Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-05 / 4. szám

DÍMWA r, YARORS7ÁG — Olyan egyénnek, akinek bélürülése elégte­fen s ezért emésztése meg van zavarva és éjjel nem tud aludni, ajánlatos néhány napon át ko­rán reggel egy pohár természetes „Ferenc József keserüvizet inni. Kérdezze meg orvosát. — A második zsidójavaslat és a magyar zsi­dóság. Budapestről jelentik: Tegnap községkerü­lt ti gyűlést tartottuk n budapesti zsidóság kép­viselői; a gyűlésen több, mint ezren jelentek még. Stern Sumu elnöki megnyitójában arról szólt, hogy „szóla'jon meg a magyar zsidóság egész egyetemének panasza, tiltakozása, kérése és em­beri méltóságának minden önérzetével; magyar­ságunk, bonszeretetünk meg nem ingatható hűse­gével appclláljunk a magyar nemzeti társadalom lelkiismeretéhez, appelláljunk a keresztény ma­gvar testvéreinkhez: álljanak mellénk lesujtott­ságunkban. nvuitsanak segitő kezet felénk, ami­kor a mélvsécből emeljük fel szavunkat • hozzá­juk " Ezután Láng Lajos dr. felsőházi ta<r beszéli és azt mondotta, hotrv a macrvar zsidóságnak a gazdasági é'ethöl va'ó kiszorítása az ország egve­temes érdekét veszélyeztető kísérlet. ..Mi, a ina­gvir zsidóság — mondotta —, mélvsécresen el­ítéltük az.okut q felvidéki hittcstvéreinket, akik a cseh elnvorr.ás alatt nem maavarnak. hanem zsi­dónak vallottak mamikat és nem fogadtuk el env­hltfl körülményül sem a köztudomású cseh terrort, sem azt, horre közöttük niévsem akadt olvan. aki magát csehnek, vatrv szlováknak vallotta volna. De a felvidéki zsidóságot ezen n cimen megtá­madni esak nekünk van iocunk és nem a máso­dik zsidótörvény alkotóinak, akik bennünket az nnvaország területén évszázadok óta élő magva­rókat arra a bűnre akarnak kénvszeriteni. amit :i felvidéki zsidóságnak iopgal szemére vetnek, hogv nem mncvarnaV. hanem zsidónak deklarál­ják mamikat. Bennünket a teDesen asszimilált zsidóságot erre a srörnvüséirre kénvszpriteni nem Irhet". Fzntán arról bes7Ólt honv a magvar zsi­dóság nem tnd külön nó»vsr»nnrt lenni, az csak maitvnrul tud és ms"var akar lenni. , \ magvar zsidóság fnípzte be —. b'»'k abt-oti hom? ma­ri var érdol-Val „ rnöcrtUíV 7«ióóiavpclaU-ól lürvónv nem lesz." TÖHK fpiszótaiás hangoztatta ezután a ma*var hazához való hűcénpa ragaszkodást és elutasították a gettó gondolatát. — öngyilkossági kísérlet, ökrös Pál 42 éves, Belek-utca 3. szám alatti lakos szerdán délután fél 6 óra tájban az egyik Kossuth Lajos-sugáruti vendéglőben 'öngyilkossági szándékból zsirszódát ivott. A mentők a kórházba szállították. — A SZEGEDI PIAC ARAI. A szerdai beti- * piacra állatfelhajtás a zárlat miatt nem volt Arak a kővetkezőképen alakultak Ilus Marhahús 1 r kilója 1.50-1.60, II. r. kilója 1 40-1.50, 111. rerdü 1 20—150. borjú comb 2 40—2 60. lapocka 2 00-2 20, karaj 180-200, nyakas és szegy 1.60 i -180, pörköltnek való 140-1.60. sertéskaraj 2 00 comb 180 pengő, lapocka 180, tarja 1.60— 1 80, oldalas 1.40—1.50, zsirszalonna 1.50 pengő, háj kilőj s 160, zsir kijója 1.70—176, teljes fej li­terje 18—22 fillér. Baromfi. Csirke rSnfini való párja 1.10-2.20, kilója 125-1.35, nagyobb párja 2-4.50, kilója 115-1.25, tyúk párja 3-^5.20, tilója 1—110, sovány kacsa párja 3.40—56Ó, hízott I ilója 1—1.10, sovány lud párja 4—8, hizott ki­lója 95—1.15. pulyka párja 6—14, kilója 90— 110. tojás kilója" 1.80—2 20 pengő. Gyümölcs. Al­ina téli nemesfajta szép 70—120, közönséges 30— 7i>. szőlő csemege 80—1.20. kevert 30—50, dió 90 1 40, citrom darabja 6—10, narancs kilóia 68— | I rt), mandarin 80-1.10. naspolya 50—60. Zöldség, j Burgonya nyári rózsa 10—14, őszi rózsa 9—11. | i.i'lhnba 10—14, oltott rózsa 10—14 fillér, Ella 7 -9. Kriiger 6—8, takarmánvnak való burgonya -7, vöröshagyma 10—14, fokhagyma 16—30 pet­rezselyem kilója 14—19, snrgaréna 8—14. vörös­ek la kilóia 6—12. vöröskáposzta 16—24, zeller darabja 4—11, feieskáposzta kilóia 4—8. kelká­poszta 10—20, karfiol darabia 30—50. féli Vara­láb kilója 6—10. torma 30—60 spenót 80-120, e/ércs panrika 1—3.60. Gabona. Buza 19 60—20 i0, rozs 13—1320, tppveri ni szomes 13 14. árpa, /.ab nem volt. Takarmány. Beti széna mázsája 150—6, lucerna 8—11. nlnmszalma 1.80—220, ten­geriszár kévéje 5—8 fillér. — Állon rugta a ló. Huczi Imre 53 éves sövény­linzi napszámost nz ottani majorban szerdán dél­elölt állon rúgta cgv ló. Huczinak eltörött az áll­kapcsa. A mentők sulvos állapotban a szegedi kü/körházba szállították. — Három sielö diákot eltemetett a lavina. Bernből jelentik: Mont Dolentronál lezuhant hó­görgeteg maga alá temetett öt sielö diákot A diá­kok közül esik kettőt tudtak megmenteni. Szegedi Vonósnégyes MA 8-kor a Tiszában. — A betörők feldúlták a lakást, de nem vittek el semmit. Kedden délltán 6 és 8 óra között betö­rők garázdálkodtak Pollák Nándor Polgár-ut­ca 1. szám alatti lakásán. A betörők álkulcs se­gítségével hatoltak be a lakásba, a szobákat fel­dúlták, de nem vittek el semmit. A nyomozás megindult. — Kávépörkölés naponta reggel 7—9-ig Kocsisnál. — Megszökött ogv zsidótábor parancsnoka. Amszterdamból jelentik: IIoek van Ilollaud-zsi­dótábor parancsnoka, aki 300 zsidó őrizetével volt megbízva, sikkasztást követett el. A katonai ügyészség körözi a szökésben levő parancsnokot. A legutóbbi napok folyamán Hoek van Holland­táborból számos zsidó megszökött. Pasztőrözöl) csemege teavaj 36 fillér 10 deka a •cő-*PONTI TEIC'BRNOK fiókialhan. MAKÓ i. s. Credo-gyülés. A maki Credo férfi egyesület ünnepi gyűlését január 8-án délelőtt 10 órai kez­dettel tartja a Katolikus Kör nagytermében. Boltbetörés tt Bálvány-utcában. Molnár Jó­zsef Bálvány-utcai szatócs üzlotében az elmúlt éjszaka betörő járt. A betörő az éjszakai órák­ban betörte az üzlethelyiségnek utcára nyiló ab­lakát. Ezen a résen bemászott az üzletbe s külön­böző apróságokat, tulnyomórészben élelmi cikke­ket. mintegy 40 pengő értékben elvitt. A károsult feljelentésérc a rendőrség keresi a betörőt. Hagymaellenőrző bizottsági ülés. A makói hagymakiviteli egyesülés ellenőrző bizottsága Bu­dapesten csütörtökön délután ülést tart. Az el­lenőrző bizottság ülését hagymás körökben nagy érdeklődéssel várják. Kulturelőadás. A makói Toldi Miklós Bajtársi Egvesület január 7-én. szombaton este 7 órai kez­detlel a városháza nagytermében kulturelőadást rendez. Az est előadója Temesvárv László „Libe­rális kapitalizmus, nemzeti gazdaságpolitika" cím­mel tart előadást. A makói rendőrség munkája. Most készült el a makói államrendőrség mult évi munkájáról szóló statisztikai összeállítás A kimutatás szerint 1048 feljelentés foglalkoztatta az elmúlt 1938-ik esz­tendőben a makói rendőrséget. Az ügyek közül 890 hivatalból üldözendő és 194 ínagáninditvá­nyos feljelentés volt, amelyek közül eredményes nyomozással 897 zárult s mindössze 187 feljeleutcs ügyében maradt erdménytelen a nyomozás. Az év folyamán feljelentett egyének száma 279 volt. Az ezernél több rendőri ügyből kifolyólag megálla­pított, illetve bejelentett kár összege 31.700 pen­gő volt, amelyből 20.000 pengő az eredményes nyomozások folytán megtérül. A kinyomozott 897 rendőri ügy közül 722 vétségnek minősült és 175 volt a súlyosabb természetű bűncselekmény. A lo­pási esetek száma 504 volt, amelyből 354-et ered­ményesen kinyomoztak, sikkasztási, hűtlen keze­lési eset 83, csalás 68, rablás és zsarolás 9, ember elete elleni bűncselekmény 8, emberölés 2. gyúj­togatás 1 esettel szerepel az elmúlt év rendőri statisztikájában. Itt adjuk a népmozgalmi sta­tisztika rendőri vonatkozású adataként az öngyil­kossági esetekről szóló kimutatást, amely szerint az elmúlt évben Makón 25 öngyilkossági eset for­dult elő. Az öngyilkossági kísérletet elkövetők közül 14 nő volt és 11 a férfi. Halállal végződött 10 eset. Beleesett a forró levesbe. Súlyos gyermeksze­rencsétlenség történt tegnap óföldeákon. Szecs­k ó Teréz másféléves kisleány szülei lakásán test­véreivel játszadozott. A konyha földjére Szccskó­nc letette a tűzhelyről levett lábast telve forró levessel. A játszadozó gyerekek közül a kis Te­réz egy óvatlan pillanatban felső testével bele­esett a forró levesbe, amely összeégette kariát és arcát. Súlyos égési sebeivel a makói kórházba szállították s megindították a vizsgálatot, hogy n szerencsétlenségért terhel-e va'akit felelősség. Anvakönvvi birok. Házassásra jelentkeztek: Horváth Mihály Szilágyi Juliannával lizinfiáz és mtivcmr . HETI MÜSOI: Csütörtökön délután: Ide gyere rózsám. Fillé­res helyárak. Csütörtökön este: Szibill. (Ketten egy jeggyel') Pénteken délután: Ezredeskisasszony. Mérsé­kelt helyárakkal. Pénteken este: A rut kis kacsa. Operettbemu­tat ój Premierbérlet 20. Szombaton délután: Ezredeskisasszony. Fillé­res helyárak. Szombaton este: A rut kis kacsa. Páratlanbér­let. DMKE. Vasárnan délután: A rut kis kacsa. Rendes helvárak. Délutáni bérlet. Vasárnap este: A rut kis kacsa. Bérletszűnef. Hétfőn este: A rut kis kacsa. Bérletszünet. DMKE. Kedden délután: Ezredeskisasszony. Filléres helvárak Kedden este: Csárdáskirálynő. (Ketten egy jeggvel.) Szerdán este: Válóok. Viffiátékbemutató. Pre­mierhérlet 21. Dayka Margit és Törzs Jenő ven­dégjátéka. Csütörtök délután: Válóok. Dayka Margit és Törzs .Tenő fellénfével Csütörtökön este: Válóok. Dayka Margit és Törzs Jenő felléptével, —oOo—> = A salzburgi játékok 1939. évi niüsorn. Salz­burgból jelentik: összeállították az 1939. évi salzburgi ünnepi játékok sorrendjét. Az operák' közül szinre kerül Mozart „Don Juan"-ja és a „Varázsfuvola", Strauss Richárd „Rózsalovag" cimü operája, továbbá a „Bűvös vadász" (Wc­ber) és „A sevillai borbély" (Rossini). A klasszi­kus prózát az idén Shakespeare „Sok hűhó sem­miért" cs Moliére: „Úrhatnám polgár" cimü víg­játéka képviseli. A salzburgi ünnepi játékok auf gusztus elejétől szeptember 8-ig tartanak. = Vígjáték készült az „Aludni is tilos'-búí. A budajesti Belvárosi Színház a nemrég elhunyt Aszlányi Károly „Aludni is tilos" cimü regényé­ből készült színjáték bemutatására készül. A nagy­sikerű regényt Nagy György, a Belvárosi Színház tagja dramatizálta és a vígjátéknak „Flórián" lesz a cimc. —oO°— A szMih&zi iroda hírei Ma este családi előadás keretében (ketten egy jeggyel!) Jacobi világhírű legszebb operettje: a „Szibill" keriil szinre. A címszerepet Sz. Patkós Irma énekli. Pénteken az erdélyi operettirodalom- nagy si­kert aratott újdonságát: „A rut kis kacsá"-t mu­tatja be a társulat. Mészáros Agi, Jurik Ica, Szi­gethy Irén, Jatzkó Cia, Földessy, D. Kovács, Ve­szély, Szalma és Tamás Benő alakítják a főszere­peket. Uj kiállítás! Remek muzsikai Gondoskodjék jegyekről DAYKA MARGIT és TÖRZS JENŐ szerdai és csütörtöki vendégjátéikára i „Válóok" ban Pénteken és szombaton délután az „Ezredes­kisasszony" van műsoron a rádióközvetités kilünfl szereposztásában. Sz. Patkós Irma. Mészáros Ági, Komlós Juci, D. Kovács, Veszély, Szokoly és Ta­más Benő lép fel.

Next

/
Thumbnails
Contents