Délmagyarország, 1938. december (14. évfolyam, 263-287. szám)
1938-12-06 / 267. szám
foúTd, 1958. december „ DÉLMAGYARORSZAü 5 A lábla elutasította a díjtalan városi gyakornok 7770 pengős próbaperéi (A Délmagyarország munkatársától.) Ismetes, hogy dr. Viczián Károly ideiglenes városi alkalmazott pert indított a város ellen es 7770 pengő kifizetését követelte munkadíj cimen. Az ügy előzménye az volt, hogy dr. Viczián & 59 társa már régebben alkalmazásukat kérték a városnál, akkor kijelentették, hogy fizetésre fera tartanak igényt. Hajlandók díjtalanul dolgozni, ennek ellenében csak azt kérik, hogy a jövőben betöltendő városi állásoknál elsősorban ők jöjjenek számításba. Alkalmazásuk megtörtént, Viczián és társai hosszabb időn át díjtalanul dolgoztak a város különböző osztályain, mint szellemi szükségmunkások. Később megunták az ingyenmunkát, ekkor indította meg dr. Viczián Károly 7770 pengős próbaperét. A törvényszék augusztus végén foglalkozóit Viczián keresetével elutasította azt- A törvényszék ítélete indokolási részében megállapítja: igaz az, hogy az anyagi jogszabályok szerjnt, a szolgálatért díjazás minden külön kikötés nélkül is jár, de Vicziánékkal közöllek. hogy nem kapnak fizetést cs ezt ők elfogadták. Ilyenformán ez ügylet nem ütközik jó erkölcsökbe. Igaz azt is — mondja tovább az itélct indokolása, hogy a város ígéretet lett a későbbi alkalmazásra, de az alkalmazás közjogi cselekmény, az igéret annak csak egy részlete és ennek meg nem tartása nem szolgálhat kártérítés alapjául. A törvényszék Ítéletét dr. Viczián Károlv megfellebbezte a táblához, amely hétfőn hirdetett Ítéletet. A tábla indokainál fogva helybenhagyta j törvényszék ítéletet. Viczián Károly sennniségi panasszal élt. igy a Kúria fogja kimondani az utolsó szót. A Dugonics-Társaság uj elnöke: dr. Várady Imre egyetemi tanár Az uj elnök érdekes programja (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap délelőtt tartotta meg a Dugonics-Társaság elnökválasztó rendkívüli közgyűlését a tagok nagy számának jelenlétében. Dr. T o n e 11 i Sándor alelnök üdvözölvén 6 tagokat, bejelentette, hogy a közgyűlés egyetlen pontja a dr. S z a 1 a y József halálával megüresedett elnöki szék betöltése. A titkosan megejtett választás egyhangúlag dr. Várady Iinrc egyetemi tanárt emelte a Dugonics-Társaság elnöki székébe. Tonelli alelnök meleg szavakkal köszöntötte az uj elnököt, kinek a tagok jóindulatu támogatását ígérte. Dr. Várady Imre ezután érdekes beszédben vázolta programját. Bevezető szavaiban ígéretet tett, hogy a reábízott ügyet teljes odaadással fogja szolgálni cs rajta lesz, bogy kiváló elődei fáradozásának gyümölcseit gyarapítsa. Lázár György cs Szalav József érdemeinek méltatása után, akik mindketten a haladás emberei voltak, annak a meggyőződésének adolt kifejezést, hogy az ö nyomdokaik követése nem merülhet ki az eddig elért eredmények konzerválásában, hanem számot kell vetni korunk sok tekintetben lényegesen különböző szellemével, amely az eddigieknél jóval nagyobb erőfeszítésekre. sőt áldozatokra kötelez. — Hogy ezek milyen eszmény szolgálatában álljanak — folytrtta beszédét Várady Imre —, meggyőződése szerint nem leltet kétséges. Napi politikai vonatkozásoktól függetlenül egyek vagyunk itt mindnyájan, amikqr hitvallást teszünk egv olyan ui Magvarország megteremtésének sürgős szüksége mellett, tnelv Szent István szellemében értelmezett izzó, keresztény nacionalizmuson épiil fel s a Szociális igazság maximumát igyekszik megvalósítani minden polgára számára. aki a kőző* matt és közös kultúra által századokon át a magyar sorsközftsségbe forrva elődeiben viselte « személyében vállalja ezt a fájdalmasan szép magyar sorsot. — Csak ebben az átfogó nagv nemzeti programban együttvéve lehet gyümölcsöző a társaság munkája — folytatta —. aminek további feltételeit részletes programban feitette ki. A társaság tekintélyének nem válik javára, lia saját tagjai nz áldatlan magvar simfelés prédájává teszik, ab elvett, lioffv kritikáinkat intra nturos érvényesítenék. A hűséges, régi közönsétr szereletének gondos továbbáoolása mellett ujabb társadalmi rétegek meghódítására is kell törekedni. ezek csatiíkozását és támogatását csak ugy lehet elnyerni, ha a tagok saját hitüket és lelkesedésüket a személyi érintkezés minden kínálkozó eszközével továbbplántálják, a cinikusokat megtérítik, a lanyhákat felrázzák, a félénkeket magukhoz bátorítják, Ha bizonyos mértékig már eddig is sikerült a kultura jegyében különböző társadalmi szinezetü hallgatóságot rang és mód különbsége nélkül egymás mellé ültetni, rajta kell lennie a társaságnak, hogy ezentúl még sokkal erőteljesebben hozzájáruljon a társadalmi ellentétek, bizalmatlanságok. gőg és gyűlölet barbár válaszfalainak lebontásához. Minthogy Szegednek nincs közművelődési egyesülete és a Dugonics-Társaság gyakorlatban már régóta egy ilyen szerv feladatkörének egy részét is ellátja, kívánatos volna a felolvasó iilcsek anyagának kiválasztásában bizonyos mértékű szorvességre törekedni, összefogó előadás-sorozatok rendezésével kísérleteket tenni s nz irodalom és egyes tudományok kérdései mellett ezentúl a képzőművészeti cs zenei műveltség emelésével is foglalkozni. — Sok jó származhatnék abból is — mondotta —, hogyha a társaság minden érdemes helyi kulturális intézményt és mozgalmat lehetőségei szerint támogatni és előmozdítani igyekeznék, a hozzáfordulóknak eszmékkel, irányelvekkel, előadókkal szolgálatára állana., adott [alkatommal kezdeményező lépéseket tenne s általában a vátos művelődési életében jelentékeny befolyásinak fokozottabb érvényesülését szorgalmazná. Érdemes lenne megtalálni a módját annak is, miként volna a társaság tagjainak ösztönző és ncldaadó közreműködése a helvi sajtó és szinház hasznára fordítható. A vitjéki társintézményekkel való összeköttetések tovább is a leggondosabb ápolásban rész.esitendök, fel kell venni az érintkezést a vlsszarsatolt felvidéki városokkal s áldozatok árán is szorosabb kapcsolatra kell törekedni a még idegen uralom alatt álló magyarság irodalmi eletével. Végül részt kell kérnie a társaságnak abból a munkából is. amit az ország több nagy városában immár jó ideje szép eredménnyel működő magyar —olasz, niagvar—német, magvar—lengyel egyesületek fejtenek ki. hogy erőink szerint mi is hozzájáruljunk az irántunk btráli országokkal való kulturális érintkezés kimclviséséhez. — Azt hiszem — fejezte be szavait Várady Imre —, az itt vázolt munkatervnek nincs egyetlen pontja sem, amellyel ne értene egyet tár, saságunk minden tagja. Tói 'adjuk ""nbnn. hogy a tervek megvalósítása csak egyesitett és kitartó munkával lehetséges. Azzal a kéréssel zárom szavaimat, bogy bizalmukat, amivel kitüntetni méltóztattak, tetézzék értékes segítségükkel, álljanak mellém ne csak a kigondolásban, hanem a kidolgozásban is s fáradságukért solia senkitől köszönetet *cs elismerést nem várva, keressék velem együtt végzendő munkák egyetlen jutalmát a sikerben, a vállalt kötelesség teljesítésének jóleső tudatában s legyenek meggyőződve róla, hogy elnöki tisztemben soha nem fogok egyéb előjogot látni, mint a munka, a felelősség, a kritizáltatás és gánes nagyobb részérő való privilégiumot. Ilyen elvekkel és elhatározásokkal fogva hozzá a Dugonics-Társaság szép hivatásának szolgálatához, nem maradhat el becsületes erőkifejtéseink méltó eredménye: egy fejlettebb, tisztultabb, emelkedettebb és magyarabb irodalmi és művészeti közszellem kialakitása. Tonelli alelnök a társaság nevében megköszönte a programot, amelynek részlete® kidolgozását legközelebb megkezdik. Végű! dr. Ranner János köszönetet mondott T on e 11 i Sándor és Sík Sándor alelnököknek, akik o Dugonics-Társaság ügyeit másfél évig intézték. Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat enqedménves árban részletre adom. R'imUd* és alkatrészeksl árbau kaphat Szántó Sándor,^ Szeged* (Kiss D. palota"* Kiss u. •bnqmr Nemzetgyalázás!, izgatás?, kormányzósérfési perek a szegedi törvényszék ötöstanácsa előtt (A Délinagyarország munkatársától.) Négy vádlott felett ítélkezett hétfőn a Noák Jenő elnök vezetésével működő törvényszéki ötöstanács. B. Kovács Józsefnc, mikor megjelent tanyájában a végrehajtó foglalás végett, haragra gerjedt és azt mondotta, hogy „ilyen körülmények között kommunistává kell lennie az embernek". Társadalmi rend elleni izgatásért a törvényszék egyhónapi fogházra itélte. Az ítélet jogerős. Ónodi Imre 23 éves gazdasági cseled, román katonaszökevény Kanász Nagy József szentesi gazdaságában a romániai állapotokat dicsérte. A biróság nemzelgyalázásérl jogerősen kéthavi fogházra ítélteKovács Ferenc 4-1 éves kiszombori gazda kukoricát hozott át román megszállott területen levő birtokáról. A vámőr nem akarta áleinudlii fertőtlenítés nélkül, mert a b-tlárle volt zárva száj- és körömfájás miatt. Kovács emiatt szidni kezdte az itteni állapotokat. Nemzetgyalázásért 100 pengő pénzbüntetést kapott. Zs. Nagy Imrénc okánvi asszonyt kormányzósértésért egyhónapi fogházra ítélte a törvényszék, az ítélet végrehajtását felfüggesztette. * \ gazdagság ára:| mindössze 3 P. Knnyibe kerül a magyar királyi jólékonycélu állami sorsjálók egy cgósz soisjogye ős 1.50 P-bo egy fői. A huz.is már közeledik december 7-ín ! A sorsjegy kapható minden, torsjegyárusitónál, valamint nz összes dohánvtfizsdékben.