Délmagyarország, 1938. december (14. évfolyam, 263-287. szám)

1938-12-06 / 267. szám

Kedd, 1938. december 6. DÉL MAGYARORSZÁG 3 Miklós napja Minden magyar szive egész melegével for­dul ezen a napon Magyarország Nagyura, vitéz nagybányai Horthy Miklós felé, bogy mélységes ragaszkodással és szeretettel kö­szöntse egyetlen Vezérét névnapja alkalmá­ból. Ebben a városban különös jelentősége van a Miklós-napnak, ez a nap az Idők végezetéig ünnepe lesz a magyar rónak magyarjainak, hiszen Szegedről indult meg a nemzeti rneg­tijhodás történelmi jelentőségű munkája. Kö­zel két évtizeddel ezelőtt Szeged már az egész magyar Haza megmentőjét ünnepelte benne, aki fegyvert és liitet hozott akkor, amikor a magyar puszta kézzel állott egy kifosztott és szétbomlott ország romjain. S ahogy múlnak az évek, ugy válik mind nagyszerűbbé cz a nap, a nemzet egyre inkább -agy tekint fel rá, mint történelmének tündöklő alakjára. Hőse és vezére az országnak Horthy Miklós őfőméltósága, akire a határokon túlról köuy­nycs szcuimel néz három millió még rab ma­gyar. Nagy jelentősége és különös ünnepnapja rna minden magyarnak -a Miklós-napja. Az igaz­ságos Isten a legszebb ajándékot adla neki cs a Csonkahazának: egy millió hazatért ma­gyart . . . Ez a sokat szenvedett nép történelmének legválságosabb korszakában mindig megkap­ta a Gondviseléstől a hivatott vezért. Vitéz nagybányai Horthy Miklósban is ezt az Is­tcnküldöttc vezért látja a nemzet, az egyetlen vezért, aki ebben az országban utat mutathat. S bármily nehéz napok szakadtak a magyar­ságra, a magyarság nyugodt önbizalommal néz <i jövő elé, mert tudja, bogy sorsán és életen olyan vezér őrködik, akinek szenic biz­tos. Ítélete határozott, akaratereje acélos és bölcsessége teljes. Isten éltesse Miklós napján Magyarország Nagyurát, Neki kívánjuk a legszebbet, a leg­nagyobbat, hogy vezesse el Csonkamagyaror­száaot -a teljes feltámadásig. « H vafalszünef A poglármesteri hivatal rendelete ertelme­Len kedden a városházán a Kormányzó ur őfőméltósága névnapja alkalmával, hivatal­szünet lesz. A templomokban hálaadó is­tentiszteleteket tartanak. A fogadalmi tom­plomban tartandó misén a hatóságok testü­letileg jelennek meg. A belügyminiszter hétfőn délután távirati­lag értesítette Szegőd hatóságát, hogy a kor­mányzó ur őfőméltósága névünnepe alkalmá­ból hivatali munkaszünetet kell tartani. Ez a BELA'AUOSr MOZI Ma utoljára Az évad leggyönyörűbb filmjei DAN1ELLE DARRIEUX-xal. K A T J A r>. 7. 9. !Mi a loroaiM! .Csathó Kálmán regénye filmen. RAJNAY, VASZARY PIRI, EGRY MARIA Csütörtök BELVÁROSI KORZÓ MOZI. Ma a legragyogóbb vígjáték DEANNA DURB1N legédesebb filmje, az Az e'ső tavasz 5, 7. 9 II a hazaszeretet az önfeláldozás himnusza. SESUE IIAYAKAWA tündéri filmje legközelebb a KORZÓBAN rendelkezés azonban nem nyer alkalmazást azokban az esetekben, amikor keddre feleket idéztek meg akár tárgyalásra, akár panaszok felvételére. Ezekben az esetekben a hatóságok a felek rendelkezésérc állanak. A város polgármestere felhívja a háztulaj­donosokat, hogy a főméltóságu kormányzó ur névünnepe alkalmából házaikat lobogózzák fel. Délelőtt 10 órai kezdettél Hálaadó istentiszte­let lesz a református templomban, amelyre a ka­tonai és a polgári hatóságok is meghívást kap­tak. Az istentiszteletre a gyülekezet tagjait ezúton is hivja az egyház elnöksége. Istentisztelet a zsinagógában a főméltóságu kormányzó ur névnapján, kedden délelőtt 9 óra­kor. A szened? vitó/ek iinnenséqe Bensőséges ünnepség keretében ülték meg a kormányzó ur őfőméltósága névnap iát a sze­gedi vitézek. A Vitézi Rend székházának szé­pen feldíszített nagytermét zsúfolásig meg­töltötte az előkelő közönség, melynek sorai ­b;in csillogó egyenruhákat és számos diszma­gyarruhát láttunk. Megjelent az ünnepségen vitéz dr. Imecs György főispán és vitéz Mérey László altábornagy, vegyesdandár­parancsuck. A főméltóságu nr babérral övezett képe alatt, a Vitézi Rend lobogói közölt sorakozott fel az egyetemi énekkar, amely K e r té s z La­jos karnagy vezetésével a magvar Hiszekegyet énekelte el, majd Figcdv Sándor népdal­egyvelegét adla elő a megjelentek nagy tet­szése mellett. Az ünnepi beszédei vitéz dr. Meskó Zol­tán mondotta. Hódolotlal emlékezett meg Ma­gyorország nagyszerű Vezéréről, aki törhetet­len erővel munkálkodik a magyar nemzet boldogulásán. Majd életképet adott a magyar nemzet harcos, küzdelmes mutjáról, a hon­foglaló Árpádtól kezdve az országot ujiáépitő Horthy Miklósig, aki a legnehezebb időkben állott a nemzet élére, hogy megmentse az or­föd sdtaáemfoymtkkia rmm/uüm Ügyelnünk kell tehát, hegy munka­bírók maradjunk. Ezért nam nélkü­lözhetjük az Aspírín-tablettát. Máz­ként nem szabadulhatnánk meg olyan gyorsan a meghűléstől és a reumától. ASPIRIN TABLETTA csak a «»-kcresmel valódi. szagot. Beszéde végén vázolta a magyarság uj cA'kitüzéseit, amelyek érdekében az egész országnak egy emberként Horthy Miklós kor­mányzó ur őfőméltósága mögé kell állania, hogv kivivja Nagymagyarország teljes feltá­madását. A megjelentek kitörő lelkesedéssel eltették' Magvarország kormányzóját, majd befejezésül az egyetemi énekkar elénekelte a Himnuszt, utána a Rákóczi-indulót Berlioz feldolgozásá­ban, a közönség kirobbanó tetszcsnyilvániiása mellett. Halálos villamosgázolás A 38-as villamoskocsi a Boldogasszony-sugáruton elütött egy táviratkihordót. aki másfélórával később meghalt (A Délmagyarország munkatársától.) Ha­lállal végződő villamosszerencsétlenség történt hétfőn esle a Boldogasszony-sugáruton ' A szerencsétlenség áldozata egy fiatal postás, akit kötelesspgtclje­sitcs közben ért a halálos baleset. Este háromnegyed 8 óra tájban az állomás­ról jövet a város felé tartolt a 38-as villa­mos, amelyet Török Ernő kocsivezető veze­tett. Ekkor hagyta cl a 17-cs számú házat P a p Mihály postai táviratkihordó, aki az épületben levő Vértes Szénkereskedelmi Rí­nék kézbesitet táviratot és visszatérőben volt a postára. Pap a járda szélén felült kerék­párjára és ugy akart kimenni a kocsiutra. Rá­hajtott a villamossínre, de csak az első kerék­kel tudott tuljulni a sínpáron. A bicikli hátsó kereke még a két sin között volt abban a pillanatban, mikor odqért a villamos. Igy történt, bogy kocsi eleje elkapta a bbiklit és utasával együtt mintegy 9—10 méteren ál magával vonszolta. Amikor a villamos megállt a fiatal távirat­kézbesítő eszméletlenül, vérző fejjel feküdt a kerekek előtt. A mentők a sebészeti klinikára szállitották a szerencsétlen fiatalembert, ezalatt a bal­eset színhelyén rendőri bizottság megkezdte a vizsgálat lefolytatását. Megállapítást nyert bogy Török kocsivezető észrevette a sínpárra hajló postást és az összeütközés helye előtt nyolc méterrel fékezett is, a szerencsétlensé­get azonban nem sikerült meggátolnia. Pap Mihály koponyája a zuha­nás következtében a kocsiút kö­vezeten összezuzódnlL a szerencsétlen fiatalember sulyos agyrázkó­dást szenvedett. Az orvosok siirgős műtéti be­avatkozást láttak szükségesnek, dc még mi­előtt erre sor kerülhetett volna, Pap Mihály este fel 10 óra tájban belehalt sérülésébe. A nyomozás továbbfolyik annak megálla­pítására, hogy kit és milyen mértékben ter­hel a felelősség­98'8 százalék igen Berlin, december 5. A német birodalmi­gyűlést kiegészítő választásnak a szudétané­met vidékeken, a régi birodalomban és Aut;z|iiábaii az eddigi hivatalos számitások szerint következő az eredménye: választásra jogosultak 2.532.863, leadott sza­vazatok száma 2,097.604. Igennel szavaztak: 2,461.081, nemmel 27.427, az érvénytelen szavazatok száma 5496. 98.8 százalék szavazott igennel és 1.1 százalék nem­mel. SZÉCHÉNYI M UZlj Kedden, szerdán, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor 2W0 méter magyar törtenetem a Felvidék felszabadításáról Észak felé... Mindent vissza! Tannháuscr (nowyorki filharmonikusok!), Különös sportok, uj Viiághiradó Csütörtöktől a legjobb magyar filmvígjáték Rozmaring Jubiláris Harmónia-film!

Next

/
Thumbnails
Contents