Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-17 / 13. szám

Kedd, 1959. január 17. DÉLMAGYAROR S Z Á G Glaílfelder Gyula dr.: Arosenbergi világkép alapgondolata: az emancipált ember hitnélkülisége (A Delmagyai ország munkatársától.) Giatt­felder Gyula dr. csanádi megyéspüspök, a Nemzeti Újság vasárnapi számában „A ko­icsztség" cimmel vezércikket iri. amely szé­les körökben keltett nagy feltűnést es talált méltán nagy visszhangra. A vezércikk a be­vezető szavak után a következőket mondja; — Nem lehet vita tárgya, hogy a kereszt­ség ténye és joghatálya ellenkező bizonyí­ték nélkül kétségbe nem vonható. Ennélfog­va súlyos hiba a zsidóság kórének megálla­pításánál azt a tételt felállítani, hogy „zsidó­nak tekintendő" az is, aki a keresztség fel­vételével Krisztus hiveinek közösségébe a szentség minden joghatályával együtt belé­pett s hitünk tanitása szerint a keresztelt jel­leget el sem veszítheti. Fokozza a zürzaveit. ha azután ugyanezen részről az a kijelentés történik, hogy a keresztség mégis csak leg­erősebb bizonyítéka a zsidósággal való sza­kításnak. Teljes lesz pedig a káosz, amikor a vérkeveredés fokmérőjét a kegyelmi élet misztikumából akarják levezetni s a félvéiü­séget vagy negyedvérüséget a kereszteltek rokoni fokából megállapítani, holott beveze­tőben a keresztségnek formáló erejét megta­gadták. — Az az egyensúlyt vesztett dülöngélés, amellyel az ut egyik oldaláról a másikra tán­torognak a nehéz kérdéssel birkózó legjobb­indulatu emberek is, abban leli magyaráza­tát, hogy a szellemi forrás, amelyből mente­nek, zavaros, mert a hitetlenség mélységei­ből fakad. Azt a fajelméletet, amelyet a lázban levő középeurópai társadalom meg­gyógyitására fantasztikus elgondolá­sával Rosenberg Alfréd konstruált, nem annyira a zsidóságnak, de ugyanannyira a keresztény hitrend­szernek gyűlölete táplálja. rA mithosz, amelyet ő ritka képzelőerővel, de még ritkább szektárius ellenszenvvel felépí­tett, tagad mindent, ami természetfölötti s valami félelmes fanatizmussal gyür bele min­Vlen gondolatot és célkitűzést a vér miszté­riumának, szerinte örökérvényű tételébe. — Szinte komikus, ha nem volna oly vész­terhes, hallani, mint ismétlik ezek az embe­rek szünet nélkül kereszténységüket, holott n kereszténységnek legszentebb és legtermé­kenyebb igazságait és intézményeit a gyű­lölet és rágalom sarával szórják tele. A kö­vetkezetlenség és hazudozás, mely a rend­szer leghangosabb kiszolgálóit jellemzi, már magábanvéve is aggasztó s csodálni kell, hogy a mozgalom történelmi hivatást telje­sítő vezérei nem látják a veszélyt, amely az elmélet részéről fenyeget. De a lelki szaka­dék és egyensulyveszteltség szükségszerű, mert a hitetlenség racionalizmusban, libe­ralizmusban, szocializmusban és minden más alakulatban is csak zavart okozhat cs bukás­hoz vezethet. — Rejtély a legtöbb ember előtt, hogyan fejlődhetett ki a keresztény egyházak és a nacionalszocialista állam között a mély el­lentét, mely a német lelki egységnek és nemzeti konszolidásiónak egyik legnasyobb veszedelme, amikor protestánsok és katoli­kusok egyaránt a legnagyobb lelkesedéssel illtak a nemzeti mozsralom mellé, halhatat­lan történelmi érdeméért, hogy minden hit és tisztesség legnagvobb ellenségét, a bol­sevizmust. l°törte. De aki betekint az ideo­lógia mélyébe, amelyet a harmadik biroda­lom világnézeti Magna Chartájaként elfo­gadtak, megérti, miért robbant ki a vallás háború. A rosenberei világkén alapgondo­lata: — éppúgy, mint a liberális zsidóságé — az emancipált ember hitnélkülisége s ha annak leplezéséül vérlegendát költ, azzal épp ugy nem pótolja az isteni igazságot, mint a páholyok zsidó hókusz-pókuszai a krisztusi misztériumot. A kinyilatkoztatást megtagad­ták azzal, hogy majd uj egységes világnéze­tet helyeznek, a szerintük avult keresztény­ség helyére s mélyebb éket vertek a nemzet fiai közé, mint bármikor, bármely pártszaka­dás, mert Krisztust detronizálni sokan meg­kísérelték már, de rajta mindannyian hajótö­rést szenvedtek. — Szabad-e ezt a téves ideológiát egy örvények között támolygó, gyenge kis or­szág népének lelkébe beplántálni csak azért, mivel a zsarnokká lett gyűlölet ezáltal talán pillanatnyilag lecsillapodik? Nem következetlenség-e legszentebb nemzeti hagyományainkkal szem­ben a szellem és kegyelem egyesi­tő erejéről megfeledkezni s szakítva Szent István végrendeletével, mely a szerte kalandozó törzsekből állami egységet s a különböző fajtákból nemzeti nagyságot a szent kereszt­ség összeforrasztó ós fölemelő ere­jétől vart, helyette csak hust és vért szimatoló ujpogány gondolatot jog­rendszerünkbe bebocsátani? — A reimszi keresztkutról, ahol a frank nép Klodviggal Krisztus igézete alá hajtotta fejét és lelkét, mondja a komoly történelem, hogy a francia nemzet bölcsője: Szent István keresztkutjáról hirdettük egy éven ót, hogy a magyar nemzeti szellem szent forrása; s mosl törvénybe iktatnánk, hogy mindez csak ro­mantikus emlék a vér és hus misztériuma mellett? Amikor komolyan tárgyalnak félvér zsidókról és negyedesekről, harmados és két­harmados keresztény vérről, az ember azt hiszi, Mezőhegyesen vagy Bábolnán jár s csak akkor esik igazán gondolkozóba, ami­kor horogkereszttel telitüzdelt, nemzetközi hírnévnek örvendő tudóst a dolog iránt meg­kérdez s az zavartan csak arra tud hivatkoz­ni, hogy „das ist politik", vagy legjobb eset­ben gorombasággal bizonyít. De nálunk csak nem lesz egy vérkeveredést igazoló pedigré­nek több bizonyító ereje, mint a keresztle­vélnek?! — Tudom én jól, hogy a keresztlevél nem mindig elöntő érv keresztény élet mellett fél­vér zsidóknál és farmagyaroknál egyaránt. Épp azért, ha bármily szigorú igazoló eljá­rással kívánnák megállapittatni az uj keresz­tények asszimilált vagy disszimilált voltát, azzal szemben elvi aggodalma talán senki­nek sem volna. Birói Ítélet arra érdemtelene­ket a keresztény nemzeti közösséghez való tartozás joghatályaitól is megfoszthat ellen­mondás nélkül. Ha pedig esetleg egv tekin­télyes jury votuma kivántatnék még meg az egyházi aktuson kivül a keresztény nemzeti teliesjoguság eléréséhez, az sem volna bü­rokrata találékonyságot pótló simli, de erről is lehetne tárgyalni. Csak egyet nem lehet akceotálni, hogy bárki ellenmondás nélkül azt állíthassa, a keresztségnek a nemzettest be való kapcsolódás szempontjából nincs bizonvitó ereje, mert a keresztény önérzetün­ket sérti, magyar nemzeti tradíciónknak el­lentmond s csak arra lehetne alkalmas, hogv világnézeti harcokat idézzen föl, másfelől nedig a haszonlesőknek alkalmat nyújtson, hogv a ervülöW tüzénél a maguk pecsenyé­jét süssék meg. — Letrvcr. eszünk és se bódult kük ÖRÖK AZ EMBER ÉLETE. HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE földi ideológiának ne dűljenek be, se itthoni üzleti praktikáknak ne te­gyünk akaratlanul kiszolgálói. S amikor a „fertályzsidók" „zsidó" kiáltás­sal rohamra indulnak a „félzsidók" szineku­ráiért, legalább azok, akik mind a négy nagy­szülőjük keresztlevelét fel tudják mutatni, hirdessék bátran, hogy a keresztség nem jegeim részvénytársasági elnökségre és igaz­gatóságra, hanem lelkiség és belőle sarjadó egységérzet, társadalmi hatásaiban pedig tö­megjobblét krisztusi szeretetből, mig az elfo­gult faji gondolat a gyűlölet lángját gyújt­ja meg, mely csak pusztításra alkalmas, te­hát nem kérünk belőle. — Fájdalmas kötelesség lehet an­nak ellenmondani, akit becsülünk s nagyra hivatottságót magunk is han­goztatjuk. De az igazságért helytállni személyes érzelmektől függetlenül is kell, nem hiába hirdették mér a klasszikusok: amicus Plató, amicus Cicero, sed maxima amica veritas. A kinyilatkoztatott isteni igazság pedig semmiféle kibúvót nem enged meg s tragikus komolysággal követeli a maga jogát. Ezért sikra szállni minden poli­tikai konjunktúrával és rokonszenvvel szem­ben épp ugy kell, mint ahogy nem szabad megijedni a gyűlölet lázkitöréseitől, vagy a népszerűtlenség kockázatától, mert „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az em­bereknek". BÚTOR legolcs ODbar LaKhereniifijf S7íiuRii<e7einN loammoH. Horra lílMy-u. 5. fi polgármester művészi albummal viszonozta a délszláv vendégek ajándékát (l Délmagyarország munkatársától.) Néhány­héttel erclőtt megírta a Délmagyarorszag, hogy a szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával itt volt elő-; kelő délszláv vendégek: Jankiüov Vladiszláv püs­pöki he'ynök és Magaraseuici Brankó újvidéki al­polgármester, valamint Jeflics Pavle, a dunai bán­ság közigazgatási főfelügyelője két művészi réz­karcalbumot küldtek ajándékképpen Pálfy József dr. po'gármesíe.-nck azért a szives vendéglátásért/ amelyben a délszláv vendégeket a polgármester Szegeden részesítette. V polgármester most viszonozta a délszláv ven­dégek ajándékát és mindhármuknak művészi ki­vitelű albumot küldött 20—20 jellegzetesen sze­gedi fényképpel. Az a'bumon ezüstveret van »S«s­ged 1938.* felirattal és Szeged város miniatűr, ezüstcimerével. Külön ki keli emelni a könyvkötő­munkát, amely vitéz Nagy Ferenc fejlett müizlését dicséri. Janku'ov Vladiszláv püspöki h-elynök részérc az 1935-ben készült Madách-b.ronzplakcttct is elküldi* a polgármester, miután Jankulov Vladiszláv meg­küldte az általa fordított »Az ember tragédiája* evv néldánvát.

Next

/
Thumbnails
Contents