Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-25 / 20. szám

Szerda, 1939. január 'J3. DÉLMAGYARORSZAG 5 Meghal! Schneller István, a Ferenc József Tudományegyetem uíolsó kolozsvári reklora (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délben fekete zá-zló költözött a szegedi egyetem homlokzatára, jelezve, hogy a magyar tudományos élet ismét szegényebb lett egy kiváló munkásával. Schneller Istvánt, az egyetem volt pedagógiai professzorát gyászolja a fekete lobogó. Schneller István hosszú élete szakadatlan munkálkodásban telt el, a szaktudósok nevét együtt emlegetik az utolsó félszázad legkiválóbb nevelőinek nevével, alakja diszes helyet foglal el a nagy magyar pedagógusok panteonjában. Schneller István neveléstudományi elveit abból a bö forrásból merilcite, amelyet Pes'alozzi és iskolája, a filantropisták fakasztottak, Rousseau, a zseniális dilettáns-pedagógus »£m/íe«-je nyomán. Ennek a pedagógiának célja a (elfér, az egész ember nevelése, a »személyiség« kiformálása. Schneller István egyike volt a legelsőknek, akik a »személyiség jjedagógia« elveit lefektették. Majdnem százados élet folyamán gyakorlatban éppúgy, mint elméletben hirdette az önálló, *okoláa'u, tettrekész ember, az etikus és esztétikus ember nevelését. Nevelési rendszerének középpontjában a va'lás ós a haza fogalma állt. Mint minden nagy nevelőben, őbenne is clt az uj ember víziója s ezt az uj embert ő elsősorban vallásos és hazafias emberré akarta fejleszteni, aminek mozgatója a teljesen kifejlesztett személyiség. Az ö embere az igazi szabad ember, mert tuda'ában van kötöttségeinek. Nevelői gondolatai ma is irányítják a nevc'éstudomány fejlődését. Schneller István a Ferenc József Tudományegyetem utolsó kolozsvári rektora volt, A soproni evangélikus teológiáról került 1894-ben az egyetem katedrájára és majdnem három évtizedig kifejtett működése után, 1923 végén vonult nyugalomba. Kilenci enkét ét cs korában érte utol a halá>, rendkívül szivós, egészséges szervezetét a közelmúltban tüdőgyulladás támadta meg és a munkában kimerült agg szervezet a szövődményekkel már nem tudott megküzdeni. Rendkívüli érdemei vannak tudományos működésén kivül a Ferenc József Tudományegyetem megmentésében és Szegedre helyezésével önállóságának biztosításában. 1919 május 12-én az egyetemi évzáró ünnepség után egy román tábornok je'ent meg az utolsó magyar rektornál és felszólította, hogy adja át az egyetctemet. Schneller professzor ezt megtagadta és kijelentette, hogy csak az erőszaknak enged. A román tábornok ekkor a vállára tette a kezét és közö'te, hogy tclunt-ic ezt az erőszak a'ka'mazásának. »A tudományegyetemet ezzel birtokba veszem® — mondotta a román tábornok, mire Schneller István igy válaszolt: — Az egyetemet átvehetik, a tudományt nem! Schneller professzort a románok ezután hadbíróság elé állították, ahol férfiasan és bátran állott szemben a román hatalommal. Amikor menekülni kelteit az egyetemnek, az 1919—20-as tanévben, mint prorektor Budán tovább kormányozta az egyetemet mindaddig, amig Szeged be nem fogadta fa'.ai közé. Schneller professzor állott az élén annak a mozgalomnak, amely Szegedet választolta az egyelem szzékhelyéül és határozottan szembeszállott aZzal a törekvéssel, amely arra irányult, hogy az ősi egye lemet • beolvasszák a debrecenibe. Rendkívüli érdemei vannak a Ferenc József Tudományegyetem önállóságának a megtartásában (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Megdöbbentő öngyilkosság híre terjedt el kedden délelőtt Szegeden. A megdöbbenést nyomban a részvét érzete vá'totta fel, mert az öngyilkos: Jász.hegyi-Jambrik István 43 éves városi tisztviselő ismert és beesült tagja volt Szeged tisztviselőkarának. öngyilkosságával szemben értetlenül állnak az ismerősök és a család tagjai. Jambrik István, aki évekkel ezelőtt Jászhcgyirc magyarosította nevét, rendezett anyagi körülmények között élt, pontos, szorga'mas tisztviselő volt, az I. kerületi elölj áros ág vezetésévei volt megbízva. Legutóbb a jelek szerint lelki meghasonlás vett rajta erőt. Hétfőn este 10 óra tájban tért haza Bercsényiutca 17. szám alatti lakására. Rögtön lefeküdt és ela'udt. Kedden reggel háromnegyed 7 óra tájban ébredt és a mellékhelyiségbe ment. Több, mint negyedóráig volt már ott, ezért felesége rosszat sejtve utána ment. Rosszsejfelmű beigazolódott: elborzadva látta, hogy férje a viztartay vasrúd fára felakasztó'ta rngát. és abban, hogy a menekült egyetem Szegeden kapott hajlékot. Schneller professzor nyugalombavonulása ulái» 16 év óta Budapesten élt Batthyány-utcai lakásán, teljes sze'Jemi frisseségét és munkaképességét megőrizve folytatta tudományos munkáját. Generációkat nevelt fel a magyar tudományosságnak* a magyar pedagógiának. Számos országoshirü tanítványa között szerepel Imre Sándor dr. professzor, aki később Schneller István tanszékén működött a szegedi egyetemen. Az egyetem tanácsa kedden délután rendkívül: üléren fejezte ki gyászát nagynevű tudós profesz* szorának halá'a iránt. Az egyetem a saját halottjának tekinti, csütörtök délután 3 órakor kísérik' el utolsó útjára a Farkasréti-temetőbe, a főváros által adományozott díszsírhelyre. A temetésen az egyetem képviseletében megjelenik a rektor és a karok dékánjai. .Az egyetem koszorút küld a ravatalra, az egyetem nevében Ereky István dr. rektor mond búcsúztatót, a bölcsészeti kar nevében Mester János dr. dékán. Jászhegyiné nem veszítette el lélekjelenlétét, késért rohant és elvágta a kötetet, amelyen férje függött. Ennek ellenére nem sikerűt megmenteni a szerencsétlen Jászhegyi Istvánt az életre'!. A percek alatt a helyszínre érkezett mentők is hiába élesztgették, a halál rövidesen beállott. Az öngyilkosság okára nézve semmi bizonyosat nem lehet tudni. Beszélik, hogy a tragikus haláleset hátterében a zsidótörvény áll. Jászhegyi felesége ugyanis zsidószármazásu. A szerencsétlen apát bántotta, hogy keresztény kisleánya az uj törvény értelmében esetleg zsidónak számit. Kerékpárosok! ElsörandU kerékpárokat engedményei árban részletre adom. Gumikat és alk atrészskm árban kaphat Szántó Sándor nil Szeged, (Kiss D. palotai Kiss u. 2. Egy városi íisxiviselö tragikus öngyilkossága Dorel Irta: CSÁNYI PIROSKA Patakcsobogás édes muzsikáját hallom s a fenyőerdők gy antaillatu, örökzöld koszorúját látom magam elölt, bogy Dorelrc gondolok. U'l ismertem meg a patak partján álló, tiszta, falusi kisházban, amelynek levegője tele volt a gyermekkor emlékeivel, fából faragott kis állat-figurákkal és csomagoló-papirra rajzolt könyöklő angyalkák pirospozsgás képével. Egyszerű román paraszlfiu volt Dorel, gyermekkorában ott dolgozott a márványbányában, vagy — mint a mesebeli, álruhás herceg — libákat őrizett a réten. S ha kezébe akadt egy kőnynyen formálható fadarab, nyomban előkerült a bicska a zsobéből és addig alakította, faragcsálta, amig egy bozontosszürü kutya, hosszunyaku liba, vagy kecses, kis özikc lett belőle. Vasárnaponként muzsikába álmodta művészi vágyait. Hegedűvel a kezében megjelent a föerdészék, vagy éppen a grófi kegyúr portáján és napestig muzsikált szebbnél-szebb, szomorú nótákat. Pár lejt kapott érte s azon nyombau uj bicskát vásárolt, festéket és csomagotópapirost veit s robotmunkával eltöltött, nehéz és örömtelen hétköznapjait müvészálmokkal színesítette. Soha senkitő nem tanult rajzolni, senki sem avatta be a szinck harmóniájának csodálatos titkaiba, mint ahogy nem volt tanítómestere a hcgedüvonó kezelésében sem. Nem volt más mestere, csak a csodálatos, szent természet s az ezer szinben-fényben ragyogó bihari hegyek, nos meg a kristálytiszta, csilingelő kis források édes muzsikája ... Egy szép napon valaki egyszerre csak felfedezte. Iskolába adták, aztán kiküldték Párisba, művész lett belőle. De azért Párisban is megmaradt annak a gyermeki lelkü, egyszerű parasztfiunak. akinek kis falujában ismerték. — Művész ur lelt a fiamból! — mondta sürü pityergés közepette a ráncosarcu kis örcgaszszony, Dorel édesanyja. Abban igaza volt, hogy művész lelt — képeit, szobrait megvásárolta az állani, — de ur uein volt soha. Amikor hazajött a világ müvészfővárosából, éippen ugy mezítláb s fehér „harisnyában", román-szötles nadrágban járt otthon, mint amikor még libákat őrizett a falu határában, y végleienzöld lenger közepén, a rélen ... A falu gyerekei agyagot gyűjtöttek neki a patak partján s most is csak Dorclnek szólítottak, éppen ugy, mint valamikor régen . . . Nem is olyan régen ... És Dorel gyúrt, faragott, festett, dolgozgatott. Bizonyos tekintetben azért megváltozott. A lányokat azelőtt hej, de nagyon szerette, most rájuk sem nézett, ha elhaladtak mellette varottas, ringó rokolyájukban s lia vihogva ráköszöntöttek: ,.Bunc zoá domnu Dorel!", csak annyit mondott, hogy ..nem vagyok én ur Zorika. Zoe, Mariora!" s aztán szorgalmasan festegetett. Azt suttogták a faluban, hogy valami néger nőnél hagyta a szivét a modern Bábel városában. Az anyja titokbán meg is mutatta néha a nyájasniosolyu, hatalmas fekete hölgy fényképét, meg a festményeket, amelyeket Dorel róla feslett. Nem csodálkoztak a faluban tehát, amikor elterjedt a hire annak, hogy Dorel nősülni akar. Magyar lány volt a kiszemelt menyasszony, valamelyik szomszédfaluból a tanítónő. 11a a néger jó volt neki, jó lehet 'az „ungurujka" is — mondogatták és a házassági tervbe senki sem szólt bele. Azaz nem éppen senki, mert a magasabb körök bizony rossz néven vetlek Dorcltől, hogy a kis árva-magyar tanítónőt többre értékelte, mint az ezredes-megyefőnök ur szépséges leányát, akinek ugyan már néhány vőlegénye visszariadt a házasságtól s inkább elhelyeztette magát egy ókirályságbcll garnizonbu, minthogy a szép Líviával frigyre lépjen . . . Dorel megházasodott. Ott éltek a patakparti, földes, fagerendás kis házikóban s a kis tanítónő nagyon boldog volt, mert révbe jutott. Előbbutóbb úgyis elküldték volna nehezen kiharcolt állásából, a nedves, hideg tanítói lakásból, aLol tüdőbajt szerzett s éppen hogy száraz kenyérre valót. Boldogok voltak, bár Dorclnek rosszul ment. A város, az állam nem vásárolt több képet tőle, az előkelő, gazdag román körök elfordultak a „rcnegát"-tól s a nngyuroknak nem volt pénzük a legszükségesebbre sem, nemhogy azt a luxust megengedhessék maguknak, hogy festményeket, szobrokat vásároljanak az utókornak. A kis tanítónő — Ancinak hívták — mosott, vasalt, főzött, súrolt napestig. Tavasszal és őszszol egy kicsit köhögött, ha Dorel nem látta vért köpött a zsebkendőjébe, dc azért nagyon boluog volt. mert Dorel egyszerű, jó fiu volt.