Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-02 / 27. szám
Csütörtök, 1959. február 2. DÉLMAGYARORSZÁG Megszűnt a délkeleti ökölvivészövelség Központi megbízott intézi a szegedi boxsporl ügyeit (Á Délmagyarország munkatársától). Néhány évvel ezelőtt nagy lendülettel indult meg Szegeden, illetve a déli kerületben az ökölvivóélet. A bo.xsportot eleinte a birkózószövetség kebelében adminisztrálták és csak a szép fejlődést bizonyította, hogy külön alszövetséget kellett felállítani az ökölvívás irányítására. Az ökölvivószövetség déli kerülete is szépen reuzált; egymásután rendezte a versenyeket. Később megváltozíatták a nevét s délkeleti alszövetség néven működött tovább. Nem egy nagyszabású piogram került lebonyolításra rendezésében Szegeden, de felkarolta a vidéki ökölvívást is. Az utóbbi időkben azután némi dekadencia állott be. Ez elsősorban az anyagiak hiánya miatt következett, be. Igy azután nem lehetett csodálkozni azon, hogy a vezetők kedvüket vesztették. Bárhogyan is áll a helyzet, mégis a meglepetés erejével hatott az a hir, hogy a központ megszüntette a délkeleti kerijlet önállóságát és a szegedi boxsportot közvetlenül a hatásköre alá rendelte. A szegedi ökölvivósport ügyeinek az intézésével megbízta Zombory Jánost, az ismert sportembert, aki most a központ utasításai alapján önállóan intézi az ügyeket. Zombory János állandóan érintkezésben van a központtal és ő dolgozza ki az ökölvivósport szegedi progamját. Ennek az érdekében szombaton Budapestre utazik, ahol két napot tölt el. Sportkörökben, bár sajnálják a szövetségi élet megszüntetését, annak a reményüknek adnak kifejezést, hogy Szegeden ismét 1 fellendül ez a népszerű sportág. IT ERANO szál loda Budapest, IV., Bécsi-ucca 2 szám Exclusiv belváros! családi ház. Vrop agandaoralt Hlzflró tan belföldi uiasolt s:«. mdra. — Klloadstalanu herendezen. ftWeij-mele® folyóvize*, hözpoml fűiése* sxobtíK: Egyágyas 5 — tieiagyas 8Egyágyas háromszori einszessei 8m gyas naramszori wezissei 10.50 szobü aiiniaios en re rendelni Csütörtökön: a SzAK idei első kétkapusjáféka (A Délmagyarország munkatársától). Kétségtelen, hogy a szegedi futb aliegyesületek játiko* sai közül a SzAK tagjai kezdték meg a legkovábI ban az előkészületeket a szezonra és olyan racio* nálisan dolgoztak, hogy talán a legjobb erőberj vannak. A SzAK vezetőségét az jlyen tréningrendszer alkalmazásával az az elv vezette, hogyj mindennél fontosabb a játékosok kondíciója, csak azután kerülhet sor a labdatechnikai gyakorlatokra, majd a kétkapusjátékra. Tekinlettel arra, hogy a többi, mint egy hónapos kondieióedzéselj a kívánalmaknak megteleltek, a vezetőség elérkezettnek látta az időt arra, hogy kótkapusjátékon is szerepelhessenek a futballisták. Ilyen körülmények között csütörtökön délután kerül sefl a SzAK-ban az idei el'ö kétkapusjátékra az ujszegedi sporttelepen. A játék délután fél 3 órakor kezdődik és azon, a jelek szerint, a klubnak csaknak valamennyi futballistája résztvesz, —oO°— A kapus nem akar fülkelni.. Előrebocsátjuk, nem arról a kapusról van! szó, aki lustaságból nagyon szeret henyélni, mert ilyen is van bőven, hanem egy másik,' kapuvádöről, akiről ilyesmit feltételeztek, igaz, hogy a futballpályán. Azon a bizonyost napon, amikor olyan vigasztalanul esett a havaseső, drukkolva gondoltak a szurkolók a beharangozott kétkapusjátékra. ök csak jó időt óhajtoltak, a pálya állapolával nein törődtek, mert tudták, ha az idő kedvező, sártengerben is megrendezik a „meccset". Igy is történt; ragyogóan sütött a téli nap, a pályát azonban sok helyen eléktelenítették a tócsák. Persze a kapuk előtt volt a legmélyebb a vizesárok. Arról most nem akarunk' szólni, hogy mennyi bosszúságot okozott a csatároknak a sok hiábavaló kapuralövés, mert a labda leakadt a sái tengerben. Egyszer hogy-hogynem mégis csak eljutott a kapuig a labda, ám Tóth remek robinzonáddal kivédte a bőrt és belezuhant a vizes sártengerbe. Valóságos vizszilánkok csapódtak a csatárokra, a kapus azonban egyszerűen nem tudott kikecmeregni a „tölcsérből". — Talán kissé hamarabb ugrana fel Tóti? Ur! — mondta Hesser edző nem minden gúny nélkül. — Téner ur kérem — válaszolt illedelmesen a kapus, miközben nagynehezen kievickélt a sárbó! —, fel akartam ugrani, de a sár nem engedett. Az egész ember tényleg csupa szegedi sár volt. Többet nem is vetődött a labda után, igaz. hogy az nem is jutott el a kapuig . . • Csütörtökön ké*kapusfáfékkal készülődik a Szeged a Szolnoki Máv. ellen Még nem szerződíefeít ul játékost a csapat — Megjavították a Vasutas-stadion talaját (A Délmagyarország munkatársától). Jelentette a Délmagyarország, a Szeged három vezetője: Markovics Szilárd ügy vezetőelnök, Veszíts Endre főtitkár és Hesser Tibor edző Budapestre utazott, hogy ott megfelelő csatárt találjon a csapat részére. A vezetők kétnapos budapesti tartózkodásukról tegnap érkeztek haza. Azt nem is kell hangsúlyozni, hogy utjuk eredményét nagy éideklődéssel várták a szegedi sportkörökben, ahol találgatták: ki lehet az a játékos, akiárt a három funkcionárius érdemesnek tartotta az utat megtenni? Arra a kérdésünkre, hogy milyen eredménnyel végződött a budapesti ut, a vezetőség részéről közölték velünk, hogy több játékost megfigyeltek, de tárgyalásra nemigen került sor, mert egyik sem volt alkalmas a kívánt célra. Centert kerestek a vezetők, de a kiszemeltek egyike sem üti meg a mértéket; olyan játékost találtak volna, mint amilven rendelkezésre áll. Informátorunk közölte azt is, hogy tovább kutat a vezetőség és reméli, hogy fáradságát végeredményben siker koronázza. — Mi van Lukáccsal? — Lukács ügyében csak annyit mondhatok — közölte velünk informátorunk —, hogy tárgyalunk a játékossal... Szeged vezetőségét ebben la pillanatban az előkészületi munka köti le és érdeklődéssel figyeli a Vasutas-stadion iátékterének a megiavitását, amely már a befeiezéshez közeledik és már annyira előrehaladott stádiumban van, hogy nem lehetetlen, már csütörtökön azon fognak futballozni a játékosok. A Vasutas vezetősége részéről Csapó Lajos pályaigazgató nagy szakértelemmel látott hozzá a pálva talajának a megjavításához és a füvet beágyazta silisalétrómmal ás a hepehupás részeket feltöltötte. A javítási munka jelentős anyagi áldozatot kivánt az amatőrklubtól, remélni lehet azonban, hogy a befektetés meghozza a kivánt eredményt és a pálya tavasszal kifogástalan állapotban fogadja a futballidényt. A játékosgárda szerdán könnyű kondiciógyakorlatot tartott Hesser Tibor edző irányításával, csütörtökön délután fél 3 órakor pedig kétkapusjáték lesz. Nem lehetetlep, hogy ezt a játékot már a stadionban rendezik meg. Ha ott még nem lehet játszani, a tréningmeccs a salakpályán kerül eldöntésre. Az érdeklődés homlokterében természetesen a vasárnapi Szeged—Szolnoki Máv. barátságos találkozó áll. A Szeged anyagi áldozatot hozott azért, hogy a közönségnek programot adjon, kétségtelen azonban, hogy ez a meccs jól jön a játékosoknak is. A szolnokiak szerdán levélben közölték, hogy komplett csapatukkal jönnek Szegedre. A vasárnapi játék délután negyed 3 órakor kezdődik és ezt már minden körülmények között a stadionban bonyolítják le. —oOo— X A MASz íisztujitása. Az atlétikai szövetség déli kerülete vasárnap délelőtt 11 órakor a DMKE különtermében tartja tisztújító közgyűlését. A közgyűlés sima lefolyásúnak Ígérkezik és azon nagyjelentőségű határozatokat hoznak a déli atItéika előbbrevitele érdekében. x ZSE—Nemzeti bajnoki mérkőzés lesz vasárnap Budapesten. Ez a mérkőzés megismétlése annak a játéknak, amelyet az őszi szezonban a „homokdobálás" miatt félbeszakított a játékvezető.