Délmagyarország, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-28 / 71. szám

Kedd, 1959. március 28. Df I MAfiY APORS7ÁG 7 1000 pengőnél magasabb árai Is flsatak brilliáns kövek kai álfáért. Aranyat, ékszerzálogjegyet magas áron veszek. Nagy óra- és ékszerjavitö milhely Laczkó ékszerész Kárász u. 14. Delka-üzlet mellett. 328 A Lloyd-Iársulat közgyűlése (A Délmagyarország munkatársától.') A Sze­gedi Lloyd-Társulat vasárnap délelőtt tartotta 72-ik közgyűlését az egyesület székházában a tagok élénk érdeklődése mellett. A közgyűlé­sen lloffcr Jenő elnökölt, megnyitójában meg­emlékezett a Felvidék és Kárpátalja vissza­csatolásáról, vázolta annak történelmi jelen­tőségét, a magyarság életének sorsfordulóját és kiemelte a magyarság örök álmának rész­beni megvalósulása, a történelmi jogok győ­zelme mellett a régi határok visszaszerzése az egész magyar kereskedelmi és gazdasági élet­re is gyakorolt hatását. A közgyűlés ezután megemlékezett a társu­lat halottairól, felállással áldoztak az elmúlt évben elhunyt Biedl Samu dr-ról, Beck Jenő­röl, Arkauer Gyuláról és Szabó Árminról. A választmány uj tagjainak választották meg Lip­pay Imrét, Körösi Gézát és Lévát Henriket Ezután Basch Ferenc dr. ismertette réazta'es titkári jelentését a társulat multévi müköc. (sé­röl. Beszámolójában megemlékezett a Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásáról, majd ismer­tette a kereskedelem válságos helyzetét, foglal­kozott azzal a centralizáló törekvéssel, amely Budapestre akarja központosítani a kereskedel­mi forgalmat, ez pedig a vidéki városok ke­reskedelmi életére nagy hátrányokat jelent. Letárgyalták ezután a szokásos tárgysorozatot, elfogadták a jelentéseket, a zárszámadást és költségvetést, majd a közgyűlés Hoffer Jenő elnök szavaival fejeződött be. —ooo— — Kulturdélután. Vasárnap délután jól sike­rült müvészdélutánt rendezett a Szegedi Ifjúsági Könyvtár, amelynek keretében Róbert György, a kitünö hangú tenorista Verdi, Bizet, Flotow, Le­hár-óriákat. kuruez, Tiboldi és Lavotta-dalokat épekelt nagy sikerrel. Rajna Aranka és Róna­széki Béla érdekes szavalókettösöket udott elő Arany János, Ady, Szombati, Remenyik, Kiss Jó­zsef és Morris Rosenfeld müveiből. A zongoraki­séretet Goitcin Ernő látta el. A jól sikerült elő­adódélután szereplőit a közönség hálásan tap­solta. —oOo— Beküldött hírek Az Egyetem Barátai Egyesületének természet­fudotpányi szakosztályi 29-án, szerdán 17 órai kezdettel szakülést tart a kővetkező tárgysorozat­tal: Ábrahám Ambrus dr: A nápolyi zoologiai ál­lomás és a magyar zoologia. Stiller Jolán dr: íieigolandi Peritrichusok. A szakülés helye az általános és szervetlen vegytani intézet tanterme (Dóm-tér). Az ülésre belépés dijtalan, vendégeket szive-en lát és vár az elnökség. ( / A Turul-Szövetség szegedi kerületének vezér­sége ma, 28-én 19.45 órai kezdettel kerületi követ­tábort rendez, amelyen a Turul Szövetség orszá­gos vezérségének kiküldöttei is megjelennek. A táborozáson megvitatásra kerülnek az aktuális ifjúsági problémák, valamint a szegedi kerülethez tartozó egyesületek eddigi munkássága. A főve­zérség tagjai és a szegedi kerület kiküldöttei résztvesznek Tukats Sándor dr. főispán beiktatá­sán. A fővezérség és a kerület kiküldöttei ezzel örömüknek kívánnak kifejezést adni afölött, hogy Szeged főispáni székébe a Turul-eszmék és a sze­gedi gondolat egyik legrégibb harcosa került Tudományos előadás a Munkásotthonban- Csü­törtökön, 30-án 19.30 órakor a MbuRázotthóabórt (Hétvezér-utca f>.) Berkes Pál dr. orvós ,,A ti­tokzatos vitaminok" cimen tudományos előadást lart. MAKÓ in. 28. Kedden megkezdődik a Vertáa-telepi munkás­házak műszaki felülvizsgálása. A Vertán-telepi düledező munkásházak ügyében legutóbb Makón járt miniszterközi bizottság tudvalevőleg ugy ha­tározott, hogy a telep minden egyes házét műsza­kilag felülvizsgálják. Ennek a munkának az el­végzésére ma Makóra érkezett a belügyminiszté­rium szakértő mérnöke, aki a városi mérnökség­gel együtt kedden kezdi meg a Vertán-telepen a szakértői vizsgálatot. Nem megy autóbusz a hajai főispáni installá­cióra. Kászonyi Richárd volt csanádi főispán bajai installációjára Makóról nagyobb küldöttsé­get toboroztak, az elgondolás az volt, hogy autó­buszon szállítják át a küldöttséget. Hétfőre kide­rült, hogy az installációra Makóról jelentkezett résztvevők többsége autókon kívánja megtenni az utat s igy az autóbuszipditás elmarad. Anyakönyvi hirek. Házasságot kötöttek: Simon Ábrahám Belez Gizellával Elhaltak: Kiss Rozália 1 napos (Apponyi-utca 46.), Farkas János 57 éves csanádpalotai lakos a kórházban, Faragó Pál 14 éves végegyházi lakos a kórházban, Ko­vács Ferenc 2 hónapos (Uj-utca 5.), Hadobai György 5 napos (Fülemüle-utca 15.), Horváth An­tal 64 éves (Tulipán-utca 15.), Eisenberger Pál 1 hónapos (Vásárhelyi-utca 37.). Emlékzászlót avatott a VOGE szegedi csoportja (A Délmagyarország munkatársától.) Nagysza­bású emlékzászlóavatási ünnepséget rendezett szombaton a Magyar Keresztény^zociáüs Vasuta­sok Országos Gazdasági- Egyesületének szegedi csoportja. A szegedi csoport tagjai, valamint a társadalmi egyesületek kiküldöttei a nagyállo­más előtti téren gyülekeztek szombaton reggel 9 órkor, majd zászlók alatt, zárt sorokban vonultak föl a Mátyás-templomba, ahol szentmisét hallgat­tak. Mise után a pályaudvaron felsorakozva, ze­neszóval fogadták a Budapestről érkező országos elnökséget, a vidéki csoportok kiküldötteit és az érkező vendégeket. A szegedi csopojt alelnöke: B a k a y Gábor üdvözölte az érkezőket és szavai­ra Róbert Emil kincstári főtanácsos, a VOGE országos elnöke válaszolt. A Szent László Levente Egyesület zenekará­nak hangjai mellett vonultak fel ezután az ünnep­ség résztvevői a Boldogasszony-sugáruton. A Hő­sök Kapujánál az országos elnök megkoszorúzta a hősök emlékmüvét, majd az Országzászlónál ko­szorút helyeztek ei. A zászlóavató díszközgyűlést a városháza köz­gyűlési termében rendezték meg. A közgyűlésen megielent Szegei! társadalmi életének számos ki­emelkedő egyénisége s a termet a részt­vevők csaknem zsúfolásig megtöltötték. A Magyar Hiszekegy elhangzása után A n d r é n y i János csoportelnök megnyitotta a díszközgyűlést, üdvözölte a megjelenteket, majd élénk tapsvihar közepette átnyújtotta a csoport diszelnökévé meg­választott Tóth Tibor üzletvezetőségi igazgató­nak a díszoklevelet. A szegedi MAV. zenekarának sikeres műsor­száma következelt ezután, majd Beke Károly főtiszt mélyen átérzett szavalata aratott őszinte tetszést. A közönség éljenzése között emelkedett szólás­ra Hunyadi-Vas Gergely képviselő, a VOGE szegedi csoportjának ügvésze, aki elmondotta zászlóavató ünnepi beszédét. Bevezetőben kifej­tette, hogy a magvar lelkek integritásán rnulik <n magyar jövendő. Hangsúlyozta, hogy a felvidéki dicsőséges bevonulás emlékére készített nemzeti lobogó is azt jelképezi, hogy a vasutasok egvsé­ges szellemet akarnak vinni a magyar társada­lomba. Kötelességüknek tartiák, hogy lelkükben, szivükben bensőséges, szent fogadalmat tegyenek és a keresztény, magvar, szociális eszmék meg­valósítása mellett kflzdienek a nemzet vezére, a kormányzó bölcs vezetésével. A képviselő nagvbatásu beszéde után ) MÁV. énekkara hazafias dalokat énekelt, majd Bakos Endre csoportjegyző a zászló emlékkönyvét ol­vasta föl. Tóth Tibor szegedi üzletigazgató mondott kö­szönetet diszelnökké való választásáért, végül Róbert Emil kincstári főtanácsos záróbeszédé­ben hangsúlyozta apnak fontosságát, bogy az a kapcsolat, amelyet a vasutasság létesített Szeged más társadalmi egyesületeivel, továbbra is fönn­álljon. A Himnusz eléneklése után a zenekar a Rákóczi-indulót játszatta tl s ezzel a közgyűlés véget ért'. A díszközgyűlést a Sárkány-vendéglőben ebéd kövclle. ÖRÖM AZ EMBER ELETE, HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE Elitéit nyilas agitátorok (A Délmagyarország munkatársától.) Vajda Mihály jogszigorló levelezőlapokat terjesztett Szentesen anélkül, hogy a terjesztésre enge­délyt nyert volna. A levelezőlapokon ráesmö­götti nyilaskereszt volt látható a következei felírással: »1938 VIII. hó 24. Kitartás!* Az ügyészség bűntettes földicsérése miatt emelt4 vádat Vajda ellen. A törvényszék ötöstanácsa megállapította Vajda Mihály bűnösségét és 3 napi fogházra ítélte, az itélet végrehajtását fölfüggesztette. Tatár Dezső 32 éves földmüves-napszámost izgatás bűntettével vádolta az ügyészség. Ta­tár Köröstarcsán tiltott falragaszt függesz­tett ki lakásának ablakába. A plakátra a kövat-t kezőket irta: »Éljen Szálasi!* A törvényszék bűntettes földicsérése miatt mondotta ki bű­nösnek és 8 napi fogházra Ítélte, az itélet vég­rehajtását fölfüggesztette. Az ügyész súlyosbítás, a vádlott a bűnösség megállapítása miatt jelentett be semmiségi panaszt. Tarlós ondolálás hajfestés a legtökéletesebben S 7 A n f A i uri- és 266 JL a n 1 a 1 hölgyíodrésznM Dugonics-fér 11. Te'.: 14-51. RÁDIÓ Állandó leadások Budapestről hétköznapokon: 6.45: Torna. 7.20: Étrend. 10: Hirek. 12: Deli ha­rangszó, időjárásjelentés. 12.40: Ilirek. 13.20: Idő­jelzés, időjárásjelentés. 14,40: Hírek, étrend, élel­miszerárak. 16.45: Időjelzés, idöjárásjelentés. Kedd, március 28 BUDAPEST I. 12.10: Állástalan Zenészek. 13.30: Dalok és liangszerszólók. 16.10: Asszonyok tanácsadója. 17; Hirek szlovák és ruszin nyelven. 17.10: Cigány­zene. 18: Zadravecz István tábori püspök elő­adása. 19.10: A Budapesti Nemzetközi Vasár Elő­adás. 19.25: Az Operaház előadásának közvetíté­se. Otelló, dalmű, 22.10: Hirek, idöjárásjelentés. 23.20: Cigányzene. BUDAPEST II. 18: Szalonzenekar. 18.30: Francia nyelvokta­tás. 19.30: Az ötszázéves emlékérem. Előadás. 20: Hirek, ügetöversenyeredmények. 20.20: Katona­zene. KASSA. 11.10: Szlováknyelvtt ifjúsági előadás. 11.35: Hirek, magyar, szlovák és ruszin nyelven. 15.25: Hanglemezek. 16.15: Régi felvidéki magyarok' Angliában. Előadás. 17 40: A Felvidék lakossá­gának állampolgársága. 18.25: Gordonkamiisor. KÜLFÖLD. Bécs. 22.35: Könnyű zene. Belgrád. 18.30: Népies zene. Berlin. .21: Kedvelt tánczenekn­rok. Bukarest. 2215: Vendéglői zene. Droit­wich. 21: Dilos. zenés, tréfás ést. Lipcse. 20 óra 10: Vidám táncest. London Reg. Tánc­zene. Milánó. 21: Mozart: Figaro házassága. Róma. 22.10: Könnyű és tánczene dalokkal. .Varsó. 19: Rádiózeueknr.

Next

/
Thumbnails
Contents