdonítják a késedelmet az angol kormánynak. Ifj. Henderson kérdésére kijelentette Cham­berlain, hogy az angol kormány meggyőződé­se szerint a fennálló nemzetközt problémák el­intézésére összehívott világértekezlet Csak ak­kor járhat sikerrel, ha az általános bizalom érzése kíséri, amely szerint az összes résztvevő kormányok őszintén kívánják ezt az elintézést és szándékuk az, hogy tiszteletben tartsák az értekezlet következményeként vállalandó köte­lezettségek, vagy ígéretek betűjét és szellemét. Az angol kormány mindig megtett minden le­hetőt, hogy előmozdítsa ennek a bizalomnak szellemét, ez azonban csak akkor járhat siker­rel, ha más kormányok hasonló erőfeszítéseket tesznek. Strang Moszkvába repült London, junius 12. Strang, az angol kül­ügyi hivatal középeurópai osztályának veze­tője hétfőn kevéssel 12 óra után repülőgépre Szállt, hogy Moszkvába utazzék. Strang Varsóig repülőgépen teszi meg az utat. Onnan vasúton folytatja ulját Moszkvába. Gafencu Jtnkarában Bukatejf, június 12. Gafenou román kül­ügyminisztex háromnapos látogatásra Anküiá­ba érkezett. A Timpül nz ankarai tárgyalások­kal kapcsoJaiban jelenti,-hogy török pá­rnán kormány között megállapodás jött létre, amely szerint követségeiket kölcsönösen nagy­követség rangjára emelik. Hirek a bolgár és a gorüg király londoni látogatásáról London, június 12. A Daily Express úgy tudja, högy Boris bolgár király augusztusban hivatalos látogatásra az angol fővárosba érke? zik. A király londoni [utazása azt a célt szol­gálja — írja a lap —, hogy megteremtsék ajj előfeltételeket Bulgáriának a Balkán-szövetség­hez történő "csatlakozáshoz. Bulgária Csak aH­ban az esetben hajlandó a szövetségbe betép­ni, ha Románia és Görögország területi enged* ményeket tesz. A lap azt is tudni véli, György görög király rövid időn belül szintén látöga,-* tást tesz Londonba. Épül a harmadik erSdvonal a német határon Beflin, június 12. "A „VölkisChe? BeoHacH* ier feltűnő beállításban jelenti be, hogy Né-, metország nyugati határvidékén új erődít­mény-övezet épül, amely a német' birödalöm" harmadik nyugati erődítményvonala lesz. Lengyel-német kisebbségi ellentétek Batibor, június 12. Ratiborban a német Ha­tóságok bezárták a lengyel kisebbség tulajdo­nát képező „Sesa-ötthont" és átadták a helyi Hitler-ifjúságnak. A német hatóságok lépésü­ket azzal indokolják, bogy az Utóbbi napokbarf a lengyel balóságok Felső-Kelct-Szilézíában' és az Olsa vidékén sok német otthont lefoglaltak. Berlin, június 12. A német lapok újabb" sú­lyos incidenst jelentenek Felső-Sziléziából. "A jelentések szerint lengyel határőrök két lövés­sel agyonlőtték Lubetzkí Ervin 22 éves, német népcsoporthoz tartozó lengyel állampolgárságú, fiatalembert, aki lakóhelyéről. Tarnowitzból a határ egyik őrizetlén szakaszán át akart jut.nl : német területre. 'Á fiatalember álláskeresés miatt akart Németországba menni s miiílán uam yplt útlevele, át akart azökoj a határon.

Next

/
Thumbnails
Contents