Délmagyarország, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-19 / 65. szám

omo lovak Mcgeliiei-e bizonylatai) 48 pennobol egy f'ztagu család? Igen tisztelt Szerkesztő Ur! önhöz fordulok annak megkérdezése végett, hogy hol van és van-e egyáltalán olyan szerv, •amely segítene rajtam, enyhítené egy kissé nagy szegénységemet, hogy ha már nagyobb darab kenyeret nem, de legalább nyugalmat tudjak adni családomnak. 48 éves városi kisegítő alkalmazott vagyok, hadirokkant tiszthelyettes. Nyolc élő gyermekem van otthon, feleségemmel és magammal együt^ tehát tizen vagyunk a szűkös háztartásban. Az egyik városi intézménynél vagyok véglegesítés nélküli kisegítő alkalmazott havi 36 pengő inségmunkabér és 12 pengő családisegély fizetésért. Ebből a keresetből képtelen vagyok ellátni családomat, mellékeresetről pedig nem tudok gondoskodni, mert elfoglaltságom reggel héttől este hétig tart. Bizonytalanságban élünk, nem tudjuk mikor szólítanak fel arra, hogv hagyjam el ezt az „állási" . . . Négy év óta vagyok ilyen körülmények között a város szolgálatában, kértem már az összes városi szervektől a véglegesítésemet, de mindig az volt a felelet, hogy Félpohár vízben vegyük be az A S P I R I N tablettákat Igy hamarabb jutnak a szere vezetbe és gyorsabban fejthetik ki kitűnő hatásukat fájdalmak és meghűlés ellen. Minden Aspirin-fablettán a -kereszt látható, ez különbözteti meg az utánzatoktól. Oj J, m mi rfra nincs rá fedezet. Kifpgás pedig az volt, hogy már idős vagyok a véglegesítésre. Birom a munkát, szeretek dolgozni, kitől remélhetek segítséget, ki segit rajiam és a családomon . . . ? Hazafias tisztelettel: H. M. városi kisegítő alkalmazott. Igy tengődtek a kárpátaljaiak a tovatűnt csehszlovák-román határ mentén Tanulságos utazás3évvel ezelőtt a halrni-máramarosszigeti-peage-vonaton (A Délmagyarország munkatársától). A történelem márciusi vihara zúgva dübörög fölöttünk... Operettországok festett kulisszái omolnak össze és uj határokat szab a történelmi igazság. Az a város, község, falu, amely néhány hónap előtt még az önálló cseh-szlovák köztársasághoz tartozott ott, a Kárpátalján már a szabadítók iránti bizalommal fogadta a diadalmas magyar hadsereg bevonulását. Kárpátalján magyar címeres lobogót lenget a márciusi szél . . . Három eszlendejé aftnak, bogy — mint a Kolozsvárott megjelenő magyarpárti hivatalos lap: a Keleti Újság munkatársa — fölkerestem a mára. marosi szórványokat és alkalmam volt arra, hogy a kárpátaljai ruszinok életébe is bepillantást nyerjek. Megfordultam több izben Aknaszlatinán. Hajdan sóbányájáról volt hires s a „civilizáló" cseh uralom alatt a máramarosi csempészvilág fővárosa lett. Most, hogy Aknaszlatinára is bevonul ismét a magyar március légkörének tisztitó, feltámadást hozó áramlata, szeretném bemutatni a rseh uralom alatt szinte csikágói, vagy sanfraneiskói gengszter-világba süllyedt kis bányavároskát ugy, ahogyan három év előtt, máramarosi néprajzi kutatásaim során láttam. PofemWR-fa?voh a peage-vonalon Máramarosszigetre háromórás peage-vonalon keresztül visz az ut. Halminál a csernovici gyorsvonat elhagyja a román területet és Királyházán, Huszton keresztül robog Máramarossziget felé. A város előtt néhány kilóméterrel tér ismét vissza ropiáh területre s az a több, mint kétórás ut, amft az alkőr még cseh megszállás alatt lévő rUszlnföldi városokén, falvakon keresztül fesz meg a vasút, felejthetetlen élményekkel telj. Modern, ragyogóan tiszla állomások csinos, virágos ligetkékkel, sima, olajosan csillogó, vadonatúj müutak és impozáns kis betonhidak . . . Mindenütt, amerre a szem ellát: tisztaság, rend, modern elegáncia. Ez csak külsőség, csalóka látszat, mert mindez tulajdonképen nem volt más, rrnit csillogó, szemfényvesztő Potemkinfalva. A modern, gyönyörű állomások mögött a kárpátaljai ruszin nép kiáltó nyomora rejtőzött s a sima gummi-utakon elárvult, koldnstarisznyás parasztok sora vonult Máramarossziget felé, hogy selyemharisnyáért, cifra selyemrongyokért és dömping-gummiárukért egy kis fekete rozskenyeret cseréljen . . . A vonat ablakán bekandikált a huszti várrom, amelynek leghíresebb képe ma is ott van a máramarosszigeti görögkeleti egyház épületéiről], egy nagy terem falat foglalja el s festője: Hollósy Simon, ott nyugszik a máramarosszigeti ró mai katolikus temetőben, husz esztendeje . . . Amig a vonat a peage-vonalon keresztül futott — megállás nélkül —, senki sem nyithatott ajtót, Alakot. A folyosókon cseh katonák őrködtek és az egész dolog ugy hatott, mintha mozgó börtönbe került volna a gyanútlan utas. Mindez az elővigyázat miért volt? Csehmára maros igazi uraiért, a csempészekért . . . Megszokott, mindennapos eset volt, hogy a vonaton titokban hirtelen fölnyilt valamelyik kocsi ajtaja, előbb hatalmas bálák, titokzatos csomagokrepültek kl, majd egy-két férfialak ugrott ki a robogó vonalból. Utána katonák, csendőrök. Gyakran sortüzet ropogtak az éjszakában . . < Világvárosi hfravafok Ahnosziaflnán Máramarossziget nemcsák nevében — arrafelé zsargon-tájszólásban Szegednek becézik —. de abban is hasonlít városunkra, hogy folyóvíz — egyik felől a Tisza, másik felől az Iza — vfezí körül. Festői szép vidék ölében fekszik a város, a máramarosi csempészélet központja. A Szaiaván-hegy tetejéről elragadó képet nyújt a két folyó ezüst csikja közé ékelt Máramarossziget és a Tisza másik oldalán fekvő Aknaszlatina. Aknaszlatinát Szigettől a Tisza-hid választja el, éppen ugy, mint Szegedtől Újszegedet. A hidat középen sorompóféle zárja el, azon tul feküdt — akkor még — Csehszlovákia. A Tisza hűs habjaiban fiirdőzöknek tilos volt a folyó közepén tul ruszinok, mert a túlsó partról határőr tüzelt rájuk. (Annál többen úsztak át éjnek idején, tejükön hatalmas kosarakkal, batyukkal a tul-t oldalról . . .) Határátlépővel lehetett annak idején átjutni Aknaszlatinára. A határátlépőt sem vették szi® goruan. Jómagam például egyszerű telefonintéz® kedésre jutottam át a szigora sorompón, hogy olcsó cseh selyemruhadarabokat csempésszel:, helyesebben csempészlessek . . . Nem követtem el semmiféle törvénybe ütköző cselekedetet, hiszen a máVamarosszigeti megyefőnök assziszten® ciája mellett csempésztem, ö volt ugyanis a telefonáló hatóság, mel'ékesen megjegyzem: magyar világban nevelkedett, igazi úriemberMiközben a vámfelügyelő kíséretében, akadálytalarul haladtam át a Tisza hídján arra gondoltam — még jól emlékezem —, hogy a cseh Nagybocskóra csak szabályszerű útlevéllel és láttamozással mehettek át templomba a szomszédos román falvak ruszin lakói. Aknaszlatina nyomorúságos kicsi falu benyomását keltette. A sóbánya a cseh uralom «4a nem volt üzemben, de nem is volt arra szükség© a község lakóinak. Sokkal jövedelmezőbb területen munkálkodtak, könnyebb, de sokszor még>» sóbányászatnál is veszedelmesebb munkából éltek: csempésztek. Ha felkapaszkodott az ember a hepehupás domboldalon, eléje tárult — mint valami káprázatos vizió — a község főutcája. Az aszfaltozott, sima, egyenes utca, apró, földszintes házakkal, amelyekben nem volt más, csak bolt. Czlet mel® lett üzlet, bolt hátán bolt. És micsoda főváeorf kirakatok! Az embernek elakadt a lélegzete si azt hitte, hogy hirtelen hollywoodi díszletek zé csöppent. Árultak itt mindent, amit az öltözködés lukszusipara csak elő tudott állítani a fej® lett gyáriparral rendelkező csehszlovák köztársaságban. Végszámra nehéz, gyönyörű selymeket, habkönnyű női ruhanemüeket, valódi -selyetuharisnyákat, elegáns cipőket, esernyőket, csillogó gumiöllözeteket, csikóbőrbundákat, disznóbőrkoffereket. És mindezt olcsó pénzért, csaknem fillérekért. A vevő kiválasztotta, amit szeme-szája megkívánt és amit zsebe megengedett, fizetett, bemondta a cimét és elment. És az éjszaka leple alatt, a cinkossá avatott határrendörök segédletével csónakokon, vagy legrosszabb esetben uszvd, gummizsákokban hozták át a csempészárut a Tiszán. Másnap reggel egyszerű parasztasszony kopogott be az ajtómon és kosarából nyugodtan előszedte a vásárolt ruhanemüeket. Az üzlet annak rendje és módja szerint lebónvolittatott . . . Köteteket lehetne írni a min»mavt»*i csempész-világról és Aknaszlatináról, j esempészvttá® „fővárosáról". Furcsa, idegen világ volt nz, job-