Délmagyarország, 1938. november (14. évfolyam, 237-262. szám)

1938-11-11 / 245. szám

DÉLMAGYARORSZAG Péntek, 1938. nov. 11. Politikai napilap XIV. évfolyam 245. sz. A kassai dóm előtt A felszabadulás isteni színjátékának első felvonása vege tér, a finálé szivbemurkoló szépsége az ősi Kassa falait varázsolja elénk s végre nem az alom kulisszáival, nem az illúziók görögtüzének hazug fényében, hanem a minden álomnál szebb, minden görögtüznél színesebb valós á g túlvilági szépségeben. Magyar katonák lépte alatt reszket a kassai föld, magyar szavak boldogság-szimfóniáját verik vissza a hűséges falak, magyur szemek néznek fel hálálkodó örömmel, könnyek fátyolán át a kassai dóm égbefuródó tornyán diadalmaskodó keresztre. Ez a kereszt a szenvedés szimbóluma volt s a feltámadás bitót árasztotta addig, amig valóság nem lett a hit s az álmodozásnál gyönyörűbb realitás nem nyitotta meg a kapukat a magyar katonák előtt. Soha ilyen öröm, soha ilyen diadal, soha ilyen mámora a boldog beteljesülésnek. Az első felvonás lezajlott, a szinház kárpitja legördült, magyar szivek ujjongó dobogása verik a most következő közzene ritmusát, mig a második felvonás elé nem fog újra felgördülni a világtörténelem kárpitja. Ilyen első felvonás után 1 e hetetlen sokáig várni a második felvonás forró sikerére. Az első felvonás mennyi szorongással kezdődött az ókomáromi községháza zöldre festett asztala mellett s mennyi boldog felszabadulással végződik a kassai dóm elött. Soha még ilyen diadalmas, egekbe szárnyaló, lelkeket sodró crescendót nem hallott a világ. Mintha tilinkóval kezdődött volna s ezerhangszerü zenekar fortissimójával végződnék. Ahány lépést mentünk előre, ahány boldog sóhaj szakadt ki a lélek titkos aknáiból, ahány boldog könny szaladt végig a gondok ekéjével felszántott magyar orcákon, ahány lobogót bontottak ki a hazaérkező drága magyar barázdák felett, ahány ujjongó szó ölelte át a trianoni hazug határokat átlépő magyar katonát, ahány szál virág hullott lábaik elé, annyi hangszer szólalt meg az égi zenekarban, annyi hang erősítette, annyi szólamnak zengése fokozta ezt a csudálatos magasságokba szárnyaló magyar szinfóniát. A kassai dóm előtt megpihenhetünk, de megállani nem fogunk. Hazakivánunk minden magyart s ha az ui igazság uz etnikai jogcímein nyugszik, nem nyugszunk meg addig, amig magyarok idegen uralom alatt élnek s arnig nem teljesedik ki a mi kis országunk minden magyar léleknek és minden magyar földnek hazatérésével. Porrá vált a legszoritóbb bilincs is, a börtön-Jeríchó falai az igazság harsonájára leomoltak. Magyar katonák most n magyar felszabadulás zászlóit hordozzák s a lobogó lelkesedés nemcsak azokra a tájakra viszi el a szabadság hitét, igéretét és vigasztalását, amerre a bécsi béke határozmányai szerint vezet el most utjuk. Minden cz nagyszerű eredmény, gyönyörű siker, világraszóló haladás, de — mégis csak részletmunka, félmegoldás s ha szólhatunk a grammatika nvélvén, nem futurum perfect u m : bevégzett jövendő, hanem pracsens imperfect u m • tökéletlen jelen. Ami ma történik, mindaz ragvogó teliesitménye a magyar értelemnek és a magyar erőnek, — a Szent Lélek elleni bűn volna csökkenteni ennek az örömnek forróságát s ennek az eredménynek jelentőségét. De akármilyen ujjongva szárnyal is boldogságunk, nem rakhatjuk lábhoz fegyvereinket s nem nvugtathatiuk „végleges és teljes kiegyenlítésül" a történelem szolgáltatását. Kassa számunkra n beteljesülést jelenti, — nen\ i •» cnyeink beteljesülését, hanem azért a jogcímét, aminek kiharcolásában egyetlen akarattá forrott össze minden magyar akarat s egyetlen elhatározássá izzott minden magyar elhatározás. Kassa felszabadítása koronázza meg azt, ami eddig végbement, de megkoronázza azt az elhatározást is, ami jövendő kötelességcink és feladataink irányát kijelöli. Nekünk vissza kell kapnunk minden magyar területet, Ka — csak az etnikai elv érvényesül is a történelmi jogcim és a gazdasági egymásrautaltság parancsain felül, ha nz etnikai elv diadalmaskodik még az önrendelkezési jog felett is, akkor legalább azt adják vissza, aminek útját az etnikai elv érvényesülése szabja meg — hazafelé. A Felvidék katonai felszabadítása — egyelőre végetért, — a lelkesedésünk megpihenhet s ha elfáradtunk örülni, tapsolni és hullatni a tiszta öröm könnyeit, most elpihenhetünk arra a rövid időre, amig újra útra nem kelnek a magyar hadak s uj feladatokat nem kapunk a történelemtől. Most csak örvendezzünk: menynyi magyar értékkel gazdagodtunk, az uj haza mennyi gazdagságot hoz magával, erdők fáit, a föld mélyének kincseit, dúsan termő földek lankáit, magyar kultura műhelyeit és varait, falvakat és városokat, — szélesebb lett a magyar határ, népesebb lett itthon is a magyar család s többen tudunk osztozkodni a magyar sors fáidalmában, örömében és elrendeltetésében. A magyar Hadak Utja elérte az uj határokat s amig ezek a határok élni fognak, addig kell készülnünk az uj kötelességekre. Nekünk gazdagodva a hazatérő magyarság tapasztalataival, harcaink emlékeivel és tanulságaival, olyan életet kell itthon teremtenünk, hocv irigykedve vágyódjon utána mindenki, aki a régi haza földjén él s akinek szava lehet még a maga sorsának intézésében. Akik most hazatérnek, szabadságért harcoltak két évtizeden keresztül s nem tagadhatják' meg itthon sem azpkat az eszményeket, melyeknek köszönhetik azt, hogy Hazakerültek". A Felvidék magyarságától és szellemétől a vérátömlesztés felfrissülését és erőg-varapodását kooia a trianoni Határokon belül élő magyarság s mi sem lehetünk apostatái azoknak az eszméknek", melyeknek ők apostolai voltak". Az ünneplés ideje végetér s kezdődik a munkának kora, az alkotásoknak" epocHája. Az ur tagnak 'és a régi testnek öszsze kell forradnia, a kárnak nem lehet más törvénye, mint aminek az egész test engedelmeskedik s nem lehet más összetétele az egész darab-test vérének sem. A tapsok ütemét a munka ritmusának kell átvennie, felmérhetetlen sokat kell alkotni az uj és a régi területeken egyaránt. A testnek táplálékát vonatok viszik a kifosztott területekre, a lélek táplálékát hozzuk vissza helyette. Az ünnepség oklávja lassan végetér, a diadalmas felszabadulás csapatai elérték oz uj határokat, most már a belső berendezkedés munkájához kell hozzáfogni s annak az erőnek gyűjtéséhez, ami uj feladatok vállalására és megoldására képesít. A kassai dóm előtt ugy gyűlt most össze lélekben az egész nemzet, mint valamikor a szeri s i k o n. S ha lehetne most is, mint valamikor a vérszerződésnél, egy edénybe csurgat-, nárik vérünket szent fogadalmunk megpecsételésére: ha o kassai dóm előtt össze tud találkozni a nemzetnek minden polgárában élő lelke, össze fogunk találkozni abban az elhatározásban s annak az elhatározásnak szolgálatában is, mely mindent visszakövetel, ami a miénk volt s aminek a miénknek kell lenni. S ha ebben az országban csak az történik, ami ezt a mindenki által vallott célt szolgálja s ha elmulasztunk mindent, ami ennek a célnak megkönnyítését akadályozza, akkor soha nem lesz ebben az országban két vélemény, két gondolat, két akarat, mindig csak egy, a magyar jövőt szolgáló, n magyar jövőt kiépítő, a magyar jövőt a poklok kapuin keresztül is megteremtő.