Délmagyarország, 1939. április (15. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-09 / 81. szám

Vasárnap, április Q. DctMAC.yAPORSz»r, 17 „1852 AUGUSZTUS. 28-AN A BODOMI R ETEN Rózsa Sándor bandája kirabolta és megyilkolta Tukats Imre szürszabót" Riport a betyárvilág szegedi vonatkozásairól (A Délwagyurország munkatársától). Betyárvilág, oh! A mai idők embere többnyire ugy emlékezik erre a korszakra, mint ..hősi. időre*', amikor a lobogó borjuszáju ingben, vad lovakou vágtató haramiák romantikus hősei voltak a magyar pusztaságnak. Sőt, már a kortársak fantáziája olyan tulajdonságokkal ruházta föl ezeket a szegélylegényeket, amely tulajdonságokkal nem bírtak, vagy ba bírtak, nem olyan mértékben, ahogyan . azt nekik tulajdonitolták. Nem a mi feladatunk annak eldöntése, vájjon Rózsa Sándor nemzeti hős volt-e, vagy közönséges rablóvezér? Mindenesetre azokban az időkben, amikorra a betyárvilág „fénykora*4 esik, közvetlenül j 48—19 cs szabadságharc előtti és utáni evekben, 17, idegen elnyomás alatt szenvedő nemzet és ország maga volt egy kicsit Rózsa Sándor, „a nagy paraszt". Sándor bácsi pedig kicsit az egész kivertkutyasorsu magyar népet szimbolizálta. Mindenesetre, ha Amerikában élt volna Rózsa Sándor, azóta drága film készült volna róla a Metrónál, vagy a 20-th Csentury Fox-nál, olyasféle beállitásban, mint pár évvel ezelőtt Panehó Villáról, a mexikói spanyolok nagy ..népszabaditójáról'', a szegény emberek ..segítőjéről és oltahnazójáról*'. Meggyőződésünk, hogy a mi Rózsa Sándoruük sem volt hitványibb legény, mint ez a ..Yiva Villa*' ciniü filmben megdicsőült Panehó Villa, éppen azért föltettük magnnkban, hogy még a ránkkövetkező évtizedben megírjuk Rózsa Sándorról a régóta esedékes filniszcenáriumot. (Lesz olyan Rózsa Sándor Kiss Ferenc, amilyeu Pancho Villa Wallacc Bcerv volt). Addig is azonban ,mig oz bekövetkezhelik, tekintsünk vissza kissé a múltba s ismerjük el, hogy bár az idegen elnyomás természetes következménye volt a betyárvilág megszületése és a szegénylegények elszaporodásának szociális okai voltak, uoui mindenki volt nemzeti bős, aki bctyá.r volt. Viszont az is igaz aztán, bogy a ..nemzeti hősök'' között is akadt nem egy betyárt Ha a betyárok tudták volna . .. Mindezek annak a sajátságos véletlennek kapcsán jutnak eszünkbe, bogy régi poros Írások közt kutatva érdekes leletre bukkantunk. Azt mondja az írás: „1852 augusztus 28-án a bodomi réten Rózsa (Sándor bandája kirabolta és meggyilkolta Tukats Imre szürszabót". Tekintve, bogy a Tukats-névnek napjainkban kiemelkedő aktualitása van, rögtön érdekelni kezdett bennünket a fölfedezés cs jobban utánanéztünk a dolognak, a következőknek jöttünk nyomára: Egy szegedi ügyvéd őrzi azt a sokágú családfát, amelynek legfelső ágán cz a zamatos ősi név díszeleg: Czirtegh András Czinegb András 1740 körül vándorolt ki Erdélyből és jött Szegedre. Ennek fia Czinegb János, aki 1768-ban született és Szegeden az akkos igonelökelö és jóljövedelmező szürszabó mesterséget folytatta. Czinegb Jánosnak a Szűcs Viktóriával kötött házasságából származott Czinegb Júlia, aki Tukats Imréhez ment feleségül. Házasságukból három gyermek született: Imre. Ferdinánd és József. Ez utóbbinak gyermeke: ifj. Tukats József, a jelenlegi főispán apja. Ezekszerfnt a bodomi réten meggyilkolt és kirabolt Tukats Imre dédnagyapja volt főispánunknak. Ila a betyárok tudták volna, hogy főispán ősapját gyilkolják meg, talán másként cselekedtek volna. AZBESZTCEMENT NAGYLEMEZ. Könnyen tisztán tartható. ETERNIT MÜVEK Budapest, V, Berlini tér 5. T Állandóan nagy raktár a Szeged és vidéki kizárólagos ÍÓelárusiíónál: DAC Só ARNOLD Szeged, Tisza Lajos-körut 48 szám. Telefon: 19—08. Szeged a „betyárvilág" alatt 'A 48-19 -es szabadságharc leverése után sötét idők következtek az országra. Magyar földöu német lett az ur!' Amiut az*ogykoru följegyzések beszámolnak róla, Iluynau tábornok „a bresciai hiéna'*, az aradi vértanuk hóhérának vezet és éve! az egyesült német és orosz sereg Szegeden jszálit meg abban az időben és végigsarcolta „ lakosságot. Ez volt aztán az igazi „betyárvilág!" A fiatalság sorából nagyon sokan akadtak, akik nem tudták elviselni az idegen zsoldosok garázdálkodását és elbujdostak a pusztában: beálltak valamelyik bandába; szegénylegények lettek. De még a katonaságnál is jobban gv iilölték — irja egy Szegedről szóló monografia — Csongrádmegye újonnan kinevezett főnökét, a renegát magyart, akire bevezetésünkben az idézőjelbe tett nemzeti hős jelzőt vonatkoztattuk. A megyefőnök, akinek Perczcl volt a becsületes neve. még nevét is megtagadta, mert azt „lázadó testvére" Perczel generális ..beszennyezte'*, a Bonyhádi nevet vette föl. Bonyhádi mcracsoránk egy részét ís Zsolinak adtuk. — Lám, milyen hűséges kis kutya! — mondta ilyenkor édesapánk és nyomban leült a zongorához, hogy Zsoli kedvenr altatódalát eljátssza. Igy forgott a világ Zsoli körül mindaddig, nmig egy szépnek éppen néni mondható, szeles, áprilisi napon kishúgom köhögni kezdett. Jelentéktelen kis bülés volt csupau, dc őszfejü doktorbácsink fölhasználta az alkalmat arra, hogy Zsoli ellen ujabh támadást intézzen. Ennek a vehemens attaknak meg is volt az eredménye . . . Édesanyánk kishúgom betegagya mellett, két régj székely mese elmondása közötti szünetben kijelentette, hogy a Zsolit el kell vinni a háztól. Nosza, lett erre. éktelen sírás-rívás! Kishúgom sirt a legkeservesebben, egyre azt hajtogatta, hogy ha elviszik a Zsolit, akkor sohasem gyógyul meg! •»- Mit pönlyögsz? -L kérdezte az apánk, aki éppen akkor tért haza. Yajszivü volt mindig, különösen, ba a gyerekek egészségéről volt szó és amint meghallotta anyánk elhatározását, igyekezett bennünket megnyugtatni, bogy „nem viszik el a Zsolit, hiszen anyu is szereti". Anyu viszont nem tett le többé tervéről. Más.-ap beállított Csíki néni, a mosónőnk és feltűnően kedves volt Zsolihoz. Mi tudtuk, bogy Csiki néni nem szereti a kutyát, csak a macskákat kényezteti s'azonnsl fölötte gyanús volt nekünk Zsolival szemben tanúsított pálfordulása. Hamar kiderült, bogy Anyu a kutyát CsiWi néninek számla. Persze azonnal ny a fogásba fogtunk és azzai érveltünk, bogy Csiki néni fekete kandurraacskáji sobasem barátkozhat meg Zsolival. A Csiki nénivel kapcsolatos terv tehát megsemmisült. És ugyanígy vallott kudarcot édesanyánk valamennyi terve a mi makacs ellenállásunkon és „vérszerzödés-'-ben megfogadott hűségünk erején. Végre anyu diplomáciai lépésre határozta e! nngát. Különkiliallgatáson fogadott engem a konyhában és mialatt n? elmosott edényeket törölgettük, igy szólt hozzám: — Xéz'd, te okos lány vagy és nem vagy töbl>é gyermek. Légy segítségemre, hogy Zsolit elvihessük a háztól, mert .a doktor bácsinak igaza van, ennyi gyerek között nem szabad kutyát tartani. Mindnyájan betegek leheltek és mit fogok csinálni akkor én,-hiszen igy is mindig munkával tele a két kezem. Hosszasan beszélt a lelkemre anyu s komoly szavainak hatása alatt a „vérszerződés" vörös tintája egyre jobban elhalványult előttem . . . Különösen az hatolt rám, hogy föinöttként beszélt velem édesanyám. Tizennégy esztendős voltam és ebben a korban vágyódik legjobban az ember a fölnőttek világába . . . Ráálltam hát, hogy segítségére legyek édesanyámnak Zsoli eltávolításában. Dc egész éjjel nem aludtam. Ott kisértett lelki szemeim előtt a „vérszerződés", olt esengett fülemben a jelszó: „Hűségért hűséget!" És láttam Zsoli sötétben foszforeszkálÖ, vádló tekintetét, mintha azt mondta volna: „Áruló!" S a torkomat fojtogatta valami különös, szívfájdító érzés: tudtam, ért ztem. hogy most árulom e! először a gyermekéveimet ... — Oh, anyukáin, Zsoli olyan hűséges kutvs! — suttogtam bátortalanul, amikor másnap édesanyám Ígéretemre emlékeztetett. De nem volt sok idő a habozásra, ingadozásra, mert a kapu előtt várt a világosi szóllöbirtokos autója, ö lesz Zsoli uj tulajdonosa, a hűséges kiskutya uj gazdája. És reám várt a feladat, hogy Zsolit az autóhoz kicsempésszem. Remegett a kezem, ahogy a ve* zetöszijjat tartottam és ébredező lelkem mélyéi; valami fölzokogott, amikor a jelszóra gondoltam: „Hűséget hűségért!" A nagy, szürke túrakocsi olt dorombolt a há< zunk előtt. A volán mellől kinyúlt Zsoli uj gazdájának fcezlyüs keze, a tenyerén finom csokoládét tartott. Zsoli bátortalanul közeledett, gyanakvóan körülszaglászta a kinyújtott csalétket s azután birteeln bekapta, szempillintás alatt lenyelte. Nem akartam hinni bámuló gyermekszemem nek: Zsoli a következő percben kirángatta szíjját a kezemből és mint a villám, vgrott a» autóba. — Zsoli! Kiskutyám! Hát ... el sem buesuzoi tőlem? — kérdeztem majdnem sírva. A torkomat fojtog itták a könnyek és mialatt az autó vidám zakatolással tovarobogott. valami fájó öntudat ébredt a lelkemben. Zsoli fehér farkát csóválva, hízelegve simult uj gazdájához és hátra sem nézett . . Még ott muzsikált á jelmondat fülemben: „Hűségért hűséget!'* A jelmondat, amiben már nem hittem. Azóta sem becsülöm semmire a kutyahüs*. get . .